Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-04-22 / 16. szám
Szükségük van rá Hány arca van Bodzás Elena doktornőnek? Munkahelyén, a szinai (Sebaj Körzeti Egészségügyi Központban tett látogatásom alkalmával arról győződtem meg, hogy három. A szigorú, a határozott, a kedves. Szigorú, amikor arról van szó, hogy a beteg munkaképtelen, de az ellenkezik, nem akarja; határozott, amikor döntenie kell; kedves, amikor vizsgál, gyógyít, beteget látogat. E három arc teszi egésszé, kerekké Bodzáé doktornő személyiségét, magatartását. „Nem tudnék én egy rossz szót se mondani a mi skedves doktornőnkről. De nemcsak én, más se. Hozzá hasonló még nem volt Szinán. Nem fáro'k hozzá gyakran — vagy hatszor, hétszer voltam csak —, de se szorongást, se félelmet nem érzek, ha belépek a rendelőjébe. Inkább úgy vagyok, hogy alig lépek be, máris egészségesebbnek érzem magam. Sohasem siet, mindig elbeszélget velem. Es nemcsak azt kérdezi, hol fáj, mi fáj, hanem minden egyéb érdekli. Megszerette őt nagyon az egész falu." (Csabala Anna) Homá Trnávika, egy 'közép-szlovákiai kisközség a szülőfalum. Mezőgazdászok voltak a szüleim, a három gyerek 'közül én voltam a középső. Csak azt ne 'kérdezze: miért lettem orvos? Azért, amiért másból 'esztergályos, könyvelő, mérnök vagy épp újságíró lesz: ez akartam lenni, erre éreztem magam a legrátermetebb- nek ... Első jelentkezésre nem vettek föl a főiskolára, de nem adtam meg magam. Egy évet sörgyárban dolgoztam, mint fizikai munkás, majd újra jelentkeztem. Másodszorra sikerült, de 'azt hiszem, ha akkor se vettek volna föl, harmadszor is megpróbálkozom. 1965-ben Kassán QJ « > CM •a N U X s Jí < végeztem el a főiskolát, majd kórházban helyezkedtem el, ahol belekerültem a kezdő orvosok körforgásába: minden osztályon dolgoztam rö- videbb-hosszabb ideig. 1968 novemberétől vagyok Szinán. Megüresedett itt egy hely és 'engem küldtek ide. Persze már korábban is jártam volt kollégámat helyettesíteni. Kicsit ismertem a falut, az embereket. Meg kell vallanom, némi szorongással vállaltam el ezt az állást, mert tudtam, hogy a falu lakosságának zömét magyarul beszélő, magyar nemzetiségű állampolgárok teszik ki és én akkor még egy szót &em tudtam magyarul. Féltem, mert tudom és vallom, hogy az orvosnak ismernie kell a beteg nyelvét. Csak akkor tudja kötelességét hiánytalanul teljesíteni — gyógyítani, ha szót tud váltani a beteggel. A fiatalok már jól tudnak szlovákul is, de az öregek ugyanúgy nem ismerik az én anyanyelvemet, mint én nem ismertem az övéket. De vállaltam az állást, mert bíztam magamban. Ma már értem is a panaszokat és kérdezni is merek. És a kollégáim is tolmácsolnak, kisegítenek. — Tíz éve van a faluban. Igaz, nem él közöttük, Kassán (Kosice) lakik, de azért megkérdezem: milyenek a szin'aiak? A doktornő összeráncolja a homlokát, elko- morodik, majd hirtelen kedves mosoly ül az arcára: — Én főleg az idősebbekkel vagyok kapcsolatban, mivel a fiatalok n'agy része már Kassára jár dolgozni, és az üzemi orvosához tartozik. De azt hiszem, az ilyen becsületes, dolgos idős szülőktőil, nagyszülőktől a fiatalok is csak jót tanulhattak. Jó közöttük, velük, értük dolgozni és azt hiszem, kölcsönösen megkedveltük egymást ... A faluban több nemzetiség él, de ebből fakadó vitákat, nézeteltéréseket még soha nem láttam, hallottam. Dolgoznak és élnek, békésen egymás mellett. Egyébként nem csak szinaiak, de még további három környező falu is hozzánk tartozik: Migléc (Milhost), Belza, Kenyhec (Kech- nec). Ezekből a községekből került ki a járás legtöbb ingyenes véradója. S hogy ezt elérjük, nem volt szükség komolyabb propagandamunkára. Ez szerintem arra vall, hogy a négy község lakói kellően tudják értékelni az életet. „Én azt mondhatnám, hogy törzsvendég vagyok a doktornőnél: hetente jövök a beteg édesanyámnak orvosságért. De ha én vagyok beteg, akkor sem félek a doktornőtől. Akár azt is mondhatnám, hogy szeretek hozzá járni. A múltkor influenzás voltam, ki akart írni. De én nem akartam, mert a szövetkezetben az állatoknál dolgozom és nem akarom, hogy más járjon hozzájuk, elrontsa nekem a teheneket. De ó csak erősködött: „Margit néni, első az egészség!“ Hát, igazat adtam neki. Tudja, ötvenkét éves vagyok, megéltem már a faluban sok doktort, de egy sem volt olyan jó a betegekhez, mint a mi doktornőnk. (Buchla Margit) — Hány beteget vizsgál meg naponta? — Átlagosan nyolcvan embert. Egyszer már kiszámítottam, hogy körülbelül hét perc jut egy betegre, ami csak néha elég — attól függően, milyenek a páciens panaszai — legtöbbször kevés. Szerintem a beteget nem elég megvizsgálni, de meg iis keilil őt ismerni. Mi/nél alaposabban, mert annál nagyobb a valószínűsége, hogy gyorsan meggyógyul. S mivel főleg idős emberekről van szó, ezt nagyon fontosnak tartom. Nem akarom őket megsérteni, amikor azt mondom, hogy ők néha a kis, apró tüneteket is Ingük van a gondtalan, boldog gyermekkorra Látogatása Horni Pocernice-i gyermekotthonban T öbbnyire eseményszámba megy az új családtag érkezése. A szülők 'körültekintő gondoskodással teszik meg az előkészületeket, hogy a kis jövevény semmiben na szenvedjen hiányt. Örömük azonban gondokkal is jár, hiszen gyermekük egészségének, gondtalan életének védelméért felelősséggel tartoznak. Helyzetüket lényegesen megkönnyíti, hogy az államtól, amely szociális és anyagi támogatásban részesíti a gyermekes családokat, nagy segítséget kapnak. Ennek az elvnek az alapján gondoskodik a társadalom — a gyermekotthonok fenntartásával — a beteg, vagy más ok miatt segítségre szoruló, árva vagy elhagyott gyermekekről és fiatalokról Is. A Horni Pocernice-i gyermekotthonról senki sem hinné, hogy már a század elején árvaház volt. A felszabadulás óta többször is korszerűsített épületek, a 'hozzá tartozó tágas udvar, gyümölcsös és sportpálya kellemes környezetet teremt az otthon 45 lakójának. Igaz ugyan, hogy a családi otthon melegét, az édesanya féltő sze- retetét, simogatását — bármilyen tapintatosak és megértők is a nevelők — senki és semmi nem 'pótolhatja. De azért a kisebbek, a 3—5 évesek, vagy alkik 4—5 testvérükkel együtt nevelkednek itt, hamarosan megszokják új otthonukat. Az idősebbeknek eltart ugyan egy ideig, amíg megszokják az új környezetet, ám csakhamar ők is beilleszkednek. — Ha elérkezik a búcsú ideje, többnyire nehezen válnak meg tőlünk — utal Rudolf Necfwátal igazgató a minden gyermek számára nélkül özhetetlen biztonságérzetet nyújtó, körültekintő gondoskodásra, amelyben neveltjeiket részesítik. Senki se higgye azonban, hogy azok, akikkel ma itt találkozunk, véletlenül jutottak éppen ebbe az intézetbe. Korántsem. A gyermekintézmények valamelyik típusában az ún. diagnosztikai intézetben töltött három hónap és a körülmények körültekintő mérlegelése után utalják be őket. Éppen ezért tartja 'az igazgató sérelmesnek, hogy sokan összetévesztik az egészséges fiataloknak otthont adó gyermekotthonokat a lejfőre jutott, vagy csökkent szellemi képességű gyermekek számára fenntartott javító vagy nevelő intézetekkel. — Ez a sértő általánosítás elkedvetlenít bennünket — mondja —, hiszen azon fáradozunk, hogy becsületes, munkaszerető felnőtteket neveljünk a gyerekekből. A kilenc nevelő és szociális dolgozó legfőbb célja a meghitt családi környezet megteremtése, a gyermekek tanítása. A legkisebbek óvodába, a nagyobbak középiskolába járnak. Az ipari tanulók, tanulmányaikat befejezve, szerződésük alapján abban az üzemben helyezkednek el és lakást is ott kapnak, amelyben mesterségüket kitanulták. Szabad idejüket politechnikával, rajzolással, modellezéssel, honvédelmi gyakorlatokkal, sportolással töltik. Paírónusok Az igazgató elmondja, hogy védenceiket a kollektív életre, egymás iránti kölcsönös bizalomra és szeretetre igyekeznek nevelni. Ebben a törekvésükben nagy segítséget jelent a gyermekotthon barátainak köre. Tizenöt üzem dolgozói, szocialista munkabrigádok tagjai a pecniceiek patrónusai — akikre mindig és minden körülmények közt számíthatnak. A különböző akciók megszervezéséből is kiveszik részüket. Nekik köszönhető, hogy az intézetben néhány hónappal ezelőtt megtartott esküvőre is sokáig emlékezni fognak. Se vége, se hossza nem volt az ün neplésnek. Sütöttek, főztek, egyetlen kéz sem maradt tétlenül. Marenkát és Karéit, az otthon volt neveltjeit, akik ma a podébradyi üveggyár dolgozói, nászajándékaikkal is elhalmozták. A barátok köre jóvoltából a fiatalok a nyári szünidőt a prágai patronáló üzemek, pl. a gibelyi PAL, a PRAGA, a DRU- TECHNA és a PRADLENKA szövetkezetek üdülőiben töltik. De még ennél is nagyobb örömöt jelent számukra a 14-na- pos lengyelországi tengerparti, vagy a magyarországi nyaralás. A múlt évben a dobsinai gyermekotthon lakóival együtt egy- egy hetet a Balaton partján, illetve Egerben töltöttek. Az ottani gyerekek pedig viszonzásképpen DobSinán és a patronáló üzemek helyi üdülőiben töltötték a szünidő egy részét. A gyermekbarátoknak azon- ban^neim ez az egyetlen segítségük. Különböző alkalmakkor nem csak ajándékokkal kedveskednek a kicsinyeknek. Azokat, akiknek nincs hozzátartozójuk, karácsonykor vagy szombatonként, vasárnaponként otthonukban is szívesen látják vendégül. — Azt akarjuk — mondja az igazgató —, hogy elsősorban a családjukkal tartsanak fenn kapcsolatot. Ha ez nem lehetA gyerekek szívesen töltik szabad idejüket az intézethez tartozó kertben 1979. IV. 22.
