Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-03-04 / 9. szám
117«. III. 4. N cn Földünkön percenként negyven gyermek hál éhen; százmillió gyermek rosszul táplált; 350 millió gyermek kellő orvosi gondozás nélkül nő jel. Ezeket a megrázó adatokat 1978-ban tette közzé az UNICEF, az ENSZ Gyermekjóléti Alapja. Az 1L0, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet ezt az elszomorító statisztikát így egészíti ki: „A tudományos és műszaki haladással kérkedő korunkban Charles Dickens számtalan példát találna tragikus sorsú gyermekekről szóló elbeszéléseihez. Olyan gyermekekről írhatna, akik felnőttként kénytelenek dolgozni.“ Es ezt az állítást számokkal támasztja alá: 52 millió 15 évnél fiatalabb gyermek kényszerül napjainkban arra, hogy megkeresse kenyerét. Közülük 32 millió családi üzemekben — többnyire földművelő gazdaságokban dolgozik. A többi 20 millió idegeneknél vállal munkát, és kap érte némi bért. Ázsiában 38 millió, Amerikában 3 millió, Afrikában 10 millió, Európában pedig egymillió gyermek munkáját zsákmányolják ki. Európában Olaszország, a Föld „legkeresztényebb és legkatoli- kusabb“ országa tartja az elszomorító rekordot a gyermekmunka kihasználásában. Az az ország, amely oly könnyen elérzékenyül a „mama“, „papa“ és „bambino" szavak hallatán. Igazságtalanság lenne azonban csak a szülőket vádolni azért, hogy gyermekeiket megfosztják a játékok és álmok világától. Nem szigorból vagy a szeretet hiányából, küldik gyermekeiket a munkaerőpiacra, hanem gazdasági kényszerből; az adott feltételek között nem képesek eltartani őket. A tudatlanság tudatlanságot szül, a nyomor pedig nyomort. Néhány példával szemléltethetjük, milyen is a „gyermekmunkások" sorsa Olaszországban. kozunk, de felháborodásunk csak rövid ideig tart. Nem figyelemreméltó pl. már az is, hogy nem létezik hivatalos statisztika a foglalkoztatott gyermekek számáról? A hallgatás a rossz lelkiismeret bizonyítéka. Nem ellentmondás, hogy egy országban, ahol százezrek vannak munka nélkül, gyerekek járnak dolgozni? Egy kívülálló talán így látja, de a viszonyok ismerője számára ez nagyon logikus. Legalábbis a munkáltatók szempontjából. A gyermekmunkás nevetséges bérrel is megelégszik, nem támaszkodhat a szakszervezetekre, a munkaadójának nem kell utána biztosítást fizetnie és bármikor elbocsáthatja. Mindamellett egy gyerek, ha korszerű munkaeszközök állnak rendelkezésére, szinte a felnőttekével egyenrangú munkát képes elvégezni. Valóban ideális munkaerő. *■ Gyerekek dolgoznak a benzinkutaknál, az iparosok műhelyeiben, a gyárakban, pékségekben. Néhány száz lírát kapnak a napi kimerítő robotért, amely megfosztja őket a nevetés, a játékok, az álmok világától, T íz és fél éves, és már három éve dolgozik. Paradicsompalánták támasztékául szolgáló hosszú karókról késsel fejti le a kérget. Ha jól megy a munka, naponta 200 darabot is megtisztít. Ilyen esetben a főnök a hét végén 5000 lírát fizet neki, máskor azonban csak 3000-et, ami a jelenlegi inflációs árakhoz viszonyítva nevetséges összeg. Andreának barátságos arca van és fényes, élénk szeme. Nem panaszkodik, a munka jobban tetszik neki, mint az iskola. Otthon, a mamánál van még három öccse; apja már évek óta hiába vár egy éjjeliőrállásra. Most abból él, amiből lehet. „Andrea mit csinálsz a megkeresett pénzzel?“ — A felét a mamának adom, a többit vasárnap mindenféle jóra költőm el. Pizzát, Coca-Colát vagy valami mást veszek magamnak“. Andrea nem egyedül dolgozik a műhelyben. Még tíz gyermek szorgoskodik itt késsel a kezében.' Több társuk a földeken szedi a paradicsomot. Pár kilométerre innen van Nocera Inferiore. A helyi asztalosműhelyben dolgozik a 12 éves Carmela és a 10 éves Fortina. A „szögelő pisztoly“ segítségével minden öt másodpercben összeszögelnek egy gyümölcsösládát. Végtelenségig ismétlik ugyanazokat a mozdulatokat. A villanyfűrészek zajától a saját szavát sem érti az ember. A műhely sötét, a levegő fűrészporral telített. Három fiú a galvanizáló műhelyben dolgozik, a legidősebb alig 13 éves. Fémlemezeket merítenek fürdőbe, majd szárítják, tisztítják, fényesítik őket. A mérgező savak megsebezhetik bőrüket, veszélyeztetik szemüket, tüdejüket. Nem törődnek vele. Heti 10 000 líráért kockára teszik egészségüket és életüket is. Andrea, aki a paradicsomkarókat tisztítja, jobb helyzetben van. „A gyermekmunkahelyeken“ tett látogatás Olaszországban először együttérzést majd haragot és végül az elkeseredett tehetetlenség érzését váltja ki az emberből. Ebben az országban egy hadseregnyi gyerek él, akiket megfosztottak legszebb éveiktől. A társadalom lábujjhegyen jár el mellettük. Mindenki tud erről a szégyenről, de senki sem beszél róla. Mindamellett Olaszországban törvény tiltja a gyermekmunkát. Sőt, 1967-ben megszavazták a kiskorúak védelméről szóló törvényt, amely bűnténynek tekinti, ha a kiskorúakat az emberi egészséget veszélyeztető ágazatokban foglalkoztatják. Ezek a törvények szépen hangzanak, de ez csak írott malaszt. Szinte minden munkahelyen — tiltott vagy nem tiltott foglalkozási ágazatban — találhatunk gyerekeket. Számukat megállapítani szinte lehetetlen. Épp azért, mert hivatalosan nem létezhet gyermekmunka. És mégis, szinte mindenki természetesnek, magától értetődőnek tartja ezt a nemzeti szégyent. Hiszen a munka a legjobb felkészítés az életre! Köny- nyítünk lelkiismeretünkön, amikor ilyeneket olvasunk az újságokban: egy altamurai 12 éves pásztorfiú öngyilkos lett, halálosan megsérült egy 11 éves „kőműves“, szörnyű halált halt egy fiú Porto EmpedoclebaiT, amikor beleesett egy oltott meszet tartalmazó gödörbe. Meghatódunk, felháborodunk, tiltaamely felkészületlenül taszítja őket a felnőttek világába. A gyermekmunka kizsákmányolása nemcsak az elmaradott Dél-Olaszor- szág bűne. Számos gyermek dolgozik az iparosított Észak-Olaszország- ban is, Torinóban és Milánóban. A fiúk és kislányok a legkülönbözőbb módon jutnak keresethez: karácsonyfadíszeket készítenek, gyöngyöket fűznek, autókat szerelnek össsze, hímeznek. A Torino környéki műhelyek főleg a Dél-Olaszországból ideköltözött családok gyermekeinek tízezreit foglalkoztatják. Murgeban, az egyik legelmaradottabb vidéken minden évben szinte hivatalosan megtartják a pásztorvásárt. Mennyit fizetnek pl. egy pásztorért? 125 000 lírát havonta, 10 kilogramm sajtot, 15 métermázsa fát, 12 kilogramm olajat és 12 kilogramm sót egy évre. Ennyiért adták el a-14 éves altamurai Michelo Colonnát, aki 1975. november 6-án agyonlőtte magát. Nem bírta már a magányt. 1978 májusában Domenico di Palo „gyermekpásztor“ drótból font hurkot, és felakasztotta magát egy fára. Körülbelül ugyanannyiért adták el, mint Michelot, ezenkívül — a szokásokhoz híven — 30 000 líra ütötte a „közvetítő“ markát. Ez egy egyszerű üzlet, amely írásos szerződés nélkül is érvényes. Az egyik oldalon ott van a gazdag nagybirtokos, a másikon a nyomorult, szegény család. És köztük a hét- vagy nyolcéves gyerek, akiből a sors pásztort csinált. Meglepő, de akadnak védelmezői is ennek „a gyermekfoglalkozásnak“. „Pásztornak lenni kiváltság“, hangoztatta egy ügyvéd, aki a bírósági eljárás során a munkaadót védelmezte. A nagybirtokosurat egy 9 éves pásztorfiúcska kínzásáért vonták felelősségre. Ügyvédje így védelmezte a gyermekmunka kizsákmányolását: „Ezeknek a fiúknak olyan munkájuk van amely megvédi őket a városoktól, ahol ma csak prostituáltak és kábítószer-élvezők élnek.“ Valóban olyan nehéz ma gyermeknek lenni? Elgondolkodhatnánk efölött különösen az idén, a nemzetközi gyermekévben. Kérdésünkre válaszolhatnak a fiúk és lányok százezrei, akiket a gazdasági és szociális körülmények idő előtt felnőtté tettek, jobban mondva betaszítottak a felnőttek világába anélkül, hogy valóban felnőttek lettek volna. Sokan közülük még gyerekesen mosolyognak, de ezzel a mosollyal gyakran csak leplezik fájdalmukat, amiért valami értékeset elraboltak tőlük. Naponta a gyermekkálváriák ezrei játszódnak ,le körülöttünk. A gyermekek szegénységéről, szorongásairól és nyomorultságáról egyszerű versikében vallott egy murgei kispásztor: E világ méltóságos urai, nemsokára meghalok, most mindjárt, ilyen fiatalon. Mint egy rabszolga, úgy robotolok. Már nem bírom tovább, már nem akarok dolgozni. Tudják-e, tisztelt urak, hogy mit csinálok? Nem térek vissza többé, megyek játszani. ALBERTO SALANI (EPOCA, Milánó) A I N O •d « > E « ► 43 ■fi 9 « , 00 03 N ~ O ►»5 »'S O um .a -2 »4 ** t2 N C w b '03 £ x «2 «3 UM 2 s 3 S i s63 ~ <d eg 'S £ 3 2 •*& <« rE *N O op o XJ e 03 ■O E 03 N m m 03 e 03 43 'S 'O d 43 4M 5 c 03 D< '03 X <
