Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-02-11 / 6. szám
► A Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó magyar szerkesztősége a csehszlovák közoktatási rendszer tervezete értelmében az alapiskola alsó tagozatának tankönyveit — kivéve az 1. osztály magyar nyelv . és irodalom tankönyvcsaládját (Olvasókönyv, Olvasni tanulok, Imi tanulok, Feladatlapok, Módszertani kézikönyv a magyar nyelv és irodalom tanításához) — hiánytalanul biztosította. A magyar nyelv és irodalom tankönyvcsaládot is ebben a naptári évben nyomdakésszé teszi. Április végéig nyomdába adja az alapiskola ötödik osztályos tankönyveit is, amelyek négy* féle típust képviselnek; speciálisan a magyar tanítási nyelvű iskolák számára készültek, az összálla- mi természettudományos tankönyvek részben kiegészített változatai, mert kétnyelvű szakszótárral bővülnek az összállami tankönyvek fordításai, illetve a szlovák tanítási nyelvű iskolákban is használt összállami tankönyvek. A párthatározatok szettemében A CSKP XV. kongresszusának határozatai alapján a könyvkiadókra az a feladat hárul, hogy emeljék a tankönyvszerkesztés mércéjét, a kiadványok kivitelezése terén pedig a minőséget és a gazdaságosságot. Noha tudatában vagyunk annak, hogy tökéletes tankönyv nincs, mégis a párthatározatok szellemében, mint a legilletékesebbek (a tankönyvszerzők, a kutatóintézet munkatársai, az oktatási minisztérium dolgozói és a tankönyvkiadó szerkesztői), arra törekszünk, hogy az adott személyi és tárgyi feltételek mellett mind tartalmában, mind technikaigrafikai kivitelezésében korszerűbb könyvjellegű tanszerekkel lássuk el a magyar tanítási nyelvű iskolákat, mint a korábbi tanszerek voltak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az előző időszakban bevezetett tankönyveket egyértelműen elmarasztaljuk, ugyanis az adott korban számos előre mutató jegyükkel a fejlődés fontos láncszemét alkották. Az űj, korszerű tankönyveknek szembetűnően ki kell fejezniük a társadalomban és a szaktudományokban végbement változásokat. Természetesen, könnyebb a kívánalmakat megfogalmazni, mint az ismeretszerző-ismeretnyújtó folyamatnak minden téren maximálisan megfelelő tankönyveket szerkeszteni. A tankönyveknek az életkori sajátosságokhoz mérten segíteniük kell a tanulókat nemcsak az ismeretek rendszeres és tudatos megszerzésében, hanem a marxista—leninista tudományos világnézet kialakításában is. A tankönyvírásnál a tanulók életkori sajátosságainak figyelembe vétele nem azt jelenti, -hogy a tankönyv meséskönyv vagy olvasmányos, érdekfeszítő regény legyen. Az új fogalmak spirális ívelésű emelkedésével összhangban növekednie kell a tanulók erőkifejtésének, szélesedniük kel! a logikai operációknak, hogy az ismeretszerzés folyamatában tartós és mély tudásra tegyenek szert. Igen sok hiba forrása a tankönyveinkben használt nem egységes és egyértemű szakterminológia. Szeretnék most — nem a rendszeresség és a teljesség igényével — rámutatni két alapvető tantárgy, a magyar és a szlovák nyelv nyelvtani terminológiájában elburjánzott vagylagosságokra, illetve variánsokra. Az anyanyelv és a szlovák nyelv oktatásának hatékonyságát érezhetően gátolják a nem egységes, nem egyértelmű terminus technicusok. Ez a nem egységes szakterminológia általánosan jellemző a magyar- országi iskolák és a szocialista országok magyar tanítási nyelvű, illetve nyelvoktatói nemzetiségi iskoláiban meghonosodott magyar nyelvtankönyvek szakszóinak használatára. A szemléleti és a terminológiai újítások, illetve egységesítési törekvések ugyanis nem mindenhol nyertek polgárjogot, és nem követték mindenben az akadémiai nyelvtanok fogalomrendszerét. A vagylagosságok és a variánsok nem egy esetben abból a szemléletkülönbségből adódnak, hogy keverjük a diakronikus és a szinkronikus alapfogalmakat. Egységesíteni a nyelvtani szakszókat Az a meggyőződésem, hogy a nyelvtani szakszókat átgondolt összmunkával egységesíthetnénk, mégpedig elsősorban a nemzetközi szakirodalomban világszerte használt görög-latin alapú terminológiának a mértéktartó bevezetésével, illetve a szlovák tanítási nyelvű iskolákban gondosan utat törő strukturális műszavak egyenértékű átvételével. Mivel cikkem szűk terjedelmi kerete nem engedi meg, hogy részletes képet nyújtsak, ezért csupán néhány példával illusztrálom a tárgykört. Miért nehezítjük például a szlovák főnévi igenév magyar egyenértékesének megértetését? Talán olyan nehéz lemondani arról a helytelenül beidegzödött szokásunkról, hogy az idegen nyelvi tankönyvek szószedetében, valamint a két- és többnyelvű szótárainkban az idegen nyelvi főnévi igenév magyar egyen- értékesét az ige kijelentő módjának jelen idejű egyes számú harmadik személyével adjuk meg? Ennek ugyanis nincs tudományos alapja, kimondottan megegyezésen múlott, analógiát is egyedül a bolgár nyelvben találunk. A magyar nyelvtan néhány alapfogalma még pontosításra szorul. Véglegesen nem tisztázott például a képző, a rag, a jel, azaz a toldalékok kategóriájának egyértelmű megfogalmazása. Egyes nyelvészek a középfok -bb jelét, mivel nem köti meg a szóalak szófaját, vagy legalábbis megengedi a szavak továbbképzését, a képzők közé sorolják. Arra is ügyelnünk kell, hogy a szlovák nyelvben használt prípony-k helyett ne koncovky-t, az anyanyelvűén a toldalékok helyett ne végződéseket használjanak a tankönyvszerzők. Hosszú idő óta folyik a vita a birtokos szémélyrag, birtokos személyjel körül is. Mind a nyelvtankönyvek, mind a nyelvtani szakirodalom következetlenek ennek a toldaléknak a megnevezésében. A szakirodalomban az utóbbi időben a birtokos személyjel a használatosabb. Azt is szükséges megjegyezni, hogy Antal László magyar nyelvész tizenöt évvel ezelőtt pontos kritériumokat állított fel a birtokos személyjelre. A magyar és a szlovák nyelv összevetésekor több szó esik a zérómorféma szerepéről. A szlovák nyelvtanok egyenrangú jelentést hordozó elemként kezelik éppúgy, mint bármelyik esetragot. A magyar leíró nyelvtanok csak szórványosan utalnak rá. A legújabb szakirodalom azonban már felhívja rá a figyelmet, fontosságát a leíró nyelvtanokban nélkülözhetetlennek ismeri el. Speciális helyzetünk pedig egyenesen megköveteli bevezetését, mivel a két nyelv kontrasztív összevetésében a szembenállások (oppozíciók) kimutatásakor elhanyagolhatatlan. A mondattal kapcsolatos fogalmak terminológiai pontatlansága persze nem egészen a tankönyvírók hibája. A tudományos nyelvtanírás is csak fokozatosan tudott rátérni a mondat és a tagmondat megkülönböztetésére. Ezt a nem egységes és nem egyértelmű tarka képet felmutató fogalomrendszert le kell egyszerűsíteni, de nem szabad sematikusan elsekélyesíteni. A terminológiában annak az elvnek kell érvényesülnie, hogy egy fogalomhoz egy megnevezés tartozzék. Sajnos, ezt az elvet nem tartjuk be a ragok esetében sem. Az alaktanban beszélünk viszonyragokról, határozóragokról, tárgyragokról, a birtokos jelző ragjáról, s elvétve itt-ott szót ejtünk az eset- ragokról. Az alaktaniban kétséget kizáróan az esetrag a helyes, mert a névszók a viszonyítást esetekkel fejeztk ki, az eseteiknek pedig esetragok felelnek meg. A szlovák nyelvtan alaktani, szófajtani és mondattani terminológiája jóval kisebb ingadozást mutat, ami bizonyára azzal magyarázható, hogy a görög-latin alapú műszavakat bátrabban és következé- tesebben alkalmazza, a szófajók határa sokkal élesebb, s nem mosódik el annyira, mint a magyar nyelvben. Ennek ellenére hol ohybacie prípony-X, hol tvarové prípony-X használnak a tankönyvek az igei személyragok és az esetragok átfogó megnevezésére. A nemzetközileg használt derivációs morfémát (képzőt), hol slovotvorná príponá-nak, hol odvodzovacia príponá-nak nevezik. A szlovák akadémiai alaktannal ellentétben rozclenovacie císlovky-t találunk skupinové ríslovky-k helyett, koncovky-t (toldalékokat) pádové prípony-V. (esetragok) helyett. A magyar nyelvtanok fenntartással fogadják a képes helyhatározó kifejezést. Azzal érvelnek a nyelvészek, ha létezik képes helyhatározó, akkor hasonlóképpen beszélnünk kell például képes eszközhatározóról, aszerint, hogy a val-, -vei eselrag konkrét vagy elvont főnévhez járul-e. Számunkra azért fontos ennek a terminológiának a továbbélése, mert a szlovák nyelvtani szakirodalom most iktatja be fogalomrendszerébe ezt a határozót. Ez pedig analógiás fogódzót jelent a tanulónak. Előtérben a tanulhatóság elve A nyelvtani terminológia egyszerűsítését, egyértelműségét megkívánja az ismeretszerzés folyamatában a tanulhatóság elve is, mivel a terminológiai változatok, vagylagosságok és a túlzásba vitt idegen nyelvű szakszók halmozása oda vezet, hogy a nyelv- tudomány ismeretanyaga, eredményei, illetve egyes területei szinte megemészthetetlenek a szakmailag kívülállók számára. Erről olvashatjuk a Magyar Nyelvőrben: „Néha eltűnődik az ember azon, nem válik-e végül a tudomány a bejalazott remeték gyülekezetének birtokává, akik sajátos különböző nyelveken mormolnak maguknak valamit, amit csak ők maguk értenek meg... A specializált süketség terjedése azt jelenti, hogy valaki, akinek tudnia kellene valamit, amit más valaki tud, nem képes azt felfogni általánosan érvényű hallóképesség hiánya miatt.“ Végezetül szeretném hangsúlyozni, hogy a tankönyveket elsősorban nem a véleményező és jóváhagyó szerveknek írjuk, hanem a tanulóknak. Ugyancsak szeretném felhívni az érdekeltek figyelmét a tantervi utasításokra, '“mert mind a magyar, mind a szlovák nyelv tanterve aláhúzza és kiemeli a kölcsönös hivatkozás megvalósítását az egyezésekkel és az eltérésekkel kapcsolatban, hogy általa a konf- rontációs és a kontrasztív idegen nyelv oktatását tudományos és szilárd alapra helyezhessük. Ezt nemcsak a tanterv, hanem a tartalmi korszerűség és nem utolsósorban maga az élet is megkívánja. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kölcsönös hivatkozás inkább a szlovák nyelvi tankönyvek sajátsága, a magyar nyelvi tankönyvek elvétve élnek vele, a tantervi és koncepcionális követelmény így formálissá és deklaratív jellegűvé válik. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem összehasonlító nyelvtanok írását, még kevésbé szlovák és magyar nyelvtani jelenségek összemosását kívánjuk, hanem nyelvi univerzálék, internacionalizmusok és euró- pízmusok mértéktartó arányos feltárását, fokozatos adagolását az azonosságok és az eltérések viszonylatában abból a célból, hogy ezzel mind az anyanyelv, mind a szlovák nyelv rendszerét (nyelvtanát) és használatát (nyelvhelyességét, kifejezőképességét) alaposabban elsajátítsák a magyar tanítási nyelvű iskolák tanulói, A harmonikus anyanyelvi és célnyelvi oktatás lehet az alapja a szimmetrikus bilingvizmust folyékonyan és helyesen beszélő tanulók felnevelésének. Dr. BERTÚK IMRE, a nyelvtudományok kandidátusa I. 11. LIDERC Zyta Oryszyn regényéről B ármilyen messzire is van tőlünk az a lengyel falucska, ahol Zyta Oryszyn regényének — a Lidérc- nek — cselekménye lejátszódik, mégis közel érezzük magunkhoz a szereplőket, azok lelki világát és problémáit. A regémybeli apró események és a belső monológok bennünket is meggondolkodtatnak, a mi figyelmünket is lekötik. Mert van valami hasonlóság a háború utáni lengyel falucska meg a mi régi faluközösségeink erkölcsi világa és szokásrendje közt. A két főszereplő — Sawka és Ma- rychna — a mi tájainkon is hasonló jelenségekkel nézhetett volna szembe néhány évtizeddel ezelőtt. A fő kérdés nálunk is az volt: hogyan lehet elviselni a régi és az új találkozásait, mennyit bír el az ember ezekből a találkozásokból. Zyta Oryszyn hősei gondolkodó lények; keresik az élet értelmét, az újabb kivezető utakat. A válasz és a lehetőségek megtalálása azonban még nem megy könnyen. A hősök ugyanis két világ találkozási pontjain nőnek fel. Az egyik oldalon a maga ősi babonáival, beidegződéseivel még erőteljesen munkál a múlt; a másik oldalon már a jövő villantja fel új lehetőségeit. S a kettő között emberek őrlődnek, jelentkezik a kiúttalanság. A megdöbbentést mi is érezzük. Oryszyn hősei tudatára ébrednek, hogy a magányból, a tehetetlenségből mindenképp ki kell törniük. A magányból való menekülés lehetőségeit a szerelemben fedezik fel. Elképzeléseik megvalósításának azonban még számtalan akadálya van. A fiatalok szándékát úgy ahogy megértik az idősebbek is, de még a felvilágosultabbak is csak ilyen tanácsokat tudnak adni: „Mert, kérem, lélekben kell gazdagodni; mindent, amit megéltünk, magunkkal kell hordozni, semmit el nem felejteni, és úgy élni, mintha minden napunk az utolsó lenne itt, a siralom völgyében.“ Hasznos* tanács ez, de valahogy még mindig magában hordozza a beletörődés, a pesszimizmus veszélyét. A balladás hangvételű szerelmi történetek azonban már akkor is a kitör- ni-akarás lehetőségeit példázzák, ha azok még tragikusan is végződnek. Az írónő ugyanis nem filozófiai kérdéseket akar eldönteni, csupán azt tárja elénk, hogy az emberi kapcsolatok mennyire befolyásolhatják a személyiség kibontakozását. A fiatal Sawka még akkor is győztesen kerül ki a látszólag csöndés, de hiedelmekkel és előítéletekkel teli falusi világból, ha küzdelme végére a halál tesz pontot. Mert „megtartani“ a gyökereket, és kinőni azok közüj nem lehet, nem is lehetett egyszerű dolog. És bármilyen gyorsan is haladunk az új világ felé, a múltnak nem fordíthatunk teljesen hátat. Oryszyn regénye tehetséges, széles látókörű és kiforrott írónőről tanúskodik. Olyan íróról, aki az egyén és a társadalom legapróbb gondjait, problémáit is ismeri. Aki ezen problémák kiküszöbölésének lehetőségeit kutatja, a közös megoldás módját keresi. Együtt láttatja azt, amit együtt kell látnunk, s amit az „együttnézés- ből“ be kell fogadnunk. Ezért jó a regény, ezért mond nekünk is sokat és hiteleset. CSÄKY KÁROLY 11 if fl korszerű oktatás igényeinek megfelelően
