Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-04-22 / 16. szám
A gépkocsik számának növekedésével arányosan növekszik a 'forgalom Prága utcáin. Az egymást megelőzni igyekvő járművek azonban csak lassan haladnak előre. Akinek nincs vesztegetni való ideje, az — bármilyen furcsán is hangzik — gyalog sokszor hamarabb ér célba. De ha a metró valamelyik vonalának közelében van dolga, akkor természetesen a metrót választja. Ez a legmegbízhatóbb és leggyorsabb megoldás, a szerelvények a meglévő szakaszokon 3 perces, csúcsforgalom idején pedig 2 perces időközökben közlekednek. Öt kocsiból ólló szerelvények A C 1-es vonal megnyitásának közelgő 5.‘ évfordulója jó alkalom az értékelésre és arra, hogy tiszta képet kapjunk a Föld gyomrában folyó lázas munkáról. Az utasokat a közelmúltban kellemes meglepetés érte: a szokásos négy kocsi helyett öt kocsiból álló szerelvényeken utazhatnak. Noha ezt a változást csak 1981-re tervezték a metró dolgozói, tekintettel az állandóan zsúfolt kocsikra, a metró iránti egyre növekvő érdeklődésre, és arra, hogy a szovjet kocsiszállítmányok jóval a határidő előtt megérkeztek, az intézkedés korábbi megvalósításának nem volt akadálya. Olyan előny ez, amelyről a legjobban a statisztikai adatok alapján győződhetünk meg. A négy kocsiból álló szerelvények 1977 őszéig 3 percenként, egy irányban, óránként kb. 13 600 utast szállítottak. Néhány hónappal később a két és fél perces közlekedési időközök bevezetésével az utasok száma 16 300-ra, az öt kocsiból álló szerelvények üzemeltetésével pedig 18 800-ra növekedett. Minthogy a meghosszabbított szerelvény az egész peront elfoglalja, további kocsikkal már nem lesz megtoldható. Azt hinné az ember, hogy a metró dolgozói ezzel kimerítették lehetőségeiket. Ez azonban csak részben felel meg a valóságnak. Az egyre növekvő forgalom zavartalan lebonyolításának a feltétele a jövőben a közlekedési időközöknek az igényekhez alkalmazkodó további csökkentése lesz. Nem ismerik a lehetetlent Egészen más problémákkal kell megküzdeniük a metró építődnek, akik a C és a tavaly augusztus óta üzemben levő A vonal meghosszabbításán, valamint a sraíohovi pályaudvart Karlínnal összekötő körülbelül 5 km 'hosszú B vonalon dolgoznak. A Béke térről a Zelivsky utcáig vezető A2 és a Kacerovot a Déli Várossal összekötő C2 szakaszon rövidesen befejezik az alagutak hajtását. A vájárokat a technológiai berendezések szerelői váltják fel, a kábelek lerakását pedig már júniusban megkezdik. A Vasútépítő Vállalat dolgozói hamarosan a síneket is lerakják, hogy megkönnyítsék az anyagszállítást. Az A2-es vonalon nemrég még Mikulás Litváknak, a szocialista munka hősének 25 tagú szocialista munkabrigádja dolgozott. Kötelezettségvállalásukat teljesítve a baloldali alagút hajtását egy héttel a határidő előtt fejezték be. Kimagasló munkaeredményeiket tükrözi, hogy teljesítményűk rendszeres fokozására törekedve, jobb munkaszervezéssel tavaly havomta átlagosan 70 méternyire haladtak előre. A szocialista munkabrigádok tagjai ugyanis régen kitörölték szótárukból a „lehetetlen“ szót. Nincs olyan nehézség, amely előtt megtorpannának. — Csak akarni kell — mondják — példát mutatni a többieknek, azoknak, akik még nem értették meg, hogy a jó gazda sohasem lehet elégedett az ered.- ményeivel. Mikulás Litvák munkabrigádja ma már a Btl-es szakaszon, Smíchov felől a Moldva frányában | tör előre. Jövőre további két útszakasz készül el A jelentős feladatok elvégzésének egyik biztos módja a közös szocialista kötelezettségvállalás, amelynek keretében 54 vállalat dolgozója — a határidők pontos megtartásával — lehetőséget nyújt a C2-es szakasz próbaüzemeltetésének 1980 augusztusáig való megkezdésére, hogy azt ugyanazon év novemberében átadják rendeltetésének. További vállalásuk értelmében az A2-es szakasz próbaüzemeltetése 1980. októberében kezdődik meg, teljes üzembehelyezése pedig december második felében várható. A szocialista munkabrigádok és a komplex racionalizációs brigádok kezdeményező versenyei és eddigi kiváló eredményei alapján tehát nincs okunk kételkedni abban, hogy feladataikat ezúttal is teljesítik. A B vonal is épül már Erre mutatnak a Bl-es szakaszon már több helyütt javában folyó bonyolult munkák is. Noha az Al-es vonal üzembehelyezése óta a Müsteken a legnagyobb rend uralkodik, az építőknek nyomuk sincs, ez csak a látszat. Valójában ugyanis 10 méternyire a metró állomása alatt, összesen 40 méter mélységben az éjjel-nappal üzemeltetett fúrópajzs és négy munka- brigád tevékenysége jóvoltából gyors ütemben hosz- szabbodnak az alagutak. A Vencel teret a Jungman térrel összekötő részen a Bl-es vonalon tervezett hét állomás egyikét — a Műstek megállóját — építik, ahonnan lehetővé válik majd az átszállás a már forgalomban levő Al-es vonalra. A Bl-es szakasz előkészítő munkáit még 1977-ben megkezdték, s ezért semmi akadálya annak, hogy az építők a beruházásra ez évre előirányzott 430 millió koronát teljesen kimerítsék. A legnagyobb problémát itt a Moldva alatt tervezett alagút jelenti, amelynek hajtásához — tekintettel a folyófenék kőzetére — a gépesített fúrópajzs nem vehető igénybe. A vájárok tehát klasszikus módon, robbantással lesznek kénytelenek dolgozni. De a helyzetet a lépten-nyomon előforduló geológiai törések is megnehezítik. További átszállási lehetőség A Cl-es útvonal végállomásánál, a Sokolovská megálló közelében működő aknatorony a dolgozók további tevékenységének csalhatatlan bizonyítéka. Itt tervezi a Metrostav a Bl-es vonal ideiglenes végállomását, ahonnan az utasok a Cl-es szakaszra is átszállbatrrak majd. A határidők pontos megtartásáért JIM Pfibyl kollektívája felel, amely lelkiismeretes munkáját már a Cl-es és az Al-es szakaszon is bebizonyította. A metró építése tehát a nehézségek és nem várt bonyodalmak ellenére is teljes gőzzel folyik. Az utasoknak azonban egyelőre még meg kell elégedniük a jelenlegi lehetőségekkel, a fennakadás nélkül, megbízhatóan közlekedő két útvonallal, amelyeknek állomásain az éjszakai órákban is lüktet az élet. Csakhogy ilyenkor az utasok helyett a karbantartóktól, javítóktól hangosak a föld alatti folyosók és a mozgólépcsők. Hajnalig van mit tenniük, hogy elvégezzék feladataikat. Ez ugyanis a feltétele a metró zavartalan üzemelésének, a biztonságos közlekedésnek, annak, hogy a korszerű gépekkel és készülékekkel felszerelt állomásokon a diszpécser a hangszórón bejelenthesse az egyes megállókat és az utasokat a be- és kiszállásra figyelmeztesse. „Hagyjuk el a biztonsági szakaszt — záródnak az ajtók“ — halljuk minden alkalommal a már megszokott felszólítást, amelyet azonban szükség esetén további figyelmeztetések követnek. Akd ugyanis — fegyelmezetlenségből, hanyagságból, vagy mert a sínekre ejtett holmiját igyekszik visszaszerezni — átlépi a biztonsági szakaszt, az az üzemzavar okozásán kívül az életét is veszélyezteti. Ezt igyekszenek megakadályozni a diszpécserek, akik a különböző helyeken felállított kamerák segítségével tájékozódnak a peron eseményeiről és a mozgólépcsőkön közlekedők magatartásáról. A rokkantak és idős emberek körében kezdetben gyakori balesetek a számukra rendezett tanfolyamok és a metró személyzetének segítsége jóvoltából, jóformán teljesen megszűntek. Az utasok megszokták és megszerették fővárosunk vívmányát, a metrót és türelmetlenül várják az időt és fáradságot megtakarító további útszakaszok elkészültét. —km— — Fél tíz is elmúlt már, amikor becsöngettek hozzánk. Éppen aludni készülődtem... A gyárból kerestek. Nem, dehogy lepődtem meg. Máskor is megtörtént, hogy eljöttek értem. Hullaifáradt voltam, mégsem mondhattam, hogy nem megyek. Aznap este a foszfátozó romlott el. S ha éjjel nem küszöbölnénk ki a hibát, a reggeli műszak munkásai egy ideig bizonyára tétlenül állnának a gépsorok mellett. Hát, mondhatnám ilyen esetben azt, hogy kérem, én aludni szeretnék? Ha hívnak, tudom, hogy szükség van rám. Anyám másképpen reagál erre. Igen, mérgelődik. De csak azért, mert késő éjjel egyedül kell hazabicikliznem a gyárból. Laboratórium. A falon Memgyelejev- táblázat; az asztalon lombikok, kémcsövek, porcelántégelyek; a polcokon indikátorok, savaik, lúgok, nitrátok. Horváth Eva, a Vágmenti Gépgyár gútai (Kolárovo) részlegének vegyésze a Hool-kamrát készíti elő egy újabb kísérlethez, amikor benyitok hozzá. Fehér köpenyét színes foltok, tenyérnyi lyukak „díszítik“. — Tulajdonképpen mindennap más munkám van — mondja. — Egyszer elektronikus zsírtalanítást végzek vagy a savak összetételét mérem, máskor a nikkelfürdőt ellenőrzőm, vagy éppen a foszfátozóban akad dolgom. Időközben persze, azt is meg kell néznem, nem rakodott-e köszörülés közben szennyeződés a Babetta- kormányokra és a -ikerekekre, megfelelő-e a festék vagy a lakk sűrűsége, nem szemcsés-e véletlenül a benztatartály, nem kell-e még kitisztítani a kemencét? ... Ugye, ezek után mondanom sem kell, hogy a nyolc és fél óra alatt arra sincs időm, hogy anyámmal is váltsak néhány szót munka közben. Mert ő is itt dolgozik a gyárban ... Horváth Éva hat évvel ezelőtt végzett a bratíslavai Vegyészeti Szakközépiskolában. — Már akkor is laboratóriumban akartam dolgozni, de 1973-ban, az érettségi után még nem jöhettem ide, hiszen még csak a szerelési munkák folytak. Povazská Bystricán viszont volt mit csinálnom. Egy és fél évig nemesfémeket elemeztem, ott használtam először a festék minőségét jelző Ford-poharat, ott tanultam meg, hogy a Babetta motor- kerékpár kormányát, kerekét és kipufogócsövét először nikkelezni, majd krómozni kell, ott jöttem rá, hogyan lehet javítani a foszfát minőségén — röviden: megtanultam a szakma összes csínját-bínját. Fizetésem jelentős részét a hétvégi hazalátogatásokra költöttem, de senkinek sem panaszkodtam. Érdekelt a munka, s ezt mindennél fontosabbnak tartottam. Igaz, amikor Gútán beindult a kazánház és a vízlágyító állomás, már egyre jobban sürgettem az időt, hogy minél hamarabb itthon dolgozhassak. Az álom valóra vált — Horváth Éva évek óta korszerűen berendezett laboratóriumban végzi a munkáját. Amikor azt kérdeztem tőle, hogy elégedett-e, így válaszolt: — Az lennék, ha nem ütköznének akadályba a tennivalóim. Például, ha lenne elegendő kondenzvíz a nikkelfürdő feltöltéséhez, vagy ha kapnánk végre szűrőket a kádakhoz. Persze, ha a gyártási folyamat valamelyik részlegén hiba van, minden gondomról megfeledkezek. Ilyenkor az is előfordul, hogy reggel hattól este fél kilencig ki sem mozdulok a gyárból. — Tanulni akar a lányom... — mondja Horváth Éva anyja. — Hat évvel a középiskola befejezése után megint tanulni akar. A gyár támogatni fogja. Tudja jól, hogy fél év után sokan otthagyták már a főiskolát, és mi is mondogatjuk neki, hogy megterhelő lesz majd dolgozni is, tanulni is. Tényleg, mit gondol, Éva képes lesz majd elvégezni? Ha nem láttam volna őt munka közben, és nem beszélgettem volna vele, nem tudnék pontos választ adni. Most viszont meg vagyok győződve, hogy igen. G. SZABÓ LÁSZLÓ 1979. IV- 22. (CSTK felvétele) A kitermelt földet csillékben szállítják el
