Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-03-11 / 10. szám
AK 10.000 és társai 15 millió ekevas — Máris azok vagyunk, és még máradunk is egy ideig a szemükben, mivel a mi tervünk — amely egyáltalán nem laza — nem fedi az ottani kereslet szükségleteit. Ennek ellenére még előbbre lehetnénk, de a Kelet- szlovákiai Gépgyár sabinovi üzeméből nem kapjuk meg a hajtóműszekrényeket, amelyeket aztán a helyszínen jóval nagyobb nehézségek közepette vagyunk kénytelenek utólag beszerelni. Közben már indulunk is a terepszemlére. Itt döbbenek rá, hogy a „műhelyek" tulajdonképpen a nagycsarnok és oldalhajói... A csarnok pedig nagyjából akkora mint egy futballpá- lya. Itt készülnek a Kelet-szlovákiai Vasmű hengerműje részére az óriás kapcsolótárcsák, de ugyanez a jelző illetheti a 250—300 kilogrammnyi súlyú csapágygyűrűket is. Nem messze tőlünk köszörülnek, közelebb érve kezdem sejteni, mi is lehet az, amin éppen dolgoznak. Kísérőm mintha észrevenné kétségeim, azonnal magyaráz. — A K 10.000-es kotrógép felszedőkerekére készülnek ezek a „serlegek“, űrtartalmuk két köbméter, de a fogakkal együtt 3 és fél köbméter is belefér. A felszedőkerékre ezekből 16 darab kerül. Az egész kerék súlya egyébként 150 tonna. Közben számolok: — Tizenhatszor három és fél. Több mint 50 köbméter, ha egyszer fordul a kerék. Egy gépgyárban az ember csínján bánjon a jelzőkkel. Zdenék MazaC esztergályos, a ZP 10.000 típusú tömedékölűgép középső tengelycsapjának megmunkálása közben — Nem nehéz megtalálni az 5-ös üzemet — magyarázza Zdenka Grom- nicová —, látja azokat a karcsú kéményeket? — Az az 1-es üzem, mellette van az „ötös" — mutatja az ablakon keresztül. Tényleg könnyen odataláltunk. Az üzem bejárata előtti miniparkban szobor: „Az ismeretlen kohász" — mondom magamnak, bár a megállapítás korántsem helyénvaló, hiszen a kohászat Ostraván „otthon" van. akárcsak a bányászat, amely amannak az alap- feltétele. Josef Mohyla, az üzem mechanikai műhelyeinek főmérnöke is készségesen fogad. Szerencsém volt talán, mert úgy hívnak, mint azt a csallóközi fiút, akivel együtt szolgált a hadseregben. A helyszíni szemle előtt rövid tájékoztató: — Ezekben a műhelyekben készülnek a nagyolvasztó berendezései, a martinkemencék, kokszolók tartozékai, valamint az észak-csehországi barnaszénmedence nagygépei, mint például az 1977-es brnői gépipari vásáron aranyérmet nyert ZP 6600-as töme- dékelőgép, amely 6600 köbméter földet képes óránként megmozgatni. Ugyancsak a külszíni bányák számára készülnek a nagy teljesítményű kotrógépek, például a marko'ós, serleges, kanalas, lépegető és kerekes kotrógépek legkülönbözőbb változatai, közülük is legnagyob a K—10.000-es. — Az elmúlt évi tervet teljesítették? — szakítom félbe. — Mindenben teljesítettük, sőt túl is teljesítettük. — Ezek szerint önök nem lehetnek „bűnbak" az észak-csehországi barnaszénmedence téli fejtési problémái ügyében — magvarázom iménti kérdésem indokoltságát. Aligha akad az országban írástudó, aki ne olvasta volna már valahol ezt a nevet: Vítkovice. Sőt azt is tudja valószínűleg mindenki, hogy e név nemcsak Ostrava egyik városrészét, vagy az észak-morvaországi központ I. ligás jégkorongcsapatát jelenti, hanem a Klement Gottwald Vasmű és Gépgyár gyűjtőneve is egyúttal. Ennyit én is tudtam. Igen ám, de hol kezdje az ember a helyszínszemlét, ha tisztában van azzal is, hogy jó esetben egy délelőtt áll rendelkezésére ahhoz, hogy valamit megnézzen abból, amire — így utólag könnyű ilyet állítani — legalább két hét lenne szükséges. Nem kis fejfájást okozó töprengés közepette támadt az az ötletem, hogy mi lenne, ha e mammutvállalat külhoni vonatkozásaival kezdenénk? Ugyanis így okoskodtam: ha valami itt van körülöttünk, akkor az olyan természetes, hogy a legtöbbször figyelemre sem méltatjuk. Akkor kezd érdekes lenni, ha a megszokottnál másabb vonatkozásban tudunk meg róla valami közelebbit. így a szempont, hogy a Vasmű hírt visz rólunk a világba, már sokkal érdekesebb, hisz’ nenj mindegy, hogy az a hír milyen ... Termékek 80 országba Ilyen megfontolások után kerestem a vezérigazgatóság épületében az exportosztályt, amelynek vezetője, Zdenka Gromnicová készségesen tájékoztatott: — A vállalat exportját tulajdonképpen két fő csoportra lehet osztani. Az egyik a kohászati termékek exportja; a másik fő csoport a gépipari termékek exportja, és ide soroljuk a gép- ipari-nagyberuházási egységek exportját. Vállalatunk 6 üzeméből a kohászati termékeket a 2-es és 4-es számú gyártja, míg a nehézgépipari erőgépek a 3-as, 5-ös és a 6-os üzemben készülnek. — A Vasműben készült hengerelt árut mintegy 80 országba exportáljuk. Legnagyobbrészt Jugoszláviába, Franciaországba, az NSZK-ba és Olaszországba s e termékek a nagy óceánjárók acéllemezborításául szolgálnak. A gépipari termékek exportja ennél szélesebb skálájú, hiszen darabáruról van szó. Ilyenek például a nagy térfogatú propán-bután gáztartályok, kazánok és a legkülönbözőbb kohászati berendezésekhez szükséges pótalkatrészek. — Az export volumenének jelentős hányadát a nagyberuházási egységek exportja képviseli. Például a szovjet- unióbeli Azovsztalban már üzembe helyeztünk egy hengerműt, amely már termel, sőt többet termel, mint ahogy mi azt a termelési paraméterekben megadtuk. Az elmúlt évben ugyanott további hengermű létesítését kezdtük meg. Két éve már Lengyelországban is működik hasonló. Az NDK-beli Rie- sában ez idén október elsején készülünk átadni egy további nagyberuházási egységet — a csőhengerművet. Egész sor további országba — elsősorban a szocialista országokba — szállítunk erőgépeket. A rijekai, pulai és a spliti hajógyárak nemcsak a mi Persze a fogalmakat sem szabad azért a hétköznapi szóhasználatban előfordulókkal összekeverni. Amikor az üzem „kovácsműhelyébe“ mentünk, már nem lepődtem meg a csarnok láttán. Itt megtudtam, hogy a vállalat monopolhelyzetben van az országban az ekevasgyártás terén. Olyannyira, hogy ez idén január 18-án készült el a gyárban a 15 milliomodik! Ezek szerint mindenkinek megvan Ostraváról a saját ekevasa — morfondírozok magamban —, persze nem otthon; hanem valahol valamelyik szövetkezetben. Pedig csak 1967 augusztusától gyártanak itt ekevasat. Nem is akárhogyan. Az itteni módszer — szovjet mintára — a korábbi technológiával szemben a duplájára növelte a teljesítményt és a termelékenységet. A lényege az, hogy itt már nem kovácsolják tovább az ekevas élét, hanem az egészet sajtolják. Mégpedig erre a célra öntött idomvasakból, így tulajdonképpen a nyersanyagból további közbülső munkafolyamatok nélkül készül ez a mezőgazdasági alapeszköz. Bevallom őszintén, hogy a kovácsokról látott-hallott-olvasott emlékeimre támaszkodva eléggé félresikerült képem volt a kovácsmesterség jelenlegi űzőiről. A tagbaszakadt egykori kovácslegényekkel nem volt tanácsos kikezdeni, különösen nem a falusi kocsmákban, de ennek ellenére azt tartották mindig, hogy halk szavú és alapjában véve rendes emberek. Nem beszéltek sokat, mert a hangjukat különben is elnyomta volna az acél csengése, amely jó messzire elhallatszott. ... annál azonban jóval messzebbre hallatszik a Klement Gottwald Vasmű termékeinek a híre. MÉSZÁROS JÁNOS Vladimír Pretsch a ZP 8800-as alfáihoz „kormányozza“ a síneken gördülő mogmunkálógépet {Gyökeres György felvételei) he ngerelt acéllemezeinkkel borítják az ott készült és majdan készülő óceán- járóikat, hanem valamennyi hajó hajtóművének főtengelyei is nálunk készülnek ... — Ezek után talán „evezzünk vissza hazai vizekre"... — vetettem közbe megköszönve a tájékoztatást. — Mi az, ami még érdekli?! — kérdez vissza az exportosztály vezetője —, mert látnivaló bőven akad. — Hol készülnek például az energetikát szolgáló és kiszolgáló berendezések? — próbálok kapaszkodni valami konkrétumba is. — Akkor az 5-ös számú üzemet kell megnéznie, ott készülnek a külszíni bányák berendezései és az ekevasak is. 1§7I. III. 1
