Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-10-21 / 42. szám
ÚJ SZÚ 1979 . X. 21. Aki nem igazodik el e konfliktusok lényegében, az nehezen foghatja fel a szélsőbaloldali terrorizmus mint je lenség okait. És bár el kell ismerni, Szélsőbaloldali provokátorok egy csoportja a tavasszal Párizsban megtámadta a francia kohőipari munkások békés felvonulását. Az álarcos támadók autókat gyújtogattak, üzleteket raboltak ki, s összetűzésbe kerültek a rendőrséggel is (Telefoto: CSTK) A burzsoá újságok bűnügyi rovataiban mind gyakrabban jelen nek meg fiatalemberek és fiatal lányok fényképei, arcukon nemigen lehet észrevenni a mogorva bárgyúság vagy a kihívó agresszivitás ismertető- jeleit, amelyeket valamikor Lombroso próbált kiemelni, amikor megalapozta a vele született bűnöző hajlamáról szóló hírhedt elméletét. E fényképek láttán az ember egyetemi hallgatók csoportjára, vagy fiatal munkások brigádjára gondolhat, neon pedig a bűnügyi szakértők dossziéjában szereplő személyekre. S ezeket mégis keresi a rendőrség. Valamennyien különböző ideológiai irányzatú, szélső baloldali terrorista csoportok tagjai. Anarchisták vagy trockisták, maoisták vagy szeparatisták — mind egységesek abban, hogy negatív magatartást tanúsítanak az emberi élet értékével szemben. Ebben nemcsak a társadalommal való konfliktusuk fejeződik ki, hanem saját, belső lélektani konfliktusuk is. Párviadalok párviadala hogy „a jelenlegi terroristák tudatának, akcióik indokainak kutatása — mint a The Times írta — éppoly kellemetlen, mint az emberi szervezetben levő rákos daganaté“, ezt szükséges megtenni. A szélsőbaloldali terrorizmus lélektana ismerésének szükségességére már Lenin rámutatott. „Forradalmi kalandorkodás“ című, 1902-ben írott cikkében aggodalommal állapította meg azt a veszélyt, amelyet a valóságnak a terroristák felizgatott tudata által történő, nem adekvát tükrözése rejt magában. Lenin hangoztatta, hogy lelkivilágukat „fantasztikus okoskodás“, a tömegmozgalom „teljes meg nem értése“, a vele szembeni bizalmatlanság“, „naivság“ jellemzi. Ugyanebben a müvében értékelést adott az „izgató“ terror haszontalan- ságáról a forradalmi mozgalom sorsa szempontjából. Lenin meglepő pontossággal tárta fel a terrorista cselekmények részéről a társadalmi tudat állapotára kifejtett befolyás társadalmi-lélektani mechanizmusát. Az ilyesféle akciókról ezt írta: „... amennyiben párviadalok maradnak, közvetlenül csupán gyorsan múló szenzációt keltenek, közvetve pedig éppenséggel arra vezetnek, hogy a tömegek közömbössé válnak, s ölbe tett kézzel várják a következő párviadalt“. (V. I. Lenin: összes Művei, 8. köt., 357 old.). A Lenin által feltárt törvényszerűség mindmáig érvényes. Egész sor nyugat-európai országot elárasztott a sok „párviadal“. Ez a törvényszerűség az értelmetlen terrorcselekmények eszkalációjában valósul meg — ilyen például az 1979. május 14-i római robbantás, amely a vízvezeték megrongálását, a villany kikapcsolását idézte elő és... a kormánynak azt a döntését, hogy több ezer katonát vet be a kommunális objektumok védelmére. hogy a rendőrsége' felszaba díthassa a „szélsőbaloldali radikálisok“ elleni harcra. A robbantásért a fe'e’ősséget az, a csoport válla'ta, amely „Népi Forradalmi Mozgalom“- nak nevezi magát — ez egy úiabb szélsőbaloldali vagy szélsőiobboldaü irányzatú terrorista szervezet. A szélsőbaloldali terrorizmus lélektana egy bizonyos talajon alakult ki, amelynek alapiát a jelenlegi tőkés társadalom ifjúságának mindennapos tudata alkotta. Ezt a falait megtermékenyítette a kiábrándultság „élet- fi’ozófiáia“ és a nagyszámú kispolgári ultraforrada'mi elmélet. Ilyen a „nagy lemondás“ Marcuse-féle taktikája, amely a fellázadt „kitaszítottaknak“ a kapitalizmus szétrombolói szerepét juttatta, Garaudy szomorú hírnévre szert tett „parttalan realizmusa", Adorno vulgáris szociológiz- musa, amely a Marx „utópiájáról“ való lemondásra szólít fel. Ebből ered a polgári illendőséggel szembeni sajátos erkölcsi tiltakozásként keletkezett bohém életmód excentrikussága. a szándékosan „leegyszerűsített“ ruha divat és a tüntetőén fesztelen viselkedés, a szexualitás kultusza, a kábítószer-élvezet és az alkoholizmus. Saját mércék szerint A szélsőbaloldali csoportok sokaságában mindegyiknek megvan a maga saját,' roppantul eltorzult, az igazságtól végtelenül távol állő elképzelése a forradalmiságTól és a demokratizmusról. Az ilyen csoportok tagjai „forradalmi tevékenységüket igen gyakran heves érzésekkel járó szórakozásnak tekintik, abbahagyják, ha megunták. A szélsőbaloldaliaknak a hatvanas években keletkezett „tiltakozó tevékenysége“ a lelki feszültség fokozására szolgált. A feszültség pedig komolyan megváltoztatta az élethelyzetek visszatükröződését a résztvevők tudatában. Jelentősen eltorzította a' célok elérésére szolgáló módok meghatározását. A kegyetlenség és az elidegenedés, a „tömeggel“ szembeni fölény tudata, s az a meggyőződés, hogy joguk van saját belátásuk szerint rendelkezni más emberek életével — fokozatosan a szélsőbaloldali csoportok résztvevőinek jellemző lélektani vonásaivá vált. A szélsőbaloldali radikalizmus felszínre hozta a középrétegekből származó fiatalok egy részének azonnali radikális akciókra törekvését. A tér* rorcselekményekben való részvétel ténye sokuk számára szubjektíve fontosabb, mint a politikai akciók homályosan elképzelt vagy a vezérek által ködösen megfogalmazott célja. Az erkölcsi és a politikai tiltakozás a szélsőjobboldali politikai gondolkodás pluralizmusával együtt a terrorista csoportok széttagoltságát idézte elő. Erre lehet következtetni például az ilyesféle tényekből: Angliában mintegy 100, egymással hadilábon álló anarchista csoportosulás van. Franciaországban az ún. „forradalmianarchista szervezet“ mellett több tucat, ezt el nem ismerő csoport létezik; egyes becslések szerint az NSZK-ban néhány évvel ezelőtt 55 városban mintegy 70, vegyes összetételű anarchista csoport működött, s mindegyiknek átlagosan 10—20 tagja volt. Balra indulsz — jobbra érkezel A „szélsőbaloldaliak“ eszmei-politikai nézeteltérései vetélkedésre vezetnek. A csoportosulások és vezéreik között a vezetésért folyó harc önmaOlaszország fél: egyre többen vásárolnak, fegyvereket (Repro: CSTK) gában is olyan tényezővé vált, amely fokozza a csoportokon belül a „forradalmi“ szenvedélyek izzását. E befolyás jegyében nemcsak a lélektan! elhajlások éleződnek ki, hanem az ifjúság normális lélektani vonásai is — például a társadalmi aktivitás és lelkesedés, a kritikai érzék mindennel szemben, ami különbözik a felszínen elsajátított eszményből, a romantikus hév, amely a fiatalokat olykor szóbeli radikalizmusra ösztönzi és elhamarkodott cselekedetekhez vezet. Chilében például a vegyes összetételű szélsőbaloldali csoportosulások egy táborba kerültek azokkal, akik síkraszálltak a Népi Egység tömbje ellen. A fasiszta fordulat előestéjén, 1973. augusztus 31-én, a Lucha Obre- ra, a chilei trockisták újságja az Allende-kormány elmozdítására szólított fel. A szélsőbaloldaliak a polgár- háború kirobbantására irányuló provokációs felhívásokkal segítséget nyújtottak a chilei reakciónak, hogy véres mészárlást rendezzen „az országban való rendcsinálás“, „a szélsőségesek részéről fenyegető veszély megelőzése“ ürügyén. A nyugatnémet anarchisták akcióikkal szintén rossz szolgálatot tettek a demokratikus erőknek. A Der Spiegel is elismerte 1977 októberében, ho.gy a terroristák kirohanásai segítették a reakciót a haladó erők üldözésének megszervezésében, mivel az ún. „kivételes törvények“ valamennyi ellenfelét a „terrorizmussal rokonszenvezők“ csoportjába soroltak. A szélsőbaloldaliak kirohanásai nemcsak nem segítik elő az imperialistaellenes mozgalom társadalmi bázisának kiszélesítését, hanem leszűkítik, s a lakosság újabb rétegeit ijesztik el a benne való részvételtől. E. Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára, amikor felhívta a figyelmet az ügynek erre az oldalára, megállapította: a balos elemek „úgy cselekszenek, hogy előmozdítják az erők reakciós tömbjének kialakulását, és a lakosságnak még azokat a rétegeit is jobbjelé ta- . szítják, amelyek távol állnak a fasizmustól". Lenin már a XX. század elején megállapította, hogy a kispolgárságnak egy és ugyanaz a lelkivilága, s egy és ugyanaz az osztálysajátosság nyilvánul meg az opportunista csüggedtségében és a terrorista kétségbeesésében. Ezért nem meglepő, hogy a szélsőbaloldali terrorizmus a legutóbbi években egyre fontosabb helyet foglal el az imperializmus politikai stratégiájában. A terrorizmus — mind a jobboldali, mind a baloldali — nem véletlenül játszik az érzésekkel, s ennek során módot nyújt a fogyatékos személyeknek arra, hogy tanúságot tegyenek „keménységükről“, „könyörtelenségükről“, „engesztelhetetlenségükről“ — egészen a hírhedt szupermenség szellemében. Másrészről az erőszak .pszichózisa, amelyet a polgári kormányok és tömegtájékoztatási eszközök — a feszültség kulisszák mögötti manipulátorai, mint Luigi Longo, az OKP elnöke nevezte őket az Aldo Morónak 1978 májusában történt halálával végződött komor események után — ösztönöznek, elősegíti az ijedtség légkörének, vagyis annak létrejöttét, amire a reakciónak legnagyobb szüksége van. A szélsőbaloldaliak és a szélsőjobboldaliak éppoly tervszerűen próbálták fokozni a félelmet és a feszültséget 1979 májusának napjaiban — a június 3-án és 4-én Olaszországban rendezett választások küszöbén. A politikai álláspontjaikban levő szóbeli különbségek nem akadályozzák őket abban, hogy a terror célpontjainak kiválasztása terén összefogjanak. Az E. Berlinguer 1978 októberi szovjetuníóbeli tartózkodásáról kiadott közös közleményben az SZKP és az OKP vezetői elítélték azon csoportosulások tevékenységét, „amelyeknek segítségéve! a reakciós erők terrorcselekmények szervezésével próbálják megakadályozni a dolgozók és az olasz nép demokratikus vívmányainak továbbfejlesztését“. Ezeket az akciókat a munkás- és demokratikus mozgalom érdekeivel határozottan ellentétben álló cselekményként jellemezték. J. SERKOVIN (NOVOJE VREMJA) mrnmTm 111 I J II 1 ft \ Ji HU HI KALANDORKODÁS LÉLEKTANA
