Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-02-11 / 6. szám
Csehszlovák-szovjet együttműködés a vegyipar fejlesztésében Számtalanszor leszögeztük már, és a gyakorlatban is minden területen tapasztaljuk, hogy népgazdaságunk fejlesztését rendkívül pozitívan befolyásolja a szocialista nemzetközi munkamegosztásba való bekapcsolódás, az ilyen munkamegosztás fejlettebb formáinak alkalmazása. A proletár internacionalizmus fontos megnyilvánulásáról, államunk népgazdasága és a többi szocialista ország — elsősorban pedig a Szovjetunió — népgazdasága egységének és közeledésének szorgalmazásáról van szó. Ezek a megállapítások kétszeresen érvényesek népgazdaságunk egyik leggyorsabban fejlődő ágazatában — a vegyiparban. A Szovjetunióval való gazdasági együttműködés fontos alapelve az egyenlőség és a kölcsönös előnyök szem előtt tartása. Nyilvánvaló, hogy a KGST szellemében elmélyülő munkamegosztás számunkra, a kisebb népgazdasági teljesítőképességgel rendelkező és a jelentős arányú külkereskedelmi tevékenységre utalt ország számára lényegesen fontosabb mint a Szovjetunió számára, amely jelentős termelési kapacitással, nyersanyagvagyon- nal, energiabázissal és belső piaccal rendelkezik. A hazánkból származó import a Szovjetunió termelési és személyi fogyasztásának csak kis hányadát jelenti. Mindezt figyelembe véve kell értékelni a szovjet fél kölcsönös gazdasági és tudományos-műszaki együttműködésre irányuló törek-, véseit. Vegyiparunkat a Szovjetunióból érkező kőolaj- és földgázszállítások bázisán fejlesztjük, ezen a bázison valósítjuk meg az ágazat szerkezeti átalakítását és tudományos-műszaki fejlesztését. Legfontosabb nyersanyagunk a kőolaj A kőolajfeldolgozás legfontosabb területe a petrolkémia. E téren a nyersanyag komplex értékesítése, a berendezések hatékony hasznosítása és a munkatermelékenység fejlesztése a leglényegesebb feladat. Ezt a szemléletet érvényesítve az új termékek széles skálájával gazdagíthatjuk a piacot. Ehhez azonban nemzetközi méretű szakosításra és együttműködésre van szükség a termelésben és a kutatási-fejlesztési szférában. A Szovjetunióval való együttműködés alapja az e területet érintő és az 1976—1980-as időszakra szóló csehszlovák—szovjet szakosítási és kooperációs szerződés. Célja a mindkét fél számára előnyös gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés elmélyítése, a társadalmi termelés hatékonyságának fejlesztése, a termékek minőségének javítása a szocialista nemzetközi munkamegosztás alapján, a KGST ajánlásaival, valamint a tudományos-műszaki együttműködési alapelvekkel összhangban. Ennek az egyezménynek alapján határozták meg a petrolkémiai és gumiipari termékek szállításával kapcsolatos kölcsönös feladatokat. Az egyezmény értelmében a Szovjetunióból 1980- ban 13 076 tonna különös rendeltetésű kenőolajat, 30 000 tonna repülőbenzint és 2257 tonna kenőzsírt importálunk, de a listán jelentős mennyiségű katalizátor, parafin és gépkocsiabroncs is szerepel. Hazánk viszont főleg gumiipari műszaki termékeket (tömlőt, futószalagot, szigetelőszőnyeget stb.), valamint motorkerékpár- és tehergépkocsi-abroncsokat szállít a Szovjetunió népgazdaságának. Feltételezzük, hogy az együttműködési szerződést további időszakra is meghosszabbítják. A szakemberek már tárgyalnak az 1981—1985-ös, illetve az 1990-ig terjedő időszak áruszállítási kontingenseiről. A szakosítás és a kooperáció elmélyítésének feltételei adottak, így kapcsolataink még intenzívebbé válhatnak. Hazánk nagy érdeklődést mutat a szovjet gumiipari korom, a különféle katalizátorok és a szintetikus kaucsukfélék importjának fokozása iránt. Mi viszont a szállítószalag- és müsza- kigumi-exportot növelhetnénk. A tudományos-műszaki együttműködés eredményei Nagy tartalékai vannak a tudományos-műszaki együttműködésnek is. Ez elsősorban a technológiai folyamatok és berendezések tökéletesítésére vonatkozik. Az olefin- és parafingyártás ily módon való tökéletesítésével lényegesen bővülne a petrolkémiai végtermékek skálája. A Szovjetunió javaslatot tett néhány jelentős kormányközi megállapodás kidolgozására és érvényesítésére. Ezek értelmében a CSSZSZK ipara nagy teljesítményű olefingyártó berendezéseket szállítana a Szovjetuniónak. Az 1981—1985-ös időszakban szállítandó berendezések évi termelése kb. 100 ezer tonna lenne, az 1986—1990-es időszakban szállítottaké pedig további 100 ezer tonnát tenne ki. A Slovnaft vállalatban ugyanakkor már folyik a pirolíziskemence kipróbálása. Ez is csehszlovák- szovjet együttműködéssel történik. A folyamatokat önműködő számítógépek bevonásával fejlesztik optimálissá. A pirolíziskemencék szállítója Csehszlovákia lesz. A Szovjetunióval való együttműködés a repülőüzemanyag előállításának tökéletesítésére is kiterjed. A Slovnaftban gyártott speciális hajtóanyagot néphadseregünk légiereje használja fel. A gyártásnál a minőségellenőrök szovjet műszereket használnak. A katalizátorok, olajadalékszerek és más anyagok hatékonyabbá fejlesztését is pozitívan befolyásolja az együttműködés. Cél: a vegyipari termékek minőségének javítása A vegyipar más ágazataiban is széles körű az együttműködés. Az alapvető nyersanyagok széles skáláját szállítjuk a Szovjetunióból (foszfátot, ként, kősót, kénsavat stb.). Az együttműködés itt is az 1976—1980-as időszakra szóló szakosítási és kooperációs szerződés szerint valósul meg, és ezekben a szférákban is a társadalmi termelés hatékonyabbá tételét és a vegyipari termékek minőségének javítását tartják a szerződő felek szem előtt. Az egyezmények záradékai a szállítandó vegyipari termékek mennyiségének meghatározására is kiterjednek. Szerves és szervetlen alapanyagokról, tiszta vegyszerekről, textilipari vegyszerekről, fotóvegyszerekről, növényvédőszerekről stb. van szó a hozzánk importálandó termékek listáján. Exportlistánkon olyan termékek szerepelnek mint pl.: szerves eredetű festékanyagok, tiszta vegyszerek, textilipari mellékanyagok, polimérgyártási adalékanyagok, szerves festékanyag-félkésztermékek, növényvédő szerek stb. Minisztéi>iumi szinten a két fél szervei már vizsgálják az együttműködés bővítésének és elmélyítésének lehetőségeit, így nyilvánvaló, hogy a szakosítási egyezmény érvényességét meghosszabbítják. A központilag meghatározott anyagokon kívül a hazai ipar az olyan szovjet vegyipari termékek fokozott importja iránt is érdeklődést tanúsít, mint a nitrogénműtrágya, a metanol, a diklóretán, a bórsav stb. Mi viszont a gumiipari vegyszerek, a mezőgazdasági vegyszerek, különböző üveganyagok, textilipari segédanyagok, a pentaerittritol stb. exportját fokozhatnánk. Az együttműködés fejlesztését egyes területeken — pl. a mezőgazda- sági vegyszerek gyártásában — a nyersanyaghiány gátolja, de a tervezési és a beruházási előkészítés lassúsága — pl. a gumi- és üvegiparban — is gátolja elképzeléseink gyors megvalósítását. Egyes esetekben — pl. a textilipari segédanyagok előállításában — a beruházási eszközök hiánya okoz gondot. Pedig a fejlesztés meggyorsítására szükség van, hiszen termékeink iránt a szovjet partner nagy érdeklődést tanúsít. A műanyagkutatási együttműködésnek is nagy távlatai vannak. Ez is az említett egyezmények alapján valósul meg. Később nagy teljesítményű termelő egységek építésére és termelési szakosításra is sor kerül. A műszál- és mezőgazdasági vegyszerkutatásban is pozitívan értékelhető az együttműködés. A közös eredmények alapján majd bővülhet a termelési együttműködés. Javaslatokat tettünk pl. a műanyagfeldolgozás és -alkalmazás fejlesztésében való együttműködésre, főleg a műanyagok mező- gazdaságban való felhasználásának bővítése érdekében. Egyes megoldott problémákat mindkét fél hasznosít (licencek formájában). Úgy tűnik, hogy a nitrogéntartalmú gázok likvidálásában, vagy a növényvédő szerek gyártásában és más területeken mindkét fél jól hasznosíthatja majd a licenceket. A CSSZSZK és a Szovjetunió közötti vegyipari együttműködés fejlesztése érdekében még fejlettebbé kell kiépíteni a szlovákiai vegyipart. A szovjet partner ugyanis a gumiipari vegyszerek, a mezőgazdasági vegyszerek, a textilipari segédanyagok, a pentaerittritol, az üveganyagok és az olajadalékanyagok iránt különösen nagy érdeklődést tanúsít. Ezt a hosszú távú együttműködési célprogram kidolgozásakor is figyelembe vették. Az említett ágazatoknak Szlovákiában szép hagyományai is vannak, színvonalas termelési bázissal és viszonylag jó nyersanyagbázissal is rendelkezünk. A szakosítás révén nagy lehetőségeket kapnak ezek az üzemek, a Szovjetunióból érkező nyersanyagszállítmányok és a nagy termelő egységek révén lényegesen gazdaságosabbá válik -a termelés. A Szovjetunióval való vegyipari együttműködés elmélyítését és kiterjesztését hosszan tartó folyamatnak tekintjük. E tevékenység majd aktívan befolyásolja vegyiparunk színvonalát, de egész népgazdaságunk színvonalát is. A Szovjetunióból rendelt jelentős vegyipari gép- és komplex berendezésszállítások a múltban is nagy mértékben hozzájárultak vegyiparunk fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez. Ez elsősorban szovjet nyersanyagbázison vált lehetővé. A Szovjetunió ezzel is hozzájárult hazánk népgazdasági kérdéseinek kielégítő megoldásához. A termelési és kutatási szférában való együttműködést tovább fejlesztjük és elmélyítjük. VOJTECH VÄMOS mérnök, az SZSZK Iparügyi minisztériumának dolgozója Az együttműködés a műszál kutatás terén is pozitívan értékelhető (Felvétel" archív) Bővülő lehetőségek