Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-03-25 / 12. szám
VASÁRNAP 1979. március 25. A NAP kel — Nyugat-Szlovákia: 5.45,' nyugszik 18.11 Közép-Szlovákia: 5.37, nyugszik 18.02 Kelet-Szlovákia: 5.29, nyugszik 17.54 órakor A HOLD kel — 4,07, nyugszik 14.51 órakor NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KOSZONTJÜK MÄRIA és MARIAN nevű kedves olvasóinkat 1704-ben született FALUD! Ferenc költő, prózairó és fordító, a későbarokk és a rokokó kiemelkedő művésze ( + 1779) • 1929-ben halt meg Otokar BÚEZTNA cseh költő, a. cseh filozófiai költészet és a cseh szimbolizmus legkimagaslóbb és legkövetkezetesebb képviselője (szül. 1868). AZ ÜJ SZŐ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL Jozef Lenért: Gazdaság és demokrácia, 1. rész Négy falu egy úton Szilvéssy József A környezet, az ember védelmében Gély Ivén cikke Az időjárás előrejelzése — tudomány Kardos Márta riportja Népeink barátságának szolgálatában Somogyi Mátyás interjúja a Prágai Magyar Kulturális Központ igazgatójával Részlet Ladislav Ballek regényéből Péntek délután tisztes távolságból szemlélget- tem a pékipar aznapi kínálatát az önkiszolgáló bolt kenyerespolcain. Fülemben csengtek még feleségem intelmei: ,/le kenyér nélkül ne gyere haza!“ Ezért álldogáltam hát a kenyerektől roskadozó polcok ' előtt. Elég nagy volt a választék. Érdekes, hogy amikor csak egy-két kenyér ár- váskodik a polcon, az ember nem sokat spekulál, gyorsan betesz egyet a kosarába, mielőtt még elvinné egy másik vásárló. De amikor választani lehet a ropogós héjú fehér, a jó ízű barna, az írós, a köménymagfos és a vitamindús sörélesztős kenyerek között, akkor kissé zavarban van az ember. Melyiket szeressem? A szép, formás kenyerek egymás mellett sorakoznak a polcon, de sem színük, sem alakjuk nem árulja el, hogy mikor sütötték őket. Lágyságuk, keménységük megállapítása céljából meg kell tapogatni őket. Van, aki a keményet szereti, az orvosok mondják is, hogy a száraz kenyér fogyasztása egészségesebb. Az Kenyérvásárlás emberek többsége ennek ellenére a frissen sült, lágy kenyeret kedveli. S mivel a kereskedők olykor huncutul összekeverik a mai kenyeret a tegnapival és a tegnapelőttivel, gondolván, hogy az utóbbi így megfiatalodik, nem marad más hátra, a vásárlónak saját kezével kell kitapogatnia a számára legmegfelelőbb cipót. Hogy ez a művelet hi- gienikusabb legyen — mert még nem csomagolnak minden kenyeret zsugorfóliába, — a pult szélén papírszeletek állnak a vásárlók rendelkezésére a tapogatáshoz. Nem fér hozzá kétség, az önkiszolgáló boltnak így bizonyos nevelő hatása is van, hiszen papír nélkül egyre kevesebb ember fogdossa a kenyereket. Az, aki ezt itt megtanulta, megszokta, az ütthon is jobban ügyel a rendre, a tisztaságra. De mit látnak szemeim/ Amíg gondolataimban elmerülve állok a vásárlók között, latolgatva, hogy milyen kenyérre essen a választásom, egyszeriben a polcoknál terem Esztéta Ödön, versfaragó és irodalmi miegymás, puszta kézzel összefogdos tíz kenyeret, a tizenegyediket a kosarába ejti, aztán sietv° távozik. Ejnye! Aznap este, ha minden kenyér elkelt, tíz családnak jutott Ödön újjle- nyomataiból. És aztán egy zsugorfóliába csomagolt Bevit kenyeret vásároltam. Jó ízű, sörélesztős, rozsos kenyér, állítólag nagy a B-vita- min tartalma, sokáig puha marad, egyetlen hibája, hogy ritkán kapható. JÍLölLu^. jUltU Rombolni jó ? Régi lemez, szégyen újra feltenni, de ilyenkor, tavasszal mindig szomorúan lejáratom: hagyunk-e magunk után műemlékeket? Kétségeim vannak, legalábbis a korunkat jellemző lakótelepeket illetően. Félő, hogy jóval műemlékké válásuk előtt „széthordják“ őket. Erről szoktam meditálni, erről panaszodnak lakótelepen élő ismerőseim, akik néhanapján vendégül látnak és viszontlátogatnak. * A jelek szerint szisztematikusan rongálják az épületeket is, a környéküket is. A néhány száz embert befogadó házakban agyonfirkált felvonók, hiányzó gombok, villanyégők, csavarok fogadják a felfelé igyekvőt. Az épületek között parknak tervezett terület mindenféle csapásoktól, ösvényektől szabdalt, megrövidül így a járda kínálta út néhány tucatízlés szerint. Mutattak kifosztott kaputelefont, megnyomorított levél- szekrényt, felgyújtott hirdetőtáblát. Némelyik lakásban műhely üzemel, sőt kutyatenyésztéssel foglalatoskodóról is tudnak. De ez kívülről!_ nem látszik, hagyjuk. A példák végtelen sorát találhatnánk. Mert ugyebár, a lakótelepeken sűrűn lakik a nép, s ha csak minden huszadik hajlamos a rombolásra, látványos nyomot hagy az épületen. Lehet mentséget keresni, érveket előrángatni. Sok a gyerek, kevés a játszótér. De biztos-e, hogy csak a gyerekek rombolnak? Nem, egyáltalán nem biztos. A lényeg viszont egyértelmű: üzemképtelen kaputelefonok, sivatagra emlékeztető parkok, már-már romos kapualjak ... Mellesleg: a bejárat közelében mindenütt kifüggesztett a házirend. Mellesleg. Csak éppen megtartását nem érzik kötelezőnek egyesek, megtartására pedig erő nincs elegendő. A lakókat nem lehet kicserélni. De az együttélés normáira a vandálokat szoktatni, kényszeríteni kell. Különösen ott, ahol sűrűn vagyunk. Hallgatással akaratlanul is cinkosságot vállalunk. Egyszerűen csak azért, mert nem az én házamat rongálják, nem az én parkomat tapossák, hanem mindnyájunkét. Ideje lenne már felébrednünk közömbösségünkből. Mielőtt csakugyan „széthordják“ neveletlen embertársaink lakótelepünket és környékét. IDŐSZERŰ GONDOLATOK Szeretném aláhúzni, hogy a CSEMADOK Csehszlovákia Kommunista Pártjának kezdeményezésére jött létre. Célját az alakuló közgyűlésen mind a mai napig tartó érvénynyel meghatároztuk: a csehszlovákiai magyarok ideológiai, kulturális, műveltségi színvonalának állandó emelése. Célul tűztük ki a csehszlovákiai magyar dolgozók tudatában a szocialista hazafiság, a proletár nemzetköziség szellemének elmélyítését. A CSEMADOK feladata, hogy hazánk nemzeti és nemzetiségi kultúrájának kölcsönös megismerése és ismertetésével hozzájáruljon a barátság, a testvéri együttélés, a kölcsönös megbecsülés jó légkörének megteremtéséhez. Természetesen ez nem zárja ki, sőt szükségessé teszi, hogy saját nemzeti haladó hagyományainkat, kultúránkat, népszokásainkat, népdalainkat, táncainkat őrizzük, feltárjuk, ápoljuk. Nemzeti kultúránk továbbfejlesztése ugyanolyan megtisztelő feladatunk, mint szocialista kultúránk megteremtése. Ezen a téren íróink, művészeink egyre jelentékenyebb eredményt értek el. Nem szabad megfeledkeznünk gazdag munkásmozgalmi múltunk megbecsüléséről, őrzéséről, feldolgozásáról, megismertetéséről sem. Dél-Szlovákia magyarlakta vagy vegyes nemzetiségű területein főleg a mezőgazdasági munkások harcai kimeríthetetlen forrásanyagot adhatnak az osztályharc különböző formáinak, a munkásszolidaritás osztályjellegének megismertetéséhez. Ennek elsősorban szocialista társadalmunk ifjúsága számára van hézagpótló jelentősége, hiszen ők abban az irigylésre méltó, szerencsés helyzetben vannak, hogy egy kegyetlen, kiszákmányoló, elnyomó rendszert, egy kosúti sortüzet már csak a történelmi adatokból, a múlt felidézéséből ismerhetnek meg. Szerencsések, mert nem kell kifeszített mellek, puskagolyók és szuronyok elé állniuk egy darabkával nagyobb kenyér kiharcolásáért. A közös múlt felelevenítése mellett nagyon fontos szocialista jelenünk megismertetése is. Ezen a téren nemegyszer tapasztaljuk, hogy a legkisebb hibát, fogyatékosságot is mennyire számon tartunk, és nagyon gyakran elért nagy eredményeinkről megfeledkezünk. Rendben van, hogy ezt ma természetesnek tartjuk, de azért ne legyünk szűkkeblfiek saját eredményeink elismerésénél sem. (Lőrincz Gyula elvtársnak a CSEMADOK megalakulása 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen elhangzott beszédéből) „Szeretem ezt a falut, s bár nem idevalósi vagyok, 1949- ben költöztem ide, gondjaival, bajaival a magaménak érzem. A CSEMADOK helyi szervezete már akkor megalakult, mielőtt iskolaigazgatóként belaktam volna e szerénykedő tájat, az iskola mellett húzódó házat, s mi tagadás, úgy érzem, a marto- si gyerekek szívét. És nemcsak a gyermekekét, hiszen mint igazgató-tanítót, szoros érdeki szálak fűztek a szülőkhöz is olyan embereket nevelni együtt a gyermekekből, akik merik vállalni önmagukat, anyanyelvi és szellemi közösségüket, s persze, szülőfalujukat. Martost és környékét. Másodsorban az önművelés kötött s köt mindmáig a szülőkhöz, a felnőttekhez. Elsorolni is sok, mi mindent csináltunk a CSEMADOK harminc éve alatt. Az 1936-ban társadalmi munkában, önsegélyes alapon felépített kis művelődési házunk egy szál kályhával fűtött termében bizony nagykabátban próbáltunk a színjátszókkal, s a táncosokkal csak azért nem, mert így felöltözve furcsa lett volna csárdásozni. A gyös bokréta folklórfesztiválon. Igen, Martoson mindig szerény, de lényegretörő kulturális élet folyt. Lényegretörő, azaz, megőrző és gazdagító. A mai, 1975-ben általam újjá alakított Hajnal nevű népi tánccsoportnak tehát mély gyökerei vannak. Nem csoda, hogy az 1975. március 27-i, a község felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére tartott bemutató fellépést követően a fiatalok mellé idősebbeket is sikerült becsalogatZsitnyán István monológja közelmúltban korszerűsítettük művelődési házunkat, gázfűtés van, jobb padlózat. Amikor megmozdult valami a folklór fölélesztésére, aminek első komolyabb eredménye az 1957-ben megtartott Zselízi Folklórfesztivál volt, nem lepődtünk meg, inkább örültünk, hiszen községünkben a folklórnak nagy hagyománya volt s van. S hogy itt mindig kalákában dolgoztak az emberek, erről dokumentumok vallanak, amelyek szerint a Martosi lakodalmassal már 1939-ben nagy sikert arattunk Budapesten, a Gyönni a csoportba. Azóta a falu apraja-nagyja ropja a táncot, s arat Zselíztől, Gombaszögtől V^chcdnán ét a Kalocsai Dunamenti Folklórfesztiválig emlékezetes sikereket. Énekkart is vezettem, s szorgoskodtam a híres martosi tájház születésénél is. Mert harminc esztendő, bárhogy nézzük is, hosszú idő, s hogy hasznosan telhessen el, az embernek kell hasznossá tennie magát. Nem tudom, mennyire sikerült, de tény, hogy mai életemet nem tudnám elképzelni az állandó önművelés, a közösség önművelési igényének állandósítása nélkül. Mert az ember egyedül olyan, mint a magányos fa, könnyebben tépik, zúzzák, hajlítják a történelmi szélek, viharok. De ha a szépség- és jóságigény, az egymáshoz való tartózás felismerése, az egymás látás és segítés tudata megüli szívét és elméjét, ha alkotó közösségbe emelődik, akkor könnyebben túlteszi magát minden akadályon. Mert együvé tartozunk mi is, akiket az anyanyelv, s mi is, akiket a szocialista eszmeiség, a nemzetköziség elve köt össze. Ezért is hatódtam meg, amikor a szívemen túl az értelmemig ért, hogy Vélek miniszter elvtárs a Kultúra érdemes dolgozója kitüntetést nyújtotta át nekem harmincéves CSEMADOK-te- vékenységemért. Ez a kitüntetés nemcsak az enyém. Mindnyájunké, akik itt Martoson őrizzük az őrizhetőt, ápoljuk azt, ami előrelendít, könnyítve lelken, gondokon. Mindazoké, akik velünk vannak elszomorodásainkban, örömeinkben.“ Lejegyezte: SZIGETI LÄSZL0 1979. III. 18.
