Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-10-28 / 43. szám
ÚJ szú 1979. X. 28. Negyven esztendeje, 1939. szeptember 1-én a náci Németország kirobbantotta a második világháborűt, amely végtelenül sok szenvedést okozott az emberiségnek. A fasiszta agresszor szétzúzásában óriási szerepet játszott a szovjet nép és a szovjet hadsereg hősies harca. 1 A fasizmus ellen vívott háborúban a szovjet katonai vezetők közül számos kiváló hadvezér emelkedett ki, s tett tanúbizonyságot magas fokú hadművészeti képességéről. A háború ntáni években sokan a győzelem megszületésével kapcsolatos visszaemlékezéseiket is közreadták. Az alábbiakban részleteket közlünk Georgij Zsukov, Konsztantyin Rokosszovszkij és Alekszandr Vaszilev- szkij marsaitok memoárjából. Georgij Zsukov A KAPITULÁCIÓ Május 7-én Berlinben felhívott telefonon J. V. Sztálin, a legfelsőbb parancsnok és közölte velem: — A mai napon Relmsben a németek aláírták a feltétel nélküli megadásról szóló jegyzéket. A háború fő terhelt — — folytatta — a szovjet nép viselte, nem a szövetségesek, ezért a kapitulációt a Hltler- ellenes koalíció valamennyi országának főparancsnokságai előtt kell aláírni, nem pedig csupán a szövetséges csapatok főparancsnoksága jelenlétében. — Azzal sem értettem egyet — folytatta Sztálin —, hogy a kapitulációról szóló jegyzéket nem Berlinben, a fasiszta agresszió fészkében írták alá. Megegyeztünk szövetségeseinkkel, hogy' a Reims városában aláírt Jegyzéket a kapituláció előzetes jegyzőkönyvének tekintjük. Holnap Berlinbe érkeznek a német főparancsnokság és a szövetséges csapatok főparancsnokságainak képviselői. — A szovjet csapatok Legfelsőbb Főparancsnokságának képviseletével önt bízom meg. Május 8-án, a nap közepében a tempelhofl repülőtérre megérkeztek a szövetséges csapatok főparancsnokságának képviselői. A szövetséges csapatok főparancsnokságait Arthur Tedder, az angol légierő marsall- ja, Spaatz tábornok, az Egyesült Államok hadászati légierejének főparancsnoka, de Lattre de Tassigny tábornok, a francia hadsereg főparancsnoka képviselte. Ugyancsak a tempelhofl repülőtéré érkeztek Fleusburg városából angol tisztek őrizete alatt a német főparancsnokság képviselői, Keitel tábornagy, Frledeburg tengernagy és Stumpf repülő-vezérezredes, akik Dönltztől felhatalmazást kaptak Németország feltétel nélküli fegyverletételének aláírására. Itt, Karlshorstban, Berlin keleti negyedében, egy kétemeletes épületben, a német katonai-műszaki tiszti Iskolában készítették elő az éttermet, ahol a jegyzék ünnepélyes aláírásának kellett lebonyolódnia. Amint már előzőleg is megegyeztünk, 23 óra 45 perckor a szövetséges hatalmak katonai vezetői Tedder, Spaatz és de Lattre de Tassigny, A. Vl- sinszkij, K. Tyelegln, V. Szoko- lovszkij és más vezetők a dolgozószobámban gyülekeztek, amely a németek feltétel nélküli fegyverletételéről szóló okmány aláírására kijelölt terem szomszédságában volt. Pontosan 24 órakor léptünk be a nagyterembe. Mindnyájan leültünk az asztalhoz. A fal mellett állt, amelyre a Szovjetunió, az USA és Franciaország nemzeti lobogója volt felerősítve. A teremben a zöld posztóval borított hosszú asztalok mellett helyezkedtek el a Vörös Hadsereg tábornokai. Nagy számban voltak jelen szovjet és külföldi újságírók, fotóriporterek. — Bennünket a Szovjet Fegyveres Erők Főparancsnokságának és a szövetséges hatalmak Főparancsnokságainak képviselőit — jelentettem ki az ülés megnyitójában — a Hitler-elle- nes koalíció kormányai felhatalmaztak arra, hogy átvegyük a német főparancsnokság képviselőitől a Németország feltétel nélküli kapitulációjáról szóló okmányt. Hívják be a terembe a német főparancsnokság képviselőit. Elsőként, nem sietve, Keitel tábornagy lépte át a küszöböt, aki Hitler jobbkezének számított. Keitelt Stumpf vezérezredes követte. A zömök tábornok szemében gyűlölet és tehetetlen düh tükröződött. Vele együtt lépett be von Friedeburg tengernagy, aki az első pillantásra koránál sokkal Idősebbnek tűnt. A német tábornokok, felszólításra, helyet foglaltak a számukra külön, a bejárattól nem messze, elhelyezett asztalnál. A tábornagy lassan ült le, felemelte fejét, s tekintetét ránk, az elnökségi asztalnál ülőkre szegezte. Keltei mellé ült Stumpf és Frledeburg. A kísérő tisztek a székek mögött állva sorakoztak fel. A német küldöttséghez fordultam: — Rendelkeznek-e önök a feltétel nélküli fegyverletételről szóló okmánnyal, tanulmányozták-e azt, és van-e felhatalmazásuk az aláírásra? — Igen, tanulmányoztuk és készek vagyunk annak aláírására — válaszolt fojtott hangon Keltei tábornagy. Ez már korántsem volt az a gőgös Keltei, aki a leigázott Franciaországtól a feltétel nélküli megadást fogadta. Most lesújtottnak tűnt, bár megkísérelte, hogy fenntartsa a látszatot. Felálltam és azt mondtam: — Javaslom, hogy a német küldöttség jöjjön az asztalhoz. Itt írja alá a Németország feltétel nélküli fegyverletételéről szólő jegyzőkönyvet. Keitel gyorsan felállt, egy rosszindulatú pillantást vetett felénk, majd szemhéját leeresztve lassú mozdulattal felemelte az asztalról marsallbot- ját és bizonytalan léptekkel az asztalunkhoz Indult. Monoklija leesett a szeméről és zsinórján függve maradt. Szeméhez igazította, leereszkedett a szék szélére és nyugodtan aláírta mind az öt példányt. Arcán piros foltok Jelentek meg. Aláírta Stumpf vezérezredes és von Friedeburg tengernagy Is. Május 9-én 0 óra 43 perckor befejeződött a feltétel nélküli fegyverletételről szóló okmány aláírása. Felszólítottam a német küldöttséget, hagyja el a termet. Keitel, Frledeburg és Stumpf felemelkedett a székről, meghajoltak, majd fejüket leszegve eltávoztak. A törzskarukhoz tartozó tisztek követték őket... A Szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság nevében szívélyesen üdvözöltem a jelenlevőket a régen várt győzelem alkalmából. A teremben halk zsongás lett úrrá. Kölcsönösen üdvözölték egymást, kezet szorítottak. Sokak szemében az öröm könnyei csillogtak. 1945. május 9-én 0 óra 50 perckor lezárult az ülés. Ezt követően fogadás kezdődött, amely emelkedett hangulatban zajlott le. Á fogadást megnyitva javasoltam, hogy emeljük poharunkat a Hilter-ellenes koalíciónak a fasiszta Németország felett aratott győzelmére. Ezután Arthur Tedder marsall mondott pohárköszöntőt, ezt követte de Lattre de Tassigny, majd Spaatz amerikai tábornok emelkedett szólásra. Később több szovjet tábornok beszélt arról, hogy milyen fájdalmasan teltek el az elmúlt nehéz évek. Emlékszem, milyen sokat és milyen lelkesen beszéltünk. Kifejezésre juttattuk hő kívánságunkat, hogy egyszer s mindenkorra megszilárdítsuk az antifasiszta koalíció országainak baráti kapcsolatait. Erről beszéltek a szovjet tábornokok, ezt mondották az amerikaiak, a franciáik, az angolok is, és mindnyájan hinni akartunk abban, hogy ez így is lesz. Konsztantyin Rokosszovszkij AZ ELLENSEG SZÉTZÚZÁSA Több, mint fél évig tartott a második világháború egyik legnagyobb ütközete, a sztálingrádi csata. A szovjet hadsereg rendkívül makacs védelmi harcokban megtartotta Sztálingrádot, majd ellentámadásba menve át bekerítette és megsemmisítette Paulus tábornagy 330 ezer fős csoportosítását. A sztálingrádi győzelemben fontos szerepet játszó Doni Front csapatainak parancsnoka K. Rokosszovszkij volt. Katonai kötelesség című művének itt következő részlete a bekerített fasiszta hadsereg pusztulását mutatja be. Február 1-én reggel tűzfer- geteg zúdult az ellenség állásaira. Figyelőpontunkról jól láttuk, hogy az ellenséges védelem egész peremvonala elmerült a gránátok és az aknák robbanásaiban. A védelem mélységében a tüzérség állásait a légierő bombázta. Sokáig tartott az ágyúzás. Aztán elhallgattak az ágyúk. Abban a pillanatban számos helyen, a még füstölgő fekete föld felett, fehér zászlók kezdtek lobogni. A német katonák maguktól, parancsnokságuk akarata ellenére tűzték ki a zászlókat. Ennek az lett a következménye, hogy az egyik arcvonalszakaszon a hitleristák megadták magukat, s letették a fegyvert, másutt pedig még tovább harcoltak. Egyes helyeken pedig napokig tartott a harc. A bekerített északi csoport maradványai csupán február 2-án reggel kezdték tömegesen megadni magukat, s ez ismét a fasiszta parancsnokság akarata ellenére történt. Az ellenség bekerített csoportosítása nem létezett többé. A volgai nagy csata véget ért. Mint már mondottam, Sztálingrádnál a 6. német hadsereg huszonkét hadosztálya, rengeteg különféle megerősítő és kiszolgáló egysége szorult a gyűrűbe. Több mint 90 ezer katonát és tisztet ejtettünk foglyul. A katlan felszámolása során a Doni Front csapatai rengeteg hadianyagot zsákmányoltak. Á foglyok közt 24 tábornok volt, Paulus vezértábornaggyal az élen. A győzelmet nagyon nehéz körülmények között vívtuk ki. A 22 fokos hidegben erősödött a hóvihar. Csapatainknak nyílt terepen kellett támadniuk, miközben az ellenség lövészárkokban, földbunkerekben és fedezékekben lapult. Katonáinknak igazán határtalanul kellett szeretniük hazájukat, a szovjethatalmat, és szenvedélyesen kellett gyűlölniük az ellenséget, hogy leküzdjék a bevehetetlennek látszó állásokat. Alekszandr Vaszilevszkij „A CITADELLA" TERV KUUARCA 1943. július 3-án egy foglyul ejtett német azt vallotta, hogy a csapatoknak hideg élelmet adtak ki, és július 5-én meg kell kezdeniük a támadást. Ezt megerősítették azok a németek is, akik más frontszakaszokon átjöttek hozzánk. Tanácskoztam Vatutyin tábornokkal, a Voronyezsi Front parancsnokával és elhatároztuk, hogy július 5-re virradó éjjel végrehajtjuk a tervben előírt tüzérségi és légi ellenelőkészítést, amely — mint később megtudtuk — rendkívül hatásos volt. A hitleristák július 5-én hajnali 3 óra helyett csak három órával később, elég nehezen tudták támadásukat megindítani. Így kezdődött a hatalmas ütközet a kurszki kiszögellésben. A szovjet csapatok súlyos harcokat vívtak az ellenséggel. Egészében véve az ellenség támadása alig egy hétig tartott és július 12-én kudarccal végződött. Az ellenség, amely óriási veszteségeket szenvedett és a kurszki klszögellés északi oldalán 12 kilométert, déli oldalán pedig 30 kilométert nyomult előre, kénytelen volt leállítani a támadást, majd utána megkezdeni csapatai visszavonását. A kurszki csata második szakasza július 12-én kezdődött és augusztus 23-ig tartott. A szovjet csapatok támadásba mentek át és szétverték, majd menet közben felmorzsolták a válogatott hitlerista hadosztályokat. A német szárazföldi csapatok több mint ötszázezer embert, 1500 harckocsit és több mint 3500 repülőgépet vesztettek. Az ellenség 30 hadosztályát, köztük 7 páncélos hadosztályt zúztuk szét. A majdnem kéthónapos kurszki csata a szovjet fegyveres erők ragyogó győzelmével ért véget, és mint ilyen, kihatásait tekintve, óriási nemzetközi jelentőségű esemény volt. Amikor burzsoá szerzők egész sorának a második világháborúról szóló műveit olvastam, nemegyszer észrevettem, hogv mindenképpen kisebbíteni próbáliák a Vörös Hadsereg 1943. évi nyári győzelmének a ielentőségét. Azt akarlák elhitetni olvasóikkal, hogy a kurszki csata a második világháború szokásos és jelentéktelen epizódja, s ezért vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset írnak róla. Az Ilyen könyvekben igen ritkán találkoztam olyan felfogással, amely a hitleristák 1943. évi nyári re- vanstervét kalandortervként vagy a fasiszta tábornokok stratégiája csődjeként értékeli. Ámde a 'tények magukért beszélnek. Hogy csak egyet említsek: miközben telies erővel dúlt a kurszki csata, szövetségeseink partra szálltak Szicíliában, onnan pedig augusztus 17-én átkeltek Olaszországba. Vajon képesek lettek volna erre, ha csak feleakkora erő áll velük szemben, mint amekkorával mi 1943 nyarán megütköztünk? Azt hiszem, erre a kérdésre a válasz egyértelmű. flEMM »MI
