Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-07-01 / 26. szám
ÚJ szó 1979. VII. 1. A Szovjetunióban évente 110 millió négyzetméternyi, vagyis mintegy 2 millió lakás épül. Ezzel a Szovjetunió a világ valamennyi országát megelőzte. Alkotmánya elsőként rögzítette az állampolgárok lakáshoz való jogát. Ennek ellenére az egy állampolgárra jutó lakóterület nagysága nem nő olyan gyorsan, ahogyan szeretnénk, sok család lakásigénylése vár még megoldásra. Ahhoz, hogy minden városi lakosra jutó lakóterületet egy négyzetméterrel növelni lehessen, az államnak hatalmas összegeket, megközelítőleg 40 milliárd rubelt kell költenie. Ebből a pénzből több tucat olyan iparóriást lehetne létesíteni, mint a világ legnagyobb, az Angarán vagy a Jenyiszejen épült vízerőművei. Mindamellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy eltérően más iparágaktól, ahol a beruházások gyorsan megtérülnek, a lakásépítésre fordított ösz- szegek nem vándorolnak vissza az államkasszába, mivel a Szovjetunióban az állami lakások díjmentesek. A ráfordított költségeket nem fedezi a havonta fizetendő lakbér sem, amelynek összege 1928 óta változatlan, s a világon a legalacsonyabb. A munkások és alkalmazottak bére ugyanezen idő alatt többszörösére emelkedett. „A lakbér a közszolgáltatások álja — hangsúlyozta Leonyid Brezsnyev a Li- hacsov Autógyár munkásai előtt mondott beszédében — nem fedezi a ráfordított költségek egyharmadát sem. Az állam évente körülbelül 5 milliárd rubelt költ a lakásépítkezésre és a szolgáltatásokra. S ezt a jövőben is az állam fogja fedezni.“ Az állami lakásépítésen kívül a Szovjetunióban szövetkezeti és egyéni építkezés folyik. Ez utóbbiak támogatásának szükségességét az alkotmány is rögzíti. Az építkezőknek kedvező feltételek mellett jelentős hiteleket nyújtanak. Milyen legyen a jövő lakása? Elvben a lakás ma is olyan, mint sok évvel ezelőtt: külön bejáratú a konyha, s ugyanaz, mint régen az élelmiszer- és edénytárolóval együtt. A háziasszony bármennyire is igyekszik megszabadulni a konyha rabságától, teljesen nem tud elszakadni tőle. Külön kell főzni a gyerekeknek, a felnőtteknek, sőt az idősebbeknek is. És még mennyi fáradságos egyhagú munkára van szükség a konyha rendbentartásához, még akkor is, ha az a legkorszerűbben van felszerelve. Naponta egymilliárd nő, az emberiség egynegyede foglalkozik főzéssel a világon. Az otthoni körülmények között ezer személyre 250 nő munkája szükséges, étteremben viszont 20 nő elláthatja ugyanezt a feladatot. Sajnos, konyha nélkül ma még nehéz boldogulni. Egyrészt: a megszokott háztartási hagyományok következtében, másrészt: kevés még a vendéglő nálunk. Éppen ezért, amíg a közétkeztetés problémáit nem sikerült megoldanunk, a lakásokban szükség van a konyhára, de milyen konyhára? Minél kisebbek legyenek? Arra számítva, hogy a konyha lassan kimegy a divatból? Vagy éppen ellenkezőleg, egyre nagyobbakat építsenek? Egy nagy konyha ugyanis felér egy ebédlővel, amely egy plussz szobává alakítható á't. így — noha paradoxonnak tűnik — a konyhától úgy szabadulhatunk meg, ha a lakást nagyobbra méretezzük. Nem véletlen, hogy az új lakásokban ma már 10 négyzetméteres alapterületű konyhák vannak. Ez, természetesen kényelmes a lakóknak. Nem úgy az államnak! A szovjet törvények alapján ugyanis csak a lakótér után fizetnek lakbért, amelybe nem számítják be a konyha, a fürdőszoba, az előszoba, a beépített szekrények és egyéb mellékhelyiségek alapterületét. Terveink, céljaink Mekkora területre van szüksége egy embernek ahhoz, hogy azt mondja elegendő! Ma az országban 12 négyzetméter az egy főre jutó átlagos lakóterület. A második világháború alatt leégett vagy tönkrement több mint 6 millió lakóépület. Hosszú időre volt szükség ahhoz, hogy ismét elérjük a háború előtti szintet. A városi lakáskérdést még bonyolultabbá teszi, hogy a városok lakossága gyorsabban nőtt, főképpen a falu rovására. Volt olyan időszak, amikor egy lakásban több család élt összezsúfolódva, amikor még a legszerényebb, de különálló lakás is csak álomnak tűnt. Az álom ma már sok millió család számára valóság lett. Az élet azonban új igényeket szül. S noha még általában egy vagy kétszobás lakásokat építenek, az újabb tervek szerint a lakások többsége már három—ötszobás lesz. A nép jólétének, kulturális szintjének emelkedésével egy-egy családnak még több szobára lesz szüksége, hogy zenével, vagy például festészettel is foglalkozhassanak. Előbb-utóbb különálló vendégszobára is gondolhatunk. Ebben az esetben egy személyre átlagosan minimum 25 négyzetméter területet kell számítani. Itt azonban felvetődik a kérdés: valóban szükségesek-e az ilyen nagy lakások? Hiszen egyre több klub, olvasóterem, zeneiskola, koncertterem épül majd, s képzőművészeti körök és más hobbik kedvelői számára megfelelő helyiségeket hoznak létre. Végül is lehetetlen mindem a lakásban koncentrálni. Az, hogy mennyi az optimális, egy főre jutó lakbér, sokkal bonyolultabb, mint az első pillantásra tűnik. Figyelembe kell venni, hogy gyermekeink egyre inkább bölcsődékben, óvodákban, iskolákban nevelkednek, vagy bentlakó iskolákban laknak majd, s a nagymamák és nagypapák pedig a családtól külön szeretnének élni. Mindez kihat majd a lakások tervezésére, beosztására. Korai ezen gondolkodni? Nem. Látnunk kell a jövőt és fel kell készülnünk rá. Ezeket a kérdéseket tudományos kutatóintézetek, tervezők, szociológusok és demográfusok tanulmányozzák, hogy elkerüljük az esetleges hibákat. Hiszen ha vétünk, nehéz helyrehozni tévedéseinket, nem is szólva arról, hogy meglehetősen sokba kerül. A kutatásnak tág tere van Elavultak-e a lakások? Igazuk van-e azoknak, akik ezt állítják? Különálló lakások ugyanis már az ókori Rómában is léteztek; a jövőben tehát minőségileg új inkástípusokat kell kialakítani, vagy pedig a régi, a különálló lakásformát tartsuk meg? Az utóbbi típust természetesen aligha lehet elvetni. A család anyagi létéhez biztosítani kell a megfelelő feltételeket, vagyis a kényelmes lakást. Ugyanakkor a családi lakás fejlesztése elválaszhatatlanul összekapcsolódik a társadalmi szolgáltatások különböző formáinak változásával. Ezért igaza van annak, aki a kísérleti tervekben meghagyja a régi formátumú lakást, de az új típusú házakban a lakás ajtaja nem a vak lépcsőházra vagy a liftaknára nyílik, hanem egy közös hallba vagy egy világos vendégváróba, minit ahogy a kényelmes szállodákban is. Itt találkozhatunk a jó szomszédokkal, együtt tévézhetünk, esetleg újságot olvashatunk egy csésze kávé mellett. Az ilyen házban szolgáltatóegységeket, olvasótermeket, zeneszobákat, a társadalmi munkához szükséges termeket, itáncszobákat, mozit tervezhetnek. Biztosan gondolnak majd a gyerekszobára is, ahol a kicsinyek játszhatnak kellő felügyelet alatt, ha a szülők kimozdulnak otthonról. Felvetődhet a kérdés, hogy nem lesz-e az ilyen ház túl lármás, biztosítja-e a kellő nyugalmat? Gondoljuk, igen. A közös vendégszobák, az olvasótermek és más helyiségek főleg azt a célt szolgálják majd, hogy az embereik lakóhelyükön is érintkezhessenek a szomszédaikkal. Ha mindehhez nincs kedvük az embereknek, vagy pihenni szeretnének a családi körben, ez a lehetőség mindig adva lesz, hiszen külön lakásuk van. A mai gondok még nem teszik lehetővé, hogy már most valóra váltsunk mindent. Bármily erőfeszítésre, időre is lesz szükség, országunk, amely célul tűzte ki a nép anyagi és kulturális jólétének szakadatlan emelését, minden állampolgára számára maradéktalanul meg'oldja a lakáskérdést. BORISZ SZVETLINCSNIJ, építész /A Polity icseszko je Szamoobrazovanyije című folyóiratból) « aranyszínű homokkal borított tengerpart szélén ballagok. A látóhatár pereme fölött a nap vörös korongja csüng. Néhány perc múlva alábukik a tengerbe. Az estéli csöndet csak nagy ritkán bontja meg a sirályok vijjogása, amelyet a szél valahonnan mesz- sziről sodor ide, meg a hullámok gyér csobogása. Váratlanul dzsessz ütemes hangja vegyül belé. A bárban most kezdődött a tánczene-müsor — ezzel fejeződik be ez a nap a „Noorusz"-ban. A nemzetközi üdülőközpont két épülettömbje és vagy tizenöt bungalója fenyőligetben terül el, a Finn-öböl partján, Narva városától nem messze (Észt SZSZKJ. A „Noorusz“ név, amely észtül „ifjúság"-ot jelent, önmagáért beszél. Ez a tábor fiatal — alig több háromévesnél, és az üdülők is fiatalok — átlagos életkoruk huszonöt év. A „Noorusz“ egész évben vendégeket fogad, egyszerre hatszázat. Nyáron pedig ennél is többet. Aligha hagy bárkit is hidegen a tenger meg a három kilométer hosszú homokos part. A tábor NEMZETKÖZI IFIOSAGI TABOR szervezői az északi időjárás változékonyságát is figyelembe vették. A napozó- teraszt például magas korlát védi a metsző balti szelektől. A fürdési idényt pedig meghosszabbítja a tengervízzel teli medence. A nap és a tengeri fürdő az időnek csak egy részét tölti ki, az ifjúság pedig nyughatatlan természetű. Az üdülőközpont vezetősége ezért minden ízlésnek megfelelő szórakozásról gondoskodott: több sportpálya, mozi, könyvtár, bár, játékautomata-terem, szauna áll a fiatalok rendelkezésére. Majdnem minden reggel kirándulóautóbuszok indulnak a „Noorusz“-ból Leningrádba, Tallinnba, Tartuba. A tizennyolc nap (ennyi időre szól egy beutaló) az ünnepek, fesztiválok, koncertek, versenyek közepette gyorsan tovasuhan. Még az ezen a vidéken ritka eső sem akadály. Itt van például a „tréfás start" staféta. Próbáljon csak meg valaki békalábbal felszerelve, tornászrudat egyensúlyozva vagy jéghcki-korongot maga előtt lökdösve futni! Nem mindenkinek sikerül ez egyhamar. A csapatot pedig nem szabad cserbenhagyni, no meg ez a szurkolókkal szemben is szégyen volna. Vagy itt van a találkozó a kubai vendégekkel. A jelképes, ötszínü tavalyi kamillavirág újra kivirult a „Noorusz“-ban. Felcsendül „A demokratikus ifjúság himnusza." Elsa Bello izgalomtól túlfűtött szavai hallatszanak: — A trópusi Kubához képest itt meglehetősen hűvös az idő, bennünket azonban átfut a fogadtatás melegsége, a ti szívetekből áradó meleg. A „Ncorusz“-ban fennállása óta 82 európai, ázsiai, afrikai, észak- és latinamerikai országból származó fiúk és lányok üdültek. A táborban való ötnapos tartózkodás: a „Szputnyik“ Nemzetközi Ifjúsági Turistairoda beutalója alapján szervezett szovjetunióbeli körutazásuk részé. ... A nap félig már a tengerbe merült. A különböző színű kagylók közölt hirtelen megcsillan valami a lábam alatt. Szeszélyes keleti betűkkel telerótt, kicsiny ezüstpénz hever ott. Azt mondják, aki pénzt dob a tengerbe, okvetlenül visszatér erre a helyre. Én is elővettem már egy pénzdarabot és a hullámok közé hajítottam .. . TATYÄNA NYIKOLAJEVNA f y A SZOVJETUNIÓBAN a mibíi
