Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-11-25 / 47. szám
Gály Iván riportsorozata Nem véletlen, hogy a Donyec-meden- cében ezeket a hányákat vulkánoknak nevezik. — S mit tesznek ez ellen? — Több megoldás lehetséges. Elhordhatjuk a város határán túlra. Csakhogy ez időigényes és drága dolog. Ezen felül a meddő kőzet tárolására másutt sem könnyű találni szabadon hasznosítható területet. Jelenleg a legjárhatóbb út az ilyen hányák új- ramüvelése. — Mit ért ezalatt? — Nagy munka ez. A vulkán-piramis csúcsát Jeszeljük". Az elegyengetett területet vízzel öntözzük, hogy elfojtsuk a parázsló tüzeket. Mihelyt a felső réteg kihűl, szétterítjük a hányó lejtőin. Es ezt rétegenként folytatjuk. Néha évekig eltart ez a munka és előfordul, hogy a hányó vulkánszerű víz- és párakitörésekkel tiltakozik az elárasztás kísérletei ellen. Végül aztán mégiscsak mi győzünk és az elegyengetett terepet beültetjük. Nagyon bevált nálunk a fehér akác, amely ilyen mostoha körülmények között is akár két méterre megnő, továbbá az évelő fűfajták... A bányákkal, kohókkal fegyverben álló zöldterület fejlesztésével (csaknem a felét teszik ki a város területének] hozzájárulnak ahhoz, hogy Do- nyeck mikroklímája, nem kevesebb mint 650 négyzetkilométeren a körülményekhez képest kivételesen jó. A NAGY VETeLYTARS Alig tizenöt kilométernyire Donyeck- tól a versenytárs: Makajevka, a félmii lió lakosú iparváros. — A mi utcáink is bányafolyosókkal aláaknázottak, hiszen magának a városnak a területén évente 17 millió tonna szenet fejtünk. Nálunk is gondredőket véstek homlokunkra a hányák. S eredményes csatát vívunk annak érdekében, hogy 28 régi tárna cseppet sem vonzó környe zetét szervesen beillesszük a városképbe. Mesterséges tavakat hozunk itt létre, vizüket megtisztítottuk, oxigén- tartalmukat dúsítjuk és így ipari célokra, valamint a zölterületek öntözésére használhatjuk — piár a minibuszban gyarapítja ismereteinket V. A. Ignatov, a városi szovjet alelnöke. Négyszáztizenhat ipari és egyéb üzem van ebben a városban, amelynek népességsűrűsége az egész Szovjetunióban a legnagyobb — négyzet kilométerenként 178 lakos. Nem is kell mondanom, itt is sok a parkosított terület, a fa, bokor, gyep és központi vezérlésű földalatti csővezetéken rendszeres öntözéséről is gondoskodnak. A város területén egyébként ötven üzemi víztisztító berendezés működik. Még a hatalmas, évente hatmillió tonna szenet feldolgozó faszinovszki Kokszolómű és Vegyipari Üzemben is, amely nem tartozik a legkorszerűbbek közé, hiszen több mint két, évtizede építették, eredményesen törekednek a környezetvédelmi előírások megtartására. Persze, itt már elkerülhetetlenül van füst, korom és szénpor, de azért még a gyárudvaron is — erről meggyőződtünk — madarak repdestek és virágok nyíltak. A megújítására váró gyáregység a jövőben olyan üzem lesz — hangsúlyozta igazgatója, A. A. Szuhov —, amelyben zárt rendszerekben dolgoznak majd és a hulladékot, környezet- szennyező anyagokat teljes egészében felfogják. Komoly eredményként könyvelik el, hogy náluk tizenöt esztendeje nem fordul elő szilikózisos megbetegedés, két évtizede nem kellett bírságot fizetniük környezetszennyezésért s a naponta szükséges 11—13 ezer tonna vizet már ma zárt rendszerben hasznosítják, vagyis nem vezetnek el szennyvizet. A víznek számunkra arany értéke van — mondja az egyik mérnök s ha végiggondolom, így igaz ez. — Sokat teszünk a levegő tisztaságáért is — toldja meg a szót a városi szovjet alelnöke. — S az eredmények nem maradnak el. Egyetlen beszédes tényt említek: Makajevkában a húsz évvel ezelőtti helyzethez képest ma a pernyének csak egy harmincadnyi része kerül a levegőbe ... (Következik a befejező rész: Egy tanulmányút tanulságai] Ezen a fagypont körüli, de verőfényes október elejei reggelen szemünk és orrunk érzékeli a szinte hihetetlent: alig ötszáz méterre parkosított sétányoktól övezett szállodánktól hatalmas kohómű és a levegőt mégis mélyen mellre szívhatjuk: tiszta. Donyeck városába érkeztünk, kétezer kilométernyi távolságból, az iparilag kevésbé fejlett asztrabáni területről. S joggal feltételezhetnénk, hogy itt a Donyec-medence, a Szovjetunió európai részének legnagyobb szénvidéke, első nehézipari bázisa szívében füst, korom, szénpor fogad bennünket. — Igen, ilyen volt valamikor, nem is olyan régen — válaszolja kérdő szavunkra A. Sz. Babenkov, a városi szovjet rokonszenves alelnöke. — Csak száztíz évre tekint vissza a bányászoknak, kohászoknak, vegyipari dolgozóknak ez a városa. A rég• Juszovka, mert így hívták, még közvetlenül az Októberi Forradalom előtt is alig ötvenezer lelket számlált. Bányásztelepülés volt s a cári uralom éveiben valóban csak nyomorúságos viskók, rendezetlenség, szenny és nyomor jellemezte __ A szovjethatalom varázsolta újjá, fel- i smerhet ellenné, a néhány évtized leforgása alatt visszatérhetetlen múlttá vedlett, átkos emlékű Juszovkát, amelyet különben 1924 és 1961 között Sztálmónak neveztek. Donyeck nemcsak a világ egyik legifjabb ipari nagyvárosa lett — lakosainak száma m.s meghaladja az egymilliót —, hanem egyidejűleg a világ egyik legszebb, környezetvédelmi szempontból legpél- dásabb nagyvárosa is. S ez nem amolyan lokálpatriotizmus sugallta megállapítás, hanem az UNESCO-nak tavaly előtti hivatalos véleménye. — Nagy dolog ez, ha meggondoljuk, hogy a donyeci területen több mint százmillió tonna szenet fejtünk évente, innen származik a szovjet koksztermelés minden harmadik tonnája, nem is beszélve kohászati, nehézgépgyártó- és vegyipari kombinátjairól — tágítja a képet D. M. Gridaszov, a területi szovjet elnöke, aki egyben a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának képviselője és Nemzetiségi Tanácsa természet- védelmi bizottságának elnöke. — Az országnak ezen a legsűrűbb népességű, 5,2 millió lakost számláló területén több mint ezer iparvállalat van, magában a székhelyen pedig számuk meghaladja a százötvenet... — Nem alakul ki ellentmondás a termelésfejlesztés és a környezetvédelem érdeke között? — teszem fel a fogas kérdést. Gridaszov elvtárs habozás nélkül válaszol: — Ellentmondás? Hát előfordul, hogy, mondjuk, valamely tárca minisztere területünkön bizonyos helyre szeretne egy új üzemet telepíteni. Nos, a helyzetet felmérve, mi azt a választ adjuk, hogy itt ezért és ezért nem lehet. Ezt a termőföldet nem adhatjuk fel. S a kormány rendszerint támogatja érveinket, még akkor is, ha a javasolt új megoldás többe kerül. Nálunk ugyanis igen megbecsüljük a jó földet. Annál is inkább, mivel területünkön egy főre csak 0^33 hektár áll a rendelkezésünkre, míg Ukrajnában 0,75 hektár, a Szovjetunióban pedig teljes 90 hektár. De ezen túlmenően is, vagyis lakosságvédelmi meggondolásoktól vezérelve, leállítottuk tizenegy nagyolvasztó üzemelését, mert nem voltak pernyeszü- rőik, pedig ez súlyos milliókba került, s további harminchét üzemmel is ezt tettük, illetve áthelyeztük őket. Végül hadd említsem meg, hogy ebben az ötéves tervidőszakban területünkön természet- és környezetvédelmi célokra 350 millió rubelt fordítunk. tűzhányók a varosban Járjuk a város kőrútjait, a kilenc kilométernyi hosszúságban húzódó Artyom sugárutat, a rendezett parkokat, amelyekben diákok szorgoskodnak és a mellékutcákat is. Zöldárban úszik minden. Es virágok mindenütt. Csak rózsatőből egymilliót ültettek ki. Ebben nyilván része van a természetbarátok egyesületének, amelynek területi vezetője, Z. D. lljasenko elmondja, hogy tevékenységében több százezer ember vesz részt. Persze munkájuk csak eső után köpönyeg lenne, ha nem segítenék hatásos megelőző intézkedések. Például az, hogy a városban immár egyetlen üzem sem adható át rendeltetésének a megfelelő környezetvédelmi berendezések nélkül. S nincs olyan ipari létesítmény, amelynek ne lenne komplex környezetvédelmi terve. — Szóval nincsenek problémáik? — Dehogynem — mosolyog az egyik városatya. — A sok közül főfájást okoznak nekünk például a meddő kőzet városszerte látható hányái. Azelőtt a városhatáron kívül estek. Most itt vannak hévül, némelyikük eléri a százméteres magasságot is és több száz hektárnyi területen terpeszkednek. De ez még csak hagyján. A meddő kőzet tárolói hajlamosak a „pipázásra' is. Az öngyulladásos folyamatok következtében füstölnek, mérgezik a levegőt. Gyakori látvány: parkokat gondozó, tisztitó diákok (O. Vavrová és Fr. Belus felvételei) 1 Bányával, kohóval fegyverben ál Donyeck egyik tere, a területi szovjet épületével >
