Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-02-11 / 6. szám
I 9 Sorozatokról — tévésekkel A KÓRHÁZ A VAROS SZÉLEN ORVOSA Az utóbbi években egyre több televíziós sorozat készül a szocialista országokban. Es akár a múltból, akár a jelenből, akár a jövőből mutatnak föl képeket, elevenítenek meg fiktív vagy valós történeteket, általában szenvedélyes vitákat kavarnak, mindenféle vélemények elhangzanak, van, akiknek nagyon tetszik, van, akiknek egyáltalán nem tetszik ugyanaz a sorozat. Az azonban elvitathatatlan, hogy a sorozatok nagy népszerűségnek örvendenek — nálnnk is. Nemrégiben mi is jelen voltunk azon a találkozón, amelyen újságírók találkoztak a Csehszlovák Televízió néhány képviselőjével, az újságirószövetség roztf/zi alkotóházában. Természetesen, szó esett a sorozatokról, elhangzott egyebek között, hogy kevés a jó forgatókönyvíró, egészében az utánpótlás sem képvisel különösebb színvonalat, egyszóval: kevesen állják a versenyt jaroslav Dietllel. Pedig — ez is elhangzott — a sorozatok nagy hatást gyakorolnak az emberekre. Dr. Vladimír DivH, a Csehszlovák Televízió központi igazgatójának első helyettese hangsúlyozta, hogy ezek a filmsorozatok világosan és egyértelműen képviselik pártunk művelődéspolitikáját. Ezután jaroslav Oudek a Nő a pult mögött és a Kórház a város szélén című Dietl-sorozat rendezője beszélt, főként az utóbb említett alkotásról. Elmondta, mennyire fontos, hogy jó szaktanácsadója legyen a rendezőnek, persze, ő maga is tanulmányozza a környezetet, például az elmúlt év végén vetített sorozat forgatása előtt és közben többször megfordult a kórházban. A jelenlevők érdeklődéssel hallgatták, amikor Karel Högerről beszélt, akinek a szerepét végül is Ladislav Chudík szlovák színművész játszotta el. Mert Karel Höger, a cseh színház- és filmművészet nagy alakja időközben elhunyt. Vele kezdték meg a forgatást, de csak néhány jelenetet vehettek föl. „Van egy forgatókönyvünk, színészünk, akit kiszemeltünk, elképzeltünk erre a szerepre, és aztán kapjuk a hírt, meghalt. Bármennyire fájt is, másnap folytatnunk kellett a munkát. De kivel? Karel Höger már megadta a hangot, olyan nemes, magasztos vonásokat kölcsönzött a szerepének, hogy másképo már el sem tudtuk képzelni az orvost. Oey érezzük, és a közönség véleménye is hasonló. Ladislav Chndík személyében méltó színész vette át a szerepet, kiválóan játszott. Hadd áruljam el, amit a nézők nem tudhatnak, a film egyik jelenetében, a távolodó kocsiban nem Chudík ül, hanem Höger. Szándékosan ragasztottuk be ezt a kockát, így ő is jelen van a sorozatban.“ (br) V an egy áldott jó tulajdonságom: minden egyes feladatnál azt érzem, most indulok a pályán. Nem tudom, mások hogy vannak vele, én az első napokban rettentő sokat gyötrődöm a szerepemmel. Aztán szépen, lassan végigjárom az egészet, a szavak gondolatokat alkotnak, a gondolatok érzelmi állapotokat hoznak felszínre, s egyszer csak azon veszem észre magam, hogy a figurával teljes mértékben azonosultam. Ha netán könnyen jön valami, ösztönösen menekülök előle. Olyankor ugyanis azt hiszem, egy bevált séma jelentkezik nálam, s amit teszek, rutinból teszem. Mozaikok élnek bennem Hegedűs D. Géza színészi játékából. Hangjából, gesztusaiból, mozdulataiból, döbbenetes erejű énekmegszólalásaiból, csendes prózai jeleneteiből. Pedig hét-nyolc évvel ezelőtt még önmagának sem merte bevallani, hogy irodaloméhségén csak úgy tud tompítani, ha színész lesz belőle. — Apám versmondó ember, anyám daloló, táncos asszony. Észrevétlenül ragadt rám az irodalomszeretetük. Érdekes módom mégis fúró-faragó szakmát választottam magamnak, persze arról, hogy mire tanítanak majd a technikumban, csupán halvány elképzelésem volt. Az irodaloméhség valamiféle védőrendszert alakított ki bennem. Aztán nap napra jött, év évre, s a jó könyvek, a szép színházi előadások egyre közelebb sodortak a Szín- művészeti Főiskolához. A film is meghatározó eseménye volt az életemnek. Ibrányi nagyapám mozit épített a faluban, ahol a nagynéném volt a mozigépész. S a mozi minden gyereknek izgalmat jelent. Hát még akkor, ha a vetítő melletti lükön kukucskálhat be a vászonra... Bergman Szenvedélye hozta meg számomra az első olyan művészi esztétikai és emberi mondanivalót, amelyet az azóta eltelt tíz év sem tudott kimosni az emlékezetemből. Most is eszembe jutott egy mondat a filmből: „A félelem kegyetlenné teszi az embert.“ így igaz, nem? „ .... mezítlabb, egy szál pendelyben indultam megkeresni anyámékat.“ (Domonos Sándor felvétele) A darazsat is félelemből ütöm le, pedig nem is biztos, hogy megcsípne. Szülőfaluja és családja ma is az éltető gyökeret jelenti számára. Mindennapi gondjai ritkán kényszerítik fejtörésre, hiszen még kollégista korában önállóvá vált; de ha komolyabb dolgokban kell határoznia, valahogy mindig az otthon vetületében fogalmazódik meg a döntés. — Azt az élményt, amely meghatározza gyermekkoromat, úgy hordom magamban, hogy vagy le kell küzdeni belőle valamit, vagy csak ennek a segítségével tudok továbblépni. Talán hétéves sem voltam, amikor egy téli estén felriadtam az álmaimból, s amint rájöttem, hogy egyedül vagyok a házban, félni kezdtem. Aztán mezítláb, egy szál pendelyben indultam megkeresni anyámékat. A harmadik utcában vettek észre az emberek, bevittek magukhoz, plédbe csavartak és kályha mellé ültettek. Bár távol élek az otthonomtól, de a biztos hátországra, a szeretetre, a bizalomra, amely kölyökkoromban vett körül — ma is szükségem van. Harmadéves korától gyors egymás útónban kapja a tévészerepeket. Első feladatát a Pokolraszállásban játszotta el. — Kútvölgyi Erzsivel a jövőt hazudtuk egymásnak a filmben ... Rózsa Béla szerepében a Kísértésben szintén emlékezetes színészi alakítást nyújtott. — Amikor Esztergályos Károly úgy döntött, hogy elkészíti Székely János regényének tévéfilmváltozatát, elküldte a könyvet, olvassam el. Kétszeresen boldog voltam. Először a regény révén, mert rettentően tetszett, aztán azon a napon, amikor megtudtam, hogy én játszom a főszerepet. Az anyagi lehetőségek sajnos, nem tették lehetővé, hogy a főhős megrázó erővel és humorral teletűzdelt gyermekkora is filmszalagra kerüljön, így csak a felnőtté válását, az életben való elindulását csináltuk meg. A legnagyobb segítséget az jelentette a figura életre keltésében, hogy olyan vonásokat fedeztem fel benne, amelyek az én egyéniségemen is nyomot hagytak. Rózsa Béla egy viszonylag zárt közegből jóval nyitottabb, fényével, zenéjével, illatával, hangulatával mutatósabb, vonzóbb, de rcmlottabb világba kerül, s ez általában kísértésbe ejti az embert. Én is zárt környezetből csöppentem bele a nagyvárosi forgatagba, ahol bizony, nem könnyű kitapogatni a tisztesség útját. Rózsa Béla is megváltozik a sok veszélyt rejtő világban — igazságérzete azonban minden akadályon átsegíti. A'Fiú a kastélyban című tévéjátékban - már ízelítőt kapott abból, hogyan kell idegen ajkú kollégával játszani. A Kísértésben lengyel partnere volt. Anna Neh- rebecka. — Semmi visszafogottság nem volt benne, amivel nehezíthette volna a helyzetet. S mivel én sem vagyok elzárkózó típus, megpróbáltam közeledni hozzá. Rájöttem, hogy a nyelv nem lehet akadály közöttünk, Hiszen az a megmagyarázhatatlan kisugárzás, ami két ember játékában jelen van, feledteti, hogy mindketten más nyelven mondjuk a szöveget. , Nem egy tévéfilmben fizikai munkát is végzett, ha a szerep úgy kívánta. Az Állványokon című alkotásban például egy kőművesfiút alakított. — Tudom, hogy mit jelent alkotni, teremteni, kézzel foghatóan csinálni valamit. Máskor is hordtam én már téglát, és kevertem habarcsot, nemcsak a filmben. Középiskolás koromban egy Felső- Tisza-i árvíz után két hét alatt tizennégy házat építettünk fel egy faluban. Nincsenek különösebb . vágyai. Sokat és sokfélét szeretne játszani. Tévében, filmben ugyanúgy, mint a Vígszínházban. — Nem máról holnapra méretezett pálya ez, hosszú távú ... Ugyanakkor nagyon szubjektív. S ráadásul egyszer katona vagyok, máskor tábornok. G. SZABÓ LÄSZLÜ A Szlovák Televízió malumvölgyi épülete Bratislavában Eduard Holly felvétele Uruguayban is kedvelik a televíziós vetélkedőket. Az egyik ilyen vetélkedő különösen nagy népszerűségnek örvend: a stúdióból közvetítik, ahol több száz néző van jelen. Röviddel a műsor megkezdése előtt sorsolják ki a versenyzőket, akik kérdéseket kapnak. A nézők döntik el, hogy helyes e a válasz, vagy sem. Ha a több ség igent mond, a versenyző továbbjut, a következő fordulóba, és számíthat valamelyik díjra. Egyik-másik adásban váratlan és megdöbbentő kérdések hangzanak el. és a válaszoknak komoly következményük lehet. Eauik alkalommal a következő kérdést tették föl egy fiatal, nős és gyermektelen hivatalnoknak: „Ha az é- közepén kigyulladna a lakása, amelyben együtt van az anyjával és a feleségével, és kettőjük közül csak az eaví két menthetné meg, melyiket választaná?“ „Az anyámat“ válaszolta gondolkodás nélkül a hivatalnok. A stúdióban jelenlevő nézők tapssal jutalmazták a választ és természetesen helyesnek ítélték meg. A fiatal hivatalnok továbbjutott, sőt, bekerült a döntőbe. Néhány nap múlva azonban a válóperes ügyvéd előtt állt. A felesége ugyanis megsértődött a kamerák előtt elhangzott válasz miatt, bejelentette, hogy elválik, merthogy milliók szeme láttára lebecsülte és nevetségessé tette öt a férje. Az esettel persze az újságok is foglalkoztak, és amikor a fiatal hivatalnokot fölkeresték az újságírók s megkérdezték tőle, miért az anyját mentené ki a fűzből, miért nem a feleségét, így válaszolt: „Mert anya csak egy van ..., és pótolhatatlan ...“ (NP) 1379. II. 11. ia
