Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)

1979-10-14 / 41. szám

VASÁRNAP 1979. október 14. A NAP kpl __ Ke let-Szlovákia: 5.52, nyugszik 16.49 Közép-Szlovákia: 6.00, nyugszik 16.57 Nyugat-Szlovákia: 6.08, nyugszik 17.05 órakor A HOLD kel — nyugszik 14.08 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük HELÉN és BORIS nevű kedves olvasóinkat 1840-ben született Dmltrij lvanovics PISZAREV orosz fllozűfns és irodalomkriti­kus (t 18681 • 1894 ben szBIetett Edward Estiin CUMMINGS amerikai küllő, regényíró, festő (+ 1962). AZ ÜJ SZÓ JÖVÖ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL A kritika és az önkritika Miloslav ChlupáC írása íletformáló évek Lalo Károly riportja Najszálvékony drótok, linóm kezek Komlősi Lajos riportja A „forradalmi” kalandorkodás lélektana J. Serkovin cikke Szüreti szőtöfürtök Ordódy Vilmos riportja Még többet szeretnénk tenni Deák Teréz írása Az éjszaka és a nappal Veszel in Andreev novellája Igen. Sajnos, gondok. Mindig úgy járok, mint a példabeli tücsök. Ezút­tal sem gondoltam arra, hogy a nyár után ősz jön, majd pedig tél, s hogy az esős idők be­álltával meleg cipőre van szükség. Megátalko­dott természet vagyok: szandált nyáron vásáro­lok, s csak akkor jut eszembe, hogy cipő kell, miután az első hideg esős napon végérvénye­sen tönkreázott — egyéb­kén mutatós — szandá­lom, és alaposan meg­fáztam. Ilyenkor magam­hoz veszem megtakarított pénzem, és nyakamba veszem a várost. Valamirevaló cipő se­hol ... De szandál, amennyit csak akarszI Ha nem kapok megfele­lő cipőt, kabátot veszek, határozok. Irány a divat- áruház. Ki is választok egy — igaz, hogy nem éppen olcsó, de szép ka­bátot. Csakhogy az „egyedi" modellből leg­alább öt ven sorakozik ... Akkor nem kell! Gye­rünk tovább. A nemtu- domhányadik boltban az elárusítónő kifakad, pedig becsület szavamra igen- . csak óvatosan érdeklőd­tem, nincs-e véletlenül ilyen és ilyen színű, ilyen és ilyen méretű ka­bátjuk. Lekapott a váll­Őszi gondok? fáról egy sötét színű bor­zalmat, és elém dobta. „Nézze meg!" Megnéz­tem. Förtelmes. „Hát ezt adjam el?" Ha valaki megveszi, gondoltam ... „Öreges a színe, a fazon­ja divatjamúlt, idős nő mégse veszi mea, mert hátul slicceit, elöl mé­lyen kivágott. Mit kép­zelnek ezek?" Mármint a divattervezők. Tényleg, mit képzel­nek? Az idősebb nők is divatosan szeretnének öl­tözködni! Kinek tervezik a divatos szép holmit? S főleg hol az a divatos holmi, amit terveznek? Valami nincs rendjén. Az utóbbi néhány hét alatt több tévényilatkoza­tot láttam-hallottam. Nagy ruhagyáraink fele­lős dolgozói — meg di­vattervezők — dicseked­tek, hogy modelljeik mi­lyen sikereket aratnak — nemzetközi mezőnyben is —, hányféle mit tudom én milyen Arany Fatimát nyertek. En balga, boldog vol­tam, abban reményked­tem, az ősszel majd aranyfatimás kabátban feszítek. Minden jel arra mutat, hogy nem így lesz. Elő a tavalyival. Va­lamikor ez is nyertes modell Volt, de mire a fogyasztóhoz került, Fa­tima felett eljárt az idő. Talán még a tavalyi cipő is megfelel... De még ma megveszem jövő nyárra a szandált meg a fürdőruhát. Most kapni. Látogatóból jövet A bácsi sötét kalapjáról és a néni fejkendőjéről azonnal látni lehetett, hogy vidékiek. A fővá­rosban élő fiuknál voltak látogatóban. Most utaz­nak haza. Fiuk kocsin hoztak ki őket az állo­másra. Kiszállnak a ko­csiból. A bácsi kopott bő­röndjét szorongatja. A bőrönd könnyűnek lát­szik. Nyilván idefele volt tele — talán sült libával, kolbásszal, kóstolóval. A nénin már az utazási láz jelei láthatók. Nem cso­da, hiszen vonatra kell szállniuk s izgulni, hogy lesz-e ülőhelyük. Talán át is kell szállniuk vala­hol. A vonat késhet — szóval ezer oka lehet az izgalomnak. Ezt a vendéglátó is tudja. Mentegetőzik is, hogy nem viszi el őket hazáig kocsival, de hát a vonat mégiscsak egy­szerűbb. Még olcsóbb is, magyarázza. A bácsi haj­togatja is, hogy igaza van a fiának. Nyilván őszin­tén gondolja, amit mond, hiszen hirtelen előveszi pénztárcáját s egy szá­zast átnyújt a fiának. — Tessék, ezt tedd el benzinre! Amiért kihoz­tál az állomásra — mond­ja. A vendéglátó fiú előbb ’esteikedve visszautasítja, de a következő „csak tedd el" után (meg a fe­lesége hangtalan szemre­hányása nyomán) zsebre vágja a zöldhasút. Aztán még elhangzik egy-két kurta szó, nagy gyorsan a búcsúcsókok is elcuppannak, s már indul is a kocsi, nehogy meg­bírságolják tulajdonosát, amiért tilos helyen állt meg. A vidéki szülőket pedig elnyeli a pályaud­var végtelen csarnoka. IDŐSZERŰ GONDOLATOK Ami a Szovjetuniót illeti, újból megismét­lem, hogy mi nem törekszünk katonai fö­lényre. Sohasem volt és nem is lesz szán­dékunk egyetlen ország vagy államcsoport fenyegetése sem. Stratégiánk kizárólag vé­delmi jellegű. Semmi közük sincs a való Sághoz azoknak az állításoknak, amelyek szerint a Szovjetunió, úgymond, védelmi szükségleteit meghaladóan fokozza katonai erejét az európai kontinensen. Ez a köz vélemény tudatos becsapása. Mint a Szovjetunió Honvédelmi Tanácsá­nak elnöke, teljes határozottsággal kije­lenthetem: 10 év óta a Szovjetunió európai részének területén a középhatótávolságú nukleáris fegyverhordozók mennyiségét egyetlen rakétával, egyetlen repülőgéppel sem növeltük. Ellenkezőleg, valamelyest még csökkentettük is a közép-hatótávolsá­gú rakéták indítóberendezéseinek mennyi­ségét, éppúgy, minta rakéták nukleáris töl­teteinek hatóerejét. Csökkentettük a közép­hatótávolságú bombázók számát is. És a Szovjetunió más államok területén ilyen eszközöket egyáltalán nem helyez el. Már évrk óta nem növeljük a Közép-Európában állomásozó csapataink létszámát sem. Többet mondok. Készeik vagyunk a jelen­legi szinthez képest csökkenteni a Szovjet­unió nyugati területein telepített közép- hatótávolságú nukleáris eszközök mennyi­ségét, de természetesen csak akkor, ha Nyugat-Európában nem helyeznek el to­vábbi, közepes hatótávolságú nukleáris esz­közöket. Szeretném ünnepélyesen kijelenteni, hogy a Szovjetunió sohasem fog alkalmazni nuk­leáris fegyvert olyan államok ellen, ame­lyek lemondanak a nukleáris fegyverek gyártásáról és vásárlásáról, s területükön nincsenek ilyen fegyverek. Attól az őszinte óhajtól indíttatva, hogy az európai katonai enyhülés eléréséért tett többéves erőfeszítéseket sikerre juttassuk, példát mutassunk a szavaikról a reális tet­tekre való áttérésre, az NDK vezetőségével történt egyeztetés, valamint a Varsói Szer­ződés többi tagállamával folytatott konzul­tációk után úgy döntöttünk, hogy egyolda­lúan csökkentjük a Közép-Európában állo­másozó szovjet csapatok létszámát. Az el­következő 12 hónap során a Német Demok­ratikus Köztársaság területéről 20 000 szov­jet katonát, 1000 harckocsit, valamint meg­határozott mennyiségű haditechnikát vo­nunk ki. Meggyőződésünk, hogy Európa és az egész világ népei helyeselni fogják a Szov­jetunió és szövetségesei békeszere tétének és jószándékának ezt az újabb, konkrét megnyilvánulását. Felhívjuk a NATO-orszá- gok kormányait, hogy értékeljék kellően a szocialista államuk kezdeményezését és kö­vessék jó példánkat. (Leonyid Brezsnyevnek az NDK megalakulása 30. évfordulóján mon­dott beszédéből) iHllMlM Amikor megjelent, derűt és kedvességet hozott a gyár komor, füstös falai kö­zé. És nemcsak ezt, mert Pavlina PeSkovától, a bratis- lavai Kábelgyár többszörö­sen kitüntetett dolgozójától hasznos információkat is kaptam, melyeket szívesen és nagy örömmel írok le, mert más munkahelyeken is hasznosíthatók. Kezdjük a selejttel, mely­ről mostanában, sok szó esik. A Kábelgyár 1232^es üzemrészlegén dolgozó, a szocialista munkabrigád cím első fokozatával kitüntetett kollektíva — melynek Pes­ková elvtársnő a vezetője — megoldotta . a selejt kikü­szöbölésének gordiuszi cso­móját. — Mi a repülőterek elekt­romos berendezéseinek sze­reléséhez szükséges huzalok minőségét ellenőrizzük — mondotta. — Ez a munka nagy pontosságot és figyel­met igényel, mert egy hibás kábel okozta rossz érintke­zés súlyos következmények­kel járhat. Ha valahol nincs (Eubomlr Mans* felvétele) helye a selejtnek, akkor a mi munkahelyünk ezek egyi­ke. Főleg a csatlakozók be­kötését ellenőrizzük igen gondosan. Selejtes terméket az elmondottakon kívül azért sem engedhetünk a szállítási osztályra, mert ezeknek a kábeleknek egy részét exportra gyártja az üzem. Legnagyobb megrende­lőnk a Szovjetunió, de szál­lítunk ilyen kábeleket a többi szocialista országba is. — Mi történik a hibás huzalokkal? — Nem dobjuk el őket, hanem visszaadjuk annak a dolgozónak, aki felelős ér­te, és ragaszkodunk hozzá, hogy javítsa ki. — Nyilván férfiak is ál­lítanak elő hibás terméket. Ha bírálőan rámutat erre és kijavíttatja velük a hu­zalokat, szót fogadnak ön­nek? — Természetesen. De nemcsak ők, hanem a mun­kacsoportunkban dolgozó férfiak is. Ennek igen egy­szerű a titka: valamennyien selejtmentes munkát aka­runk végezni, s mindegy, hogy nő vagy férfi mondja ki a „hogyant“, fontos, hogy értsen hozzá. Pavlina 'Pesková elvtársnő ért a munkájához, amit a szakmai körökben kivívott tekintélyén kívül számos ki­tüntetés is bizonyít. Sorol­junk fel közülük kettőt az odaítélés időrendi sorrend­jében: megkapta a Kohó- és Nehézgépipari Minisztérium érdemes dolgozója és A ki­váló munkáért című kitün­tetést. — Az utóbbit Ladislav Martinék, Bratislava főpol­gármester© adta át. Felejt­hetetlen élményt jelentett számomra — emlékszik visz- sza a nagy eseményre. A kitüntetéseik nem tet­ték elbizakodottá. Sőt, még jobb munka végzésére ösz­tönözték. Erről a követke­zőket mondotta: — Kötelezettséget vállal­tunk, mely szerint a teljesít­ménynormát. 110 százalékra teljesítjük, és a balesetek "elkerülése végett az eddigi­nél következetesebben meg­tartjuk a munkavédelmi elő­írásokat. Pesková elvtársnő nem egyik napról a másikra ke­rült az élenjáró dolgozók közé. Munkaszeretettel, szorgalommal, lelkiismere­tességgel végezte munkáját, és ez hozta meg számára az elismerést. Reméljük, mind többen követik példáját. KOMLÚSI LAJOS MUNKASZERETETTEL, LELKIISMERETESSÉGGEL 1979. X. 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom