Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)

1979-03-11 / 10. szám

Mindenütt ezt a régi, megszokott szólásmondást ismételgették. Még egyes tudósok is ragaszkodtak ahhoz, hogy a szűzföldeken kúrán kell vetni.

Voltak azonban más nézetek is s már az első év tapasztalatai bebizonyították, hogy a májusban bevetett táblák nagyszerű gabonatermést hoztak. Mi nyilvánult meg ebben, a föld friss ereje, avagy a késői vetés? Az 1955-ös esztendőben jóval több volt a késői vetés, amely nyilvánvalóan jobban ellenállt a szárazságnak. Ogy tűnt, hogy minden világos, de a vita nem szűnt meg s főleg az őslakosokat volt nehéz meggyőzni. A Krasznoarmejec Kolhozban az engem ízletes kenyérrel megvendégelő Nyi- kolajev brigádvezető így zárta le erről a témáról folyó beszélgetésünket:

„Természetesen megpróbáljuk ezt, de nem tudja elképzelni, milyen nehéz lesz megfékezni parasztjainkat. Mihelyt meglátják, hogy a borona már kivihető a szántóföldre, galoppban nekifognak a vetésnek. Megszokták ezt...“

Bárhogy is volt, 1956 tavaszán már sok új gazdaságban épp olyan rendkívüli eseménynek tekintették a korai vetést, mint még nemrégen a későit. A korábbi szokások azonban még mindig éreztették hatásukat. Anatolij Rodionovics Nyikulin, a jeszilszki járási pártbizottság első titkára, egy kiváló dolgozó, aki a szűzföldeken lett a Szocialista Munka Hőse, egyszer Moszkvában elmondotta, hogy egy igazgató hogyan szegte meg a vetés új határidejét.

— S mit gondol, ki volt az, aki ezzel kitüntette magát? — Nyikulin megmondotta a szovhozigazgató nevét. — Még május elsejét nem ünnepeltük, amikor ez a „bajnok" berontott a járási pártbizottságra: — Titkár elvtárs, a szovhoz befejezte a vetést! — tisztelgett és katonásan összecsapta a bokáját. Székemből szinte felemelt az indulat: — Te ürü- fejűl Miért siettetek ennyire? — Elsők akartak lenni a járásban. — De most egyáltalában nem lesz gabonád!

Valóban így is lett. A járás 16 mázsás hektárhozamot ért el, míg „a járásban az első" csak hatmázsásat. Ez már régen történt és ez az elvtárs ezt az esetet követően rendkívül áldozatkészen dolgozott, úgyhogy nevét nem említem meg. De milyen nehéz kigyomlálni azt a szokást, hogy valaki feltétlenül elsőnek jelentse a feladat teljesítését, még ha azután ott a fű sem terem meg. És valóban előfordul ez is.

Emlékeztetni szeretnék arra, hogy néha még rosszabb a helyzet: a szántást jól elvégzik, idejében elvetnek, de azután a betakarításnál, a szállításnál, a raktározásnál és a feldolgozásnál a termésnek akár az egy- harmadát is elveszítik. Napjainkban a veszteségek elleni harc a mezőgazdaság alapvető tartalékainak egyike. Teljesen világos, hogy a termés megőrzése jóval kevesebb igyekezetét és eszközt igényel, mint maga a termelés. Ez az út tehát előnyös és megfelel a párt irányvonalának, amelynek célja a hatékonyság növelése s ami a legfontosabb, megfelel a nép érdekeinek.

Rendkívül nagyra becsülöm azokat az embereket, akik a mezőgazdaságban nyugodtan, zűrzavartól mentesen és hűhó nélkül megvalósítják irányvonalukat és mindig szemük előtt van a végső cél. A szűzföldeken sok agrotechnikai módszert kellett revi- diálni. A vetés határidejénél nem kevésbé fontos volt számunkra például a vetés mélysége. Nem volt a véletlen műve, amint arról meggyőződtünk, hogy 1955-ben az aszállyal szemben a legjobban a kokcsetavi terület állta meg a helyét. Még a vetés idején, amikor a Zsdanovszkij szovhozban jártam, figyelmeztettem arra, hogy a magot valahogy túl mélyre ágyazzák. M. G. Roginyec, a területi pártbizottság titkára, újra

megmagyarázott nekem „egy csekélységet".

— Agronómusunk véleménye szerint nem három-négy centiméter mélységbe kell vetni a magot, ahogy azt a szűzföldekre vonatkozóan az agrotechnikai előírások megszabják, hanem hat, sőt nyolc centiméter mélységbe.

— Hiszen így csak a kukoricát vetik.

Sajnos, nem jegyeztem meg magamnak ennek az agronómusnak a nevét, de magyarázatára emlékszem:

— Leonyid Iljics, már tavaly is egyes kísérleti földeken ilyen mélyre vetettünk. Az eredmény összehasonlíthatatlan! Ennek titka pedig teljesen egyszerű: a talaj felső rétege itt korán kiszikkad, a föld megrepedezik és széttépi a meg nem erősödött hajszálgyökereket. Nálunk viszont még a talaj kiszikkadása előtt erős hajszálgyökerek fejlődnek ki, amelyek felszívják a talajnedvet s azután már jönnek az esők.

Két napon át figyelemmel kísértem a vetés új módját. A Zsdanovszkij szovhozból ezzel az agronómussal együtt repülőgépen ellátogattunk a Csernyigovszkij szovhozba és más 'szovhozokba is, átszereltettük a vetőgépeket, a barázdákban kúsztunk, ujjainkat véresre felsebeztük és ellenőriztük, hogy milyen mélyre kerül a szem... S valóban, amikor száraz szél kerekedett, a vetés ezekben a gazdaságokban a leghosszabb ideig zöldellt és szigeteket képzett a nap perzselte sztyeppén. Megérte a fáradságot. Ma a szűzföldeken, más területektől eltérően, nyolc centiméter mélyre vetnek. Ez lett a megszokott agronómiái módszer.

így szedtük össze szemenként a tapasztalatokat. A sikerekkel egyidejűleg azonban új kudarcok is bekövetkeztek. Kezdtek valóra válni a tudósok feltételezései, hogy esetleg bekövetkezik a szél általi erózió. Emlékezem arra, hogy a pavlodari területen, D. A. Aszanov és I. F. Kaburnye- jev járási pártbizottsági titkárral együtt láttam első ízben a szűzföldeken szélvihart s az utak fölött homokörvényeket. A homokvihar borzalmas volt, alig jutottunk lélegzethez. S a földből rövidesen kicsírázott a gyom is.

Ez arra késztetett, hogy felkeressem a kurganszki területet s ott a Lenin f Hagyatéka Kolhozban Ty. Sz. Valce- vet. Tyerentyij Szemjonovics megmutatta nekem az egyetlen gyomnövény nélküli tiszta búzaföldeket és azután beszélni kezdett. Ezt a férfit nagy meggyőzőképesség jellemzi, aminek titka a sokéves tapasztalat, a népi bölcsesség és a föld iránti szeretet. Szűkszavúan, hasonlatokkal élve beszélt.

A sztyeppén a növénytermesztés legnagyobb ellensége a hántoló eke. Megérné — mondotta —, ha önöknél az én rendszeremet alkalmaznák. De talán kigondolnak valami jobbat, újabbat.

A lehető legnagyobb mértékben csökkenteni kell a földbe való beavatkozást! Törjék fel az ugart, de azután minél ritkábban nyúljanak hozzá.

A sztyeppében a termés alapvető feltétele a parlag. Nem lesz gabonájuk, ha a szűzföldeken parlag nélkül akarnak meglenni.

Elburjánzott a gyom? Ez várható volt. Egyelőre a búzát gyomosítja el itt-ott a vadzab, de előfordulhat, hogy a vadzabot fogja „elgyomosí- tani" a búza. Sokan megzavarodtak: Mi a teendő, ha erős a gyomosodás? Csakhogy a gyom csak rossz gazdálkodásnál válik erőssé. Jó dolog, ha később vetnek. Várni kell, kiprovokálni a gyomot s azután elpusztítani. S csak ezt követően vetni. Az embernek kell, hogy erős idegei legyenek. A mezőgazdaságban nincs

keresnivalója annak, akinek gyengék az idegei...

Idővel sok minden tisztázódott előttem. S ha ez így van, teheti fel az olvasó a kérdést, a jó tapasztalatok miért nem terjedtek el haladéktalanul a szűzföldeken? Erre azt válaszolom, hogy a földnek az ekénél és a gyomnál van egy jóval rosszabb ellensége is. Mégpedig a mindenféle „ajánlások" erőltetése. Túl sok volt belőlük s az ország emiatt túl nagy árat fizetett, amíg megértette, hogy a parancsolgatás szöges ellentétben áll a mezőgazdaság jellegével. S jóllehet — beismerem — gyakran kedvem volt „gyorsítani" és „megnyomni" a dolgokat, igyekeztem ezt önmagámban leküzdeni. Az embereket hagyni kellett, hogy maguktól rájöjjenek a dolgokra és kialakuljanak a kollektív tapasztalatok.

Természetesen kértem az újságírókat, hogy minél többet írjanak a legjobb szovhozok sikereiről, szemináriumokat és a Központi Bizottságon tanácskozásokat szerveztem. A legfontosabbnak tartottuk a tudományos intézetek hálózatának bővítését, feladatukul meghagytuk a hazai és a világtapasztalatok tanulmányozását és a föld eróziója elleni harc megbízható módszereinek kidolgozását. Nem hallgathatok a már Lenin-díjas A. I. Barajev által vezetett tudósok nagy munkájáról. Emlékszem arra, milyen szívósan bizonyította a parlagon heverő föld „kisméretű öntözésének" jelentőségét. Az sem a véletlen műve, hogy később éppen a ka- zah szűzföldeken alakult ki a mező- gazdasági talajvédelem rendszere.

Mindenképpen a parlagok megőrzésére törekedtünk. Csak egy érdekes dokumentumot említek meg. Dolgozó- szobámban 1955. június 9-én, a legnagyobb aszály idején, megtartottuk a szakemberek értekezletét. Borzalmas hőség volt, a földeket perzselte a nap s nekünk a jövőről, a kazahsztáni mezőgazdaság teljes öt évre szóló fejlesztési tervéről kellett beszélnünk. Idézem a gyorsírói jegyzetnek egy részét, amely feltárja, hogy akkoriban hogyan fogalmaztuk meg ezt a kérdést.

Melnyik elvtárs (a köztársaság mezőgazdasági minisztere: »Most a vetéseljárásről fogok beszélni. A szűzföldek több millió hektárjának hasznosításával kapcsolatban nagy szántóföldi területet parlagon kell hevertetnünk. Ezt az új földet három éven át búzával kell és fogjuk is bevetni, de a negyedik esztendőben parlagon hagyjuk. Ha évente, ahogy azt tervezzük, csak másfél millió hektárral tesszük ezt, akkor 1960-ig az egész szántóföldi területnek csupán egyhatodán érvényesíthetjük ezt a módszert. Agrotechnikai szempontból ez igen rossz. S ha 1960-ig még

mintegy 2 millió hektárnyi szűzfölddel fogjuk bővíteni a szántóföldet, akkor is az 1960-ra szóló jelenlegi terveinkben valamivel kénytelenek leszünk csökkenteni a gabonatermelésre szánt szántóföldet. Csak így biztosíthatjuk a földek kulturált megművelését. S ezt mindenképpen meg kell tennünk,. különben a föld ezt már a kezdet kezdetén megsínylené.«

Brezsnyev elvtárs: »Kinek van ezzel kapcsolatos ellenvetése?«

Melnyik elvtárs: »Ellenvetéssel él Kazahsztán Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a köztársaság minisztertanácsának határozata,

amely a gabonaneműekre vonatkozóan más számokat tüntet fel. Arról van szó, hogy megváltoztassuk ezt a korábban jóváhagyott határozatot, mivel, amikor kidolgoztuk, számos körülményt pontosan még nem vehettünk tekintetbe.«

Brezsnyev elvtárs: »Világosabban meg kellene magyarázni, hogy mi történik a parlagon heverő földekkel. Ogy látom, hogy valamilyen zsákutcába kerültünk, összefügg ez valamiképp határozatunkkal?«

Melnyik elvtárs: »Igen, az köti meg a kezünket«.

Brezsnyev elvtárs: »A gazdasági célszerűségből kell kiindulni. A gazdálkodás feltételeire épülő, megalapozott józan tervvel kell rendelkeznünk. Már ma sejtjük, hogy aszályosabb övezetben rosszabb minőségű földeken kell terjeszkednünk. Nézetem szerint lényegében leszögezhetjük, hogy találunk még néhány millió hektárt. Csakhogy milyen lesz az össztermés? Nem hagynak túl sok földet parlagon?«

Melnyik elvtárs: »Nem, ez nem sok. Mindent megfontoltunk és megegyeztünk a területekkel«.

Arisztanbekov elvtárs (a köztársaság szovhozügyi miniszterének helyettese): »A parlagon heverő föld területét 16—18 százalékra kell növelnünk, s akkor teljesíthetjük a javasolt feladatokat."

Brezsnyev elvtárs: »De mit nyerünk ezáltal? Tegyük fel, hogy a köztársaságban a parlagon heverő föld átlagosan 17 százalékot fog kitenni s akkor elérjük az igényelt össztermést? Vegyék fontolóra, hogy az össztermést illetően Kazahsztán kivételes, különleges helyzetben van. A párt és a kormány ezt szigorúan figyelemmel kíséri. Semmiképp sem szabad ügyeskednünk. Kell hogy legyen parlagon heverő föld, de menynyi? Mennyi volt ez a szűzföldek megművelésének kezdete előtt?«

Andrianova elvtársnő [a köztársasági mezőgazdaságügyi minisztérium tudományos osztályának vezetője): »Ez tizennyolc százalék volt 1940- ben. övezetünkben a parlagon heverő föld a növénytermesztés alapja. Ezen túlmenően szólni szeretnék az évelő takarmányokról. Azokra a területekre gondolok, amelyek ki vannak téve a szél eróziójának. Ott hosszabb rotációjú vetésforgókat kell bevetnünk, és takarmánynövényeket kell elvetnünk a föld megkötésére. A tervek ezzel számolnak. Malcev vetésforgója alapján azonban ki kell dolgozni az évelő takarmányok termelésének eljárását is.«

Brezsnyev elvtárs: »Ez jó dolog ... De milyen takarmánylucernájuk lesz ez idén mondjuk a pavlodariaknak. Sem takarmánynövényük nem lesz, sem semmi a föld megkötésére«.

(Folytatjuk)

Leonyid lljics Brezsnyev:

SZÜZfOLD

A szűzföldek korszerű megművelése napjainkban