Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-03-04 / 9. szám
Sokat beszélünk a gyerekekről. Elmondtuk róluk, hogy jók és rosszak, hogy ennivalók és rakoncátlanok ... Tudósok ülnek össze érdekükben, statisztikák készülnek róluk: bizottságok alakulnak, tanácskozások zajlanak. Központi, mindennapos téma a gyermek... A gyermek, akit szeretünk, akit nevelünk, akit óvunk, védünk, aki a szemünk fénye. De mindig csak mi beszélünk róluk, felnőttek. Beszéljenek most ők, a gyermekek: rólunk, felnőttekről. Azokról, akik világra hozzák őket, akik nevelik, tanítják őket az iskolában, óvodában. Azokról, akikkel az utcán, az üzletekben, a mindennapi életben találkoznak. Mondják el, milyenek az ö szemükben a felnőttek. // Óvodások „Anyukám szokott értem jönni az óvodába. Útközben megkérdezi, mit tanultam, mi volt az ebéd, de ha én kérdezek valamit, arra mindig azt válaszolja, hogy most ne kérdezősködjek, siessünk haza, majd otthon beszélgettek... Otthon átöltö- zök, és anyukám átküld a szomszédba, Mónikáékhoz, mert ő nem ér rá, neki főzni, mosni, takarítani kell. Mikor elkészült a vacsora, átjön értem, aztán megvacsorázunk, megnézem a tévében a mesét, és máris küldenek aludni, de én nem akarok menni. Még velük akarok maradni. Ilyenkor apukám mindig megver, a kezemre üt vagy meghúzza a hajamat, és bedob az ágyba. Hiába sírok, nem jönnek be hozzám. Ha kérem őket, hogy meséljenek nekem, azt mondják, hogy most nem érnek rá.“ (ötéves kislány) „Apukát azért szeretem, mert ő nem üt olyan nagyot, mint anyuka. Anyu mindig megver, ha sok vizet iszom, ha kimegyek játszani, ha nem akarok este lefeküdni. ... Nekem soha nem mesélnek, pedig nagyon szeretem a meséket. Mindig azt mondják, hogy a tévében mesél a maci. De én azt szeretném, ha anyuka is mesélne.“ (ötéves kisfiú) „Az én anyukám mindig a legelsőnek jön értem az óvodába. Otthon segít az átöltözésben. Ha mos, vagy takarít, mindig mellette vagyok, beszélgetünk. Este, ha már megvacsoráztunk — de néha előtte is ni, mert azok sok pénzt keresnek.“ (Nyolcéves lány) „A tanító néni 'kedves hozzám ... Én apukámmal szoktam a leggyakrabban beszélgetni. Ha már befejezte a munkáját, odajön hozzám, megkérdezi, leírtam-e a leckémet, és amit nem tudok, azt megmagyarázza ... Hétvégén meg szokta kérdezni, hogy nem akarok-e moziba menni, és ha igen, akkor mindig elvisz. Anyukának csak szombaton és vasárnap van ideje. Akkor szoktam vele beszél-* getni. Elmondom, mi volt az iskolában, mit láttam a tévében, ö mindig türelmesen végighallgat ... Olyan akarok lenni, mint anyukám, meg apukám, mert ők nagyon jők hozzám.“ (Nyolcéves lány) „A tanító néni jó, csak az rossz, ha én jelentkezeik, majdnem mindig mást hív ki... Vasárnap és szombaton szoktam a legtöbbet beszélgetni anyukámmal. Máskor azért nem tudok vele beszélgetni, mert későn jön haza, és sok a munkája... Nekem nem szoktak mesélni, csak akkor, ha apukámat beráncigálom a szobába. Nagyon szeretem a mesét!... Orvos szeretnék lenni, azért hogy ha édesanyám beteg lesz, meggyógyíthassam... A felnőttek jók hozzám, de a szüleim nem mindig. Engem édesapám szokott megverni.“ (Hátéves fiú) „Szerintem a nagyok jót akarnak nekünk, például a szüléink majdnem minden pénzt ránk költenek... A mi tanító nénink szigorú ... A legkedve—, meséket olvas nekem. A térdére ültet és úgy. Apukával meg vonatozunk vagy kockából várat építünk. Este gyakran benyitnak a szobámba, megnézik, alszom-e már. Ha még nem, leülnek az ágyamra, és mesélnek, míg el nem alszom.“ (ötéves kisfiúi ALAPISKOLASOK — ALSÖ TAGOZAT „A tanító néni jó hozzánk, mindenre megtanít, de itt-ott szigorú. £n apukámmal szoktam beszélgetni. Legtürelmesebben az apukám szokott válaszolni, mert anyukám takarít és mos... Elszokott hozzánk jönni Vera néni, és ő úgy szeret, hogy azt szokta mondani: én vagyok az ő lánya ... Engem anyukám szokott megverni... £n Erika anyukájára akarok hasonlítani, azért, mert olyan Jó és kedves.“ (Nyolcéves lány) „Én anyukámtól szoktam kérdezgetni, de nincs ideje válaszolni, mert takarítani is kell... Orvosnő szeretnék lensebb könyvem a Hetvenhét magyar népmese.“ (Hétéves fiú) „Én anyukával szoktam beszélgetni. Apukámat ritkán látom, mert sóikat dolgozik, és sokszor el kell kísérnie a vendégeket. Mindig éjszaka jön haza, és korán reggel megy el... Én magamnak mesélek.“ (Hétéves lány) „Apukámmal arról szoktam beszélgetni, hogy hogyan élt a háború előtt... De nem sokáig mesél, mindig hamar megunja ... Orhajós akarok lenni, hogy elrepüljek innen ... Nem nagyon szeretem a felnőtteket, mert mindig elküldenek, és azt mondják, hogy ez nem gyereknek való dolog. Meg elvernek, ha nem vagyok szófogadó.“ (Nyolcéves fiú) GYERMEKOTTHONBAN ,.Nekem a tanító néni az anyukám meg az apukám is. öt mindenkinél jobban szeretem. Sokat mesél nekem, és meséskönyvet ad ajándékba. És soha nem ver meg... A felnőttek rossz emberek lehetnek, csak a tanító néni a legjobb.“ (Kilencéves fiú) „Hozzám néha eljön látogatóba az anyukám. Megpuszil és cukrot ad ajándékba. Megkérdezi, hogy vagyak, hogy érzem magam, és utána csak nézzük egymást. Nem tudunk niiről beszélgetni. Jó hogy eljön, de nem nagyon várom őt. Egyszer elvitt magával, de otthon a bácsi nem volt hozzám kedves, nem éreztem tói magam... Mindig itt szeretnék maradni, getünk... A felnőttek viselkedése mindig attól függ, hogy milyen hangulatuk van. Néha talán túl sokat foglalkoznak velünk és meg is vernék. De szerintem a duma többet ér, mint a fenyítés... A felnőtteknek sokat kell dolgozni, és vannak napok, hogy nem is találkozom a szüleimmel, de ha van idejük, igyekeznek velem törődni... Szeretnék olyan lenni, mint a szüleim, mert ők nagyon becsületesek és pontosak.“ (Tizenhárom éves fiú) „A felnőttekről alkotott véleményem változó. A felnőttek általában idegesek, nem valami elnézőek és megértőek. Az öregek egy része ugyan szidja a mai fiatalokat, és azt mondják, »bezzeg a ml időnkben« ... Szüleim eléggé törődnek velem, adni, de azért nagyon szeretem őt.“ (Tizenegy éves lány) ISKOLÁSOK — FELSŐ TAGOZAT „Anyuval szoktam beszélgetni, de ritkán. Apuval jobban szeretek beszélgetni, mert ha a számtant gyakorolom, akkor anyu mindig veszekszik. Viszont anyu többet mesél. Apu meg folyvást azt mondja, olvass magad! Én tanító néni szeretnék lenni, mert szeretek parancsolni, magyarázni... Legtöbbször anyu pofozkodik, de ha anyu ver meg, akkor kisebbet üt, mint apu.“ (Tizenegy éves lány) „Nekem a felnőttek nem tetszenek. Olyan beképzeltek. Azt hiszik, ők mindent jobban tudnak, mint a gyerekek, minket mindig lenéznek. Mindig azt mondják: neked ez még magas. Ha valamit vesznek nekem anyuék, sosem kérdeznek meg, hogy tetszik-e vagy sem, pedig hát én fogom használni... Ha nálunk társaság van, és közéjük megyek, akkor mindig elhallgatnak, vagy csak suttognak, hogy én ne halljam. De egyszer kihallgattam őket.“ (Tizenkét éves fiú) „A tanárak különböznek egymástól. Vannak jó és rossz tanárok. Szerintem a tanárok sokszor olyanok, mint a szülők: kivételeznek ... Néha nem szeretem a felnőtteket. Például, ha az üzletben gorombán szólnak hozzám, ha azt mondják: »Mit akarsz?« Szerintem megkérdezhetnék: »Tessék!«... A tanárok és még a szülők is beleütik olyanba az orrukat, amibe nem kellene, vagy amihez nem értenek. Mindenáron nevelni akarnak... A szüleim keveset visznek kirándulni, mert: nincs idejük— Szeretnék különbözni a szüleimtől, csendes életet élni a gyermekeimmel, nem marakodni.“ (Tizenhárom éves lány) „A mi szemünkben általában az a tanító jó, aki jó jegyet ad, de szerintem az a jó, aki jól elmagyarázza az anyagot, és' olyan jegyet ad, amilyet meg- érdeihlünk... A szüleimmel mindenféle problémáról beszélgpndolnak a- jövőmre is és emellett hagynak engem is önállónak lenni-... A tanárok egy része jó hozzánk, törődik velünk, érezzük,, hogy komolyan gondolja a munkáját, de a másik részük nem érti meg a diákvicceket ... Építész szeretnék lenni. Szeretném megváltoztatni a felnőttek által tervezett lakótelepek unott egyhangúságát. Szebb lakóépületeket és középületeket tervezni. A mai lakótelepek borzalmasan unalmasak. Nem értem meg a felnőtteket, hogy ezt nern veszik észre. Mindenüvé több fát és növényt telepítenék és na- gyon-nagyon sak játszóteret. De nem olyanokat, amilyenek a mai játszóterek, mert azokon nem lehet játszani. (Tizennégy éves fiú) „Nekem az az érzésem, hogy nagyon sokat törődnek velem a felnőttek: beszélgetnek velem, elvisznek kirándulni, moziba meg színházba is. Az ajándékaimat mindig én választom ki. Azt megmondom nekik, hogy mit akarok, és azonnal megveszik. Múltkor egy bicajt vettek, azelőtt farmert meg magnót. Nekem mindenem megvan.“ (Tizenhárom éves fiú) „Szerintem a szülők a szere- tetüket sokszor azzal akarják kimutatni, hogy pénz adnak nekünk, hogy megveszlek mindent, amit csak kívánunk. Pedig nekem kevesebb pénz, kevesebb ajándék is elég lenne. Inkább többet foglalkoznának velem, ha beszélgetni akarok, ne küldjenek el moziba. Ha olyanok lennének, mint a nagy- rrtamáék, akiknél a szünidőt szoktam tölteni. Tőlük bármit megkérdezhetek, mindent megmagyaráznak, sosem mondják, hogy nem érnek rá, hogy nincs idejük. Legszívesebben mindig náluk lennék, de ez sajnos nem lehet.“ (Tizenhárom éves fiú) „fel mindenkihez szeretnék hasonlítani csak a- szüléimhez nem, mert ők mindig verekednek, veszekednek, kiabálnak, még tanulni se tudok. Mindig semmiségeken vesznek össze. Például a múltkor azért haragudtak egymásra, mert anyu nem úgy tisztította meg a zöldséget, ahogy azt apu akarta. Ordítoztak és csapkodták az ajtót. Velünk sosem beszélgetnek. Ha a kistestvérkém este föíslr, csak beordttanak, hogy. nézzem-meg őt, de nem jönnek be' hozzá. Már azon is gondolkoztam, hogy el kellene menni tőlük, de a kistestvérkémet sajnálom itthagyni, és nem is tudnék hová menni. A többi felnőtt állandóan jó hozzám, főleg az alattunk lakó szomszéd néni, aki mindig meghív magához, süteményt vagy cukorkát ad, de már könyvet is kaptam tőle, Ö sokat beszélget velem, ami nekem nagyon jólesik. 2 meg tud érteni I“ (Tizennégy éves fiú) (A beszélgetések Kassán (Kosice) és Nagy kapóson (Veiké Ka- pusany) készültek.) ZOLCZER JÁNOS JPUU. NESEIJ NEKEM! (A sxario f el Tétele)
