Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-10-07 / 40. szám
VASÁRNAP 1979. október 7. A NAP kel Kelet-Szlovákia: 5.42. nyugszik 17.03 Közép-Szlovákia: 5.50, nyugszik 17.11 Nyugat-Szlovákia: 5.58, nyugszik 17.19 órakor A HOLD kel — 18.33, nyugszik 7.31 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük AMÁLIA és ELlSKA nevű kedves olvasóinkat 1849-ben halt meg Edgar Allan POE amerikai költő és regényíró (szül. 1809) • 1864-ben született Josef Stefan KUBlN tró, nemzeti mfiséss (t 1965|. AZ ÜJ SZŐ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL A világnézet és az ember alkotó aktivitásának fejlesztése Dr. Karol Hájek tanulmányának harmadik része A Nagybikk pusztán Gál László riportja Kína igazi és állítólagos barátai V. Fetov cikke Liszka József cikke a szlovákiai magyarság néprajzi kutatásának kérdéseihez Apa már aligha jön Alfonz Bednár novellája Viharban a libanoni cédrus Krajczár Imre írása — En hozzam azt helyre, amit az iskola elfuserált?! — dühöngött a minap egyik vidéki iskolánk tantestületében egy „gondos“ szülő, no meg útón-útfélen mindenkinek, akivel találkozott, mert csemetéjét föl vették ugyan abba a szakközépiskolába, ahová készült, csak nem arra a szakra, amelyikre menni óhajtott, és szerinte mindezért kizárólag az iskola, s annak is elhelyezési tanácsadó pedagógusa a felelős ... Azok között, akiknek a szóban forgó szülő elpanaszolta keserveit, bizonyára sokan voltak az olyanok, akik neki ad'ak igazat, s ezel még inkább fokozták a gondos, de cserbenhagyott atya valósnak vélt, de csak vélt sérelmét... Mert az ügy valójában korántsem ilyen egyértelmű! Szinte már közhelynek hat, ha azt mondjuk, hogy a pályaválasztás nem az alap- és középiskolák utolsó évfolyamába járó diák problémája, hanem gyerek, szülő és pedagógus hosszú lejáratú együttműködésének eredménye kell hogy legyen jaz indoklástól ezúttal tekintsünk elf, bár a velejáró adminisztrációs munka túlnyomó — és „ATYAI11 gondoskodás döntő — része a végzős évfolyamokban bonyolódik. Hetekig tanó gondos adatgyűjtés végén elkészül a „jövőtalapozó“ kérdőív, majd beidézd a szülőt, aki az áttanulmányozás után aláírja a kérdőívet. Először! Ezt követően nem kevésbé gondos munkával elkészülnek a diákok komp lex értékelései, majd újra beidézik a szülőt, aki újfent áttanulmányozhatja a kérdőívet is és az értékelést. Elmondhatja észrevételeit, s ha árok helytállóak, kijavítják az iratokat, és ezután a szülő újra aláírja az értékelést. Ott van tehát a kézjegye, immár másodszor! Persze, az akadé koskodók azt mondhatják, hogy tévedni emberi dolog, az adminisztráció útvesztőiben kevésbé jártas szülővel megeshet, hogy „elnéz“ valamit. Kétségtelenül szimpati kus érvelés. De. ha a szülő saját gyereke jövőjéről döntendő nem vesz észre egy lényeges, tévesen bejegyzett adatot, akkor az egész iskola végzős diákjaival foglalkozó pedagógusnak is engedtessék meg ugyanez a tévedés, akinek ráadásul az adat csak adat marad, ha már a szülő „áldását“ tanúsító aláírás a papíron látható. Nem tudhatom, milyen képet vágott a dühöngő atya, amikor mindezt elmagyarázták neki, de azt hiszem, még egyszer aligha ismételné meg a fent jelzett jelenet sorozatot, m>nt ahogy a kérdéses kérdőív alá sem kanyarí- taná oda a nevét csak úgy „essünk túl rajta" ... A MÓKÁS HENTES Sorban állok, ezúttal a főváros egyik húsboltjá- ban. A várakozás valahogy kevésbé idegesít, mint máskor. Nyilván azért, mert a pult mögött álló hentes csupa ötletes, tréfás választ ad a vásárlók kérdéseire. Bár a válaszok többnyire azt tartalmazzák, hogy a kért áru éppen nincs, a humoros, de egyáltalán nem sértő megfogalmazások elfogadhatóbbá teszik a puszta tényt. Ilyeneket válaszol: — Disznómáj? Azt én is megenném ... Borjúhús? Karácsonykor biztos lesz ... Sertéscomb? Mindenünk azért nem lehet! Igyekszem megjegyezni, milyen áru nincs, hogy azt feleslegesen ne kérjek. Végre én következem, s már mondom is, mit szeretnék. — Vesepecsenyét kap hatnék? A hentes egyszeriben mintha megsüketült volna. — Tessék? — kérdi. — Vesepecsenyét szeretnék — ismétlem meg. — Az mi? — bámul teljesen értetlenül. Egy pillanatig azt hiszem, hogy nyelvi nehézségei vannak s nem érti a szót. — Vesepecsenye — magyarázom, de ő csak a fejét csóválja és a vállát vonogatja. Majd újfent tudtomra adja, hogy fogalma sincs, mi lehet az. — Az olyan finom marhahús, a vese tájékáról, amiből a bifsztek készül — próbálom vele megértetni. —■ fa, vagy úgy! Va lami már rémlik — csat- tint zsíros kezével a homlokára. Tudja, vesepecsenyénk már olyan régen nincs, hogy teljesen el is felejtettem, mi az- — mondja most már mosolyogva, mivel látja, hogy kaocsoltam, s nevetek a tréfán. A bosszankodással úgysem mennék semmire. Azzal vigasztalom magam, hogy ha kedvenc falatommal nem is, de legalább egy mókával szolgált a hentes. Máskor is nála fogok vásárolni. IDŐSZERŰ GONDOLATOK A tartós béke elérésére, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése politikájának végleges győzelmére kifejtett törekvést komolyan zavarja a tömegpusztftó fegyverek egyre nagyobb mérvű felhalmozása. Ezért ma a kormányoknak, a politikai mozgalmaknak, a társadalmi szer .zeteknek és tulajdonképpen az egész emberiségnek az a legidőszerűbb feladata, hogy döntő fordulatot érjenek el a fegyverkezés megállítása és a leszerelés javára. Meggyőződésünk, hogy senki sem vonhatja ki magát az említett feladat megoldására kifejtett törekvésből. A Szovjetunió és a szocialista közösség többi országa számtalanszor reális konkrét javaslatok előterjesztésével bizonyította, hogy őszintén a hatékony leszerelés megvalósítására törekszik. E törekvés egyik bizonyítéka az a 'kijelentés, amelyet Leo- nyid Ujics Brezsnyev elvtárs tavaly májusban a szovjet párt- és állami küldöttség csehszlovákiai látogatása során tett. Hangsúlyozta, hogy „nem létezik olyan fegyverfajta, amelyet a Szovjetunió nem lenne hajlandó korlátozni és betiltani a többi országgal kötött megállapodás alapján“. Csehszlovákia a továbbiakban is szorgalmazza azoknak a konkrét kezdeményező javaslatoknak a megvalósítását, amelyeket a Varsói Szerződés tagállamainak moszkvai deklarációja tartalmaz és amelyek a béke, a kölcsönös bizalom és az együttműködés megszilárdítására, a háborús konfliktus veszélyének elhárítására és a nemzetközi biztonság megszilárdítására irányulnak ... Nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy Európa váljon a tartós béke, a jószomszédi kapcsolatok és az együttműködés földrészévé. Ehhez jelentős mértékben hozzájárulna a helsinki konferencia záródokumentumának következetes és komplex megvalósítása. Ezért arra törekszünk, hogy a konferencia résztvevőinek madridi találkozója újabb lépést jelentsen a békéhez, a politikai és katonai enyhüléshez vezető úton Európában és az egész világon. Tárgyalásaink során hangsúlyoztuk, meg kell hiúsítani az imperializmus reakciós és agresszív erőinek azt a kísérletét, hogy a szocialista közösség országai ellen indított ellenséges kampányukkal akadályozzák meg a feszültség enyhülésének folyamatát. Kiemeltük, meg kell szilárdítani internacionalista szolidaritásunkat azokkal a nemzetekkel, amelyek az imperialista és hegemo- nista nyomás objektumai lettek. (Részlet Gustáv Husák elvtársnak, a csehszlovák—bolgár barátsági nagygyűlésen — Prágában — mondott beszédléből) ÍtL»M(K Szép, tizenhét tanerös magyar tanítási nyelvű iskola működik Pozsonyeperjesen (Jahodná). A tizenhétből öt pedagógus az alsó tagozatos gyerekeket oktatja, neveli. Közöttük dolgozik Nyeső Ilona is, aki 25 éves áldozatos pedagógusi tevékenységéért ez év márciusában megkapta a Példás tanító címet. Nyeső Ilona jó képességű, sok tapasztalattal felvértezett pedagógus, aki nagy odaadással, felelősségérzettel és szeretettel végzi mindennapi munkáját. Pedagógusi hivatástudatot, becsületes példamutatást, módszertani leleményességet nemcsak egykori iskolájában, a hajdani bratislavai Pedagógiai Gimnáziumban tanult, hanem férjétől, a sokak által tisztelt Nyesó Andrástól is, akivel együtt indult el annak idején az oly szépreményű tanítói pályán, s aki igazgatóként húsz éven át irányította az eperjesi általános iskola életét. Nyesóné 1958 szeptemberében került haza szülőfalujába. s azóta az eperjesi „kis fel- menősök“ (az 1—2. osztályosok) szeretett Ili nénije. — Lehet-e próféta valaki a saját falujában? — kérdezem Nyesónétól, az ismert riasztó közmondásra célozva. — Én azt hiszem, lehet. Csak... — Csak ... — Csak meg kell becsülnie az embernek magát. Minden hivalkodás nélkül mondhatom, hogy engem szeretnek a szülőfalumban, és úgy hiszem, figyelnek is szavamra az emberek. Persze, én is szeretem Eperjest, jól kijövök az emberekkel. De amit elmondtam, az a kollégáimra is érvényes. Bizonyításként elég csupán annyi, hogy aki 20— 22 éve idekerült tanítani, ma is itt van. És a fiatalabb kollégák is csakhamar megszeretik az iskolát és a falut. Családot alapítanak, s letelepszenek itt. Szívélyes és barátságos a viszony az iskola és a falu lakossága között. A kölcsönös bizalom — munkánk eredményessége szempontjából is — rendkívül fontos. — És milyen az együttműködés a szülőkkel? — Többnyire jó. Csak kár, hogy egyes szülők szégyenkeznek, ha gyerekük nem tartozik a legjobbak közé. Ilyenkor meglehetősen elzárkóznak, pedig épp ilyen esetekben volna hasznos gyakrabban találkozni a szülővel. — Hány gyerek jár az 1—2. osztályba? — Tavaly huszonegyen voltak, most huszonkilencen vannak. Nyesó Andrásnéval az új oktatási rendszerről is szót ejtettünk. — Nagyobb a lehetőség a szemléltetésre, jobban kihasználhatók és aktivizálhatók a gyerekek, önállóságra ösztönzi a tanulókat, csoportok alakításával a gyerekek rászoknak a kollektiv munkára, segíthetik egymást. Az új rendszer egyik legnagyobb hoza- déka, hogy problémamegoldóknak nevelhetjük segítségével a tanulókat. Nyesó Ilona az iskolán kívül is aktívan tevékenykedik; nőszövetségi revíziós bizottsági tag és a vöröskereszt elnökségének ifjúsági megbí zottja. A Csehszlovák Vörös- kereszt Központi Bizottsága jelentős egészségügyi felvilágosító tevékenységéért 1974- ben a vöröskereszt jelvény arany fokozatával tüntette ki. KÚVESDI JÁNOS 1979. X. 7. ÚJ SZÓ AK I MEGCÁFOLTA A KÖZMONDÁST
