Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)

1979-10-14 / 41. szám

MEGAKADALYOZHATO A KATASZTRÓFA? Az ökológia * hatékonyságáról A környezettan napjainkban a tudományágak komplexuma • Felmérhetetlen éghajlati változásokat idézhet elé a légkor szeny- nyezettsége • Távlatilag gondolnunk kell az emberiség jövőjére A varsói Kultúra című folyóirat munkatársa, W. Osiatinski, lapiának idei 20. számában interjút közölt Merkuri Szergejevics Giliarov neves szovjet biológussal, a Szovjet Tudományos Akadémia tagjával a környe­zetvédelem sajátos fontosságú kérdéseiről. Az alábbiakban kissé rövidí­tett formában ismertetjük ezt a rendkívül érdekes beszélgetést. KULTÚRA: Tulajdonképpen mivel foglalkozik az ökológia? Rendszerint ugyanis főleg — esetenként kizárólag — az ember természeti közegének vé­delmével hozzák kapcsolatba. M. SZ. GILIAROV PROFESSZOR: A környezetvédelem a környezettan, az ökológia egyik legfontosabb terü­lete, de csak kis része e tudomány szé­les szférájának. A környezettan fogal­mán azonban általában az olyan tudo­mányágak komplexumát kell értenünk, amelyek a szervezettség egyének fö­lötti szintjén vizsgálják az életet. Ez annyit jelent, ihogy az ökológia figyel­mének homlokterében elsősorban azok a törvények állnak, amelyek meghatá­rozzák az egyének kölcsönös kapcsola­tait és viszonyait az adott fajon vagy népesedésen belül, az egyes fajok kö­zött, valamint az élő világ és az élet- folyamatok élettelen közege között. KULTÚRA: Vajon meghatározhat óak-e bizonyos törvények, amelyektől függ az élet különböző formáinak kölcsönös kapcsolata a környezettel? M. SZ. Giliarov: Ogy tűnik, a legegy­szerűbb törvényszerűség az, hogy a fej­lődő életformák döntő többsége rend­kívül erőteljesen hatott környezetére, s ennek következtében egyes szerveze­tek, sőt életközösségek kipusztultak. Gyakorlatilag ez ügy történt, hogy bi­zonyos fajok csaknem eszményi módon alkalmazkodtak az adott környezethez. Idővel kihaltak, és helyükre új fajok léptek, amelyek képesek voltak jobban alkalmazkodni a megváltozott környe­zet új feltételeihez. KULTÚRA: Miben rejlenek tehát az emberi faj sajátosságai? Hiszen mi is tevékenységünkkel megváltoztatjuk a környezetet. Vagyis ugyanolyan lesz a sorsunk, mint az egyéb fajok többsé­gének? M. SZ. GILIAROV: Léhet, hogy igen, de ennek nelm kell így lennie. Ugyanis legalább három lényeges különbség van az ember és a más élettani formák környezetre gyakorolt hatása között. ,Az első összefügg a változások gyor­saságával. A természetben ezek a fo­lyamatok nagyon lassúak. Az ember •viszont igen gyorsan változtatja a kör­nyezetet így például az emberi tevé­kenység következtében 1900-től 1950-ig a 'levegőben kétszeresére növekedett a széndioxid mennyisége, míg azelőtt, évmilliók leforgása alatt, lényegesen nem változott a légkör vegyi összeté­tele. iA második különbség a tevékenység kiterjedése. A biológiai szervezetek ál­talában bizonyos körülhatárolt terüle­ten élnek. Mihelyt számukra az adott hely feltételei ellfogadhatatlanokká vál­nak, máshová települhetnek vagy te­lepíthetőek, ahol jobb feltételekre ta­lálnak. 'Ez vonatkozik a növényekre is, amelyeknek magvai a természeti erők hatására vagy állatok közvetítésével eljuthatnak máshová. Ezzel szemben az ernlber ma már egész bolygónk mére­teiben tevékenységet fejt ki. Ha a fel­tételeket olyannyira megváltoztatja, hogy azok létezését nem teszik lehe­tővé, nagyon nehezen talál másutt me­nedéket. A legfontosabbnak tűnik azonban a harmadik különbség. A természetben ugyanis az említett folyamatok spontán módon mennek végbe. Egyetlen faj sem gyakorolt tudatos befolyást arra. bogy milyen módon változtatja meg a környezetet és arra sem, 'hogy íenn- marad-e avagy kipusztul. Viszont az ember tudatosan hathat környezeti vi­szonyaira. Ezért van fölényben a bioló­giai világ többi része fölött, és ez táp­lálja faji túlélésének reményét. KULTÚRA: Ez az ember valamilyen sajátos élettani tulajdonságainak kö szűnhető? M. SZ. GILIAROV: Nem a biológiai, hanem a társadalmi adottságoknak. Egy-egy szervezet nem élhetne sok olyan közegben, amelyben egész kö­zösségek élnek. A társadalom ugyanis az ember számára elfogadható életfel­tételeket teremthet szinte mindenütt. KULTÚRA: Még a világűrben is? M. SZ. GILIAROV: A világűrt illetően jómagam nem vagyok túl nagy opti­mista. Az emberi ifaj itt a Földön s nem másutt alkalmazkodott a létfeltételek­hez. De nem is arról van szó, hogy az emberi faj alkalmazkodjon a Hold vagy a Mars életfeltételeihez. Inkább arról, hogy az emberi társadalom képes az odairányított expedíciók számára olyan jó feltételeket teremteni, hogy ezek a „küldöttek“ ott hosszú ideig tartózkod­hassanak s ne pusztuljanak el. Az em­ber már jelenleg néhány hónapig élhet a 'Föld határain túl. Az egész emberi faj vagy nagy csoportjai világűrbe való tartós áttelepítésének lehetőségét fan­táziának tartom. KULTÚRA: Tehát az emberi faj tér­hódítását korlátozni fogják Földünk határai? M. SZ. GILIAROV: Már korlátozták is. A térhódítás minden kétséget kizá­róan az ember élettani és társadalmi fejlődésének törvénye volt. Sok minden ugyanis erőteljesen ösztönzött arra, hogy az emberiség tágítsa létközegét. Első volt az a törekvés, hogy az élet­hez új, megfelelő helyet találjon, a má­sodik pedig az ember számára szüksé­ges új anyagi eszközök, elsősorban a megélhetést nyújtó föld és később a nyersanyag- és energiaforrások elnye­résének törekvése volt. Végül pedig az embert jellemző megismerési vágy, amely arra késztette, hogy új utakra vállalkozzon és új területeken éljen. Az ember gyakorlatilag uralja már egész bolygónkat és szinte nincs hová átte­lepülnie. Mindenütt él, ahol csak élhet. KULTÚRA: Es miért kellene áttele­pülnie? M. SZ. GILIAROV: Akért, hogy elke­rülje az önmaga által kialakított veszé­lyeket. Az ember fejlődése óriási vesz­teségekkel jár. Elsősorban a környezet negatív változásaival. Említettem már a légkör rohamos toeszennyeződését a széndioxiddal, ami előidézheti az ég­hajlat gyökeres és előre nem 'látható változásait. De ez a veszélyeknek csak a kis része. Marx helyesen állapította meg, hogy a nem tudatosan, hanem ösz­tönösen tevékenykedő civilizáció siva­tagot hagy maga mögött. Ez a sző szo­ros értelmében megtörténik. Például Afrikában, ahol valaha nagy birodal­mak voltak, most sivatag van. Vagy nálunk, Közép-Ázslában. Egyiptomban hajdanában kisebb kiterjedésű volt a sivatag. Ott ugyanis, ahol kiirtják a trópusi erdőket, a földre hat az erózió, s ennek 'következtében felbomlanak az életközösségek. A föld tönkretétele az élet kihalásához vezet, és az ilyen te­rület sivataggá váljk. Az ember csak­nem minden tevékenysége nagy káro­kat idéz elő. így például nálunk már évtizedek óta 'hatalmas vízi erőműveket építünk. Ezek több energiát szolgáltat­nak, de az energiatermelés meggyorsí­tása érdekében nagy kiterjedésű, jó termőtalaj került viz alá. Ez óriási veszteség. A folyókbói kezdtek kipusz tulni a halak és más értékes állatok. Mindig választani kellett tevékenysé­günk hozama és a jónak feláldozása között. KULTÚRA: Illetve védeni kell azt a jót ... M. SZ. GILIAROV: így igaz. Ebben rejlik a környezettannak és általában a környezetvédelmi mozgalomnak jelen­tősége. Jó dolog az, hogy az emberek világszerte tudatosítani kezdik ennek a védelemnek nélkülözhetetlenségét. A tudomány sohasem láthatja előre te­vékenységünk minden következményét. Sohasem mondhatja meg, mit kell ten­nünk, hogy megelőzzük a veszélyt, a kedvezőtlen következményeket. Például minden ipari létesítményt átépíteni a víz és a gáz körforgásának zárt rendszerére, hogy ne szennyezze a vizet és a levegőt. S ha ez lehetséges, helyre kell billentenünk a megbomlott ökológiai egyensúlyt. Például megtisz títani a szennyezett folyókat és tava kát, 'újra termővé tenni a terméket­lenné vált föld óriási területeit, hogy megművelésre alkalmassá váljon stb. KULTÚRA: S miért nem teszik ezt? M. SZ. GILIAROV: Még nemrég ez szinte senkit sem nyugtalanított. A Földet óriási kierjedésűnek, készleteit kimerithetetlennek tartották. Minden döntés rövid távra szólt, és senkit sem foglalkoztatott a következő nemzedék sorsa. KULTÚRA: Ezen túlmenően, vélemé­nyünk szerint, a termelésnövelés hoza­ma elég gyorsan gyarapodik és a szennyeződés veszélyei távolinak tűn­nek. M. SZ. GILIAROV: Ez kissé a do hányzáshoz hasonlítható. Nem tűnik tragikusnak, amíg az .ember egészsé­ges. Szerencsére manapság mind töb ben kezdenek rádöbbenni arra, hogy a világot kór fenyegeti, s ezt igyekeznek meggátolni. Már tesznek is egyet és mást. Lehet, hogy ez nem elég, de a múlthoz képest mégis jobb a helyzet. KULTÚRA: Ügy véli, ezek a szándé­kok megalapozzák annak reményét, hogy végül is valamiképp megbirkó­zunk ezzel a kérdéssel? M. SZ. GILIAROV: Nem vagyok ben­ne biztos. Hiszen itt nemcsak tudat­lanságról van szó, hanem elsősorban igen jelentős érdekekről. Sok ország­ban a legnagyobb hatalommal rendel­kező emberek arra törekednek, hogy gyorsan haszonra tegyenek szert és ennek feláldozzák az általános érdeket. KULTÚRA: S ahol nincsenek ilyen ér­dekeket képviselő csoportok? * M. SZ. GILIAROV: Ott könnyebb a tervszerű védekezés. Csakhogy láthatja, 'hogy a környezetvédelem világproblé­ma, és nem lehet részben megvalósí­tani, például néhány országban vagy bizonyos területen. Ismeretes, hogy az Egyesült Államok és az NSZK iparilag rendkívül fejlett ©gyes területei a bolygónk más részeiben „produkált“ oxigént használják fel. Hasonló a hely­zet a folyók, a tengerek, az óceánok szennyezésével is. Ha a Rajna 'felső folyásának gyárai továbbra is szennye­zik a vizet, akkor a hollandok minden törekvésük ellenére rossz Ivóvízhez jutnak. Egyszóval a 'környezetvédelem r.em lehet olyan művelet, amelyet csak a világ egyik részében valósítanak meg KULTÚRA: Vagyis ez elsősorban po­litikai kérdés? M. SZ. GILIAROV: Igen. S véleményem szerint, tekintettel a jelenlegi hatalmi viszonyokra és az önző érdekekre, nem sikerül megoldani, amíg nem jön létre az osztályok és az osztálykoníliktusok nélküli társadalom. Ha világszerte lé­tezni fog ilyen társadalom, akkor min den probléma megoldhatóvá válik. KULTÚRA: Nézete szerint ez automa­tikusan bekövetkezne? Akkor is, ha ez az osztály nélküli, tervező emberi tár sadalom továbbra is a legmagasabb rendű értéknek tekintené az anyagi ja­vak szüntelen gyarapítását, függetlenül altól, amit ezért majd a távoli jövőben kell fizetnie? Nem szükséges az, hogy a társadalmi és a politikai változáso­kat változások kövessék az emberek tu­datában és az emberi értékekben is? M. SZ. GILIAROV: Természetesen ez szükséges. S az utóbbi változásoknak előbb kell tekövetkezniük. Ügy hiszem, h-gy a tudat gyökeres átalakulása hí­ján semmiképpen sem lesz lehetséges az ilyen társadalom létrejötte. Ehhez feltétlenül szükséges az új emberisé get úgy nevelni, hogy ne gondoljon csak az anyagi sikerekre, s ugyanolyan jelentőséget tulajdonítson az élet szel­lemi és erkölcsi értékeinek is. (Könözsi István felvétele) 1979. X. 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom