Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-07 / 1. szám
A Cseh Kristály Vállalat' üveggyárai hazánkban a legjelentősebb haszon- és kristályüveg- gyártók. Termelésük csaknem kétharmada külföldre kerül, és ennek is csaknem 40 százaléka a tőkésországokba. A vállalat székhelye a dél-csehországi Chium u Tfeboné. A vidéket emberemlékezet óta a halastavak, a romantikus természet és nem utolsósorban az üveggyártás jellemezte. A ponty mellett az üveg is a dél-csehországi kerület hagyományos termékei közé tartozik. A kristályüvegnek érdekes a története. A Sumavában a XVII. század második felében Vimperkben az egyik üvegkohóban olyan anyag született, amely megszólalásig a hegyi kristályokhoz hasonlított, és ezért kristálynak nevezték el. Hazánk területén azonban az üveget — a haszon- üvegre gondolunk — már a XIV. századtól gyártják. Abban az időben csaknem mindenütt, ahol megvoltak eh: hez a nyersanyagok, kisebb üveggyártóműhelyek működtek. Voltak olyan műhelyek is, ahol az üvegmasz- szát művészi szinten dolgozták fel. Az első világháború után ebben a termelési ágazatban kedvező feltételek alakultak ki, s növekedett az üveggyártás. Abban az időben elsősorban exportra termeltünk. így például 1920-ban az ország kiviteli statisztikájában az üveg a második helyen áll a textil után, és kivitele 50 százalékkal volt nagyobb, mint a gépeké. A nagy gazdasági válság természetesen ezt a területet is érintette, s az üveggyárak alkalmazottainak nagy része munka nélkül maradt. Az üveggyártás helyzete csak a második világháború után javult, amikor a dél-csehországi üveggyárakban is új élet kezdődött. A Chlumi Üveggyár képezi tulajdonképpen a Cseh Kristály Vállalat alapját. A vállalathoz tartozik a Le- movi, a VőelniCkai és Telei Üveggyár is. Természetesen a gyárak képe teljesen megváltozott az államosítás óta. A részlegek fokozatos korszerűsítése, a jelentős beruházások eredményeképpen a vállalat a legigényesebb feladatokat is teljesíti. A közelmúltban a kormánytól jutalomban részesült az 1977. évi szocialista versenyben elért eredményeiért. Ezt a vállalat dolgozói több éves törekvésük elismerésének tekintik. Több éven keresztül csak haszonüveget gyártottak, elsősorban különféle poharakat. Az utóbbi években megváltozott a termelési profil, előtérbe került az ólomüveg gyártása. Ez természetesen megkövetelte a termelési-műszaki alap korszerűsítését is. Különféle új, korszerű berendezéseket helyeztek üzembe, egy azonban változatlan maradt: az üvegipari tér- [ méíkek elsősorban a kristályüveg kétok érvényesítésének. Említsünk meg néhányat közülük. Elsőként vezették be az olvasztókemencék gyors kifűtésének technológiáját, ami lehetővé teszi, hogy a javításokat 10—14 nappal gyorsabban végezzék el. Ugyancsak érdekes az a javaslat, amely megkönnyíti a félig kész termékek szállítását a préstől a hűtőkemencéig. A dolgozók szívükön viselik üzemük eredményeit, és ez természetesen megnyilvánul a tervteljesítésben, a termékek választékában és minőségében. Tavaly például 20 termékük kapta meg a szakágázat legjobb terméke, egy pedig az iév legjobb terméke minősítést. Idén a termelési tervet több mint 100 százalékra teljesítik annak ellenére, hogy az elmúlt évhez viszonyítva feladataik 5,9 százalékkal nagyobbak. A jó eredményekhez nagymértékben hozzájárulnak a szocialista munkabrigádok és a komplex racionalizációs brigádok. A gyárban tudatosítják, hogy az ember nemcsak a munkának él. Ezért egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a szociális és kulturális programnak. Valóban példásan gondoskodnak a dolgozókról. Törődnek a szakképzettség növelésével, az utánpótlás nevelésével, külön gondoskodnak a dolgozó nőkről. Az üzem közelében korszerű szaktanintézet épült, amelyben 200 ipari tanuló tanul. 140 üzemi lakást már átadtak, és számos további épül. Van óvodájuk, bölcsődéjük, üzemi éttermük, munkásszállójuk, orvosi rendelőjük, és egyik legnagyobb büszkeségük a művelődési ház, amely tulajdonképpen az egész városka kulturális központja. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a világhírű cseh kristálv- üveg gyártói egyre jobb feltételek közt dolgozzanak és éljenek. JOZEF SLUKA A mester kézügyességétől függ, ml- Az úlumüveg csiszolása lyen alakot ölt az üvegmassza Világszerte keresett a cseh kristály üveg zi gyártása, amely elsősorban a Chium u Treboné-i Üveggyár termelését jellemzi. Ez a gyár az utóbbi húsz évben nagyon dinamikusan fejlődött. A termelés csaknem 450 százalékkal lett nagyobb, ami elsősorban a dolgozók nagyfokú elkötelezettségének és kezdeményezésének eredménye. Évente mintegy 100 millió korona értékű terméket gyártanak. Termékeiket a többi cseh üveggyár termékeitől elsősorban a művészi kivitelezésük különbözteti meg. Ez Ján Kabrhel és Stanislav Král ismert formatervezők érdeme. A termékek többsége az ő műhelyükből került ki. Amint megtudtuk, évente mintegy 250—270 új terméket javasolnak, néhányat ezekből külső munkatársak. Egyedi elképzeléseikért már számos elismerést szereztek nemzetközi kiállításokon, a milánói triennálén, a brüsszeli, a montreali és az oszakai világkiállításon. A gyár termékei a világpiacon bárhol helytállnak, A termelés rendkívül igényes, hiszen a kristálypoharak, tálak kizárólag kézi munkával készül nek. Sikereikben természetesen fontos szerepe van a műszaki haladásnak is, elsősorban az újítási javaslaa I* < i A 720 lakosú Gice (Hucín) a Murány völgyében húzódik meg. Az itt élő emberek egy része az állami gazdaságban dolgozik, másik része pedig a közeli Magnezit Üzemben. Nincs itt semmi nevezetesség, azaz nem volt, de lesz. Az állami gazdaság 500 férőhelyes szarvasmarha-istállót épít, az Agrokomplex pedig repülőteret. Így tehát ezekben a napokban sokan megfordulnak ebben a kis gömöri faluban. — Nem tartozunk a központi községek közé, de a fejlődés nálunk sem állt meg — ezekkel a szavakkal fogad Micsky Árpád, a helyi nemzeti bizottság elnöke. — A választási programba foglalt feladatokat eddig teljesítettük. A község lakosai a Februári Győzelem 30. évfordulója tiszteletére vállalták, hogy 22 534 órát dolgoznak le társadalmi munkában, s ezt az év végére 120 százalékra teljesítették. Közben előkerül Bencs Alajos tanító, a nemzeti bizottság titkára. Együtt összegezik, hogy a választások óta mivel is gyarapodtak. Portalanítottak 700 méter utat, körülkerítették a tüz- oltószertárat, átépítették a szertartástermet, jelenleg a régi kastély tatarozása folyik. A pénzt a műemlékvédelmi hivatal adja, a munkálatokat a hnb végzi. A tervek szerint három év alatt befejezzük az újjáépítést — tájékoztat a titkár. — Hát igen ... de azért a jövő évi szilveszteri mulatságot már ott tartjuk. Addigra néhány helyiséget rendbe teszünk — ígéri az elnök. Elhallgat, s némi gondolkodás után így folytatja: — A kastélyban kap helyet a művelődési otthon, a tömegszervezetek klubja, valamint a nyugdíjasok napközi otthona. Ha elkészül, az idős emberek reggeltől estig ott tartózkodhatnak majd. Az étkeztetésüket is megoldjuk. Az épület alatt levő pincét borozóvá alakítjuk át, azzal a céllal, hogy a környék lakodalmi mulatságait ott tarthassák meg. Abból, hogy túlteljesítették kötelezettségvállalásaikat, látni, hogy a giceiek nagy része szívügyének tekinti a község fejlesztését, csinosítását. Ott van például Bojtos Barna és Szabarí András bányász. Velük minden társadalmi munkánál REPÜLŐTERÜK IS LESZ számíthatnak. Révész István, az állami gazdaság fiatal dolgozója is kiveszi részét a falu szépítéséből. — Lipták Béla gimnazista is gyakran eljön érdeklődni, hogy vasárnap miben segíthetne — mondja a titkár. A tömegszervezetek közül a legaktívabb a SZISZ és a tűzoltószövetség alapszervezete. — Nagy kár, hogy az állami gazdasággal mindeddig nem tudtunk szót érteni — veszi át a szót az elnök. — Ha ők is segítenének a társadalmi munkákban, legalább gépekkel, minden bizonnyal előbbre volnánk. Bízom abban, hogy egyszer majd megtörik a jég, annál is inkább, mivel az állami gazdaság fejlesztése zöld utat kapott. Egy tizenkét lakásos lakóház épül, a közeljövőben pedig még egy. Aktívan dolgoznak a képviselők is. A Nemzeti Front helyi bizottsága a járási versenyben a második helyen végzett. Anyakönyvi község lévén, eredményes munkát végez a polgári ügyek testületé is. — A lehetőségeinkhez mérten igyekszünk megszervezni a tömegpolitikai nevelőmunkát — folytatja a titkár. — Ha a kastély átépítése befejeződik, lesz hol megtartani a különféle rendezvényeket.. Gicén nemcsak a mára, a holnapra is gondolnak. A legutóbbi plenáris ülésen például azt vitatták meg, milyen ak: ciókat javasolnak a következő választási programba. — Elsődleges feladatnak tekintjük a villanyvezeték-hálózat átépítését. A jelenlegi 1957-ben készült el, de ma már túlterhelt, s rongálja a háztartási gépeket, a tévékészülékeket — teszi szóvá az elnök. — Mivel községünktől alig 200 méterre van a fő gázvezeték, szeretnénk a következő megbízatási időszakban a gázt is bevezetni. Szorgalmazzuk az utak karbantartását, a Ribnik patak szabályozását. Összesen nyolc akciót javasoltunk. Hogy mi valósul meg belőle, azt a felsőbb szervek döntik el. Az igények nagyok, de tudjuk, hogy mindent egyszerre megvalósítani képtelenség. Faluszemlénk során találkozunk Mária Majlingovával, a járási nemzeti bizottság képviselőjével, aki a vendéglőben dolgozik. Tőle érdeklődöm, vajon elégedettek-e a giceiek? — Sok ember megfordul nálunk, de ritkán panaszkodnak — válaszolja —, én úgy gondolom, hogy elégedettek és nem vágynak máshová. Hogy a fel- szabadulás óta mennyit fejlődött a községünk, azt csak az tudja felmérni, aki azelőtt is itt élt. Ha még jobban összefogunk, eredményeink is jobbak lehetnek. NÉMETH JÄNOS Társadalmi munkában 1979. I. 7. 5 i « s 'O; > £ *" 00 !0 N (0 t0) __ N <8 ^ h ^ .!r 'S 5 in M '0} Is ja sQ3 £ -O = g 'fl u Jenes Alajos