Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-07 / 1. szám
(Gyökeres és archív felvételek) Az a lakaié gyűlés elnöksége Hegedűs Lajossal az irodájában ülünk és a múltra emlékezünk. Annak a derűs őszi napnak a képeit, emlékeit idézzük, amikor a szövetkezet megalakulása után először szántották egybe a földeket a Rima folyó tágas völgye egyik legnagyobb községének, Rímaszécsnek (Rimavská Sec) határában. Az ország tájait járó fiatal újságíróként akkoriban éppen arra vetődtem. Ma is elevenen él bennem a kép, ahogy a lovak, ökrök vontatta ekék nem a mezsgyékkel párhuzamosan, hanem keresztirányban borították egymásra a hantokat. Ma is előttem van Hegedűs Lajos, a helyi nemzeti bizottság akkori elnöke — a szövetkezeti gondolat egyik lelkes hirdetője — amint a szántó emberek segítségére érkező három traktor egyikén kijött a határba, s biztatta, lelkesítette az újdonsült szövetkezeti tagokat — tegnap még egyéni gazdákat — új életet, szebb jövőt ígérve nekik. Hogyan valósult meg az ígéret, amelyet azokban a forradalmi hangulatú, történelemformáló napokban tettek az embereknek a szocialista falu megteremtésének úttörői? A ri maszécsi földművessszövetkezetről majdnem három évtizeddel ezelőtt megírt első riportom után most erre kerestem a választ. A feleletet az alapító tagok közül többen szavakban is megfogalmazták. Hegedűs Lajos, aki sokéves szövetkezeti elnökösködés után néhány esztendeje a személyzeti osztály vezetője, tömören így foglalta össze: ,.Nagyon jó érzés, hogy így sikerült minden, ahogy van. Az emberek mostani élete olyan színvonalú, hogy bárkinek a szemébe nézhetek. Kijelenthetem, hogy több valósult meg, mint amennyit annak idején ígértünk.“ A most hetvenhét éves Hubík Barna bácsi, aki az alapításkor a nemzeti bizottság alelnöke volt, majd éveken keresztül a szövetkezet elnöki tisztét viselte, zootechnikusi munkaköréből pedig csak tavaly ment nyugdíjba, a kővetkezőképpen vélekedik: „Senki nem gondolta volna, hogy a szövetkezeti gazdálkodás ilyen fejlődést ér el. Meggyőződésesen bíztunk a közös gazdálkodás jövőjében, de a mai szintet abban az időben el sem tudtuk képzelni.“ Hegedűs elvtárs rábólint. így igaz. Nehéz volt mindezt elképzelni az indulás, a kezdés súlyos vajúdásaival, nehéz gondokkal terhes éveiben. Nem könnyű az embernek egyik életformából a másikba, az enyémből a miénkhez eljutni, a személyi és a közös tulajdon kapcsolatát, kölcsönhatását felfogni. Nem volt ez az út mentes a töréstől, a visszaeséstől. A szervezők ígérete valóra váltásának kérdése nem egyszer napirendre kerül. „A hatvanas évekig a bérezés igen alacsony színvonalú volt, előfordultak olyan esztendők is, amikor a szövetkezeti tagok három-négy hónapon keresztül egy fillér fizetést sem kaptak. Akkoriban nemegyszer emlegették: „Látjátok, mit ígértetek a népnek, most meg azért sem fizettek,-amiért megdolgoztunk!“ — A munkát azonban minden szövetkezeti tag becsülettel végezte. — Nem futottak el a szövetkezetből, minden nehézség ellenére kitartottak, s visszatértek azok is, akik az ötvenes évek derekán kiléptek. Ahogy emelkedni kezdett a termelés, úgy kezdett gyarapodni a munkaegység értéke, a szövetkezeti tagok jövedelme is. Az emberek rájöttek a gazdálkodás eredményei és a saját jövedelmük összefüggésére, vagyis az anyagi érdekeltségre. Attól az időtől fogva a gyűléseken már nem arról vitáztunk, hogy mennyit fizet a szövetkezet, hanem arról esett a legtöbb szó: mit, hogyan lehet jobban csinálni, könnyebben elvégezni, többet termelni — emlékezik vissza Hegedűs elv- társ. A kitartás, a szorgalom meghozta gyümölcsét. A rimaszécsi szövetkezet fogalom alatt ma már hat falura kiterjedő gazdasági egységet értenek a rima- szombati (Rimavská Sobota) járásban. Hatszázötven állandó dolgozója van a szövetkezetnek, csúcsmunkák idején pedig ezerszáz embert is foglalkoztat a közös. Juhász István mérnök az egyesülés, vagyis három év óta viseli az elnöki tisztséget. A fiatal, harmincas éveinek derekán járó vezető készséggel tájékoztat a kiterjedt gazdaság sokrétű életéről, vagyoni helyzetéről, termeléséről, fejlődéséről. Minden szavával lényegében az egykori ígéret teljesítésének kérdésére válaszol. A rengeteg közül válasszunk ki néhány jellemző adatot. — Szövetkezetünk vagyonának — az állóeszközök, gépek, építkezési beruházások — értéke jelenleg kitenc- vennégymillió korona. Harminckét traktorunk van. A szarvasmarha,állomány: háromezerszáz állat, ebből ezerszáz tehén. A sertések száma háromezer, ebből háromszáz anyasertés. Évente harminc-harmincöt vagon baromfihúst, negyven-negyvenkét vagon sertéshúst, harminc vagon marhahúst, két és fél millió liter tejet adunk el. — A figyelmet a hatékonyság növelésére, a technika fejlesztésére összpontosítjuk. Két istállónkban váltott műszakban két ember gondoz háromszáznegyven hízómarhát; három ember ugyancsak váltott műszakban ezerkétszáz hízósertés gondozását látja el. Egy dolgozóra itt hatszázöt- venezer korona értékű termelés jut. A háromszázhúszas tehénistállóban négy etető és négy fejő dolgozik. Hasonlóképpen átépítik a többi istállót és ólat is. *. A szövetkezetben három év alatt a I teljesítmények értéke harmincötmillió koronáról ötvennégymillió koronára, a béralap tízmilliónyolcszázezer koronáról tizenhárommillióki- lencszázezer koronára, az össztermelés értéke negyvenhárommillió koronáról ötvenkilencmillíó koronára emelkedett. Juhász István e'nök kiemelte: „A termelést tovább tudjuk emelni — egy-két év alatt el akarjuk érni a batvan-hatvankétmillió korona értéket.“ — A fejlődést megbízhatóan megalapoztuk — hangsúlyozta az elnök. Jelenleg tizenhárom mérnök és huszonnégy középfokú végzettségű szakember dolgozik a szövetkezet irányításának és termelésének különféle szakaszain. Az egységes földművesszövetkezet most öt főiskolai hallgatónak és nyolc szakközépiskolásnak fizet ösztöndíjat; ők tanulmányaik befejeztével hozzánk jönnek dolgozni. Általában érdeklődés tapasztalható a fiatalok között a mezőgazdasági termelés iránt. Eduard Vician mérnököt, az állat- tenyésztési részleg vezetőjét az istállókat járva csak úgy mellékesen megkérdeztem, miért került a szülőföldjétől meglehetősen távol eső munkahelyére. „Egyebek között azért, mert itt lakást kaptam, máskülönben pedig a munkakörömmel és a fizetésemmel is elégedett vagyok“ — hangzott a válasz. — Igen, a lakásépítés a dolgozókról való gondoskodás fontos része — bizonyítja az elnök. — Most tizennyolc lakásunk van és minden évben felépítünk egy hatlakásos házat. Ezenkívül hozzáfogtunk a harmincharminc férőhelyes szövetkezeti bölcsőde és óvoda építéséhez, s egyebek között részt veszünk a rimaszécsi óvoda építésében, jövőre bekapcsolódunk a művelődési ház építésébe, Jéne községben, Zádorban, Cakón és Iványban a bolt építésében segítünk, több helyen az utcák aszfaltozásával járulunk hozzá a községek fejlesztéséhez. Beruházásainak végrehajtásában a termelés korszerűsítésén kívül szem előtt tartjuk az emberek élet- és munkafeltételeinek szüntelen javítását is. Jártam a melléküzem tágas, új épületében, amelyet a szövetkezet létesített, s a Tesla vállalattal együttműködve üzemeltet, hogy a téli hónapokra is munkát biztosítson a kertészetben és a dohánytermesztésben dolgozó mintegy félszáz nőnek. A háromszázas új tehénistállóban barátságos arcú, középkorú férfi lépett hozzánk. A főzootechnikus bemutatta: Váradi Géza, a szolgálatos gondozó. Feleségével együtt az állattenyésztés legjobb dolgozói közé számítanak. Váradi Géza mosolyogva mondja, hogy a feleségétől tanulta meg ezt a munkát. Katonai szolgálata idején Csehországban ismerkedtek meg. Egy ideig ottani mezőgazdasági üzemekben dolgoztak, aztán hazajöttek. Megtaláltam a számításomat. Szép nagy portát vettem a községben. Az „egyik fiamat már hazahoztam a szövetkezetbe, a másik most jön haza. Mondhatom, hogy mindenem megvan, amire szükségem van.“ Később hallottam, hogy a szövetkezeti óvoda azon a területen épül, amelyet portájából Váradi elvtárs engedett át erre a célra. Murányi Lajos, a tehenészetben dolgozó tizenkét tagú bronzérmes szocialista munkabrigád vezetője szabad napos volt. Odahaza találtam feleségével és a fiával együtt, a régi házban, amelyből nemsokára átköltöznek a most épülő új házba. Murányi Lajosnak a felesége nemcsak élettársa, hanem a munkatársa is, a fia pedig karbantartó az istállóban. — A szövetkezet első istállójában kezdtem a munkát, azóta itt töltöttem az éveimet. Szemtanúja, részese vagyok a nagy fejlődésnek — jelentette ki Murányi Lajos. Felesége egyetértőén egészítette ki férje szavait: „El sem hittük volna azt, amivé ma fejlődtünk, ha ezt annak idején ígérik.“ — Valamikor elégedett voltam, ha ezerszáz koronát hoztam haza — emlékezik a brigádvezető. — Tavaly a feleségemmel együtt megkerestük a havi hatezer korona átlagot. S azt is hozzáteszem, hogy azelőtt a húsz tehén gondozása nem igényelt kevesebb munkát, mint amennyire most a háromszázhúszas istállóban szükség van. Az egyik alapító tag fiának, Hegedűs Jánosnak (névrokona a fentebb szereplő Hegedűs Lajosnak), a gépjavító műhely fiatal vezetőjének a szavaival fejezem be ezt a riportot. Felelős beosztásáról, az új javítóműhelyben dolgozó mintegy harminc főnyi szakmunkáscsoport igyekezetéről, derék helytállásáról folytatott hosz- szú beszélgetésünket így fejezte be: „Ha újból pályát kellene választanom, megint ide jönnék!“ GÄL LÁSZLÓ Az élet igennel válaszolt Juhász István Hubík Barna Murányi Lajos és felesége Hegedűs János Hegedi* Leies
