Új Szó, 1979. december (32. évfolyam, 284-308. szám)

1979-12-29 / 307. szám, szombat

Változás az afganisztáni párt- és állami vezetésben Közzétették az Afgán Forradalmi Tanács új összetéte­lét $ A Szovjetunió segítséget nyújt az országnak A kabuli rádióban csütörtö kön felolvasták Babrak Karmai­nak, a Népi Demokraflkus Párt Központi Bizottsága, a Forra- íäalmi Tanács és az Afganlsztá- II) Demokratikus Köztársaság kormánya nevében közzétett felhívását. A felhívás hírül adja Hafizul luh Amin rendszerének meg­döntését, majd így folytatja: — Új szakaszába lépett a nagy áprilisi forradalom — folytatódik a felhívás —, az a forradalom, amely a hős afga­nisztáni nép törhetetlen akara­tából ment végbe, az ország valamennyi nemzeti és demok­ratikus erejének széles össze­fogásával, az egységes és egy­beforrott Népi Demokratikus Párt vezetésével. A továbbiakban a felhívás hangsúlyozza, hogy az áprilisi forradalom vívmányainak vé­delme, a haza, a nemzeti füg­getlenség és a szuverenitás vé­delme nemcsak a párt és a for­radalmi állam, hanem az egész afgán nép kötelessége is. „Honfitársaim, hős barátaim, elvtársak! Tiszta és hazafiúi szándékkal ismét magasra emeltük a szent nemzeti hábo­rú zászlaját, a nagy áprilisi forradalom zászlaját! Háborúnk az afgán nép nagy és igazsá­gos háborúja a vaiódi demok ratikus igazságosságért, az isz­lám vallás tiszteletben tartá­sáért, családi, népi nemzeti ha­gyományaink megőrzéséért, a dicső áprilisi forradalom cél­jaiért, továbbfejlődéséért, a bé­kéért és a szabadságért, a füg­getlenségért és a demokrá­ciáért, a haladásért és a jó­létért, az egyenlőségért és a testvériségért, az igazságos­ságért, Afganisztán testvéri né­peinek boldogulásáért“ — hangzik többek közt a felhí­vás. Végezetül a felhívás felszólít­ja az afgán népet, hogy öntel- áidozóan harcoljon a haza bel- su és külső ellenségeivel, szi­lárdan haladjon — valamennyi nemzeti és haladó erőt tömörít­ve teljes egységben — a nem­zeti demokratikus, antifeudális és antiimperialista forradalom végső győzelméig. (TASZSZ) • * • A kabuli rádió tegnapra vir­radó éjszaka nyilvánosságra hozta az Afganisztáni Forradal­mi Tanács új összetételét. A tanács elnöke Babrak Karmai, aki egyidejűleg az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Köz; ponti Bizottságának is főtitkára lett. A tanács alelnöke Asadol- lah Sárvári. A rádió bejelen­tette továbbá, hogy Hafizullah Amint, a Forradalmi Tanács korábbi elnökét, a párt főtitká­rát forradalmi bíróság elé állí­tották az „afgán néppel szem­ben elkövetett bűntettek“ vád­iával. Amint halálra ítélték és az ítéletet végre is hajtották. Az Afganisztáni Népi Demok­ratikus Párt Központi Bizottsá­gának, az Afganisztáni Demok­ratikus Köztársaság Forradal­mi Tanácsának és kormányá­nak nevében Babrak Kamrai rádióbeszédében kijelentette, hogy az áprilisi forradalom új szakaszba lépett. Hangsúlyoz­ta, hogy Hafizullah Amin vé­res rendszerét megdöntötték. Az országban tényleges népi hatalmat hirdettek ki, amely harcolni fog a nemzeti, demok­ratikus, antifeudális és impe­rialistaellenes forradalom vég­ső győzelméért, a szabad és független Afganisztánért. A kabuli rádió tegnap egy újabb kormánynyilatkozatot is nyilvánosságra hozott, amely megállapítja: Tekintettel Afga­nisztán külső ellenségeinek egyre folytatódó provokációira az áprilisi forradalom eredmé­nyeinek. az ország területi egységének, nemzeti független­ségének védelme, a béke és biztonság biztosítása érdekében az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kormánya, össz­hangban az 1978. december 5-i, a barátságról és a jószomszédi kapcsolatokról kötött egyez ménnyel, sürgős politikai, er­kölcsi és gazdasági, valamint katonai segítségért fordult a Szovjetunióhoz. Az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kor­mánya a Szovjetunió kormányá­tól a múltban már nem egyszer 'kért Ilyen segítséget. A Szovjet­unió 'kormánya eleget tett Afga­nisztán kérésének. Babrak Karmai elmondotta, hogy tárgyalni fog azokkal az erőkkel, amelyek az országban eddig ellenzékben voltak. Hangsúlyozta, hogy kormánya .* „az ország katonai problémáit politikai úton szeretné rendez­ni.“ Az új államfő továbbá be­jelentette, hogy Afganisztán ba­ráti kapcsolatokat kíván fenn tartani a szomszédos országok­kal és betartja a korábban megkötött egyezményeket. Marchais—Castro találkozó (CSTK) — Genrges Marchais, a Francia Kommunista Párt fő­titkára, aki hétfő óta Havan­nában tartózkodik, találkozott Fidel Castroval. A két politikus eszmecserét folytatott a nem­zetközi helyzetről, és értékelte a két párt kapcsolatait. A ta­lálkozó baráti és szívélyes lég­körben zajlott le. Kibővült a nicaraguai kormány (ČSTK) — A nicaraguai kor­mány csütörtökön újabb mi­niszterekkel bővült. Managuai jelentések szerint a kereske­delmi, ipar és gazdaságügyi minisztériumot három önálló tárcára bontották. Nicaragua honvédelmi minisztere Humber­to Saavedra, az öttagú katonai junta tagja lett. Az új kormány feladata a nemrég befejező­dött polgárháború Következte ben nagy károkat szenvedett gazdaság gyors felújítása. USA KINEVEZTÉK A GYORSHAOTEST PARANCSNOKÁT (ČSTK) — Harold Brown .amerikai hadügyminiszter Paul Kelleyt, a tengerészgyalogság vezérkari főnökhelyettesét ne­vezte ki az intervenciós gyors­hadtest akcióit tervező külön­leges csoport parancsnokává. Az amerikai kormány döntése értelmében a hadtestet 110 000 különböző fegyvernemhez tarto­zó katona alkotja. Az egysége­ket mindenekelőtt a Perzsa­öböl térségéiben vetnék be, hogy védjék az Egyesült Álla­mok érdekeltségeit. Ennek a hadtestnek szükség esetén Kel­ley lesz a parancsnoka KUSA BEFEJEZŐDÖTT A PARLAMENT ÜLÉSE Castro: A gazdasági terv ésszerű és reális (ČSTK) — Havannában csü­törtökön fejeződött be a parla­ment ülése, amelyen Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának el­ső titkára, az Állam- és Minisz­tertanács elnöke mondott be­szédet. Az itt elfogadott 1980-ra szóló gazdasági tervet Fidel Castro' „ésszerűnek és reálisnak“ mi­nősítette. Ez a terv az ipari termelés és a munka termelé­kenységének 3 százalékos nö­vekedését irányozza elő. A jö­vő év egyik legfontosabb fel­adata a 15 ezer űj lakás fel­építése. A képviselők jóváhagyták a jövő évi költségvetési tervet, valamint azt a törvényt, misze­rint a Sierra Maestra hegysé­get nemzeti parkká nyilvánít­ják. A kubai parlament hatá­rozata értelmében 1980 „a párt második kongresszusának éve“ lesz. NÁPOLY - A MUNKANÉLKÜLIEK FŐVÁROSA (ČSTK) — „Ha Olaszországot a tőkés világban az emigránsoik és a munkanélküliek országá­nak nevezik, akkor Nápoly a fővárosa“, — írja az II Giorno című olasz lap. A város vezet a munkanélküliség, a gyermekha­landóság, a külföldre távozó munkások terén. Nápoly az olasz Dél gazdasági elmaradott­ságának a jelképe. Az ország­nak ezt a részét az elmúlt 25 évben 5 millióan hagyták el. Hi­vatalos statisztika szerint Olasz­ország déli tartományaiban két­szer kevesebb a dolgozók jöve­delme, mint északon. A cél a világ béke megőrzése A TASZSZ értékelése az ENSZ tevékenységéről 1979 XII. 29 A TASZSZ szovjet hírügynök­ség megvonta az ENSZ 1979. évi tevékenységének mérlegét, amely többek között megálla­pítja: Az ENSZ az idén is fontos szerepet játszott a nemzetközi együttműködés megszilárdításá­ban. A világszervezet igyekeze­te elsősorban a nukleáris ka­tasztrófa veszélyének elhárítá­sára, a fegyverkezési hajsza megállítására és a fegyverke­zésre fordított költségek reális csökkentését biztosító konkrét megoldások biztosítására s ar­ra irányul, hogy az emberiség anyagi és szellemi forrásait az időszerű gazdasági és társadal­mi problémák megoldására for­dítsa. Az Egyesült Nemzetek Szer­vezete igen nagy figyelmet szentelt a béke megszilárdításá­ra, de elsősorban a leszerelés­re irányuló szovjet javaslatok­nak. Az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszaka folyamán igen nagy érdeklődést váltottak ki Leo­nyid Brezsnyevnek az európai katonai konfrontációk veszélyé­nek csökkentésére irányuló ja­vaslatai. Az ENSZ-tagállamok küldöttségeinek többsége meg van győződve arról, hogy a konkrét intézkedések program­ja — amelyeknek célja a politi­kai enyhülés katonai enyhülés­sel való kiegészítése — jelentő­sen ösztönzi a békeerőiket a N'ATO-stratégiák azon veszélyes szándékai elleni harcában, hogy a fegyverkezési ver- sehy új fordulóját indítsák meg Európában. A Szovjetunió­nak az az új javaslata, hogy nem szabad megengedni a he- gemonizmust a nemzetközi kap­csolatokban, igen élénk vitát váltott ki az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakán, és fontos hatá­rozat jóváhagyásához vezetett, amely a népek aggályait juttat­ja kifejezésre az imperialista és az expanzionista erők fokozódó intrikái miatt. Az Egyesült- Nemzetek Szervezete határo­zottan visszautasítja ezeknek az erőknek a törekvéseit, hogy az ENSZ-et ürügyül használják fel agresszív szándékaik megvalósí­tására. Akár az elmúlt éveikben, az ENSZ idén is igen nagy gon­dot fordított a közel-keleti, az Afrika déli részén és a Cipru­son kialakult feszültséggócok felszámolására. A Camp David-ľ' különmegállapodásoikat, vala­mint a Pretória által végrehaj­tott atomrobbantást elítélő és néhány más ENSZ-határozat meggyőzően bizonyítja, hogy a népeik őszintén kívánják az em­lített térségekben kialakult konfliktusok általános és igaz­ságos rendezését. Az idei év eseményei ugyan­csak rámutattak, hogy az ENSZ- ben éles politikai harc folyik. Az ENSZ- közgyűlés 34. ülés­szaka, ugyanígy az ENSZ más szerveinek keretében lezajlott vita rámutatott a jelenlegi nem­zetközi fejlődés bonyolultságá­ra és a nemzetközi politika p ro b lém á i naik so ko 1 d a lú sá g á ra. Az emberiség joggal elvárja, hogy az idén jóváhagyott ENSZ-hatá rozat ok jelentősen hozzájárulnak a világbéke és a nemzetiközi biztonság megszi­lárdítására irányuló további erőfeszítésekhez. 1 szé ! jegyzet Aranyár — nincs határ? Még a minden hájjal meg­kent tőzsdeszakembereket is sokkolta a hír: közvetlen az ün­nepeket követő nyitás után a New York-i tőzsdén az arany unciánkénti (kb. 31 gramm) ára túllépte az 500 dolláros ha­tárt. A meghökkentő hír nyo­mán a korábban könnyen jós fásokba . bocsátkozok kezdték azt a véleményt hangoztatni, hogy ezek után már nem léte­zik semmiféle felső határ, ame­lyet az aranyár a jövőben nem lépne át. Pedig éppen ők no vezték 1975-ben a 200 dollárt bűvös határnak, majd az idén tavasszal a 300 dollárt lélekta­ni plafonnak, amelyet akkori meggyőződésük szerint a nemes fém ára már nem haladhat meg. Tény, hogy áz arany ára ta­valy december óta több mint a duplájára emelkedett, hiszen akkor 226 dollárt adtak állagú san egy uncia aranyért. Az újabb árrekordot azonnal kapkodó okkeresések követ léik. Az első órákban legtöbben a „csúcsot“ Khomeini legutóbbi k i j e 1 e n t é sé n e k t u 1 a j d o n í lo 11 á k, aki szerint könnyen fegyveres konfliktussá fajulhat a már he­tek óta feszüli iráni—amerikai viszony. Kétségtelen, hogy a kétoldalú kapcsolatokban fel­halmozódott bonyodalmak — az iráni olajszállításoik leállítása, az amerikai bankokban levő iráni belétek befagyasztása, irá­ni részről a dollár visszautasí­tása — kétségtelenül éreztették hatásukat a tőkés pénzpiacokon és a tőzsdéken, de tévedés len­ne egyértelműen ezeknek tulaj donítani az aranyár felszökését és a dollár újabb lényeges meg­ingását. Valamivel közelebb jár nak az igazsághoz azok a fejte getők, akik a múlt heti cara casi OPEC-üléssel hozzák össze függésbe az aranypiaci fejtemé nyékét. Mint ismeretes, a kö olajexportálók 13 országot tö mörítő szervezete nem tudott megegyezni a jövő évre érvé­nyes új egységes olajárban és pillanatnyilag az a helyzet, hogy mindenki annyiéri adja olajár. mennyit megadnak érte. A gyakorlatban ez annyit jelent, bogy a jövő év elején — de mindenesetre tavaszig, az OPEQ_ rendkívüli értekezletének ösz- szehívásáig — várhatóan 24— 40 dollár között alakul majd az olajár. Caracasban ugyan még nemi pártoltak el a dollártól, de OPEC-körökben egyre gyaik rabban hangoztatják, hogy ha továbbra is fokozódik a dollár gyengülése, a jövőben olajukért fizetőeszközként nem fogadnak el dollárt. Nem kétséges, hogy ez a kö­rülmény sokkal inkább közre­játszott abban, hogy a dollár- tulajdonosok egyre inkább pá­nikszerűen igyekeztek túladni rizikósnak vélt dollárjaikon és a biztosabbnak tartott aranyhoz menekültek. Miller, az USA pénzügyminisztere hiába próbál ta az arab országokban tetl no­vemberi látogatásai során meg­győzni a olajexportálókat arról, hogy próbáljanak ismét bízni a zöldhasú dollárbankóban az arany helyett. Megnyugtató vá­laszt egyik arab* fővárosban sem kapott és az eseményeik Washington szempontjából' egy­re nyugtalanítóbbak. A mostani pánikszerű menekülést a dol­lártól a biztos befektetést je­lentő aranyhoz amerikai üzle­ti körök is egyre Inkább az adott helyzetben értelmes, üz­letemberi fogásnak tartják. Az arany szédületes karrierje és a dollár ezzel párhuzamos értékvesztése egyúttal az ame­rikai gazdaság belső problémái* nak a tükre is. A Carter-kor- mányzat eddig hiába hozott’ minden olyan alkalommal, ami­kor az arany ára a már bűvös­nek minősített határokat túllép­te, dollármentő intézkedéseiket, a dollár nemzetközi helyzete ezek nyomán nem szilárdult meg. Ugyanakkor az országon belül a dollár iránti bizalom még inkább megrendült, tekin­tettel az egyre elhatalmasodó inflációra. A Nemzetközi Valuta (Alap szeptemberben megtartott belg­rádi tanácskozásán a tőkés pénzügyi körök vezető képvise­lői is önkritikusan arra a meg* állapításra jutottak, hogy a dol­lár iránti bizalom csakis úgy állítható helyre, lia gyökeres változásokat eszközölnek a nemzetközi lökés pénzrendszer* ben. P. VONYIK ERZSÉBET NAMIBIA ELÉRKEZETT A HARC DÖNTŐ SZAKASZA (ČSTK) — A „Namíbia Hang­ja“ rádióállomás bejelentette, hogy Namíbia népének harca a dél-afrikai fajvédő rendszer ellen döntő szakaszába érke­zett. Washington népirtó politikája (ČSTK) — Az Egyesült Ára­mok területén valamikor 12 millió indián élt, ma pedig számuk nem több, mint 820 000, s ezeknek a fele igen nyomo­rúságos körülmények között, rezervátumokban él. A San Francisco Examiner nevű lap Washingtonnak az indiánokkal szemben folytatott politikáját egyenesen népirtásnak nevezi. Az utóbbi öt év folyamán az indián nők 30 százalékát steri­lizálták erőszakkal. Az Egye- süiít Államokban született min­den harmadik indián gyerek a születést követő fél éven belül meghail. A rádióállomás áttekintést adott a Délnyugat-Afrikai Népi Szervezet, a SWAPO harcii eredményeiről, amely a Namí­biát törvényeMenesen megszáll­va tartó dél-afrikai fajvédők elleni harc fő terhét viseli. 1979-ben a hazafias erők 1500 dél-afrikai katonát és tisztet öltek meg, 77 gépjárművet sem­misítettek meg, továbbá lelőt­tek 19 elleneséges repülőgépet és helikoptert. A SWAPO tekintélye, Namí­bia lakossága sokoldalú támo­gatásának köszönhetően, a nem­zetközi porondon is megerősö­dött. A Dél-afrikai Köztársa­ság kormánya arra törekszik, hogy Namíbiában bábkormányt juttasson hatalomra, s így fenn­tartsa ott gazdasági és katonai pozícióit, kudarcra van ítélve. „A terror és a hazafiak üldö­zése nem törheti meg a nép győzelembe vetett hitét“ — hangsúlyozza a „Namíbia Haing­ja“ rádióállomás közlettténye. Aranyőrület a New York i tőzsdén azt követően, hogy bejelentik a szenzációs hirt: az arany ára túllépte az ötszáz dolláros határt (ČSTK-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom