Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-06-24 / 25. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1979. JÚNIUS 24. BRATISLAVA XII. ÉVFOLYAM Ara 1 KORONA Jakab Lajos főgépeaítő az zatábla szemléje kézben Csatornákba fogifik fel a kutakból kiszivattyúzott vizet, s ezekből öntözik a legvízigényesebb növényeket A kombájnok megjavítva készen állnak az indulásra (Gyökeres György felvételei] K özeleg az aratás, a mezőgazdasági dolgozóktól minden idők óta nagy erőfeszítést igénylő gabonabetakarítás ideje. A közös gazdaságokban e nagy munkára való felkészülés jegyében telnek a napok. A készülődési láz a perbetei (Pribeta) szövetkezetben is tetőfokára hágott. Érdemes felidézni hangulatát, melyre legjellemzőbb a nagy sürgés-forgás a javítóműhelyekben és környékükön. A gépjavítók az utolsó simításokat is nagy körültekintéssel, szaktudásuk legjavát nyújtva, tudatosan átérzett felelősséggel végzik a gépeken. Ebben az egységes földművesszövetkezetben közel ezer hektárról kell betakarítani a • gabonát. Jakab Lajos főgépesítő tájékoztatása szerint a szövetkezet 27 millió korona értékű gépparkjának a 80 százaléka vesz részt az aratásban. Ezt a rengeteg gépet; kombájnt, traktort, tehergépkocsit, szalmafelszedő, tarló- hántó-ekéket, mind át kellett vizsgálni, s megjavítani. Persze, ehhez még a télen hozzáláttak, úgyhogy a gépek zöme már megjavítva várja az indulást. A kombájnok az egyik javítóműhely udvarán sorakoznak. Koloszok, 'E-512-sek. Kecskés Miklós a szövetkezeit kocsisa — amíg a kovács a lovait pat- kolja, — velttnlk együtt végigjáratja tekintetét a termetükkel tekintélyt parancsoló masinákon. Ö is azok közé a régebbi szövetkezeti tagok közé tartozik, akik értékelni tudják e nagy gépek teljesítményét, mert jól emlékszik még az egykori aratásokra, maga is aratott; rendet vágott, markot szedett, kévét kötözött, tenyerét feltörte a kasza, a sarló, bokáját véresre szurkodta a tarló, ingét átáztatta sós verejtéke ... Persze Bankó Gyula, Uzsák Márton, Milan Liker, Vlgh István s a többi gépjavító, akik szét- meg ösz- szeszerelték ezeket a gépeket, hegesztették, kalapálták hibás részeiket, húzogatták rajtuk a csavarokat, azoknak a kezeíeje épp oly sebhelyes, mint amilyen kérges az egykori aratóé volt. Mégis bátran kijelenthetjük, hogy ma kevesebb fáradtsággal kerül fedél alá a termés. Inkább a szellemi, szervezési képességeket teszi próbára a felkészülés. A perbetei szövetkezetben többek között sok-sok leleményességre volt szükség a pótalkatrészek beszerzéséhez. De ha még- milyen nehéz is volt, sőt lehetetlen egy-egy alkatrészhez hozzájutni, az csupán késleltethette, de meg nem akadályozhatta egy-egy gép rendbehozatalál. A kombájnok esetében sajnos nekik is ahhoz a szükségmegoldáshoz kellett folyamodniuk, hogy egyel feláldoztak alkatrésznek. Nem volt más választásuk. Mi pedig azért szólunk erről is, hogy komoly lépéseket, intézkedéseket sürgessünk annak érdekében, hogy a jövőben egyetlen mezőgazdasági üzemnek se kelljen ehhez a módszerhez folyamodnia. Miközben a vezetőség a javítók munkáját szervezi és irányítja, fél szeme a határon van, amely egyelőre még néptelen, csendes. Nagy László főagronómus beszélgetés közben gondterhelt arccal jegyezte meg, hogy a gabonák töve már sárgul. S attól tartott, hogy „koraszülött“ lesz a búza, az árpa, ami azt jelenti, hogy a tervezettnél korábban kell kezdeni az aratást, s ugyanakkor azt is, hogy esetleg kevesebb lesz a szem, a szalma. Ottjártunkkor még egy hónap volt hátra az aratási kezdetéig. A meleg azóta mérséklődött, eső is hullott. Nagy Ferenc, a szövetkezet sokak által ismert jogász-elnöke nem nagyon bízott az esőben. Azt mondta, hogy sokszor előfordult már, hogy a szom széd községekben volt csapadék, nálunk azonban egy szem sem hullott. Ez azzal magyarázható, hogy a falu és lankás határa a komáromi (Komárno) járás legmagasabb pontján terül el. Itt a napsugarak is jobban perzselnek mint másutt. Öntözni meg nem tudnak, mert nincs miből. A folyók, patakok messzire elkerülik a falu határát. Ügy tettek szert némi vízforrásra, hogy a határ néhány pontján kutat fúrtak. Ezekből viszont csak a legvízigényesebb kertészeti növényeket tudják öntözni. Arról még korai lenne beszélni, hogy miből menynyi termést takarítanak be. Egy biztos, az elmúlt évek sem kedveztek a növénytermesztésnek, s mégis nagy lépést tettek előre a búza és az árpa hektárhozamainak a növelésében. 1970-ben éppen aratáskor jártunk Perbetén. A főagronómus akkor dicsekedve mondta, hogy búzából elérik a 30, árpából a 27 métermázsa hektárhozamot. Az ezt követő években a terméseredmények egyre javultak, merthogy új, hőtermő fajták termesztését vezették be. Tavaly búzából már 51, árpából pedig 50 métermázsát takarítottak be egy hektárról. Az itjén is a jól bevált Solaris és Száva búza-, valamint a Sparta árpafajtát vetették. Ebből is látni, hogy a határban — bármenynyire mutogatja ez idén is a méregfoigát — nem az időjárás a legnagyobb úr. A végső eredményeket a fajtamegválasztás, a helyes agrotechnika, a te- nyészidő alatti hathatós gondozás, a tudományosműszaki ismeretek alkalmazása a termesztésben és a betakarításban, s nem utolsósorban az aratásban részt vevő ember is döntően befolyásolja. KOVÁCS ELVIRA KIM \M NAGY írnTruTrirn 11i11 j yijiiifii ELŐTT
