Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)

1979-11-18 / 46. szám

/■i I lebnice. Bizonyára sokaknak

UM ismeretlenül hangzik ez a név. A Doln£ Kubín-i járás egyik határközségét hívják így a Liptovsk^ MikuláS-i járás szomszédságában. Ide látogattam el nemrég, hogy közelebbről megismerjem a falut és lakosságát.

Régi híd és új üzlet

Jozef Strapec, a helyi nemzeti bizottság fiatal elnöke szívesen fogadott. Kissé restelkedett ugyan, hogy irodájában hideg van. Amikor elmondtam, hogy miért tértem vissza a faluba, azt javasolta, nézzünk körül együtt. Az őszi napsugarak még nem voltak teljesen erőtlenek, melegebb volt kint, mint az árnyékos irodában, ezért .megörültem a sétának.

— Nem ajánlom, hogy gyalog menjünk, mert úgy látom, a cipője nem alkalmas az ilyen kirándulásra — figyelmeztetett jóakaróan.

— Semmi akadálya, hogy autóval menjünk — javasoltam és már kerestem a kocsi kulcsait táskámban.

— Inkább az én „terepjárómmal“ megyünk —- mutatott az iroda előtt álló zöld Skodára.

Azt hittem, nem bízik a női vezetőkben, ezért ragaszkodik saját kocsijához, de később megértettem, hogy igaza volt. Az ő „terepjárója“ már tökéletesen alkalmazkodik a terephez, s a vezető ismeri, tudja, hol van nagy gödör, hol kell jobban vigyázni.

Ahogy a nemzeti bizottság udvarából kifordultunk, rozoga fahídon mentünk keresztül.

— Ezt a hidat rövidesen átépítjük — magyarázta az elnök.

A híd tőszomszédságában levő új bevásárló központ, melyet az idén adtak át, bizony nagyon kihangsúlyozza a régi és az új közti különbséget.

— Mondanom sem kell, mennyire örült a falu lakossága, amikor átadtuk ezt az épületet — mondotta, miután rövid ideig az üzletek forgalmát figyeltük.

Azonkívül, hogy korszerű körülmények közt vásárolhatnak a falusiak az élelmiszer- és a húsboltban, a mellette lévő vendéglátóipari létesítmény több célt is szolgál: naponta mintegy 300 ebédet főznek, s így megoldották az iskolás gyermekek étkeztetését, mert az iskolának nincs étkezdéje. Az idősek különösen örülnek, hogy róluk sem feledkezett meg a nemzeti bizottság, ők is a vendéglőben étkezhetnek, vagy hazaviszik onnan az ételt. Egyébként évente 23 ezer koronával támogatják a nyugdíjasokat.

— A híd építésén kívül nagy gondot okoz számunkra az utcák portalanítása — folytatta az elnök, mikor a falu egyetlen aszfaltozott útjáról a házak közé fordultunk be.

Az volt az érzésem, hogy valamelyik ház portáján vagyunk, olyan keskeny utcácskán haladtunk. Elmentünk a falu legrégebbi, 1876-ban épült háza előtt, amely ma már műemlék. Sajnos, az idő nyoma nagyon meglátszik rajta, s ráférne egy alapos javítás, hogy a jövő nemzedék is megcsodálhassa ősei ügyességét és találékonyságát.

A szekérúton és a dombtetőn

Az utolsó ház előtt véget ér a köves- út is, s tovább már csak szekérút vezet. Igen, szekérút. Még nem is olyan régen csak szekerek jártak erre. Az elmúlt év viszont gyökeres változást hozott a falu életébe. Az itt élők szinte az utolsó percig kételkedtek abban, hogy az ő falujukban, ezen a mostoha tájon is megalakul a földművesszövet- kezet. Ebben az árvái faluban nemrég tették meg az első lépéseket a közös gazdaság megteremtésében. Természetesen a kezdeti nehézségekkel, de nem

Még állnak a múltat idéző faházak

segítség nélkül. Nem alapítottak itt ugyanis önálló szövetkezetei, ha> em a már múlttal, tapasztalatokkal rendelkező Sedliacka Dubová-i gazdasághoz csatlakoztak.

Amíg ezt megtudtam, már a dombtetőre értünk, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a dimbes-dombos tájra.

— Szántóföldünk nem sok van. Csupán a dombok tetején elterülő egyenesebb talajt tudjuk megművelni gépekkel. Az idén aránylag jó gabonatermés volt. A többi terület legelő.

A régi üzlet helyén épült a modern bevásárló központ, s a rozoga fahíd helyére is rövidesen új kerül

Amíg az elnök a tájat mutatta, akaratlanul is visszatért gondolataimba a szövetkezetesítést fogalom. Mert számomra ez a szó fogalom. Még nem éltem, amikor a mi falunkban megalakult a közös. Csak hallomásból tudom, milyen nehézségek merültek fel, szü leim gyakran emlegetik, hogy nem voltak problémamentesek az első esztendők.

A chlebniceieknek már nem kellett a bizonytalanságtól tartaniuk, mint a harminc évvel ezelőtt kezdőknek. Eleget dolgoztak már a nehezen művelhető, bő termést ritkán adó földeken. A Nemzeti Front agitációs kettősei első látogatása alkalmából 160-an írták alá a belépési nyilatkozatot.

— Először egy gazdasági udvart kell építenünk — mutat a talajt egyenlítő földgyalu felé az elnök. — Istállókra, raktárakra van szükségünk.

Nyolcvan férfi dolgozik a szövetkezetben, elsősorban a gépesítési részlegen. Asszonykézre is szükség van itt, főképp a szénaforgatás, gyűjtés idején és a krumpliszedés is elképzelhetetlen nélkülük.

Gombamód nőnek az ú} házak

Az utóbbi esztendőkben igen sok új ház épült a faluban. Szokássá vált már, hogy mihelyt a fiatalok összeházasodnak, új házat kezdenek építeni. Rokoni segítséggel (mert többnyire a falubeliek egymás közt kötnek házasságot) gyorsan épülnek az új családi házak.

— Hosszában már annyira megnyúlt a falu, hogy a szomszéd község határát is túlléptük — mondotta az elnök. — A régi falu, amely csupa faházból állt, bizony nem terv szerint épült. Egymás hegyén hátán vannak a házak, s ennek hátránya a két nagy tűzvésznél mutatkozott meg a leginkább. Nagy belterületet foglalnak el a gazdasági épületek. Ezek a szövetkezet megalakulásával feleslegessé válnak, fokozatosan lebontják majd, s így nagyban megváltozik a falu képe.

A dombtetőn egyre erősödő szél az autóba kényszerít. A félelmetes lejtőn ereszkedve, egy traktorral találkozunk, mely az új istállók építéséhez szállítja az anyagot. A szűk utcákon csak lépésben haladhatunk. Itt-ott kisgyermekek hancúroznak, futkároznak a házak között. Kísérőm elmondta, hogy a szépen felújított óvodában nem tudnak minden gyermeket elhelyezni. Már készek az új óvoda tervrajzai, melyet a nemzeti bizottság, a szövetkezet, a Tesla vállalat Niíná nad Oravou-i üzeme (ahol a faluból több mint 150 nő dolgozik), az Állami Erdőgazdaság közös erővel 120 gyermek részére épít. Az új iskola mellé, melyet több mint 300 tanuló látogat, tornatermet építenek, majd a bölcsőde kerül sorra. Rövidesen a játszótér építését is befejezik.

Mindezekre a létesítményekre nagy szükség van' a közel 1600 lakosú faluban. Innen ugyanis nagyon kevés fiatal költözik el. Hihetetlenül nagy a szülőföld vonzása. Talán a megszokott, a falu nyújtotta nyugalom és csend nem engedi távozni őket. Többnyire azok is visszatérnek, akik tanulmányaik miatt hagyják el néhány évre a falut. A környéken ma már az iparban és a mezőgazdaságban is találnak megfelelő munkahelyet.

* * *

Mire visszatértünk a nemzeti bizottságra, már többen várták az elnököt. Tudják a falu lakói, hogyha ügyes-bajos dolgaikkal hozzá fordulnak, ami tőle telik, mindent megtesz. Csupán néhány évvel ezelőtt került a falu élére. Sokat fáradozik a község fejlesztésén Itt született, csak a tanulás éveiben volt távol a faluból. Együtt él a lakosok örömeivel, gondjaival. Kommunistához méltó módoiF helytáll, irányít. Pártfeladatát — a falu felemelésének elősegítését, becsületesen teljesíti.

DEÁK terez

egsült a túrósrétes. Anyám félve, kötényével megfogva emeli ki a sütőből a tepsit. Libazsírral keni meg a rétes tetejét. Alig hűlt ki, márts vág belőle egy darabkát, viszi a szomszédasszonynak, kóstolóba.

További otthoni kép:

Hámozzuk, forgatjuk az ujjaink között a sült krumplit. Jólesik fagyos szalonnával, kolbásszal, hagymával. De sokat sütött apám a krumpliból, már látjuk a vacsora megkezdésekor is. Mi legyen a két embernek is elegendő maradékkal? ... Kidobni isten ments! nem mintha nem lenne elég krumpli a pincében, de halálos vétek lenne ezt a jól megsült étket kidobni! Anyám máris egy tálkába csapja a maradékot, lefedi, hogy ki ne hűljön, és szalad vele Gábris bácsiékhoz. Neki biztos jól fog esni. Alig lép ki az ajtón, máris azt mondom:

— Ugyan már, sült krumplit vinni a szomszédba, mintha ott nem lenne! Még kinevetnekI

Anyám két percen belül az üres lábassal, örömtől sugárzó arccal jön vissza:

— Ügy megörült neki Gábris bácsi, hogy mégI...

Tudom, ahová a maradék vacsora került, ott is

lett volna a krumplin kívül is bőven étel az asztalon, talán jobb is, mint az, de mégis nagy keletje

vo1*.

Másnap estefelé szalad a szomszédasszony. Szalvétával letakart tálat tart a kezében. Nevet, amikor leteszi a konyhaasztalra:

— Hoztam egy kis kocsonyát. Reggel raktam ki, már most ehető. Kóstoljátok!

Elő egy gerezd fokhagymát, piros paprikát és máris hűlt helye a kocsonyának. Még huncutul meg is jegyezzük: hozhatott volna még egy tállal! Pedig két hete ott állt a sok tál kocsonya a hűtőben, nem lehetett tőle férni, fölért az is a szomszédasszonyéval, mégsem epeskedtünk ennyire utána.

Itthoni, lakótelepi kép:

Lekváros tésztát csináltunk vacsorára. Sok lett!

Nemhogy ketten, de hárman se nagyon birkóznánk meg vele. Anyámra, az otthoni szomszédasszonyra gondolok, és mondom a feleségemnek:

— Finom volt, kár lenne kidobni, vidd át a szom szédba.

Nevet. Ö nem viszi, szégyellt, kinevetnék, vigyem én. Vinném is, hiszen csak ki kellene lépnem az ajtón, két méterre sincs a szomszédék lakásának bejárata; vinném, de mit mondjak, ha ajtót nyitnak? A lakás küszöbénél tovább még sosem voltam. Ha nagy ritkán kérünk is egymástól valamit — gyufát, mert elfogyott, tévéműsort, mert épp nincs — meg állunk a küszöbön, adjuk, kapjuk, ami kell: köszönöm, viszontlátásra. Még a keresztnevüket sem tudom, hisz csak a vezetéknév van kiírva az ajtón. Meg eszembe jut a múltkori eset. Nem lehetett sárgarépát kapni vagy jó két hétig. Akkoriban is otthon jártam, barátom anyja úgy föl pakolt sárgarépával, hogy az az egész lépcsőháznak elég lett volna. Nagybátran egy jó kilóra valót átvittem a szomszédasszonynak. Örült neki, de mennyire hogy örült, viszont, csak úgy volt hajlandó elfogadni, ha megfizethet érte. Magyaráztam én, hogy ingyen kaptam, hogy sok van belőle, megfonnyad. az emeleti lakásban, nem érdemes tárolni... Nem és nem volt hajlandó elfogadni, pedig tudtam szüksége volt rá. Az mondta

1979. XI. 18.

NAGY A SZÜLŐFALU VONZÁSA