Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-08-12 / 32. szám
1971. Vili. 12. A tőkés világ nagy lapjaiban az elmúlj néhány hónapban újra — akárcsak 19734>an — központi télmává vált az olajellátás, a benzinellátás kérdése. Itt van például egy amerikai jelenség, amely pontosan megmutatja, miféle sokkot okozott nem is a Ibanzinihiány, hanem a benzinszűke egy olyan társadalomban, amely hozzászokott az esztelen pazarlás~ hoz, és elfelejtkezett arról is, hogy tervezés is van a világon: „A New York i taxik, amelyek eddig előnyben részesültek a benzinellátásban, most szorult helyzetbe kerültek. A nagy cégek 2200 taxija közül a hét elején legalább 700 a garázsban marad ben zinhiány miatt. Átszállói a metróra? Még ha az ember nem is félős, és nem veszi figyelembe a metró bon állandóan szaporodó bűncselekményeket, a New York-i metró is átélte a maga kis kínos botrányait: alváztrepedések miatt több mint 160 új kocsit kellett kivonni a forgalomból. Ez azt jelenti, hogy hosszabb ideig kell várakozni az áporodott levegőjű, túlzsúfolt peronon, rövidebb vonalok érkeznek, ritkábban és úgy szorongunk, mint a szardíniák a dobozban ...“ lA Dél-Afrikai Köztársaság kénytelen megérteni, hogy a világ utálattal és haraggal tekint a fajüldöző kormány politikájára és az emiatt kimondott különböző embargókat csak néhány nagy nemzetközi tő- késváHalat szegi meg. Most nyáron ott is előbb 16, mlajd újabb 36 százalékkal növelték az olaj és benzináraikat — ez a két áremelés a januári, majd februári kisebb emelés után mélyen elgondolkodtatta a (fokvárosi és pretoriai polgárokat. „Lehet, hogy Dél-Afrika rákényszerül az autóról való lemondásra, és ismét ökrösszekéren közlekedik majd?“ kérdezi egy kormánylap, amely mindjárt hozzáteszi: a kormány nem tehet az olajárak emelkedéséről. Az ellenzéki Rand Daily Mail-nak más a véleménye. A lap elismeri, hogy Dél-Afrikát nem egyedül, hanem a világ többi országaival együtt sújtják az 1979-ben újra ijesztően megnövekedett nyersolajárak. „Dél-Afrika azonban jobban szenved, mint az országok többsége. A Nemzeti Párt faji politikája, az apartheid miatt az ország jóval nagyobb nehézségekkel küzd az olaj beszerzésében, mint mások, és ráadásul nagyobb árat is kell fizetni az olajért, mint bárki másnak.“ iMintha csak az olajáremelés is a fajüldözők oldalán állna — a dél-afrikai árváltozások a fekete bőrű többséget sokkéi jobban sújtják, mint a fehéreket. lA benzinárak növekedése ugyan a nagyvárosok fehér polgárait érinti elsősorban (a feketéknek kevesebb autója van), ám az általános áremelkedések a jóval alacsonyabb jövedelmű színes bőrű embert jobban sújtják. A villanyáram nélküli városokban, például Sowetóban, az eddig olcsó, olajjal működő tűzhelyek és Világítóberendezések költsége 45 százalékkal növekedett. A feketék fő tápláléka a kukoricalisztből készült kása, szintén drágább lesz — a fehér farmerek szerint — mivel a diesel-olaj átlagköltsége több, mint duplájára nőtt — fel kell emelni a kukorica és a kukoricaliszt árát is. lEzek persze csak kiragadott és esetleg túlzó példák. Az azonban kétségtelen tény, hogy az olajdrágulás kihat űz egész világgazdaságra. Július derekán például a Közös Piac pénzügyminisztereinek értekez létén megállapították, hogy a kilenc tagállamban a gazdasági növekedés az idén csak 3,2 százalék lesz fáz eredeti tervek 3,4—3,9 százalékot reméltek!, az infláció pedig a tavalyi átlag 7,5 százalékról legalább 9 százalékra szökik fel. Az olajáremelés következményeiről tanácskozott Haferkamppal, a Közös Piac külkereskedelmi kérdésekben illetékes személyiségével Cooper amerikai •külügyminiszterhelyettes, és megálllapították; a drágulás miatti áremelkedés elleiv jó lenne tenni valamit. Ha nem is tudtak jó receptet találni, egyet leszögeztek: akármit tesznek, még jobban elszabadul az infláció. A közöspiaci szakember újra felvetette: az olajáremelkedésben komoly szerepe van annak a ténynek, hogy az Egyesült Államok a legutóbbi időkig minden hordó külföldön vásárolt olaj árához öt dollár külön támogatást adott. Ez a támogatás lehetővé tette a nagy amerikai cégeknek, hogy a nyugat-európai vevők elől a világpiacon felvásárolják a pillanatnyilag szűkösen és drágán megvásárolható olajtermékeket. Egyre-másra bukkannak fel a tőkés világ országaiban a legkülönbözőbb borúlátó jóslatok. De még mielőtt az állítólagos szakemberek pesszimista jövőképeit egyáltalán felidéznék, gyorsan emlékeztetnek arra, mi is történt Nyugat-Európában az első igazán nagy olajsokk idején, 1973 őszén. Felidézik azokat a felejthetetlen képeket, amelyek egy úgynevezett „autónélküli vasárnap“ délelőttjén voltak láthatók az általában tömött autópályákon: egy-egy szekér, egy-egy magányos lovás caplatott messzi célja felé. Felidézték a jogaiba újra visszaiktatott kerékpár térhódítását és megírták, hogy Hollandiában vagy Angliában újra divat lett a hátizsák, mert a benzin- nélküli korszakok bevásárló háziasszonya enélkül aligha tudja megoldani a hétvégi cipelést. De mielőtt a jelenlegi olajválság kérdéseit meg vizsgálnánk, vissza kell pillantani az elmúlt 6—8 évre: az események áttekintése ugyanis igazolja, hogy az olajáremelések és az azokat követő olajpánik hangsúlyozottan politikai jellegű problémacso port. Az 1973. október 6-án kezdődött újabb arab— izraeli háborúval indult meg a mozgás „az olajfronton“. Huszonnégy órával később ugyanis Irakban államosították a Basrah Petroleum Company ban részes amerikai érdekeltségeket. Ez elsősorban az egyik legnagyobb multinacionális tröszt, az Exxon (ez volt valamikor a Standard Oil New jersey) és a Mobil iraki részvényeit érintette. Tíz nappal a háború kitörése után Kuvaltban Saud-Arábia, Irak, Abu iDa'bi, Katar, Bahrein, Kuvait, Algéria, Líbia és néhány kisebb sejkség úgy döntött, hogy hetven százalékkal emeli az olaj árát, ráadásul mintegy 25 százalékkal csökkentik a termelést. Ez volt az az időpont, amikor Irak és néhány más arab ország úgy döntött, hogy mivel az Egyesült Államok és Hollandia Izrael Egy bejrúti karikatúra: új közlekedési eszköz Hollandiában oldalára állt és politikai-katonai támogatást ad neki, nem szállít e két országnak olajat. 1973 decemberében Teheránban ülést tartott az olajexportáló országok szervezete, az OPEC. Itt úgy döntöttek, hogy az olaj alapárát — a Szaud-Arábiából származó könnyű olaj árához igazítva, de minden olajfajtára kiterjedő érvénnyel — újra felemelik. Ekkor lett egy hordó olaj ára 5,03 dollár helyett 11,60 dollár. 1974- ben megszüntették ugyan az Amerika és Hollandia elleni embargót, azonban először emelték a termelő országokban fizetendő részesedést, majd újra emel ték az olaj árát. 1974 december 12-én Becsben az OPEC országok elhatározták, hogy 1975 szeptemberéig befagyaszt ják az olajárat. A következő esztendőkben hol csök1973-as kép Hollandiából: lovasok a nagyvárosban kenteitek, hol növelték az olajárakat és-1976-ban már világossá vált: az OPEC országok között is éles a vita arról, vajon érdemes e a dollár inflációs gyen gülése miatt folytonosan olajárat emelni, olyan körülmények között, amikor az emelés reálértéke tulaj donképpen néhány hét alatt semmivé foszlik ... Az elmúlt néhány esztendő olaj-világtörténetéhez hozzá tartoznak persze azok Ja tények is, hogy 1975 nyarán hosszú esztendők csöndje után újra megnyílik a Szuezi-csatorna és ezzel jelentősen megrövidül, azaz a régi út használatával újból normális a Perzsa öbölből Európába vezető út hosszúsága a tankhajók számára. Ebben az esztendőben az olaj világpiacán megjelenik az Északi tenger olaja is — az angolok a történelemiben először léptek fel exportőrként. 1977- nyarán megint valami új az olajvilágban: irgalmatlanul nehéz feltételek között befejezik az alaszkai olajvezeték építését és ezzel az onnan származó olaj is megjelenik az Egyesült Államokban. 1978 decemberében az olaj átlagára hordónként 13 dollár körül mozog. A szüntelen áremelkedések tehát tulajdonképpen nem sokat változtattak a helyzeten — az emelés, csökkentés, embargó, embergómeg- szüntetés mindig csak politikai okokból következett be; s eddig még sem az olajhiánynak, sem pedig a kitermelési költségek valódi növekedésének nem volt szerepe mindebben. 'Ez a december egyébként megbénította az egyik legnagyobb olajszállító lehetőségeit: az iráni olajimunkások sztrájkja következtében leállt a termelés és megszűnt az iráni óla] szállítása. 1979. január 16-a az olaj történelmében is fordulópont, nemcsak Iránéban. Ezen a napon omlott össze Reza Pahlavi rendszere. 1979 tavaszán két, egymással összefüggésbe általában ritkán hozott eseményre kell odafigyelni. Március végén az OPEC rendkívüli ülést tartott Genfben és ekkor írták alá az egyiptomi—izraeli különbéke szerződést. A két esemény 'bekövetkeztétől folyamatosan és hallatlan gyorsasággal növekedett az olajár. Június végén egy újabb genfi OPEC értekezleten hivatalosan is 18—24 dollárra emelték az olaj hordón kénti árát, de Rotterdamban, ahol szabadpiaci árak érvényesülnek, már volt 30 dollár fölötti ár is. Július első napjaiban jamani, Szaud-Arábia olajminisztere, két nagyon érdekes és fontos dolgot mondott. Az első a közel-keleti problémakör alapkérdéseit érintette. A szaudi .miniszter azt mondta: nincs meg oldás a közel-keleten a palesztin haza létrehozása nélkül. „A palesztinok egyre elkeseredettebbek és nem lennék meglepve, ha egy napon egy vagy két óriási tankhajót elsüllyesztenének a Hormuz-szoros- ban. Ez megakadályozná napi mintegy húszmillió hordó olaj útját Nyugat-Európába. Ez olyan helyzetet teremtene, amelyhez képest a jelenlegi válság gyerekjáték-“ Elmondta: elképzelhető, hogy ilyen körülmények között egy hordó olaj ára 50 dollárra emelkedhetne és akkor a nyugati világ legtöbb ipartelepe kénytelen lenne bezárni és ez súlyosabb lenne, mint az 1929-es gazdasági világválság. A másik dolog az állítólagos olajbiányra vonatkozó megjegy zés volt. Jamani először azt mondta, hogy a piac> hiány az iráni kiesés miatt napi 800 000 hordó. Másnap meg bejelentették: Szaud-Arábia napi egymillió hordóval növeli termelését. Olajhiány tehát nincs, csak mesterséges pánikkeltés és ebből valakinek nagyon nagy haszna van, GARDOS MIKLÓS l Folytatjuk) ■■■ & • , ' - f. ;; HÁNY Homoi/ij ll YZ|K? A világválság és a kukoricakása ára 9 Az infláció és az amerikai ártámogatás 0 Autónélküli napok felidézése ^ A pánik és a politika 0 Jamani olajminiszter két kijelentése
