Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)

1979-11-18 / 46. szám

1979. ZI. 18. N C/3 A Nyitraí fNitraJ Borüzem Ögyallai (Hurbanovo) üzemrészlegének dolgozói Ján Medek Irányításával már évek óta kiváló eredményeket érnek el. Termékeik kiváló minősé­géért már számos esetben kap­tak dtcsérő és elismerő okleve­let. Sót, e 13 tagú kollektíva tagjai lehetőséget kaptak az általuk készített termékek ön- ellenőrzésére a szaratovi mun­kamódszer szerint. A közel­múltban pedig elnyerte a Szo­cialista munka üzemrészlege cím bronzfokozatát. Ottjártamkor Ján Medek, a PÉLDÁS MDNKASnGAD korszerű borászati üzemrészleg vezetője elmondotta, hogy az általa Irányított kollektíva 1976 februárjától versenyez az em­lített cím elnyeréséért. Azóta minden évben nagyon értékes szocialista felajánlásokat tesz­nek, melyek általában a terve­zett feladatok túlteljesítésére, a termékek minőségének javí­tására, a választási program feladatainak teljesítésére, vala­mint a munka és lakókörnye­zet szépítésére irányulnak. Vál­lalásaikat többnyire túlteljesí­tik. A minőségről Ján Medek így vélekedett: — A Nyitrai Borüzemnek 10 részlege van, és közösen kap­csolódnak be a szaratovi moz­galomba. Valamennyi üzem­részleg kiváló — tehát egész séges verseny folyik köztük. Tavaly a nyitrai Agrokomplex kiállításon magas kitüntetést kapott az üzemrészleg, amit a termékek jó minőségével érde­melt ki. A most megszerzett cím is bizonyíja, hogy a válla­lat sikereihez ml is hozzájáru­lunk. A büszke cim elnyerése nem jelent „megálljt“ a kollektíva tagjai között. Máris újabb cé­lokat tűztek ki: elnyerni a büszke cím fokozatát és tovább emelni a termékek minőségé­nek színvonalát. A jövőben a politikai képzettségüket is to­vább kívánják növelni — poli­tikai továbbképzés útján. Re­méljük, a kollektíva tagjairól még sokat hallunk a Jövőben is. KOLOZSI ERNŐ Hétvége van, de megállás nélkül folyik' a munka a Kelet-szlovákiai vas­műben. Már közel két hónapja helyén áll az új 2. nagyolvasztó, viszont még sok munka hátra van addig, míg megindíthatják próbaüzemelését. Eduard Kollár, az Ostravai Kohó­szerelő Vállalat munkacsoportvezető­je irodájának ablakából jól látni az immár több mint lietvenöt méter ma­gas új nagyolvasztót, a hegesztőbe­rendezések fel-felvillanó fényét. Jelenleg az apróbb, bonyolult sze­relési munkák vannak soron. Most is az ostravai vállalat szerelőié a fő­szerep. Számuk meghaladja a nyolc­százötvenet, s Eduard Kollár az ő munkájukat irányítja, szervezi. Tanúi lehettünk, amint éppen erő­sítést kért telefonon az ostravai vál­lalati igazgatóságtól. — ... Kunóicéből küldjétek még legalább tíz-tizenkét szakembert. Sze­retnénk meggyorsítani a munka üte­mét. Lehet, az én kollektíváim közül bármelyiket. Majd rákapcsolunk Kun- cicében, miután itt befejeztük a sze­relést. — Még több ember kell, nem elég az a több mint nyolcszázötven szak­ember, aki itt dolgozik? — kérdez­zük a telefonbeszélgetést követően. — Ha nem kellene, nem kérném — válaszolja, miközben nevekkel teleírt papírlapot terít maga elé. Csak a ne­veket tudom olvasni. A szakavatott főnök a nevek mögött ott látja az embereket, az egyes munkaszaka­szokra osztott kollektívákat is. — Szeretnénk most is időre elvégezni a munkát, hogy a termelés a terve­zett időpontban kezdődhessen az új nagyolvasztóban. Telefoncsengés zavarja többször is beszélgetésünket. Kollár elvtárs bele­lapoz vaskos jegyzetfüzetébe, s közli a kért adatokat. — Mit tartalmaz ez. a füzet? — kíváncsiskodom. A főnök mosolyog, átforgatja a füzet lapjait, s mondja: — Ez az én krónikám, ebben meg­található napok, sőt órák szerint, mi­kor mit végeztünk el a nagyolvasz­tón. Az is benne van, amit holnap csinálunk. Mindig előző este készí­tem el a tervet és reggel közlöm az egyes munkacsoportok vezetőivel, hogy kollektívájuknak aznap mi a teendője ... Ahány nagyolvasztó épí­tésén, illetve javításán részt vettem, annyi ilyen „forgatókönyvem“ van ... — Eddig mennyi gyűlt össze? — Közel harminc éve dolgozom a szakmában, s ezalatt, ha jól számo­lom, hatvan nagyolvasztó szerelésén dolgoztam. Hazánkban minden egyes nagyolvasztót ismerek, néhányat kül­földön is. — Melyik volt az első? — Régen, 1952-ben vettem részt a tisoveci nagyolvasztó javításában, két-három hónapig tartott a munka. Igaz, csak 350 köbméteres olvasztó volt. Ez ma már nem is létezik. Az­tán két évet töltöttem a Lengyel Népköztársaságban, ott is szerelést végeztünk. Innen hazatérve főszere­Ivan MésároS, a kostolnái erőmű ter­melés-irányító mestere, miután üdvö­zöl. Ismeri látogatásom célját, így most abban a szerencsés helyzetben va­gyok, hogy kérdezés nélkül is beszél, sok érdekes dologra rámutatva. Köz­ben megérkezik Stefan Kotásek, a Nő­vé Mesto nad Váhom-i üzemrészleg igazgatója. — A legjobbkor — mondja eddigi kísérőm. — Jöjjön, bemutatom az igaz­gató elvtársat. Tőle átfogóbb informá­ciót kaphat. — Miután az igazgatónak röviden ecsetelem ittlétem célját, egy kérdéssel a dolog lényegébe vágok. — Az imént tudtam meg, hogy a ja­vítás alatt álló turbógenerátor teljes huszonhat évig üzemelt. Ez alatt az idő alatt nyilván rengeteg új dolog is napvilágot látott. Milyen mértékben lehetett ezeket az itteni javítás során hasznosítani? — Mi üzemeltetők arra törekedtünk, hogy minden olyan új dolog, ami ezen az erőművön alkalmazható, az itt ér­vényt is nyerjen. A csarnok másik végén több mázsás alkatrészt emel a daru. — Hogy lehet ilyen súlyos alkatré­szekkel századmilliméternyi pontos­sággal dolgozni? ____ — Erre jobban tudna válaszolni Ja- roslav Ploéek, a Blanskói CKD szere­lője — mondja az igazgató, és máris hívja a nevezettet. — A generáljavításoknál ez egy ki­csit nehezebb — válaszolja Jaroslav Ploőek — mert itt az új alkatrészeket a már használtakkal kell összehangol­ni. Ez a munka precíz embereket köve­tel. Bátortalanul állok a tíz-tizenöt mé­ter széles és nyolc-tíz méter mély sze­relőgödör szélén. Nézem, ahogy alat­tam a mélyben fürgén mozognak a szerelők. Hatalmas húsz-harminc cen­timéteres anyacsavarokat futtatnak végig a meneteken. — Ha igazán nagy élménnyel akar tőlünk hazatérni, és ha mer, akkor jöjjön le velem a turbinához — szólal meg a hátam mögött egy hang. Megfordulok, szemben velem az egyik szerelő mosolyog. Boldogan kö­vetem, és csak akkor döbbenek meg egy kicsit, amikor rámutat az alig egy méternyi átmérőjű nyílásra. — Itt mászunk le — mondja. Követem. Görcsösen kapaszkodom a falba rögzített vaslemez lépcsőbe. A föld alatt (víz alatti?) teremben kelle­mesen hűvös a levegő, a gyér fény sejtelmes árnyakat vet a szürke beton- falakra. Szemben a bordásacél zsilipek zárják a helyiséget. Ez hát az a bizo­nyos kamra, és ott középütt az a kör alakú tömb a turbina háza. A zsilipek mellett gyönge erekben beszivárog a víz, maga a visszhang is tetőzi a ha­tást, olyan itt, mint egy barlangban. Miután a szemem hozzászokik a ho­mályhoz, szemügyre veszem a helyi­séget. De hiszen ez olyan, mint egy csiga háza belülről! Elmésen szűkül a spirál, és a turbinánál éri el a csú­csát. Ide összpontosul a bezúduló víz összes nyomása, hogy minél heveseb­ben pörgesse a turbinát. A szomszédos kettes kamrából hallani a víz moraját — dolgozik a Vág. Alattam ötméternyi széles lyuk tátong, benne a járókerék új, csillogó, rozsdaálló, állítható lapát­jával. Mitől függ leginkább az ilyen munka sikere — teszem föl magamban a kér­dést, fölfelé mászva a lépcsőn. A sze­relők szaktudásától és a megrendelő és szállító közti jó kapcsolattól. De hát éppen ez az a terület, ahol a kon­szernigazgató szavai szerint is, prob­lémák voltak (vannak?) az itteni javí­tás során. Eddig viszont erről egy szó sem esett, mindenki nyugodtan teszi a dolgát, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Kertelés nélkül teszem föl a kérdést MésároS elvtársnak. — Hogy voltak megelégedve a szál­lítók munkájával a generáljavítás ide­jén? — Azt reméltem, erről már megfe­ledkezett — mondja nevetve. — Nos való igaz, hogy a megrendelt alkatré­szek nem érkeztek meg az eredeti terv szerint. Persze, mi nem hagytuk a dol­got annyiba. Sürgettük a Blanskói CKD-t, hogy szállítson, így született meg a módosított terv, ami szerint aztán minden alkatrész megérkezett. — Mennyiben veszélyeztette ez a ja­vítás időtervének megtartását? — Azt az időt, amíg meg nem ér­keztek az alkatrészek, előkészületi munkákkal igyekeztünk kitölteni. Amit lehetett, elkészítettünk úgy, hogy az alkatrészek megérkezése után ezeket már csak a helyükre kellett tenni. Az itt dolgozók is tisztában vannak azzal, hogy elsősorban a szakmai tudásuk­tól, gyorsaságuktól, munkabírásuktól függ a végső siker. Ebből, úgy tapasz­taltam, itt nincs hiány. Nagyon fontos, hogy időben elkészüljenek, mert a téli ütemterv szerint november közepén kezdeniük kell a kettes számú turbó­generátor generáljavítását is. RESZELI BÉLA lóként vettem részt nagyolvasztók ja­vításában. Jártam Tfinecben, Kladnón, Vítkovicében, Králüv Dvürban. Kun- őicében a ,3. és 4. nagyolvasztó épí­tését irányítottam. 1958-ban a Szov­jetunióban, Magnyitogorszkban dol­goztunk. Egy évvel korábban fejez­tük be a Element Gottwald Ojkohó 3. nagyolvasztójának építését. Erre az időszakra nagyon szívesen gondo­lok vissza. Egy ifjúsági szerelőkol­lektíva munkáját irányítottam. Egyéb­ként ez ifjúsági építkezés volt, szinte kivétel nélkül fiatalok dolgoztak ezen az építkezésen. És milyen nagy lelkesedéssel!... Mindenki arra tö­rekedett, hogy a tizenkét órás mű­szakban kollektívája a korábbinál na­gyobb teljesítményt érjen el. Az iga­zi versengés volt! Az akkori munka- csoportom egyik tagja, JiH Bartko ma is itt dolgozik velem. — Melyik külföldi országban dol­gozott még? — Többek között Egyiptomban is. Az 1963—66-os években a Nílus két partját összekötő, hatszázhúsz méter hosszú vasúti híd szerelésén dolgoz­tam. Szép munka volt, de legszíve­sebben a nagyolvasztók építésén, ja­vításán dolgozom ... Amikor 1966- ban visszatértem Egyiptomból, ide, a Kelet-szlovákiai Vasműbe irányítot­tak, és ennek a most lebontott 2. nagyolvasztónak szerelési munkála­tait bízták rám. Akkor még nem sej­tettem, hogy a lebontásnál, illetve újraépítésénél is jelen leszek. — Legutóbb honnan irányították ide? — KunClcében dolgoztunk az egyik nagyolvasztó javításán, egyáltalán nem sejtettem, hogy innen elvezé­nyelnek. Ez év március másodikán magához hivatott az igazgatóm, és közölte: „Edo, a Kelet-szlovákiai Vasműbe kell menned, annak a 2. nagyolvasztónak a javításában kell részt vennetek, amit 1967-ben felépí­tettetek.“ Ez szombaton történt, hét­főn délelőtt már a Kelet-szlovákiai Vasműben voltam. — Újból régi ismerősök közé jött... — Valóban. Több korábbi ismerős­sel, baráttal ismét együtt dolgozunk, de megismerkedtem újabbakkal is. Máskülönben sem jöttem ismeretlen i helyre, hiszen a Vasmű minden egyes nagyolvasztójához van valami közöm, akárcsak az ország többi nagyolvasz­tójához. De ami a legfontosabb, az a több mint nyolcszázötven tagú kol­lektíva, melynek munkáját most irá­nyítom, kiváló, gazdag tapasztalatok­kal rendelkező szakemberekből áll. A törzsgárda tagjai: FrantiSek Kohút, Stefan Kaéajlo, Vasil Roman, Stefan Kuzmiak, Ondrej Jasa, Mojmir Buőek, Pavel Trebula, Ladislav Vratel, Fran­tiSek Reichenbuch és a többi, mind nagyszerű, képzett, munkában edzett szakember. Mindegyiküket jól isme­rem, s azt is tudom, bármikor szá­míthatok rájuk. Viszont ők is én­rám. Csúcsteljesítményeket érnek el a 2. nagyolvasztó javításán. — Miből fakad az ön által irányí­tott szerelőkollektívák munkájának eredményessége? — Először is abból — amint emlí­tettem —, hogy kollektíváink tagjai kiváló szakemberek, jól ismerik egy­mást, tudják mire képesek, mit kell elvégezniük. Továbbá az is fontos té­nyező, hogy hosszú évek óta ugyan­abban a munkacsoportban dolgoznak, nagyszerűen összeszoktak, kölcsönö­sen segítik egymást. Ezt azzal értük el, hogy nem változtatjuk a munka- csoportok összetételét. Nem jó a gya­kori cserélgetés — szögezi le Kollár elvtárs. A főszerelő önmagáról vajmi keve­set beszél. Több állami, miniszteri, szakágazati kitüntetés viszont ékesen bizonyítja a legfelsőbb szervek elis­merését is. Azt is tudja róla minden­ki, aki kapcsolatban áll vele, hogy szigorúan következetes önmagával és másokkal szemben. Az is bizonyos, hogy szakmaszeretetének magaslatán áll. Miért szereti szakmáját? Erről így nyilatkozik: — Azért szeretem a szakmámat, mert állandó gondolkodásra késztet és alkalmat nyújt mindig valami új megvalósítására. Ez bizonyos állandó tenniakarást vált ki bennem, ami nél­kül már nem tudnék élni. Amíg egészségem engedi, nem hagyom ab­ba. » KULIK GELLERT

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom