Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-10-28 / 43. szám
Dr. Eva Soukupová nem csupán a hazai berkekben, de világszerte elismert színházi szakember. Színházelméleti dolgozatai, amelyek elsősorban a színház műszaki korszerűsítésével, a színpad képi kifejezőerejének, a szcé- nográfiának újabb lehetőségeivel foglalkoznak, Európában, a tengeren túl s Ázsia távoli országaiban egyaránt olvasottak. Mi tagadás, ritkán található itthon. Hol valamelyik jeles színházi seregszemlén, színházelméleti konferencián, hol kiállításon tartózkodik. S többnyire külföldön. A sok utazás, a rengeteg kapcsolatteremtés és -ápolás mellett azonban kellő figyelmet szentel a hazai színházi életnek is. A cseh színházi élet egyik legjobb ismerője. Prágában, a Lőportoronyt az Öváros térrel összekötő Celetná utca egyik több évszázados épületében, a Cseh Színházi Intézet igazgatói szobájában beszélgetünk. Első kérdésemmel arra keresek választ, melyek a jelenlegi cseh színházi élet fő jellemvonásai. — Ügy vélem, a cseh színházak kikerültek abból a hullámvölgyből, amelynek több oka volt. Legalábbis erről vall a szép sikerekben és eredményekben bővelkedő utóbbi öt esztendő. E fellendüléshez hathatósan hozzájárult a néhány évvel ezelőtt született új színházi törvény is, amely kiváló távlatokat teremt. Hogy mást ne mondjak, valamennyi csehszlovákiai % Fialka pedig mindig kiválót teremt színház köteles volt a legapróbb rész letekig kidolgozni hosszú távra az eszmei-ideológiai programját, s kiala kítani sajátos művészi arculatát. Ez a színházi törvény már szemmel látha tóan megteremte első gyümölcseit. Színházi fejlődésünk jelenlegi szakaszát a fokozott eszmei és művészi aktivitás jellemzi. Az utóbbi években önmagába merevedett néhány színházunk, amin most nagy óvatossággal, alkotói türelemmel kíván túlsegíteni az említett aktivitás, elsősorban a fiatalok révén. — Csehországban évente mintegy háromszáz premiert láthat a közön ség, s ennek csupán tíz százaléka szármázik kortárs cseh szerzőtől. A kortárs cseh drámaírók és színpadi szerzők e közepes arányú részvétele nem korlátozza-e a cseh színházakat abban, hogy szocialista társadalmunk küzdelmes építésének problémáiról szóljanak, a fölmerülő jelenségekről úgymond kortársi színházi nyelven fogalmazzanak? S ha már itt tartunk: az ön által vezetett intézet miként segíti a fiatal szerzőket a publikáláshoz, a színpadhoz? — Kérdésének első részére vála szólva el kell mondanom, hogy a cseh színházakban a tavalyi év folyamán 51,5 százalék volt a kortárs darabok aránya a klasszikusok 48,5 százalékával szemben. Persze, abban igaza van, hogy viszonylag kevés a kortárs cseh szerző. Ezen az utóbbi években úgy kívántunk segíteni, hogy szocialista országok kortárs színpadi műveit tűztük műsorra. Régebben a szocialista országokban nagyon kevés jó darab született, de mára változott a helyzet. Van miből válogatnunk. Az utóbbi öt évben például nagy segítséget nyújtott a kor- társ cseh darabok hiánya okozta űr kitöltésére a fejlődő szlovák dráma- írás. A kortárs szlovák színpadi szerzők szinte állandóan jelen vannak a cseh színpadokon. Ugyanez mondható el a szovjet szerzőkről. Az utóbbi öt évben például 41 szovjet szerző 71 színpadi művét láthatták 132 előadásban a cseh nézők. Mindehhez hozzátartozik, hogy tavaly, s kiváltképp az idén, nagyon sok fiatal cseh színpadi szerző jelentkezett. Láthatja, itt az asztalon 67 színpadi mű kézirata fekszik: az elmúlt napokban sorra olvastam őket. Van köztük gyenge is, de azért hat-hét bemutatható, és ez nem a legrosszabb arány. A közelmúltban jelentkezett például darabbal a fiatal Eliááková, aki jelenleg a Vinohrady Színház dramaturgja. A többiek? Zalá- bek, Lo§fák, Brűna, Hubac, Knitlová, hogy csak a legtehetségesebbeket említsem. Igyekszünk nekik színpadot biztosítani, ami persze, nem kis erőfeszítésbe kerül, de megéri. — Es ami a közlési lehetőségeiket illeti, szakmai ismereteik bővítését, a közös fórumot? — Igen, ez nagy probléma, ez hiányzik. Semmilyen szemináriumunk nincs, ahol foglalkozhatnánk a fiatal szerzők szakmai ismereteinek bővítésével. Hogy csupán az alapokról szóljak: a fiatalok műszakilag nem ismerik a színházat. A hatvanhét darab olvasása közben sokszor észrevehettem, hogy fogalmuk sincs, mi az a színpad, mint tér, mint műszaki szerkezet, mint kép. Szeretnénk elérni, hogy valamennyi tehetséges fiatal szerzőnk együtt dolgozzon valamelyik színházunkkal. Igazi fellendülést csak így érhetünk el. Egyébként vannak külön• Elsőként a Sumperkl társulatot említeném teremt és nyújt. Az ABC-ben és különösen a Semafor-ban az utóbbi időben semmi újat nem láthattunk, mintha stagnálna ez a két társulat. A Libe- recből Prágába költözött Ypsilon stúdió sem tudja megtalálni sajátos hangját, nem képes sajátosat nyújtani Prágában. De ezek már belső színházi gondjaink, s olyan jellegűek, amelyek egy nagy múltú és jeles színházi életben általánosak. Sírás és nevetés. Öröm és fájdalom. Akár az életben. Nincs megállás. A nagyobb prágai társulatok közül feltétlenül említenem kell a nemzet első színházát, a négy társulattal működő Prágai Nemzeti Színházat. Azt hiszem nem vagyok elfocsehszlovák közönséggel a világszínházban mutatkozó legfrissebb áramlatokat, irányzatokat. — Intézetünk több kiállítást rendez külföldön s idehaza egyaránt. Közülük a legnevesebb természetesen a Prágai Quadriennálé, a nagyszabású nemzetközi színházépítészeti és szcenográfiai kiállítás. A világ szcenográfusainak sehol nincs oly kiváló alkalmuk a konfrontációra, mint nálunk, és egyik hasonló jellegű kiállítás sem jelzi oly nagy mértékben a színház műszaki és képzőművészeti világának legújabb tendenciáját, mint éppen a miénk. A magyarok eleinte gyengén szerepeltek, de a hetvenes években már díjakat is vittek haza. Jelzi ez azt, hogy a magyar színházi világban szemléletváltás történt. Egyébként nagyon jónak tartom a magyar színházat és testvérintézetünkkel, a Magyar Színházi Intézettel is kiválóak a kapcsolataink. A magyar színpadi szerzők pedig igazán népszerűek színpadjainkon. Elsősorban Örkény, majd Palotai Boris. Mindketten műsorra kerülnek ebben az évadban is. Bemutatásra kerül továbbá Petőfi János Vitéze, a Kardos—Mészöly szerzőpáros Villon és társai című műve, Déry Tibor Pop-fesztiválja az idén is nyilván nagy siker lesz, akárcsak- Gyurkő László, Szerelmem, Elektra és Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok című színműve. Vidéken s a fővárosban egyaránt színpadra kerülnek magyar szerzők. De visszatérve a Quadriennáléra, nemegyszer megmutatkozott, és ezt már nem a magyarokkal kapcsolatban mondom, hogy a díszlettervezők nem mindig képesek lépést tartani a technika fejlődésével. Mert a technika ugyan óriási léptekkel fejlődik, de nem minden eredmény használható fel, és akad, aki semmit sem tud felhasználni. A Quadriennálé nélkülözhetetlen a világszínház fejlődéséhez. Egyszerűen fölösleges keresésektől menti meg a világ díszlet- és jelmez- tervezőit. Itt sok minden megtalálható, fölfedezhető. Hogy szervezünk-e amolyan prágai Bitefet? Szó volt erről, de ennek egyelőre különféle akadályai vannak. Semmi értelme nem volna, ha olyan világtalálkozót rendeznénk, mint mondjuk a hamburgi, amelyen a legtöbb előadás extravaganciába fullad. Talán megrendezzük a szocialista országok legjobb társulatainak seregszemléjét, de ez még a jövő titka. — Mint ahogy, gondolom, az is a jövő titka, hogy intézetük miként járul hozzá a Nemzeti Színház megalakulása 100. évfordulójának ünnepségeihez. Beszélgetés dr. Éva Soukupovával, a Cseh Színházi Intézet igazgatójával — Ezt jókor kérdezi, hiszen az előbb említett színházakat valószínűleg először a Nemzeti Színház születésének századik esztendejében, 1983-ban hívjuk meg Prágába, egy majdani fesztivál megrendezésére is gondolva. A századik születésnapra egyébként nem csupán mi, de az egész nemzet készül. Az 1983-as esztendő a Cseh Színház Éve lesz, s ehhez új darabok, új szerzemények kellenek. Ezen a téren már megtörténtek az első lépések. Olyan neves írók ajánlották fel darabjaikat, mint Sotola, Párái, Hrabal, Da- nék, Pluhár, hogy csak a legnevesebbeket említsem. Reméljük, jeles ünnepségsorozattal, s ami még fontosabb, előadássorozattal szólhatunk majd önmagunkról, a nemzetről, az országról, a világról. Hiszem, hogy valamennyi színházban és színházzal dolgozó cseh művész és alkotó abban a szellemben gondolkozik és dolgozik most is és a századik évforduló esztendejében is, amit az ország első színháza homlokzatára felírt sorok sugallnak. Neked, nemzetem. SZIGETI LASZLÚ féle kiírásos versenyeink, pályázataink. A darabok publikálása? Szerintem a várható mennyiségi javulás a darabok publikálásának gondjain is változtatni fog. — A cseh vidéki színházak nyilván nagy segítséget nyújtanak a fiatalok, kezdők fölfedezésében. Vajon vidéki színházaik közül melyek a legprogresszívebbek? — Először a nehezebb körülmények között dolgozó kis társulatokat említeném. Elsőként mindenképpen a sum- perkit, amely az utóbbi esztendőkben több nagy sikerű előadással hívta fel magára a figyelmet. A chebi színházat, amelyben az összetartás legalább akkora és olyan hőfokú, mint Sumperk- ben. Itt kell említenem a Cesky Te§ín-i Színház lengyel társulatát. Ez a nemzetiségi alkotógárda nagy és hasznos munkát végez, annak ellenére, hogy nagy gondjaik vannak az utánpótlás terén. De mint minden nemzetiségi színháznak, ennek is fontos a szerepe szocialista társadalmunkban. A nagyobb vidéki színházak közül a gott- waldovi társulatot, a Ceské Budéjovi- ce-it, a liberecit s a brnóiakat említem. — A prágai társulatok közül melyeket tartja említésre érdemesnek? S mivel szorosan ide kötődik, vajon figyelik-e az amatőr, illetve részben amatőr kis prágai társulatok munkáját, fejlődését. — Figyeljük, hogyne figyelnénk, hiszen az egyik legnevesebb prágai színházunk, a Na zábradlí is ilyen társulatból fejlődött oda, ahol most tart: a világhírhez. Több kis társulat dolgozik fővárosszerte, figyeljük őket, s ahol igazán értékes előadás születik, ott a magunk lehetőségeihez mérten segítünk is. Persze, ezeknél a csoportoknál különféle problémák mutatkoznak. Beszéljek most csak a már híressé váltakról. A Na zábradlí az utóbbi években válságban volt, most megint fölfelé ível a művészi munka mutatója. Dosztojevszkij Bűn és bflnhődésével, azt hiszem valami újat, valami nagyot alkottak. Fialka pedig mindig kiválót gult, ha azt mondom, az ország első színháza kitűnő előadásokat produkál s eredendő küldetését is betölti, nemzetet őriz, ápol és erősít. A Divadlo na Vinohradech is jól dolgozik, s hadd említsem a Realistické divadlo munkáját. Változás várható az utóbbi időben ugyancsak stagnáló Cinoherní klub tevékenységében is, hiszen október elsején Jirí Danék vette át a társulat vezetését. — Ön több esztendeje egyik fő szervezője a méltán világhírű Prágai Quadriennálénak. Vajon milyen sikerrel szerepelnek ezen a találkozón a magyarok, s vajon terveznek-e, mintegy a szcenográfiai világtalálkozó mintájára, egy színpadi világtalálkozót, amely megkönnyítené a feladat megoldását: meghatározni szocialista színházművészetünk helyét a világ színházkultúrájában, és megismertetni a 1979. X. 28. mmm 0 A chebi színházat, amelyben az összetartás legalább akkora, mint Sumperkben (Archív-felvételek)