Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-02-18 / 7. szám
ÚJ szú 4~ autósok\ ./motorosok , BIZTONSÁGI SZÉLVÉDŐ A legelső gépjárművek elkészítése óta a konstruktőrök azon fáradoznak, hogy növeljék a gépkocsiban ülők biztonságát összeütközés esetén, amikor rendszerint deformálódik a gépjármű elülső szélvédője. Ez ugyanis fej- vagy arcsérüléssel jár. Az üvegipár már sok éve igyekszik segíteni a konstruktőröknek. Kezdetben kemény, később ragasztott üvegből készítették a járművek szélvédőjét. Jelenleg a brit szakemberek a legjobb, a legbiztonságosabb üvegnek,’ a Triplex Safety Glass Co, Ltd. cég termékét tartják. Szerintük a Triplex Ten Twenty üveg egy százalékra csökkenti annak valószínűségét, hogy arcsérülést szenved az, aki fejjel az üvegnek esik. Az üveg kikísérletezése nyolc évig tartott, s tervezői több kritériumot tartottak szem előtt: azt, hogy összeütközés esetén csökkenjen a súlyos arcsérülés veszélye, lassúbbá váljon a fej becsapódása, védjék a jármű utasait a felrepülő kövektől és más kemény tárgyaktól, s az üveg ezeket a tulajdonságait szélsőséges időjárási viszonyok és különféle vegyianyagok, tisztítószerek hatásának kitéve is megőrizze. A Triplex Ten Twenty üveg három rétegből áll. Belső rétege 2,3 milliméter vastag, a külső is ugyanennyi. A kettő között poli- vinilbutirál fóliát helyeznek el. A fólia vastagsága 3/4 mm. Ha a fej nekiütődik az üvegnek, az üveg meghajlik a külső réteg összetörik ugyan, de a belső réteg elnyeli az ütközési energiát. Végül az egész apró tompa részecskékre hullik szét, de a részek az összekötő fólián maradnak. Az is lényeges, hogy a helyéhez nem kötött járművezető nem esik ki az összetört ablaküveg nyílásán a járműből. A termelők nagy keresletre számítanak, ezért új gyárat építettek. A szakemberek becslése szerint 1980-ban az újfajta üvegből egymilliót adnak el. Az autórádió térhódítása Bizonyos ideig tartó stagnálás után ismét növekszik világszerte az érdeklődés a gépkocsikba szerelt rádiókészülékek iránt — mondják a szakemberek és hozzáteszik, hogy az érdeklődés és a kereslet nemcsak az autórádió, hanem különféle más készülékek iránt is fokozódóban van, egyre nagyobb tért hódít a kazettásmagnó és a közúti szolgálat utasításait továbbadó berendezés. Például az NSZK-ban az idén az összes gépjármű 75 százalékát felszerelik autórádióval. Ehhez mintegy 16 millió rádiókészülékre van szükség. Az országban évente mintegy 3 millió autórádiót adnak el és a Grundig cég arra számít, hogy a piac csak valamikor 1985 táján lesz 90 százalékban telített. Az autórádió eladási lehetőségei továbbra is nagyok. Hiszen a statisztikai adatok szerint az olyan fejlett országokban mint Svédország, Hollandia, Belgium és Franciaország a gépkocsiknak csak 60 százaléka van autórádióval felszerelve, míg Portugáliában, Spanyol- országban, Finnországban, Olaszországban, Norvégiában és Nagy-Britanniában még ennyi sem. (raj) A Trnavai Autógyárban sikeresen folynak a mezőgazdaság számára gyártott Tatra Agro tehergépkocsi prototípusának próbái. A járművet a Trnavai Autógyár a koprivnicei Tatra Vállalattal, a pelhfimovi Agrostroj Vállattal, a kassai (KoSice) Kelet-szlovákiai Gépgyárral, a Brandysi Gépgyárral, a Senica na Hané-i Öntödével közösen fejlesztette ki a Tatra 815 típusú gépkocsiból. Istálló-1 és mütrágyaszó- róval, fekáltrágya-tartállyal és más berendezésekkel szerelték fel. A képen: a Tatra Agro istállótrágya-szóróval. (Felvétel: V. Andor — CSTK) 1979. II. 18. AZ AUTO KÖRÜL MEDDIG ÉRDEMES HASZNÁLNI A KOCSIT? II. Az előző folytatásban jeleztük, hogy a használt autó eladása előtt a komoly javításokra fordított kiadások kidobott pénzt jelentenek! Másképpen kifejezve: addig adjunk- túl a kocsin, mielőtt a nagy kiadással járó javítások válnak szükségessé. Itt, és ebből a szempontból persze pontosabban körül kellene írni, hogy mik is ezek a „nagyobb javítások“, és mikor jelentkeznek, mikor esedékesek. Az autó átlagos élettartama legértékesebb fődarabjának állapotától, a motortól függ. A motor élettartamául nagy általánosságban 100 ezer kilométert jelölnek meg. Ehhez a kerek számhoz görcsösen ragaszkodni azonban balgaság lenne, hiszen van olyan autós, aki a városi forgalomban rallye-versenyzőként gyötri, kínozza kocsiját, a másik viszont a forgalomnak, az útviszonyoknak megfelelő célszerű vezetési stílussal hajt, kíméli autóját. Ez utóbbi kocsijának — könnyű kitalálni — csalk jóval kisebb mértékben használódik el a kuplungja, az abroncsa, a fékbetétje. Természetesen az üzemanyagfogyasztás is kisebb, mint az esztelenül rohangáló esetében. Erre bővebben későbbi folytatásokban visszatérünk. Az autó élettartamának becslésénél többek között azt is figyelembe kell venni, hogy a kocsik motorjának lökettérfogata különböző. A nagyobb teljesítményű autók kapacitása a szokásos sebesség mellett nincsen kihasználva. Ez eleve „megnyújtja“ az élettartamot. Az automatikus sebességváltómű is kíméli a motort, az abroncsokat (és az autós idegeit). Tapasztalati számok alapján néhány márka, illetve típus tekintetében megkíséreljük azt, hogy az élettartamra támpontul szolgáló adatokat adjunk: — a kimondottan kiskocsiknak legalább 70 ezer km-t nagyjavítások nélkül kell megtenniük; — a középkategóriába tartozó típusoknak lényeges fődarabcsere nélkül 100 ezer km-t kell futniuk. Nagyobb kocsiktól mintegy 120 ezer km-t lehet megkövetelni; — egy nagy, hathengeres futásteljesítménynél már 150 ezer km körüli számmal kalkulálhatunk. Senki se vessen ránk követ azonban, ha mondjuk azt, hogy egy Trabanttal valaki 120 ezer km-t tesz meg nagyjavítás nélkül, ugyanakkor más autós egy Skodával 80 ezer km-ig sem jut el, hiszen az adott autós vezetési stílusa, rossz, vagy jó „szokásai“ (s nem utolsósorban adott esetben az autós szerencséje) bizonyos körülmények között nagyobb „szerephez“ juthatnak, mint maga az autó. Ha egy műszaki vizsgálatnál (például a kötelezőnél) nagyobb javításokat követelnek, és e javítások, alkatrészcserék (fődarabcserék) költségei, kiadásai a kocsi pillanatnyilag felbecsült értékének a felét meghaladják, akkor éppen ideje, hogy megváljunk a derék „jószágtól“. Ez az 50 százalék — az autó pillanatnyi használati értékének a fele önkényesnek tűnhet. Ez a szám végül is valóban önkényes, mert itt is mindig vannak olyan kivételek, amelyek erősítik a szabályt. Nagy általánosságban azonban egy használható átlagos értéket, kiindulópontot jelenthet. A kocsiját jól ismerő úutós biztosan nem válik meg túl korán ezzel a módszerrel a még teljesen üzemképes (alkalmas) autójától, de az biztos, hogy nem érdemes túlságosan sokat költeni a már „öreg“ kocsira. A régi autónál a nagyjaví- , tások sosem fizetődnek ki, ezt ismételten hangsúlyozzuk. A sok-sok tényezőn kívül természetesen azt is számításba kell venni autócsere, illetve másik autó vásárlása esetén, hogy van-e elegendő pénzünk egy használt, vagy új kocsira. molnár orrú (Folytatjuk) 3. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése: a) terelőút tehergépkocsik részére; e járművek vezetőit az út kezdetén és folyamán tájékoztatja a terelőút irányáról; b) útirányjelző tábla tehergépkocsik részére kijelölt parkolóhelyhez; c) mentesítő útvonal iránya. 4. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése: a) jelzőtábla útkereszteződés előtt; az autóút előtt jelzi az útirányokat; b) jelzőtábla útkereszteződés előtt; a legközelebbi útkereszteződésnél az autópályára vezető útirányokat jelzi; c) jelzőtábla aluljáró vagy ■ felüljáró előtt. 6. Az ábrázolt útkereszteződésen hányadikként halad át az 1-es jelű jármű? a) Elsőként. b) Másodikként. c) Harmadikként. Helyes válaszok: '99 ‘B£ ‘Bk ‘BE ‘3Z ‘3I 5. Az itt ábrázolt jelzőtáblák jelentése: tilos várakozás és tilos várakozás vége; lakott területeket vagy azok részeit jelölik meg, ahol a jelzőtáblán jelzett időszakban tilos várakozni olyan járművekkel, amelyek jelképét a jelzőtáblán feltüntetik; tilos várakozás és tilos várakozás vége; lakott területeket vagy azok részeit jelölik meg, ahol olyan járművekkel, amelyek jelképét a jelzőtáblán feltüntetik, csak a jelzett időszakban szabad várakozni; korlátozott időtartamú várakozási övezet és a korlátozott időtartamú várakozási övezet vége. a) b) c) KÖZLEKEDJ SZABÁLYOSAN! A gépjárművezetői vizsga teszt-kérdései 99. 1. A vontató és a vontatott jármű vezetője a) haladás közben nem ehet, nem ihat és nem dohányozhat; b) lejtőn lefele köteles bekapcsolt sebességi fokozattal haladni; c) köteles előzetesen megegyezni a haladás közbeni kölcsönös megértés módjában. 2. Vontatni a) csak egy motoros járművet vagy pótkocsis motoros járművet szabad; b) legfeljebb kát motoros járművet vagy félpótkocsis járművet szabad; c) legfeljebb egy motoros járművet vagy pótkocsis motoros gépjárművet szabad; pótkocsis motoros járművet vontatni tilos. PRAHA ^TÁBOR r kama^ BRNO * M m i i %