Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-10-14 / 41. szám
1979. X. 14. A kínai nép forradalmi hagyományai messzire nyúlnak vissza. Ez a nép nemcsak ábrándozni tud a szabadságról és az egyenlőségről, mutatott rá Lenin, hanem harcolni is képes Kína évszázados elnyomói ellen. 1949-ben ez a sokéves harc a nép javára dőlt el: Kínában győzött a forradalom, megalakult a Kínai Népköz- társaság. Ez az eseimény a forradalmi világifolyamat része volt, és jelentős mértékben az 1917-os októberi orosz- országi szocialista forradalom eszméinek befolyása idézte elő. A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának a VIII. kongresszus elé terjesztett politikai beszámolója hangsúlyozta: „(Annak ellenére, hogy a forradalomnak országunkban sok sajátossága van, a kínai kommunisták ügyüket a Nagy Októberi Forradalom folytatásának tekintik.“ Li Ta-csao, a Kínai Kommunista Párt egyik alapítója, „az oroszok példájának követésére“ szólított íel. A marxizmus—leniniz- mus eszméinek az oroszországi forradalom győzelme után Kínában való széles körű elterjedése segítséget nyújtott ahhoz, hogy az ország munkásmozgalmát összekapcsolják a tudományos szocializmussal, s világos célokat tűzött elébe. A győzelem ifelé vezető úton a KKP és a kínai munkásosztály jó néhány dicső oldallal gazdagította a forradalmi harc krónikáját. Kína leg- külömb fialnak és leányainak ezrei áldozták életűket a közös ügyért. A történelem tanúsága szerint a kínai forradalom győzelmében kivételesen nagy jelentőségű volt a proletár internacionalizmus, a világ kommunista és munkásmozgalma részéről megnyilvánuló támogatás. A szovjet nép testvéri segítséget nyújtott a kínai dolgozóknak. A nemzeti felszabadító harc éveiben és a kínai szocializmus alapjai lerakásának időszakában a szovjetország kommunistái és egész népe ugyancsak kötelességüknek tekintették, hogy segítsenek a kínai népnek. A húszas években a Szovjetunió tapasztalatai 'jó szolgálatot tettek a kínai forradalmi fegyveres erők megalakítása ügyének. A japán ml- litarizmus agressziója által előidézett, súlyos megpróbáltatások idején a kínai nép nagyarányú katonai segítséget kapott a Szovjetuniótól. A német fasizmusnak és a japán milita- rizmusnak a 'második világháború éveiben történt szétzúzása, amelyben döntő szerep illette a Szovjetuniót és hadseregét, meggyengítette a nemzetközi imperializmus és reakció pozícióit, a kínai népi forradalom győzelmének legfontosabb élőfeltétele volt. A kína nép bizton számíthatott a szocialista világrendszer erőteljes támogatására és szolidaritására. Ilyen körülmények között a nemzetközi ellenforradalom nem szánta rá magát arra, hogy keresztes hadjáratot indítson a kínai nép ellen. Abban az időben éppen Mao Ce-tung írta, hogy e tényezők híján „a nemzetközi reakciós erők nyomása természetesen sokkal erősebb volna. Vajon ilyen körülmények között győzelmet arathattunk volna? Természetesen nem. Éppígy lehetetlen lett volna kivívása után megszilárdítani a győzelmet.“ Az 1949. október 1-e után a kínai nép előtt felmerült új feladatok megoldását megkönnyítette az, hogy nem állt egyedül. A szocialista országok segítettek. A japán agresszió és a polgárháború okozta összeomlás, a Csan Kaj- sek-féle 'légierő támadásai az ország ipari központjai ellen, a Kuomitang- hadsereg betörésének és az amerikai imperializmus intervenciójának közvetlen veszélye — ilyen körülmények között fogtak hozzá a kínai dolgozók az új társadalom építéséhez. Ebben a nehéz időszakban, 1950 februárjában, a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság között 'barátsági, szövetségi és kölcsönös segítségnyújtási szerződést, valamint számos más okmányt írtak alá. Pekingban most sem tagadhatják, hogy ez a szerződés mindkét ország népeinek döntő fontosságú érdekeit szolgálja, elősegítette barátságuk megerősödését, Kína biztonságának és a Távol-Kelet, valamint az egész világ békéjének szavatolását. A szerződés aláírása után a kínai kormány kérésére Kínába küldött szovjet repülőkötelékek véget vetettek a Kuomintang repülőgépei 'behatolásának, védelmet nyújtottak az amerikai légierő támadásaival szemben az Egyesült Államok koreai agressziója idején. A kínai nép gyorsan befejezte az ország .szétrombolt gazdaságának helyreállítását, 1953-ban megkezdte az első népgazdaságíejlesztésí ötéves terv megvalósítását. Az e téren elért sikereket megint csak a Szovjetunió és más szocialista országok sokoldalú gadzasági és technikai segítsége, nemzetközi színtéren Kínának nyújtott támogatása, sok száz nagyüzem építésében való együttműködése mozdította elő — ezek mindmáig a KNK iparának gerincét alkotják. A Szovjetunió és a KNK akkor olyan egyezményeket kötött, amelyek a kapcsolatok fejlesztését irányozták elő valamennyi konkrét területen. Mindez biztosította az ország termelőerőinek gyors növekedését, jelentősen megerősítette gazdasági és védelmi potenciálját; a lakosság életszínvonala is emelkedett. Kína már az első ötéves terv végén ötszörösére növelte ipara évi össztermelését. Az Állam-- tanács 1959 áprilisi ülésén Csou En- laj kijelentette: „Országunk kormánya és népe nevében őszinte köszö- n'etemet fejezem ki a Szovjetunió és más szocialista országok kormányának és népének.“ A gazdaság, a tudomány, a kultúra fejlődése elősegítette a KNK nemzetközi tekintélyének növekedését és megszilárdulását — azokban az évek- ken Kína a szocialista országokká' együtt a békéért és a társadalmi haladásért vívott harc élcsapatában haladt. Külpolitikai irányvonalát a KKP 1956 szeptemberében, tartott VIII. kongresszusa fogalmazta meg. Alapja a 'Szovjetunióval és más szocialista országokkal való barátság volt; tervbe vették jő kapcsolatok létesítését, illetve ezek fejlesztését az ázsiai és afrikai országokkal, a háborús előkészületek elleni síkraszál- Jóst, valamennyi ország proletariátusa nemzetközi szolidaritásának erősítését. A KINK előtt újít távlatok nyíltak a szocialista építés terén. De másként történt. A kínai vezetés politikája, amelyet már azelőtt is negatív irányzatok jellemeztek, 1960-tól kezdve hirtelen megváltozott, más irányba fordult. Ebben az időben erősen kiéleződött a harc a KKP vezetőségében levő internacionalista és nacionalista irányzatok között — a KKP egész történetének fővonulata. A Mao Ce-tung vezette nacionalista elemek, akik ideig-óráig leplezték nagyhatalmi- hegemonisztikus terveiket, elhatározták, hogy nyíltan áttérnek ezeknek megvalósítására. E tervek lényege az volt, hogy a katonai-gazdasági hatalom erőltetett növelése útján meg kell teremteni Kína globális hegemóniáját. A KKP VIII. kongresszusának határozatait elvetették. A kínai vezetőség azáltal, hogy „balos“ módszereket kezdett alkalmazni, amelyek a népi kommunák meghonosításában és a Kínán belüli „nagy ugrásban“, a nemzetközi kommunista mozgalom összeegyeztetett irányvonala ellen intézett támadásokban fejeződtek ki — a szocializmus ellenségeinek táborába állt át. Ténylegesen az imperializmussal való közvetlen tömbalkotásnak, a nemzetközi helyzet kiélezésének, a fegyverkezési hajsza ösztönzésének útjára, a Szovjetunió ellen' háborúra való felkészülés útjára lépett. Amikor a kínai vezetőség politikájában még csak kirajzolódott a szovjet—kínai kaespO'latok aláásásának irányzata, a Szovjetunió minden erejét latba vetette, hogy megállítsa ezi a folyamatot. Most is minden lehetőt elkövet ennek érdekében. Évek hosz- szú során át a szovjet fél konstruktív javaslatokat ‘terjesztett elő a kétoldalú kapcsolatok egészségesebbé tételére. A Szovjetunió javasolta, hogy kössenek szerződést az erőszak nem alkalmazásáról 1(1971), a meg nem támadásról (1973), a különböző területeken való kapcsolatok fejlesztéséről. 1978 februárjában a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a Kínai Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságához intézett felhívásában azt javasolta, hogy kétoldalú nyilatkozatot tegyenek közzé a Szovjetunió és Kína közti kölcsönös kapcsolatok elveiről. A kínai fél azonban valamennyi szovjet javaslatot elvetette, vagy válasz nélkül hagyta. így volt ez Mao Ce-tung Idején, így maradt utána is. A kínai vezetőség teljes mértékben örökölte Mao külpolitikájának soviniszta alapjait. A hegemo- nizmus, az enyhüléssel szemben tanúsított ellenállás irányvonala, a szovjetéi leness ég irányvonala tovább folytatódik. A szovjetelienesség — miként Mao Ce-tung idején is — a Kínai Népköztársaság állami politikája, a Szovjetunió elleni harcra vonatkozó tételeket beiktatták Kína alkotmányába. 'Hua Kuo-feng a Szovjetuniót „Kína legfőbb, legveszélyesebb ellenségének“ nevezte. Pekingben imár nem beszélnek „a két szuperhatalom.“ harcáról, ott most azért küzdenek, hogy az 'Egyesült Államok, Japán, a NATO-országok s valameny- nyi többi állaim összefogjon Kínával a Szovjetunió elleni harcban. A pekingi politika szocialistaellenes tartalmát megerősítette a KKP 1977. évi XI. kongresszusa, a KKP KB 1979. évi III. plénuma és a Kínai Országos ‘Népi Gyűlés 1978. februári— márciusi és 1979 júniusi ülésszaka. A kínai vezetőség 1979 áprilisában érvénytelenítette az 1950-ben kötött szovjet—kínai szerződést. Peking politikájának teljes elíajulásáról tanúskodik az, hogy Kína a szocialista országokkal való nyílt háborús konfrontáció útjára lépett. Példa erre a Vietnam ellen elkövetett támadás. A Kínai Népköztársaság győzelmi eredmények nélkül emlékezik meg fennállásának 30. évfordulójáról. A 'gazdaság 1979—ű.981 re szóló újabb „rendezését“ jelentették be. Az éles szociális problémákat nem sikerült megoldani. A párt, az egész politikai rendszer, a társadalom távol áll az egységtől és a stabilitástól. Mao Ce-tung súlyos örökséget hagyott hátra. Számtalan kampánya forgószélként söpört végig az országon. Kínában manapság nyíltan elismerik, hogy olyan politika uralkodott, amely nemcsak akadályozta á szocialista fejlesztés stratégiai feladatainak megoldását, hanem a szocializmus puszta fogalmát is meghamisította. A kínai vezetőségnek meg kell értenie, hogy a maoizmusra épített ’belpolitika a legutóbbi húszegynéhány év alatt, nemcsak nem bizosított lényeges haladást a kínai társadalom számára, hanem — ellenkezőleg — ezt a társadalmat a legsúlyosabb szociális-gazdasági válságba döntötte. Ugyanakkor a kínai vezetőség nem képes végképp szakítani a maoizmus- sal, megtagadni a Mao Ce-tung által a „kulturális forradalom“ időszakában teremtett rendet, minthogy teljesen összeforrott ezzel. A kínai vezetőt ezért kénytelenek lavírozni; igyekeznek megújítani a maolzmuis külsejét, bizonyos változásokat eszközölnek; minden eszközzel igyekeznek azonban megőrizni a maoizmusban annak maximumát, ami pragmatikus szempontjuk szerint még fő stratégiai céljukat — Kína szuperhatalommá, a világ vezetőjévé változtatásának — elérését szolgálhatja. A pekingi propaganda sokat beszél a szocializmusról, az 1949. évi forradalom ügyéhez való hűségről. De más a szó és más a tett. Szoeialistaelie- nes zászló alatt szocializmus nem lehetséges. Építését nem lehet a világ első szocialista államával, Október hazájával, a szocialista világközösséggel szemben tanúsított ellenségeskedéssel összekapcsolni. A kínai vezetőség, amikor közölte azt az elhatározását, hogy nem hosz- szabbítja meg az 1950. évi szerződést, javaslatot tett, hegy kezdjenek tárgyalásokat „a szovjet—.kínai kapcsolatok megjavításának“ céljából. Mint ’L. I. Brezsnyev megállapította, ez sehogy sem fér össze: tárgyalásokat javasolni, és ugyanakkor megtagadni a két nép barátságát megerősítő okmányt. A Szovjetunió mindazonáltal beleegyezett a tárgyalásokba, mivel maga is több ízben javasolta ezt. Minden attól függ, hogy a kínai fél milyen mértékben tanúsít konstruktív megközelítést saját javaslatának megvalósításával kapcsolatban. Magatartása mindenképp óvatosságra ösztönöz. Az Országos iNépi Gyűlés legutóbbi ülésszakán kijelentések hangzottak el Ki nának a Szovjetunió részéről történő valamiféle „fenyegetéséről“, célzások estek arról, hogy a Szovjetuniónak valamilyen „gyakorlati akciókkal“ kell megszüntetnie ezt a „fenyegetést“ és „'bebizonyítania“, hogy őszintén követi az „antihegemonisztikus elvet“. Mindez olyasféle próbálkozáshoz hasonlít, hogy valamilyen előzetes feltételeket akarnak szabni a Szovjetuniónak. Az ilyen megközelítés semmi jót nem ígér. De ha a kínai fél hajlandóságot tanúsít a - becsületes tárgyalásokra, minden előzetes feltétel, harmadik országok érdekeinek csorbítása nélkül — amit L. I. Brezsnyev különösen hangsúlyozott —, akkor a tárgyalások pozitív eredményekkel járhatnak. V. FETOV (APN) Képünk 1978 októberében késsóit a pekingi Mennyei Béke Kapuja téren, ahol aa összegyűlt hatalmas tömeg elítélte a „négyek bandáját“ (CSTK-felv.) KÍNA IGAZI ES ALllTOLHGIS BARATAI
