Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)

1979-07-08 / 27. szám

1979. INI. 8.

N

m

I

smerkedek a település nevével, amely az utóbbi években központi községgé rangosodott. Félénken húzódik meg a Vág—Duna szomszédságában, bár erős, jó karban levő gát védi a meg-megduzzadó folyó árhullámaitól. A töltésre épített út és vasút köti össze Komárommal (Komárno), a járási székhellyel. Ráérős halászok horgászbotjaikat emelgetve remélik, hogy a szerencse hozzájuk szegődik. Úgy vélem, a halászat talán összefügg a falu nevének kialakulásával. Némi érdeklődés után a falu krónikájából megtudom, hogy az 1879-ben kiadott pecsétre egy keszeg alakját vésték rá. Innen tehát a falu neve: Keszegfalu. Elmélyednék még a sok érdekes részlet tanulmányozásában, amely a falu keletkezéséről szól, de most más a célom. Papírra akarom vetni a szövetkezet alakulásának, fejlődésének történetét. Meg akarom eleveníteni a múltat és szólni akarok a jelenről is. Bizony van miről írni, mert itt a biztonságot nyújtó gát mentén egyesült négy mezőgazdasági üzem, elsőként a járásban. Ogy hallottam sikeresen, mert tavaly is félmillió korona tiszta haszonnal zárták az évet. A járási szervek szerint évről évre erősödnek, gazdagodnak.

Elsőnek Szabó lánossal, a keszegfalvi (Kameniőná) Steiner Gábor Efsz főzootechnikusával találkoztam. Cserzett, napbarnított arcáról csak úgy folyt a verejték. Amint mondotta, hajrái óta az istállókat és a határt járja. Mert olyan ember ő, akit az is érdekel, milyen takarmányt gyűjtenek be a növénytermesztési csoport dolgozói. Meg az igazat megvallva, jobban szereti a növénytermesztést, mint az állattenyésztést. Amikor harmincöt éves fejjel elvégezte a Gadóci (Ha- dovce) Mezőgazdasági Középiskolát, úgy gondolta, agronómus lesz. A vezetőség azonban másképpen határozott, vállalnia kellett a főzootechni- kusi beosztást. Világéletében fegyelmezett ember volt, tehát alávetette magát a határozatnak. Remélve, hogy egyszer még visszakerülhet a növény- termesztésbe. Addig is becsülettel helytáll mostani posztján. De a hajnali határszemléket sose hagyja el. Pedig ugyancsak nagy ,a határ. Hisz ma már a megyercsi (Calovec), gadóci és a violini parcellák is az efsz- hez tartoznak. Résen kell lennie, hogy ilyen nagy kiterjedésű gazdaságban mindenütt jól menjen a munka. Ma reggel is felfigyelt valamire. A Horál begyfijtőkocsi felszedőszerkezete túlságosan összezúzta a takarmányt. Mérgelődik is miatta:

— A gépek tervezői ilyenkor jöhetnek hozzánk, és akkor megláthatnák, hogyan dolgoznak a gépek. Ha jobbak lennének a gépek, kevesebb lenne a betakarítással járó veszteség.

Bátran bíráló ember a főzootechnikus. De amint a későbbi beszélgetésből megtudom, hozzá hasonló Varga Kálmán, a szövetkezet elnöke is. Mozdulatai fiatalosak, gondolatmenete friss, de őszülő haja sejteti, hogy sok küzdelmet, vihart élt már át. Az elnöki funkció mellett még tagja a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Központi Bizottságának is. Gyakran szólal fel a különböző értekezleteken a szövetkezetek érdekében. Küldöttje volt az efsz-ek IX. kongresszusának is, ahol sok tapasztalatot szerzett további munkájához. Most szinte mindent egyszerre akar elmondani. Azt is, hogyan kezdték, ki honnan indult, hogyan cselekedhettek volna okosabban: Szintén a gadóci iskola neveltje. Egész sor járási funkció betöltése után vállalta annak idején az állat- tenyésztés irányítását. Erre az időszakra igy emlékezik vissza:

— Azok voltak a szép idők ... akkoriban a hatszáz hektáros kis szövetkezetünk a legjobb volt a komáromi járásban. Még Ludvík Svoboda volt köztársasági elnök is ellátogatott hozzánk. Mint zootechnikus megmutat— Sokat küzdöttünk, amíg megteremtettük a tagság egységét,

— mondja Varga Kálmán, az efsz elnöke

tam neki a hústíipusú hízósertéseket. Azt mondta, tenyésszünk minél többet belőlük, mert az ilyen fajták húsa felel meg legjobban a helyes táplálkozás alapelveinek. Meg a számvitelről is érdeklődött, nem csoda, hisz egyidőben ő is szövetkezeti könyvelő volt. Amikor mindent megnézett, elismerően jelentette ki, hogy nagyon jól gazdálkodunk.

Valósággal megfiatalodik, amikora múltra emlékezik:

Szabó János főzootechnikus együtt nőtt, fejlődött a szövetkezettel

júdás sok gondot okozott az üzemi pártszervezetnek és a szövetkezet vezetőségének. A helyzet felmérése, alapos értélkelése után született meg a határozat, amelyet most az elnök idéz:

— A jó minőségű munkáért mindenkinek megfelelő bért kell fizetni. A lázítókat viszont ki kell közösíteni a tagság sorai közül.

Az elnök szerint az egység kialakulását az az alapelv is elősegítette,

Járatlan úton

— Habár jól ment a sorunk, mégis sokat törtük a fejünket, hogyan haladjunk tovább. A kis szövetkezetben nem építhettünk szárítóüzemet, nem vásárolhattunk drágább, nagyobb teljesítményű gépeket sem. Ezért érlelődött bennünk a gondolat, hogy egyesíteni kellene a négy falu mező- gazdasági üzemeit, már csak azért is, mert egy út, vasút szeli át őket, az emberek is összejárnak, ismerik egymást. Sok keszegfalvi dolgozott a Gadóci Efsz-ben. Amikor a tagok is megbarátkoztak a gondolattal, az 1972-es évben alapos előkészület után egyesült Keszegfalva és Megyercs szövetkezete. Akkoriban egy ideig két faluban is betöltöttem az elnöki tisztséget. A következő évben már mind a négy falu földművesei együtt voltak, és elindulhattunk az új, de számunkra járatlan úton.

Idézi az összeszokás időszakát. Habár a többség egyetértett az egyesüléssel, mégis nehezen nyugodtak meg a kedélyek, mert akadtak kétkedők és felforgatók is. Sokan hangoztatták, nem lesz jó vége az egyesülésnek. Egyesek szerint a vezetőség a gadó- ciakat, másik szerint a keszegfalviakat részesíti előnyben. A hosszú vahogy csak kétféle szövetkezeti tagot ismertek. Olyat, aki jól végezte munkáját, és olyat, akinek a munkája fabatkát sem ért.

Állandó küzdelmek közepette születtek meg a tervek, amelyek teljesítése alapján felépítették a takarmányliszt-szárító üzemet, a gabonaraktárt, gépesítő központot, az irodaházat és más épületeket. A termelés szintje is emelkedni kezdett. Erről már Halmó Antal üzemgazdász beszél, aki negyedszázada küszködik a számoszlopokkal a könyvelésben.

— A gabona- és a hústermelés az egyesülés óta harminc, a tejtermelés tizenöt százalékkal növekedett. Szinte minden téren jó termelési eredményeket értünk el, és megfelelőek a bevételek is. Az egy hektárra jutó mezőgazdasági termelés értéke már meghaladja a tizennyolcezer koronát.

Hosszan elgondolkozik, nézegeti a táblázatokat, aztán úgy nyilatkozik, hogy a fejlődés meggyorsítására még kedvezőbb lehetőségeket teremthetnének. Nagyobb összefogással rugalmasabb lehetne a munka szervezése. Az elnöknek is ez a véleménye. Habár a növénytermesztésben csúcshozamokat értek el — a múlt évben a búza hektárhozama hatvan, az árpáé pedig ötven mázsa volt, a cukorrépáé azonban csak háromszázhatvan mázsa.

Az állattenyésztési termelés növelésének lehetőségeiről a főzootechnikus fejti ki véleményét.

— A hízóállatok jól gyarapodnak. A hús- és tejtermeléshez aránylag kevés szemes takarmányt használunk fel, mert az állatoknak elegendő zöldlisztet és takarmánypogácsát adunk. A tejhozamot azonban fokozni kellene. Áz évi tehenenkénti fejési átlag háromezernégyszáz liter körül mozog. Keveselljük, hisz Szabó Isván már négyezerháromszázhatvan litert. Szakái István pedig háromezernyolcszáz liter tejet fej tehenenként. Ezért versenyt szerveztünk, hogy a többi fejők is hasonló eredményt érjenek el.

Amikor a gazdasági telepen Tóth Andrással, a keszegfalvi részleg vezetőjével beszélgetünk, elmondja, hogy idén jók a feltételek a tejtermelés növelésére. Ezt bizonyítja, hogy a napi tejhozam darabonként tizenegytizenhét liter. Szerinte nem elég a termelés növelésére csak a jó takarmány, ügyes kezű, lelkiismeretes fejőkre is szükség van. Olyanokra, mint Majer Józsi bácsi is, aki már sok fejőnek adta át tapasztalatait.

— Én is Józsi bácsinál inaskodtam — újságolja Szakái István. — Még most is szívesen veszem, ha kijön a telepre, és tanácsot ad.

A fejőkkel való beszélgetés után körülnézünk a gazdaságban, megtekintjük a Vág—Duna árterületeiből elhódított földeken levő főliasátras kertészetet, az egyre jobban összetartozó közösség munkahelyeit. Bizony amint látjuk, nagyot változott itt a világ.

— Ki hitte volna — mondja Varga János, a helyi nemzeti bizottság elnöke, aki szintén velünk tart —, hogy ilyen gyors ütemben haladunk előre a járatlan úton. Mert bizony volt elég buktató, fejlődést fékező felforgató tevékenység nálunk is. Az 1953-as évben a tagság kétharmada benyújtotta kilépési kérvényét. A bujtogatók azzal fenyegettek a dolgozni akarókat, hogy beléjük vágják a kapát, ha a szövetkezet földjére lépnek. Éjt nappallá tettünk, hogy újra visszahívjuk a szövetkezetbe azokat, akik megtévedtek. Sárguló röpcédulát mutat. „Kis -és középparasztok jöjjetek közénk az efsz-be!“ Amint mondja, jöttek is, menteik is, de a zöme megmaradt, az egészséges mag, amely a legnehezebb időben is helytállt. Cifra Imre, Juraj Zunka és még sok hozzá hasonló kevés fizetésért is dolgozott, hogy a szövetkezet továbbfejlődhessen. Amikor velük beszélgetünk, örömtől ‘ragyog az arcuk, hisz mindazok az elképzelések, amelyeket megálmodtak, valóra váltak.

BÁLLÁ JÓZSEF

Szabó János főzootechnikus (középen) a legjobb fejőkkel, Szabó Istvánnal, Szakéi Istvánnal, Majer Józseffel és Tóth Andrással együtt reméli, hogy idén több tejet termelnek, mint a mólt évben.

Horváth Károly főkertész mutatja Tóth Juditnak és Slávik Olgának, hogyan sarabolják a földet

(A szerző felvételei)

A SZOCIALISTA MIZŰCAZDASAG ÚTJÁN