Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-08-26 / 34. szám
Olajtörténet 1979-111. A CARTER-TERV ÉS A MEGVALÖSlTÄS LEHETŐSÉGEI • MIÉRT ROMLOTT AZ ENERGIAHELYZET? • AZ„OLAJHADTEST" TERVE # NIXON BALFOGASA • A DOLLÁR- FELHÍGULÁS VESZTESEI 1979. VIII. 26. N C/2 1979 nyarának legnagyobb érdeklődéssel várt megnyilatkozása olajügyben az új amerikai energiaprog- ram volt. Több mint egy hétig valóban zárt ajtók mögött tárgyalt országa állítólag legjobb szakértőivel az amerikai elnök Camp Davidban. Aztán nyilvánosságra hozták a Carter-féle energiatervet — pár órával később benyújtotta lemondását a kormány minden tagja és a Fehér Ház tisztségviselőinek egész sora. Természetesen ez elsősorban csak formális lemondás volt — lehetőségadás arra, hogy Carter megkísérelj© visszaszerezni csökkent népszerűségének legalább egy részét. A Camp David-i Carter-íéle energiaprogram első és legfontosabb elem© az, hegy az Egyesült Államok rendkívüli beruházásokkal megkísérli meggyorsítani a szintetikus olaj és benzin gyártását. A Car tar-terv szerint erre a óéira 90 milliárd dollárt ruháznának be, és ha ezt a pénzt helyesen költik el, 1990-ben már naponta 2 millió hordó olajjal egyenértékű szintetikus üzemanyagot gyártanak a most felépítendő amerikai üzemek. Hogy ennek valódi súlyát megértsük, érdemes visszaidézni emlékezetünkbe azt a tényt, hogy jelenleg naponta valamivel több mint nyolcmillió hordó olajat vásárol külföldön az Egyesült Államok. De még az import negyedrészét állítólag fedező szintetikus üzemianyaggyártás jövőjét is bizonyos kétkedéssel ítélik meg a szakembereik. A kongresszus külön kutatócsoportot küldött ki a kérdés vizsgálatára. A szakemberek azt mondják, hogy még az elképesztő állami támogatás mellett seim .lehetséges napi háromszázezer hordónál 'több szintetikus üzemanyagot előállítani a következő évtized végén. Majd csak 2000 után lehet remélni, hogy a szintetikus üzemanyag segíthet a gondok megoldásában. Az elnöki program azt Is tartalmazza, miszerint Carter újra a törvényhozáshoz fordul és kéri, járuljon hozzá a szükség esetén életbe léptethető olajadagolási rendszerhez. Ez a Oarter-eiképzelés egyszer már nyers visszautasításban részesült a kongresszusban — senki sem tudja, Vajon most hajlandók lesznek-e megszavazni a képviselők és a szenátorok. Bejelentették, hogy ámenetileg felfüggesztenek 'néhány olyan törvényt, amely alaposan megbüntette a levegő szennyezőit — azaz a nagyipar mentesül jó néhány milliárd dollár környezetvédelmi beruházás terhétöl. Van egy Olyan része a Carter-program- mak, amely korlátozza a középületekben a fűtési vagy légkondicionálást célokra felhasználható olaj mennyiségét; végül pedig bejelentették: az elnök nem szándékozik feloldani az olajtermékek árának emelésére vonatkozó korlátozásokat... Ma már teljesen világos, hogy a Camp David-i megbeszélésekéin a szakembereik, munkatársai megmondották az elnöknek: az energiaválság ugyanolyan végzetes következményekkel járhat, mit elődei számára a vietnami háború. (A közvélemény-kutatások azt mutatják — közvetlenül az energ'aterv bejelentés© előtt, hogy a második világháború óta Carter elnök 1979 júliusi népszerűségi mutatója a legalacsonyabb. A legkomolyabb lapok és tévékommentátorok írtak arról, hogy „az elnöknek valószínűleg nem lesz módjában egy további négyéves időszakot eltölteni a Fehér Házban ...“ ) Azt Is megtudta a világ, a Damp David utáni „szándékos kifeesegésekből“, hogy mindenki azt magyarázta az elnöknek több mint egyhetes előkészületi idejében: „legyen erélyes, legyen kemény, és ne hallgassa el, hogy mindenért az olajtermelő országok kartellje, az OPEC a felelős." Carter megtette, amit tőle vártak, és az eddigiinéi is élesebb támadást intézett az OPEC ellen. Az olajexportálókban keresett bűnbakot mindazért, ami a tőkés világban ma gond, baj, keserűség. Pedig függetlenül az OPEC-tói, függetlenül az olajtermelőktől — de egyáltalán nem függatlenül a nagy nemzetközi oiajmonopóliumtíktól! — romlott az energiahelyzet. Az energiapocsékolás mindig is arra épült, hogy az olajtermelő országoktól fillérekért vásárolják meg a fekete nedűt. Jellemző a helyzetre, hogy a már idézett Neue Zürcher Zeitung, akárcsak Carter, az OPEC „bűinét“ emlegeti. „Az ipari államok közös fellépése szükséges vagy szükséges volna az olajtermelőkkel szemben akár még az érdekösszeüf közés árán is. Ha a legvégső eshetőségre kerülne is csak az OPEC „pénzéhségét“ emlegetik. Holott az olajválságért a nagy monopóliumok és az Egyesült Államok eddigi olajpoliilt'iikáj'a a felelős. Az amerikai gondok eredete 1973/74-re nyúlik vissza. Nixon akkori elnök az olajválság napjaiban azt mondotta: az országot 1980-ra önellátóvá teszi energia dolgában. „A cél eléréséhez azonban az elnöknek a lehető legrosszabb eszközök jutottak az eszébe. Nixon mag akarta védeni az amerikai fogyasztóikat a nyersolaj ugrásszerűen megnőtt világpiaci áraival szemben, és ezért a belföldön termelt olaj árát jóval az OPEC- árak szintje alatt befagyasztotta. Azoknak az olaj- finomítóknak, amelyek az olcsó hazai nyersanyagot dolgozták fel, a különlbözetet be kellett az alapba fizetniük. Ebből az alapból kaptak azután támogatást azok a vállalatok, amelyek drága külföldi olajat vásároltak — OPEC-árakon. Az államilag alacsonyan tartott belfö'di olajárak elriasztották az amerikai olajtársaságokat attól, hogy a hazai olajforrásokat modern, de drága kitermelési technikával intenzí' vebben kiaknázzák. A belföldi termelés még nagyobb mértékben összezsugorodott“ — Irta a Spiegel című nyugatnémet hetilap, és amikor nemrég Carter az olajtermékekre is kiterjesztette a szubvenciórend- szart, azaz sok pénzzel tovább támogatott minden amerikai olajigényt, emergiapaztarlást, a többi tőkés ország idegesen reagált. A párizsi Figaro egy tömör mondatban ezt így fejezte ki: „A válságra Uncle Sam a szokásos módon reagált: az erősek törvényét alkalmazza". És amikor a felhördülésre mégiscsak felelnie kellett a Fehér Háznak, Jody Powell, Carter sajtófőnöke ezt mondta: „Mi nem nyúlunk Európa történelmi olajhányadához csak megkíséreljük, hogy a mi történelmi hányadunkat megtartsuk." Az más kérdés, hogy ez az amerikai ciajhányad igazságtalan, jogtalan, igazolhatatlan. Az alapvető gond az, hogy az olajáremelések az OPEC-országo'k számára a dollár hanyatlása miatt teljes egészükben veszendőt© menfek. A Spiegel megállapítása: „Minden olajüzletet dollárban bonyolítanak le. Dollárban, amelyet az amerikai Központi Bank tetszése szerinti mennyiségben nyomathat. Míg más országok a hatalmas olajvásárlások miatt a fizetési mérlegük tekintetében nehézségekkel küzdenek, az amerikaiaknak csak el kell indítaniuk a nyomdagépeket, és az olaj tovább folyik. Az OPEC- országok, amelyek az olajat a felhígult amerikai pénzért adják, viselik a dollár elértéktelenedésének teljes kockázatát." A közeljövő feladata kétségkívül az új energiaifcr- réscík miinél gyorsabb feltárása. Ha a tudósok az ed digiir.iál gyorsabban teremtik meg az olcsó nukleáris energia termelésiénclk lehetőségeit, ha a nap- és a szélenergia gazdaságos felhasználásának lehetőségét részletemen kidolgozzák, megtették a feléit annak, amit a világ energiaügyben tőlük vár. Mert a másik feilet — meg'mtcsok a tudósok se gítséigével — úgy kell megoldani az emberiségnek, hogy megtanulja — azaz újra megtanulja — a takarékosságot. A rendeTcezésro álló rendkívüli meny- nyiségű különböző minőségű szén, földgáz és a talán nem is sejtett mennyiségű olajtartalékokkal egészen másként kell bánni, mint eddig. Az energiaháztartás szempontjából a szállítóeszközeik közül a motorizált közúti és légifcirgailom igényli a legtöbb specifikus energiafelhasználást. Meg keli tanulni újra, hogy a tömegközlekedés bővítése egyenlő az energiatakarékossággal és a baleseti veszélyek erőteljes csökkentésével. Más szóival: az autóstársadalomnak meg kall tanulnia tisztelni a vasutat és az autóbusz*. A gépkocsi- és léglforgalom levegőszennyezését és zajártalmát is megszünteti az ilyen gondolkodás — azaz a takarékosság még nyugodtabb, csöndesebb, egészségesebb világot is teremt. Kérdéses persze, hogy a tőkés világ képes-e mindezek átgondolására és a szükséges lépések megtételére. A tőkés sialjitó most már azt írja, hogy az energiaellátásért folyó harcban mean csupán nemzeti- gazdasági érdcC-ork forognak kockán., hanem „a civilizáció létérdekei". A fogalmazás félrevezető. Nem a civilizációról, hanem a nagy monopóliumok hasznáról van itt szó — erről az olajválság keserves napjaiban sem mondanak le szívásén a tőkések. GÁRDOS MIKLÓS sor, és a nyugati országok kénytelenek lennének drasztikus eszközökkel biztosítani a hozzájutást iparuk létfontosságú anyagához, közösen kell fellépni. Ám erről — például a katonai intervencióról szóló hipotézissel összefüggésben, amelyről gondolkodni kell, ha .nem alkarunk a lebetőségekról 'képmutatóan hallgatni — az európaiak és az amerikaiak között inkább polémia folyik, mint a probléma jelentőségének megfelelő tárgyalás“ — írja a svájci lap. Arról van itt szó, hogy Brown amerikai hadügyminiszter nem is titkolta, hogy 115 000 főnyi „olaj- hadtest" felállításán gondolkodnak, amely — így írták a lapek — „szükség esetén gondoskodik arról, hogy a válságterületről megkapják az olajat a nagy- fogyasztók ■..“! A nagyfogyasztók, a már említett multinacionális olajmonopóliumok mérlegei rendben vannak, és ők Nincs benzin New York-ban, haza kell tolni a kocsit Time-cimlap: így látják az olajválságot az amerikaiak I IliNMKKEKSES
