Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-05-27 / 21. szám
ÚJ szú HÁBORÚ ÉS BÉKE PEKINGI MÓDRA / 1979. V. 27. K ína mai fejlődésének szembetűnő sajátossága, hogy rendkívül nagy mértékben nő a hadsereg szerepe az ország életében. A hadsereg gyakorlatilag domináns politikai tényezővé vált, amely az állam bélés külpolitikájának elvi kérdéseiben dönt. Ez az a magyarázata annak, hogy a Kínai Kommunista Párt XI. kongresszusán (1977 augusztusában) á gazdaságfejlesztés kérdéseit csak egészen általános formában tárgyalták, viszont a militarizálással összefüggő feladatokat igen konkrétan jelölték meg: „nem csupán fokozni kell, hanem meg is kell gyorsítani" a kínai hadsereg modernizálását, „fokozni kell a népfelkelő alakulatok szervezését", „magasabb szintre kell emelni a hadsereg technikai felszereltségét", mindenekelőtt a nukleáris rakétafegyverek, a légierők és a haditengerészeti erők vonatkozásában. Peking a legkülönbözőbb „érveket" vonultatja fel, hogy igazolja fegyverkezési ambícióit, ám ezek az „érvek" egyáltalán nem eredetiek. Hiszen a nyugati imperialista, reakciós körök is a népek békevágyával szembehelyezkedve olyan koholmányokat terjesztenek, hogy a militarizálás a gazdaságfejlesztés serkentésének és a tudományos-technikai haladásnak elengedhetetlen feltétele, hogy csak ezen az úton lehet csökkenteni a munkanélküliséget stb. A pekingi propaganda is lényegében ugyanezt mondja, amikor azt állítja, hogy „a honvédelem szükségletei serkenthetik a gazdaság fejlődését... A hadiipar fejlődése feltétlenül mind újabb követelményeket támaszt az ipar, a tudomány és a technika minden ágával szemben, s ezzel elősegíti az egész népgazdaság fejlődését és a tudományos-technikai színvonal emelkedését." Manapság azonban, amikor a leszerelés problémája minden állam, minden nép, a szó szoros értelmében minden ember létérdeke, az ilyen érvek aligha győzhetnek meg bárkit is. A pekingkl vezetés ezzel is tisztában van, s ezért már hosszú évek óta olyan ideológiai koncepciók kidolgozásán fáradozik, amelyekkel álcázhatja a fegyverkezési verseny korlátozása, az atomfegyver-kísérletek minden szférára kiterjedő eltiltása, a leszerelés ellen folytatott harcát. Ebben a vonatkozásban első helyen kell említenünk „a háború elkerülhetetlenségének" tételét. Peking ezzel a hazug tétellel eleve értelmetlennek nyilvánítja a népeknek a háborús veszély elleni harcát, azt akarja elérni, hogy „az embereken úrrá legyen a szkepszis és a beletörődés — mint a Rudé právo írja —, és ezzel gyengítse a népeknek a feszültség enyhítéséért, a nemzetközi biztonság megszilárdításáért folytatott harcát". Am ez még nem minden. A kínai vezetés éppenséggel azt állítja, hogy a háború valóságos áldás a népeit számára, mivelhogy a népek háború esetén „előnyös", „kedvező" helyzetbe kerülnek. Semmi rossz nincs abban, írta nemrég a Zsenmin Zsipao, hogy a háború elkerülhetetlenül kitör, mert „később a háború során a világ különböző részein... az egyes országok népei nagy lehetőségeket kapnak, hogy háborút szervezzenek az agresszió ellen... És a világ népei hosszas közös erőfeszítések után véglegesen megsemmisítik majd a háborús uszítókat." Igaz, a pekingi vezetők az utóbbi időben már olyasmit is mondogatnak, hogy ha a háború elkerülhetetlen is, „el lehet odázni". De ... legfeljebb 20—25 évvel. A Kyodo Tsusin Sa (Kyodo News Service) hírügynökség jelentése szerint Teng Tsziao-ping 1977. október 7-én fogadta a japán önvédelmi erők egykori főtisztjeinek küldöttségét, s ekkor egyebek közt kijelentette: „Kína reméli, hogy a béke fennmarad e század végéig," de aztán a háborúk mégis elkerülhetetlenek." Az időpont ilyen megjelölése — „e század végéig" — nem véletlen. A pekingi vezetés ugyanis ekkorra akarja megoldani azt a másik feladatot, amelyet állandóan hangsúlyoz: „Kínát a század végéig erős, korszerű hatalommá kell fejleszteni," vagyis, egyszerű emberi nyelvre lefordítva, a Kínai Népköztársaságot erős militarista állammá kell változtatni. P eking nemcsak „saját erőire“ támaszkodva akarja növelni katonai potenciálját, hanem igyekszik felhasználni a NATO és más imperialista stratégák támogatását, a NATO-államok hadiipari potenciálját is. Kína különösen élénken érdeklődik modern fegyverfajták és egész fegyvergyárak vásárlása iránt. S ennek ismeretében már könnyebben megérthetjük, hogy a kínai vezetés miért érez már régóta olyan nagy rokonszenvet az imperialista-katonai- politikai tömbök iránt, miért támogatja Peking osztatlan lelkesedéssel a Nyugaton folyó fegyverkezési hajszát, beleértve a NATO fegyveres erőinek növelését éppúgy, mint Japán militarizálását. A Kínai Népköztársaság vezetése a béke és a biztonság elleni harcban összefog az enyhülés ellenfeleivel (vagyis főleg a hadiipari monopóliumok képviselőivel), és az ő segítségükkel azon munkálkodik, hogy Európában és a világ más térségein fennmaradjon, illetve fokozódjon a feszültség, s egyszersmind arról próbálják meggyőzni nyugati partnereiket, hogy céljaik közösek, vagyis a Nyugat számára célszerű, ha segíti Kínát hadiipari potenciáljának növelésében. Peking az utóbbi időben ugyanezzel a céllal erősíti kapcsolatait az Egyesült Államokban, a dél-kelet- ázsiai országokban és Nyugat-Euró- pában élő kínai emigráció üzleti köreivel és tudósaival. Ezek a kontaktusok végül is vissza fognak ütni azoknak az országoknak az érdekeire, amelyekben a „kínai külföldi honfitársak" élnek és dolgoznak. Pekingnek ezek a machinációi természetesen aggodalommal töltik el a nemzetközi közvéleményt. A kínai vezetés kénytelen áthelyezni a hangsúlyokat. A Kínai Kommunista Párt XI. kongresszusa óta már azt hajtogatják, hogy a „kínai nép is békés nemzetközi környezetet akar, amelyben a legjobb körülmények közt folytathatja az építést országában". A ligha kell kételkednünk a kínai nép e törekvésében. Más a helyzet a pekingi vezetéssel, mert végtére is szembeszökő: a Kínai Népköztársaság vezetői most sem, a múltban sem terjesztettek elő egyetlen konstruktív javaslatot, amely arra irányulna, hogy valójában létrejöjjön a békés nemzetközi helyzet, és amely igazolná az említett kijelentések őszinteségét. Persze a kínai vezetők is tisztában vannak azzal, hogy korunk legégetőbb problémáját, a leszerelés kérdését nem lehet kézlegyintéssel elintézni, s ezért kategorikusan, ellentmondást nem tűrően megfogalmazzák e kérdés megoldásának és a megoldásban való részvételük előfeltételeit. A Kínai Népköztársaság kormányának 1971. július 30-i nyilatkozatában a következőket olvashattuk: az Egyesült Államok és a Szovjetunió „nyilvánosan vállaljon olyan kötelezettséget, hogy soha és semmilyen körülmények közt sem alkalmaz elsőnek nukleáris fegyvert, felszámolja az idegen területeken telepített összes nukleáris támaszpontját, visszavonja országa területére az idegen területeken levő nukleáris fegyverkészleteit és nukleáris fegyverrel felszerelt csapatait". Tehát nem valamennyi nukleáris hatalomról volt szó, hanem csak az Egyesült Államokról és a Szovjetunióról. Kínát mindezek a kötelezettségek nem érintették volna, Kína megtartotta volna teljes cselekvési szabadságát. Hasonlóképpen nem volt szó azokról az államokról, amelyek „hamarosan megszerezhetik a nukleáris fegyvert", mert ekkor már a kínai vezetés egyre kitartóbban hajtogatta: minél több nukleáris állam van, annál jobb. A kínai vezetésnek ez az álláspontja mind a mai napig lényegében nem változott. Meg kell említenünk ezzel kapcsolatban a következőt is: a kínai fél az elmúlt évek alatt következetesen kitér a kérdés átfogó megoldása elől, viszont központi kérdésnek tünteti fel azt a javaslatát, amely az előbb idézett nyilatkozatban szerepelt: „nem alkalmazni elsőnek nukleáris fegyvert". Ennek okát nem nehéz kitalálni: a „nem alkalmazni elsőnek nukleáris fegyvert" kifejezés csupán részintézkedést jelent, és nem jár semmiféle korlátozással abban a vonatkozásban, hogy Kína kifejlessze és tökéletesítse a nukleáris fegyvert. „Kína kész bármikor beszüntetni nukleáris kísérleteit — jelentette ki a Kínai Népköztársaság képviselője az ENSZ-közgyűlés XXX. ülésszakának első bizottságában —, de ez csak azon a napon történhet meg és nem előbb, amikor a szuperhatalmak teljesen betiltják és teljesen megsemmisítik saját nukleáris fegyvereiket". Hogyan értsük ezt? Mit jelent ez? Csak egyet: meg akarják teremteni Kína nukleáris fölényét. A nukleáris hatalmak megsemmisítik saját nukleáris fegyverkészleteiket, Peking viszont csupán megszünteti a kísérleteket, de sértetlenül megtartja a tömegpusztító fegyverek eddig felhalmozott készleteit. És még egy igen jellemző mozzanat. Miközben a kínai veztés „a nukleáris fegyver teljes eltiltásáról és teljes megsemmisítéséről, beszél, mélyen hallgat a hagyományos fegyverzet csökkentéséről. Más szóval egyoldalú előnyöket próbál szerezni Kína a maga számára, minthogy óriási embertartalékai vannak egy nem nukleáris háború viseléséhez. Ezzel kapcsolatban fel kell figyelnünk azokra a hírekre, hogy az utóbbi időben jelentősen — csaknem egymillió fővel — növelték a kínai hadsereg létszámát. P eking ellenzi mindenféle tömeg- pusztító fegyver eltiltását — legyen szó akár a nukleáris, akár a vegyi vagy a baktériumfegyverekről. A kínai vezetők politikájának az a lényege, hogy amíg Kínának „nagyon kevés nukleáris fegyvere, van, Peking nem hajlandó semmilyen intézkedésre a fegyverzet csökkentése területén. És a Kínai Népköztársaság — ezt nem titkolják a kínai képviselők az ENSZ-ben — ellenezni fog minden ilyen jellegű intézkedést, mert ezek „csak akadályozhatják" Kínát „saját nukleáris potenciáljának fejlesztésében“. A kínai képviselők érvelésének logikája a következő: Peking, úgymond, hátrányos helyzetben van. Más nukleáris hatalmak messze előrejutottak a nukleáris fegyver tökéletesítésében és felhalmozásában, s a nukleáris fegyver gyártását és kipróbálását megszüntethetik anélkül, hogy ennek védelmi képességük kárát látná. Kína viszont egyelőre kevés ilyen fegyvert gyártott, a kísérletekben sem jutott eléggé előre, idő hiányában nem tökéletesítette eléggé nukleáris fegyvereit. És Kína egymás után végzi a nukleáris fegyverkísérleteket a légkörben, nem törődve azzal, hogy az e kísérletek után képződő radioaktív felhők sűrűn lakott területek fölött vonulnak. A világháború elhárításának legradikálisabb és leghatékonyabb eszköze természetesen a nukleáris fegyver teljes megsemmisítése lenne. A Szovjetunió ezt szorgalmazza azóta, hogy a világ fölött kirajzolódtak az „atom- gombák" első baljós sziluettjei. „Most is megerősítjük — hangsúlyozta Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere az ENSZ-közgyűlés XXXII. ülésszakán —, hogy bármikor készek vagyunk tárgyalóasztalhoz ülni valamennyi többi nukleáris hatalommal azért, hogy a nukleáris leszerelés problémáját teljes terjedelmében megvizsgáljuk, és közösen kidolgozzuk e probléma gyakorlati megoldásának konkrét útjait." Pekingnek ez.. . nincs ínyére. Nukleáris leszerelésről csak akkor lehet majd beszélni, mondja Peking, amikor valamennyi nukleáris hatalom egyenlő hatóerejű nukleáris készletet halmoz fel, a nem nukleáris hatalmak pedig megteremtik „saját védelmi nukleáris potenciáljukat". De ez nyilvánvaló képtelenség, mivel a nukleáris fegyverkezési verseny így a végtelenségig folytatódhat, valamennyi ezzel járó gazdasági, politikai és katonai következménnyel egyetemben. * nemzetközi helyzet stabilitását az államok teljes egyenjogúságának elismerésével, csakis olyan hatékony intézkedések biztosíthatják, amelyek valamennyi nukleáris állam nukleáris fegyverkészleteinek teljes megsemmisítésére irányulnak, nem pedig a verseny folytatása, amit Peking mindenképpen szorgalmaz. Hangsúlyoznunk kell, hogy ilyen hatékony intézkedéseket körvonalaznak az e témára vonatkozó szovjet javaslatok, az Egyesült Nemzetek Szervezetének határozatai, amelyeket az ENSZ tagjainak többsége támogat. GENRIH APALIN (APN) Az acélöntők rekorderedménye Már az első negyedévben pótolták a január elején keletkezett termeléskiesést a Element Gottwald Gj Kohó dolgozói. Az acélöntő üzem négyezer tonna acélt, a hengerde pedig kétezer tonna hengerelt árut termelt terven felül. A vállalat dolgozói márciusban rekorderedményt értek el: egymilliárd 56 millió korona értékű árut termeltek. A képen: jan Kachlík és Václav Skorupa, az egyik szocialista munkabrigád tagjai laboratóriumi vizsgálat céljából ol- vasztottacél-mintát vesznek (Felvétel: V. Svorőík — CTK)
