Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)

1979-04-22 / 16. szám

Napjainkban a fegyverkezési hajsza olyan méreteket öltött, hogy már az emberiség létét fenyegeti. Semmiféle járvány, éhínség vagy más természeti csapás nem hozhat ránk annyi szenvedést, akkora pusztítást, mint a nukleáris háború. Az esztelen fegyverkezési hajszáról le kell mondani, ■amíg nem késő, bármennyire csábítja is azokat, akik anyagi hasznot húznak belőle. Az élet minden anyagi előnynél drágább.

A londoni Observer azzal vigasztal: „Már megszoktuk, hogy a szakadék szélén éljünk.“ Nem irigylésre méltó szokás. Az emberiség jobb sorsot érdemel annál, mint hogy örök rettegésben éljen a létért. Mindaddig nem állítható meg a fegyverkezési hajsza, amíg azt elkerülhetetlen és kiírt- hatatlan rossznak tartják, amíg az erőt az emberi értelem és akarat fölé helyezik, és fontosabbnak tartják, hogy a háborúra készüljenek, mint a békére. Vannak, akik azt sugallják, hogy a rettenetes és hallatlan pusztító erejű fegyverekkel bíró nukleáris

lárt. A szakemberek számításai szerint, ha ez így folytatódik, a XXI. század elejére az emberiség már több mint 800 milliárd dollárt fog fegyverkezésre költeni. Bárhogy ellenőrizték is a fegyverkezési hajszát, nem sikerült a világot megmenteni az egyre pusztítóbb és gyilkosabb fegyverféleségek és fegyverrendszerek fölhalmozódásától. Aki csak papol az ellenőrzésről, az rendszerint megmarad a vég nélküli fegyverkezési lavina egyszerű szemlélőjének szerepében.

A Szovjetunió más megoldást ajánl. A fegyverkezési versenyt nem szabályozni kell, hanem le kell mondani róla! Az egyre fokozódó fegyverkezési hajszát nem ellenőrizni kell, hanem csökkenteni és megszüntetni. Nem a fegyverkezési versenyt kell ellenőrizni, hanem a leszerelési folyamatot.

Ma a világon mindenkit az foglalkoztat, hogyan teremthet megbízható védelmet nemzeti biztonságának, hogyan óvja meg azt a váratlan ese„A N ATO-országoknak és a Varsói Szerződés tagállamainak fegyverzete ma olyan szintet ér el, hogy a béke biztosításának eddigi módszerei, nevezetesek a fegyverkezés és az ellenfegyverkezés már nem szilárdíthatják meg a biztonságot. Most a béke megőrzésének politikai eszközei kerültek előtérbe.“ Valéry Giscard d’Estaing francia elnök szerint a félelem egyensúlyát új egyensúllyal kell felváltani, amelynek alapja az ésszerű bizalom és önkéntes fegyelmezettség. Willy Brandt, a Szocialista Interna- cionálé elnöke szót emelt a fegyverkezési hajsza megszüntetése mellett, hogy a „leszerelés ne korlátozódjék szavakra és határozatokra!“

A Szovjetunió és más szocialista országok éppen a nem papíron és szavakban, hanem a valóságban történő leszerelésre szólítják fel nyugati partnereiket. Szorgalmazzák az áttérést a hatékony katonai enyhülésre, a fegyverkezés korlátozására és csökkentésére, nem tévesztve szem elől a végcélt, az általános és teljes leszázadra is érvényes az az ásatag jelmondat: „Ha békét akarsz, készülj a háborúra.“

Vannak politikusok, akik a nagyobb nyomaték kedvéért George Washington tekintélyére hivatkoznak, idézve szavait: „A béke megőrzésének leghatásosabb eszköze a felkészülés a háborúraVajon nem azért folytatják-e Nyugaton a fegyverkezési hajszát, ment ezeket a politikusokat ez a bölcsesség vezérli? Vagy nem ezzel magyarázható-e, hogy egyes állami hivatalok elfektetik a Szovjetunió és más szocialista országok konstruktív leszerelési javaslatait?

A mind újabb és egyre pusztítóbb fegyverfajták és fegyverrendszerek kidolgozását azzal leplezik és igazolják, hogy „fel kell készülni a háborúra“. A NATO-államok hasonló nézeteket valló politikusait nem országuk biztonságának érdekei vezérlik. Azt senki sem fenyegeti: s ez eléggé biztosított is, mint azt időről időre maguk a NATO politikusai és tábornokai is megerősítik, valahányszor bizonyítani akarják „a szabad világ védelmében“ szerzett érdemeiket. A „felkészülés a háborúra“ a féktelen fegyverkezési és katonai fölény után folytatott nem kevésbé féktelen hajszában testesül meg.

„A mi két országunknak (az Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak — a szenk.) együtt kell élnie világunkban és együtt kell megtalálniok a fegyverkezési, különösen a nukleáris fegyverkezési verseny szabályozásának módját“ — jelentette ki Cyrus Vance, az Egyesült Államok külügyminisztere 1978 november végén. Vegyük csak fontolóra ezt a fogalmazást: szabályozni a fegyverkezési versenyt... Ez azt jelenti tehát, hogy a verseny továbbra is megmarad? Vagyis csupán annak szabályozásáról van szó? De mi történik, ha egy vészterhes napon a fegyverkezési hajsza — miként Goethe Bűvészinasának varázsvesszeje — nem engedelmeskedik többé „irányítói“ parancsának?

Nyugaton igencsak szívesen beszélnek a fegyverkezési hajsza ellenőrzésének szükségességéről. De bármennyire ellenőrizték is az utóbbi időben, a fegyverkezési kiadások a világon elérték az évi 400 milliárd dolményektől. Ez érthető, jogos és igazságos aggodalom. A nézetek abban különböznek, hogy mi a legjobb megoldás. Ez a különbség azonban alapvető. Az egyik fél azt vallja, hogy csak fegyverhegyek védhetik meg a nemzet biztonságát a háború viharától. A másik ezt önámításnak tekinti és az a véleménye, hogy a nemzeti és nemzetközi biztonságnak van sokkal megbízhatóbb kezessége. Gondoljuk csak meg, elősegítette-e az új háború veszélyének csökkenését a hadi kiadások féktelen növelése, az újabb és újabb fegyverféleségek felhalmozása?

„Véleményünk szerint — hangsúlyozta Leonyid Brezsnyev — jelenleg az a legfontosabb, hogy megakadályozzuk egy új világháború kitörését, mert ha a föld bármely pontján robbanna is ki, borzalmas nyomorúságot hozna az egész emberiségre.

A Szovjetunió és a szocialista közösség más országai éppen ezért következetesen fellépnek a fegyverkezési hajsza korlátozásáért és csökkentéséért, a leszerelés megkezdéséért.“

A Szovjetunió és más szocialista országok azt javasolják, hogy az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvének alapján valósítsák meg a fegyverzetek kölcsönös korlátozását és csökkentését, beleértve azok teljes felszámolását. Abból a meggyőződésből indulnak ki, hogy az államok nemzeti biztonságát mindennél jobban az szolgálná, ha a NATO és a Varsói Szerződés, a világ két legnagyobb egymással szemben álló katonai-politikai szövetségének tagállamai, fokozatosan csökkentenék fegyveres erőiket és fegyverzetüket a kölcsönösség, a teljes egyenlőség elveinek alapján, az egyoldalú előnyök kizárásával. A nemzetközi biztonságot nem a fegyverkezési hajszára, hanem - a leszerelésre kell építeni — ez a lényege annak a felhívásnak, amelyet a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének 1978 novemberében Moszkvában megtartott ülésén megfogalmaztak.

Figyelemre méltó, hogy Nyugaton is egyre inkább kikristályosódik a nemzetközi biztonság kérdésének realista megközelítése. A Vorwáfts című nyugatnémet napilap így fogalmaz:

szerelést, a már meglevő és az ezután gyártandó pusztító potenciál felszámolását.

Vajon nem haladja-e meg az emberiség erejét ez a valóban történelmi és korszakalkotó feladat? Kétségkívül nem! Kelet és Nyugat már szerzett valamelyes tapasztalatot a fegyverkezési hajsza visszaszorításában és néhány csatornájának lezárásában. A leszerelési folyamat ellenőrzésének minden szükséges feltételét megteremtették a XX. század tudományostechnikai eredményei. Az ENSZ-köz- gyűlés rendkívüli leszerelési ülésszakán elfogadott záródokumentum a nemzetközi közösség tagállamainak elég magas fokú egyetértését rögzítette a leszerelés alapelveiről és irányairól.

Már most reális feltételek vannak ahhoz, hogy mindenki számára megteremtődjön a legmagasabb szintű biztonság a legalacsonyabb fegyverkezési szint mellett. Ebből kiindulva részleges intézkedéseket lehet tenni a fegyverkezés csökkentésére és a leszerelésre is. Teljes meggyőződéssel és bizalommal remélhetjük, hogy sikerrel továbbléphetünk a háborús előkészületek és a hadviselés anyagi alapjainak fokozatos felszámolása útján.

Megbocsáthatatlan bűnt követnénk el, ha nem számolnánk ezekkel a feltételekkel és lehetőségekkel. Régen elérkezett az ideje annak, hogy megkeressük és megvalósítsuk a fegyverkezési hajsza politikai alternatíváját: vagyis az érintett felek e veszedelmes folyamat fékezését és megszüntetését oélzó megbeszélésekre a tárgyalóasztalhoz üljenek s egyezségre jussanak. Elérkezett az idő arra, hogy az államok és a kormányok a fegyverkezési hajszában gyökerező háborús veszély felszámolására összpontosítsák politikai akaratukat.

Az atomkorszak nyugodtan meglehet atomfegyverek nélkül. Állítsuk az emberiség szolgálatába a békés atomot. Az atomháború rossz szellemét pedig közös erővel szorítsuk vissza a palackba, hogy onnan soha többé ki ne jöhessen.

V. KUZNYECOV

Aki szegény, az írástudatlan, aki írástudatlan,

az szegény

t \

„Sírni kezdtem, amikor megtudtam, hogy nem csináltam meg a vizsgát matematikából“ — emlékszik vissza Jennifer Kee Miami egyik iskolájának ismétlő osztályában ülve. — „Napokig sírtam, ha csak rágondoltam erre.“

Jennifer Kee és Florida állam középiskolát befejező több ezer diákja számára sok izgalmat okozó új vizsga lett az ún. „műveltségfllenőrzés“. Más vizsgákkal ellentétben hovatovább mindennél fontosabb lesz. A tanulók háromszor próbálkozhatnak meg a vizsgázással; ha ez nem jár sikerrel, nem kaphatnak bizonyítványt a középiskola befejezéséről, bármilyen jó jegyeik voltak is az alapiskolában és a középiskolában folytatott tanulmányai 12 éve alatt. Az állam törvénye értelmében azok a tanulók, akik befejezték tanulmányaikat, de nem feleltek meg az ellenőrzésen, melynek során 117 kérdésre kell felelniük, csak arról kapnak igazolványt, hogy középiskolába jártak.

Florida állaim művelődéskérdésekkel foglalkozó hivatalának adatai szerint a négerek közül — 'és ide tartozik Jennifer Kee is — a tanulók 77 százaléka nem felelt meg a matematikavizsgán és 26 százaléka a nyelvi vizsgán; a fehér tanulók 24 százaléka matematikából és 3 százaléka nyelvből bukott meg. A spanyolul beszélő diákok közül, akik jelentős csoportot alkotnak Floridában, 39 százalék matematikából és 7 százalék az angol nyelvű olvasásból és írásból nem felelt meg.

Az ellenőrző vizsga két részének eredményei alapján a tanulók 70 százalékának kellett volna iskolalátogatásról szóló igazolást kapnia a középiskola befejezését igazoló bizonyítvány helyett. A csak igazolással rendelkező bármely végzős diákot hülyének fogják nézni, aki még a 8. osztály színvonalát sem éri el az írás- olvasásban. Van egyáltalán reménye, hogy munkát kap? Hiszen a fekete bőrű gyerek az alacsonyabb társadalmi rétegből már ©nélkül is hátrányos helyzetiben van.

„Floridában az ellenőrző vizsga követelményeinek színvonalát az ember normális társadalmi tevékenysége során felmerülő igények alapján állapítottuk meg — mondotta Ralf Tourlington, Florida állam iskolaügyi bizottságának tagja — és nem annak alapján, hogy a diákok hány százaléka képes ezt a vizsgát letenni.“

Tourlington és más szakemberek annak az okát, hogy a négerek gyakrabban „buknak meg“ a vizsgán, a négerek alacsony társadalmi-gazdasági színvonalában látják. Az említett szakemberek véleménye szerint a fehérek és a feketék közös iskoláiban, amelyekből elég sok van Floridában, a fehér tanítók általában már eleve nem nagy jövőt jósolnak fekete diákjaiknak.

(A WASHINGTON POST

£S A ZA RUBEZSOM ALAPJÁN)

II1.1 i.; ui 1 i- \ \ r \ I -