Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-28 / 4. szám
1573. 1. 28. Arcot mardosó északi szél markol a frissen hullott porhóba, farkasüvöltést hozva magával az alig húsz kilométerre országba társa vöt alkotó lengyel erdőségekből. Ráránybőrsapkás emberek csoportja halad a csaknem százesztendős SpiSská Belá-i Dohánygyár előtt, majd bekanyarodnak a „TATRY“ Efsz korszerű gazdasági udvarába. A szemüveges, egyenruhás üzemőr üdvözli őket. Bennünket igazoltat, aztán útbaigazít. Néhány perc múlva az impozáns szövetkezeti irodaház egyik tágas helyiségében a hegyvidéki közös gazdaság elnöke, Ján Mistrik mérnök bemutatja a jelenlevőket: az alapító tagokat. — A harminc esztendeje megalakult gépszővetkezet. illetve a későbbi efsz alapító tagjai közül már csak hatan élnek. Mindannyian túl vannak a hetvenen, de dolgoznak. Júlia Slosse- rová csúcsmunkák idején a növény- termesztésben segédkezik, Jozef Ku- larna az állattenyésztésben. Gustav Slodicák a gépjavító műhelyben dolgozik. Stefan Zemfanek, Anton Majer- éák és Vojtech Vlaháö, üzemőrök. Kopogtatás hallatszik, az ajtón fiatal, harminc év körüli nő lép be. — Ez Elena Soltysooá mérnöknő — szól az elnök. — A szövetkezetünkkel egv időben született... Mistrik elvtárs szépen kivitelezett, gondosan vezetett krónikát húz elő íróasztala fiókjából. — Ez örökíti meg az eddig megtett közös Utunk fontosabb állomásait; attól a naptól kezdve, amikor 30 évvel ezelőtt Spisská Bélán is összeálltak néhányan és lerakták a mi nagyüzemi gazdaságunk alapjait — mondja. Párolgó kávé, tea kerül az asztalra. Közben belelapozok a szövetkezet krónikájába. Példás gondossággal formált betűk, szavak, mondatok és táblázatok örökítik meg ennek a közös gazdaságnak három évtizedes múltját. Az első lapjainak egyikén bejegyzett hivatalos jegyzőkönyvi kivonatból félhangosan olvasom: „1948. december 15-én községünkben megalakult a géDszövetkezet. Elnökévé idősebb Ondref Gurovicot választották ...* — Tegye félre azt a könyvet — töri meg a csendet Stefan Zemjánek bácsi —, itt vagyunk mi, élő tanúk. Majd mi felidézzük az eseményeket, sorjában. — Közben széjjel néz, mint aki társai helyeslő bólintására vár. — A gépszövetkezetnek az előzményeiről is szót kell ejteni — folytatja. — Nem szégyelljük mi kimondani, hogy kevés kivétellel, többségünk a felszabadulást követően vált földművessé. Ezerháromszáz hektár államosított földet osztottak szét a földnélkülieknek. £n is akkor kaptam. Nagyon megörültem, de a Lankás nadrágszij- parcellákon a tehénkékkel, egy-egy öreg „háborús* lóval, ócska szerszámokkal nehezen ment a talajművelés. Néhány percre csend honol a helyiségben. Az emlékrendezés Pillanatai ezek, elárulják a kipirult arcok is. — Ilyen zimankós időjárás volt akkor is, mint most — szólal meg Anton Majercák. — Jól emlékszem, Gu- rovic és Pisarcík kezdeményezésére — mindketten meghaltak — elmentünk a szomszédos gyárba. Ott politikailag fejlettebb elvtársak dolgoztak, akiknek agyában világosabban élt a szocializmus fogalma. — Az Októberi Forradalom és a Tanácsköztársaság hatására 1919-ben létrejött a dohánygyári munkásság érdekvédelmi helvi csoportja. 1922 januárjában Spisská Belá kétszáz lakosa — köztük sok gyárt munkás — zsebében hordta a CSKP tagsági könyvecskéjét. Szivükben, lelkűkben pedig ott élt a kizsákmányolás elleni harcos elszántság, a munkásság jobb életének megteremtése iránti vágy. Ezek a munkások, kommunisták nekünk is azt tanácsolták: egyesíteni kell erőinket, fogjunk össze, szerezzünk gépeket, műveljük közösen földjeinket. Tudtuk, igazuk van. ...itt vaivank ni is, élő tanuk Megalakult hát a gépszövetkezet, előbb harmincnégy, majd hetven tagja volt. Az akkori „új gazdák“ egyike — így nevezték őket a módosabb gazdák —, a ma hetvenéves Stefan Zem- janek bácsi, aki az elsők között írta alá a belépési nyilatkozatot a gépszövetkezetbe, később a megalakult közös gazdaságba is, társának szavait igazolva, megszólal. — Annak idején is kimondtam, s erre büszke vagyok, hogy fán Boqár pártelnöknek, Jozef Fodor, Frantisek Brefka elvtársaknak, meg a többiekI nek igazuk volt, amikor azt javasolták, hogy saját érdekünkben fogjunk össze. A járási szervek is jótálltak értühk. kölcsönt kaptunk, gépeket vásároltunk. Egy régi fénvkéDet teszek Zemia- nek bácsi elé. Kezébe veszi, előhúzza szemüvegét, felragyog az arca, s felkiált. — Nézzétek, hiszen ez a mi Rekord cséplőgépünk, ezzel csépeltük 1949-ben az első közös termést. Kézről kézre jár a fénykép, amely a kezdeti közös munka, az indulás egyik eseményét örökítette meg. Ez is bizonyítja, hogy Spisská Bélán az első közös aratás 1949-ben volt. A gépszövetkezet hetven tagja közül harmincnégyen alapították meg a közős gazdaságot. így emlékeznek a jelenlevő alapító tagok. — Szilárd elhatározásban, lelkesedésben nem volt hiány a mi részünkről — jegyzi meg Zemianek bácsi. — Az első elnökünk, Ondrej Gurovic és mi, mindannyian ugyanazt akartuk: eredményes legyen a közös gazdálkodás. De nem ment minden úgy, ahogyan szerettük volna. Hiányzott a tapasztalat, közülünk senki sem értett a nagyüzemi gazdálkodáshoz, a munkaszervezéshez. Az új módszerekkel nem mindenki akart vagy tudott rögtön megbarátkozni, én magam sem. Bizalmatlankodás, személyi ellentétek jelentkeztek. — Az elnök rendet, fe-“ gyeimet akart, a meggyarapodott tagság jelentős része azt mondta: „Az elnök diktátor!“ Egv év után le is váltották. helyébe Ondrej Pisarcík került. A problémák viszont maradtak, sőt tornyosultak. Rossz volt a közös vagyon iránti viszony. Egyesek — elég szép számban — azt akarták, bogy együtt műveljük a földet, de a termést mindenki hazavihesse a közösbe vitt földjéről. Emiatt sok ci- vakodás volt, végül is azok győztek, akik bíztak a szövetkezeti gazdálkodás jövőjében ... 1952-ben újból Gurovic került a szövetkezet élére. Sajnos, egy év múlva meghalt... A jelenlevők közül többen elmondják, hogy kezdetben alig volt jószága, vagyona a szövetkezetnek, de a bizakodó tagokból sem volt sok. Ezen kevesek közé tartozott a szövetkezet legidősebb alapító tagjának tartott Vojtech Vlahác bácsi, a szemüveges üzemőr, aki a bejárati kapunál igazoltatott és átadta a szolgálatot, hogy most itt ülhessen körünkben. A kora felöl érdeklődöm. Rögtön válaszol. — Elmúltam hetvennégy éves, megöregedtem. Amit három évtized alatt felépítettünk, gyarapítottunk, most arra vigyázok, azt őrzöm — jegyzi meg mosolyogva. — Vlahác bácsi építésvezető is volt a közösben — közli az elnök. — Amint értesültem, igen hasznos munkát végzett. — Akkor bíztak meg ezzel a feladattal, amikor megalakult a szövetkezet — erősítette meg az elnök állítását Vlahác bácsi. — Mivel értettem a kőműves szakmához is, engem bíztak meg a használható gazdasági épületek felkutatásával, rendbehozásával, átalakításával. Új gazdasági épületekre nem volt pénzünk. Még a volt szeszfőzdét is átalakítottuk istállóvá a lassan gyarapodó jószágállománynak. Az első sertéshizlaldát *s az ólat a kocáknak 1950-ben kezdtük építeni. A szövetkezet állatállományát: a 96 tehenet, 120 növendék marhát, 113 sertést, 17 lovat, 191 bárányt, 531 tyúkot az általunk átalakított épültetekben helyeztük el. Ennek a mai, gyönyörű, igazán korszerű gazdasági udvarnak az építését 1955 februárjában engedélyezte a kerületi hatóság. Büszke vagyok arra, hogy ezekben a szép épületekben az én munkám is benne van. — Még azt szeretném elmondani — folytatja —, hogy bár öreg vagyok, de boldog embernek érzem magam. Mert dolgozhatok, megbecsült emberként itt élhetek ebben a közösségben, ahol olyan képzett fiatal szakemberek irányítják a munkát, mint Elenka Soltysová, szövetkezetünk egyik agronómusa és mások. Kölcsönösen megbecsüljük, tiszteljük egymást. _A jelenlevők arckifejezése, szívből fakadó mosolya arra enged következtetni, hogy ebben a közös gazdaságban valóban nincs generációs probléma. Ezt Soltysová is igazolja: — Nem itt születtem, hanem Ra- dosina községben, a topolcanyi járásban. De úgy szeretnek, tisztelnek az emberek, mintha születésem óta köztük élnék. 1972-ben kerültem ebbe a szövetkezetbe, miután elvégeztem tanulmányaimat a Nitrai Mezőgazda- sági Főiskolán. Ott ismerkedtem meg férjemmel, évfolyamtársak voltunk. Frantisek szintén itt dolgozik, mint gépesítő. Két gyermekünk van, Róbert hétéves, Zdenka n"gy. fin gyerekkoromban nem gondoltam arra, hogy valaha is mezőgazdász leszek és itt, a Magas-Tátra alatti egyik közös gazdaságban irányítom majd a növényvédelmet. A tátrai klíma, a szeszélyes, ingadozó időjárás miatt itt nehezebb a mezőgazdasági dolgozók helyzete, mint másutt. Nálunk a talajvíz évtizedek óta nehezíti a munkát. A növényvédelem a mi feltételeink között szintén eléggé bonyolult munka. Tehát mindig tanulni kell, nem elég csak mérnöki diplomát szerezni. Élettapasztalatokat is gyűjteni kell, s éppen ebben vannak nagy segítségemre szövetkezetünk alapító tagjai és vezetői. Személy szerint elnökünk, Mistrik elvtárs is, aki hét évvel ezelőtt került á szövetkezet élére, amikor én is itt vállaltam munkát. A jelenlevők közűi, .többen megemlítik, hogy elnökük, Ján Mistrik mérnök tulajdonképpen kezdettől fogva ismeri a „TATRY“ Efsz-t. Úgy is, mint járási agronómus, egyébként 1949 óta állandó instruktora, „patrónusa“ volt ennek a közös gazdaságnak. — Hetedik elnökként kerültem a szövetkezet élére, amikor a tizenegy esztendeig elnökösködő Ján Rid- zík elvtárs meghalt — eml'kezik Mistrik elvtárs. — Valóban jól ismerem ezt a közös gazdaságot, a kezdeti nehézségekről is tudok. Ezekről már szóltak ugyan előttem, de én az összehasonlítás végett kanyarodnék vissza a múltba, legalább néhány gondolat erejéig. Igaz volt, hogy a kezdeti években nem kísérte szerencse a szövetkezetei. 1951-ben például, — amikor a szövetkezet vagyonának az értéke alig érte el az 1,2 millió koronát — április 1-ig nem volt könyvelője a közös gazdaságnak. Rendetlenség volt a nyilvántartásokban. A tagok közül sokan nem dolgoztak. Az év végi gazdasági mlrleg siralmas volt. Érthető is, hiszen abban az időben hektáronként búzából 9, rozsból 8, árpából 11, zabból 6, burgonyából 73 mázsa termett. A tejhozam tehenenként évente csak megközelítette az 1200 litert. A hízómarháknál 0,50, a sertéseknél 0,20 kg-os napi súlygyarapodást értek el. Ezek az adatok magukért beszélnek. A későbbi években a vezetőségnek sikerült az öntudatos tagok, a párt- szervezet segítségével megjavítani a munkaszervezést, a munkafegyelmet. A szövetkezet teljesítette a kétéves konszolidációs terv feltételeit, s az 1959—60-as években már 14 koronát fizettek egy-egy ledolgozott munkaegység után. 1962-ben bevezették a szilárd jutalmazást. 1967-től magasabb szintű gazdálkodást folytatott a szövetkezet. A hatvanas évek végén rozsból már 30,5, árpából 33, zabból 26, lenből 46,2, burgonyából 310,4 mázsás hektárhozamot értek el. Jelentősen emelkedett a termelés színvonala az állattenyésztésben is. A szövetkezet vagyoni értéke ma meghaladja a 30 millió koronát. A legkorszerűbb traktorok, kombájnok és egyéb gépek alkotják a szövetkezet gépparkját. Istállóikban mintegy kétezer sertés, ugyanannyi szarvasmarha, még több" juh képezi az állattenyésztési termelés alapját. 1975. ■ január 14-én Krizovská Vés. Vojnany, Slovenská Vés községek közös gazdaságait Spisská Bélához csatolták. — Az ötödik ötéves tervidőszak feladatait túlteljesítette szövetkezetünk — közli az elnök. — Erre törekszünk ebben a tervidőszakban is. A kalászosokból 1976-ban átlagosan 41, tavaly pedig 42 mázsás hektárhozamot értünk el. Az idén a kedvezőtlen időjárás következtében 32 mázsára csökkent a hektárhozam. Ez igazán nem rajtunk múlott, habár a mi körülményeink között ez sem megvetendő eredmény. Rengeteg a talajvizes terület a határunkban. Ezért haladéktalanul hozzáláttunk egy nagyméretű talajvízlevezető munkához, amelyet 1982—83-ig majdnem ezer hektáron elvégzőnk ... Akkor aztán a mi határunkban is tartósan többet terem majd a föld. — Ogy legyen, elnök elvtárs — jegyzik meg többen is a jelenlevő alapító tagok közül, akik 30 esztendővel ezelőtt, példát mutatva a Magas-Tátra alatt, lerakták ennek a közös gazdaságnak az alapjait, amely a jövőben is bizonyítani akar. Ebben a meggyőződésben vettünk tőlük búcsút. KULIK GELLERT 30 ÉV Ax első közös csépiéi 1949-ben (Felvétel: Archív)
