Új Szó, 1979. november (32. évfolyam, 258-283. szám)

1979-11-22 / 276. szám, csütörtök

Három nap karének A LEGJOBB SZLOVÁKIAI FELNŐTT KÓRUSOK 12. SZEMLÉJÉRŐL Egy meHékienöl és másról Négy hangverseny, nyolc- száznál több énekes, szívet melengető, de olykor élményt is romboló kórusművek és na­gyon kevés néző — ennyi, amit egyetlen mondatban elmondha­tunk a múlt hét végén Bratis­lavában megrendezett legjobb szlovákiai felnőtt kórusok 12. szemléjéről. Az SZSZK Kultu­rális Minisztériumának megbí­zásából a bratislavai Népműve­lési Intézet és az I. Városke­rületi Kulturális Központ ren­dezte szemlén Szlovákia tizen­három legjobb kórusa vett részt, közöttük két nemzetisé­gi, a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara és a kassai (Košice) Csermely Kó- rus. Az országos szemle tulaj- doképpen egy három évig tar­tó hangversenysorozat kicsúr csosodása, hiszen a Csehszlo­vák Rádió Vajanský utcai, és: a Szlovák Filharmónia hang­versenytermében megtartott koncerteket 1977-ben a járási, tavaly pedig a kerületi verse­nyek előzték meg. A B kategóriában négy ve­gyeskar mutatkozott be. Közü­lük egy, a Havasi József vezé­nyelte Csermely Kórus kapta meg a Szlovák Zenei Alap dí­ját, s ezzel a legjobb B-kate- góriás együttesnek járó elisme­rést. S bár a bíráló bizottság szerint Havasiéknak a jövőben nagyobb figyelmet kell szentel­niük a hangképzésre, a légzés- technikára és a tempóválasz­tásra, úgy véljük, várakozáson felül szerepeltek. Annál inkább, mivel a CSEMADOK kassai észak-városi helyi szervezeté­hez tartozó énekkar tulajdon­képpen költségvetés nélkül, te­hát egzisztenciális gondokkal küszködik. Mint az énekkar ve­zetője, Kollár Péter elmondta, az országos döntőre csak úgy tudtak eljönni, hogy a Kulturá­lis Minisztériumtól májusban kértek, s kaptak is százezer koronát ruhákra, s e fesztivál­ra való felkészülésre most első ízben kaptak tízezer korona tá­mogatást a CSEMADOK KB-tói. Persze, ez nem volt elég az or­szágos versenyt megelőző össz­pontosításra, s az együttes most is tartozik egy vendéglá­tóipari vállalatnak közel ötezer koronával. Egyelőre nincs mi­ből kifizetniük. Az énekkar tagjai elmondták, hogy nem is örültek volna az A kategóriába jutásnak, hiszen az hangver­seny kötelezettségekkel páro­sul, ami pedig elképzelhetetlen tervezett költségvetés nélkül. Mégis lelkesednek, énekelnek, s a fesztiválon bebizonyosodott, gyönyörűen és kellő színvona­lon. A csupa fiatalból álló, hanganyagából ítélve nagy jövő František Karas, a Szlovák Kulturális Minisztérium nép­művelési osztályának vezetője átadja Havasi Józsefnek (bal­raj, a Csermely Kórus kar­nagyának a Szlovák Zenei Alap díját (Prandl Sándor felvétele) előtt áll (hat) ó kórus igazán megérdemelné, hogy a kassai városi nemzeti bizottság, a já­rási nemzeti bizottság kulturá­lis osztálya, valamint a CSE­MADOK KB illetékes dolgozói összeüljenek, és rendezzék- megalapozzák az énekkar költ­ségvetést, vagyis a jövőjét. Az A kategóriában a Szlovák Tanítónők Ozvena Énekkara és a Szlovák Tanítók Dalköre nem érte el a bentmaradáshoz szük­séges nyolcvan pontot, s így visszaestek a B kategóriába. Az A kategóriában Bratislava A szovjet valóság közvetítői Tizenötéves könyvtár A Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulóján, 1964-ben a bratislavai Csehszlovák—Szov­jet Barátság Házában meg­nyitották az orosz és a szov­jet irodalom könyvtárát, amely azáltal teljesíti közmű­velői feladatát, hogy a Szov­jetunió politikai, tudományos és kulturális életéről külön­böző irodalmi alkotások, fo­lyóiratok kölcsönzése révén nyújt tájékoztatást. A látogató 13 500 könyvből, 270 folyóirat­ból és 1624 hanglemezből vá­laszthatja ki a neki megfele­lőt. Bő választékot kínál a könyvtár, hiszen a marxizmus —leninizmus klasszikusai, a legnevezetesebb társadalom-, nyelv- és irodalomtudományi művek mellett a látogató ked­vére válogathat a szépirodal­mi művek és a zenei jellegű kiadványok között is. A könyv- állomány nagy része a Szov­jetunió tizenöt szövetségi köz­társaságának ajándéka. A kot­taanyag és a lemeztár a Szov­jet Zeneszerzők Szövetsége ré­vén szüntelenül gazdagodik. A támogatásoknak köszönhe­tően nem egyszer előfordult, hogy a könyvtár olyan tájé­koztatási, szépirodalmi és ze­nei anyag birtokába jutott, amelyek egyébként nem ke­rültek a csehszlovák piacra. Persze, a könyvtári állomány­ban megtalálhatók az orosz és a szovjet irodalomból ha­zai kiadóink által megjelen­tetett fordítások is. Az olvasók köre széles, ám legtöbb mégis a fő- és a kö­zépiskolás — mintegy 65 szá­zalék. A könyvtár az elmúlt napokban fogadta százezredik látogatóját. A könyvtár tájékoztatási részlege a Szovjetunióról, an­nak népéről, kultúrájáról nyújt információkat, csehszlo­vák és a szovjet sajtóból vá­logatott és feldolgozott írá­sok várják az érdeklődőket. Ezek az anyagok különösen az érettségi vizsgák idején tesznek hasznos szolgálatot. E szolgálattal kapcsolatban szeretnénk megjegyezni, hogy a magyar, gimnáziumok tanárai és diáksága ugyan­csak jobban élhetne e lehe­tőséggel. A könyvtár közművelődési programjának részét képezik a kulturális-nevelő rendezvé­nyek, amelyeken elsősorban a könyvvel — beszélgetések, vi ták, vetélkedők révén — és a zeneirodalommal foglalkoznak a résztvevők. A módszertani munka megköveteli, hogy je­les politikai történelmi és kultuz'ális évfordulókhoz se­gédanyagot adjon ki a könyv­tár. Rendszeresen jelenik meg a CSSZBH új könyvei című bibliográfia is, s ugyancsak rendszeressé váltak a könyv­kiállítások. A könyvtárban működik a Družba irodalmi kör, amelynek tagjai a Ko­menský Egyelem orosz szakos hallgatói és a Bratislavában tanuló szovjet fiatalok. Főként a szovjet irodalommal ismer­kednek, foglalkoznak. Tevékenységével a könyvtár elősegíti és színvonalasabbá teszi a közte és a Prágai Szov­jet Tudomány és Kultúra Há­za, valaimnt a CSSZBSZ SZKB irodalmi szakbizottsága közti kapcsolatot. Segíti a Szlová­kiában újonnan alakult Cseh­szlovák Barátság Házak tevé­kenységének működését is. A bratislavai Csehszlovák- Szovjet Barátság Háza könyv­tára és tájékoztatási központ­ja a jövőben is mindent meg­tesz, hogy Szlovákia lakossá­ga hű képet nyerjen a szov­jet népről, a szovjet valóság­ról. MARTA IVlClCOVA Városának Énekkara tartotta a legszínvonalasabb hangver­senyt. A Ladislav Holásek ve­zényelte vegyeskar repertoárja bármelyik hivatásos színház énekkarának dicséretére vál­hatna, akárcsak kultivált tol­mácsolása I. Hrušovský Dithy­ramb cíznú szerzeményének, hogy csak egyet említsünk a sok kiváló előadás közül. Utá­nuk a Pavol Procházka diri­gálta Techník Vegyeskar műso­ra tetszett a legjobban. Ilja Zeljenka Roztopaš című szerze­ményét akár lemezre is éne­kelhették volna. A zsűri har­madik dicsérő oklevelét — amelyet három, kilencven pont­nál többet elért énekkar érde­melt ki — a Szlovák Tanítók Énekkara kapta meg. A Peter Hradil vezényelte kórus, ha né­mi egyenetlenséggel is, de cso­dálatosan tolmácsolta Leoš Ja­náček Maryčka Magdonova cí­mű hatalmas kórusművét. A ki­lenc A kategóriás énekkar kö­zül tetszett még az Anton Kál-. lay nagyon dinamikusan vezé­nyelte Žilinai Vegyeskar és a Rácz Júlia által dirigált Kassai Zeneiskola Tanítónőinek Kara, A Vass Lajos és Janda Iván vezényelte CSMTKÉ megőrizte A-kategóriás minősítését. Elő­adásában angol, orosz, szlovák s magyar kórusműveket egy­aránt hallhattunk. A bíráló bi­zottság szerint a szoprán kissé fátyolos volt, az énekkar hang­ereje néha túlfokozott. A CSMTKÉ volt az egyetlen ének­kar, amelynek férfikarát kulti- váltabb hangzásúnak minősítet­ték, mint a női karát. A három napig tartó feszti­vál, amelynek szombaton egy maratoninak is nevezhető hangversenye is volt, meghoz­ta a várt eredményt. Bebizo­nyosodott, hogy a szlovákiai énekkarok nem véletlenül aratnak Európa-szerte szép si­kereket, amihez minden bizony­nyal a hazai zsűrik szigorú mércéje is adalék. Az itt be­mutatkozásra jogosult két ha­zai magyar énekkarunknak ér­tékes sikert termő seregszemle egyetlen szépséghibájának a gyenge közönségszervezést ítél­hetjük. Elgondolkoztató, hogy egy országos fesztiválon üres széksorok tátonganak, s ez bi­zony még a legnagyobb jóaka­rat mellett sem dicséri a szlo­vák főváros zeneszeretőnek ne­vezett közönségét. A Kodály- napokon, szerencsére, ilyen znég sosem fordult elő, s ez a zni szempontunkból, mi taga­dás, örömteli. Akárcsak az, hogy a Vigadó nagytermében jónéhány hazai magyar ének­karunk vezetőjét láthattuk. Szórakozni jöttek, vagy tanul­ni, tapasztalatokra szert tenni, tulajdonképpen mindegy. A lé­nyeg a fontos, hogy nekik megérte ... SZIGETI LÄSZLÚ Az irrwjd lom népszerűsítők so­kadik országos szemináriumát az elmúlt hét végén Gálán tán rendezte meg a CSEMADOK Központi Bizottsága, Ezúttal sem voltak többéin, mint a leg­utóbbi, januári összejövetelein, viszont ugyanúgy találkoztunk új arcokkal és régi ismerősök­kel, znint akkor és a korábbi esztendőkben. Ezzel azt is je­lezni kívánom, hogy az egyes járásokból nem ugyanazok az emberek találkoznak időn­ként, de az ugyanazon a terü­letem dolgozók és dolgozni akarók. Hinnünk kell, hogy aki csupán egyszer vesz részt ezen a szemináriumon, znég ha ép­pen egy kevésbé sikerültön is, az is szerez olyan tapasztala­tokat, ismereteket, amelyeket hazatérvén hasznosít, de má­soknak is átad belőlük. Külön­ben nem lenne értelme az egésznek. A „hinnünk kel'l“-t egyébkézit nem . alaptalanul használtam az imént: amint a mostani tanácskozás bevezető­jében is hallottul*, örvendete­sen növekszik az eladott Ma- dách-könyvek, és nemcsak a Madách-könyvek száma, ami egyúttal azt jelenti, hogy álta­lában javui az írodalomnépsze- rűsítők — könyvtárosok, könyv­kereskedők, önkéntes könyv- terjesztők, CSEMADOK-albizott- sági tagok — munkája, noha korántsem lehetünk elégedet­tek, számtalan ellenkező pél­dát, keserű tapasztalatot is fölsorolhatnánk. De ne kalandozzunk el a mostani rendezvénytől, ame- lyen társadalzni és irodalmi témákra Lőrincz Gyulától, Rácz Olivértől, Gágyor. Józseftől, Mács Józseftől hangzott el egy-egy előadás (de maradt is el, tegyem hozzá), ismét meg­rendezték a Madách-ankétot, babakiállításon gyönyörködhet­tünk néhány tájegységünk nép­viseletét megidéző, ügyes ke­zek nyomán született babarU' hákban, G-alántán és a járás több községében írók, költők találkoztak az olvasókkal, köz­tük iskolásokkal. Kiilöin szólok — bár rövideh- be>n, mint az év eleji cikkünk ben, elsősorban az ismétlése, két kerülendő — azokról a be­számolókról, eimelyeket az el­múlt időszakban végzett znun- káról, az irodalmi albizottságok tevékenységéről hoztak maguk­kal az egyes járásokat képvi­selő irodalomnépszerűsítők. Ki többel, ki kevesebbel léphetett a jelenlevők elé. Az elhangzott jelentések közül kettőt szeret­nék kiemelni, mindkettő a ri­maszombati (Rimavská Sobota) járásban elért eredményekről, illetve az elkövetkező időszak­ra kidolgozott tervekről szólt. Az összefoglaló tájékoztatóban fölsorakoztatott adatokon kívül képet kaptunk a, járási könyv­tár tevékenységéről is: nem­csak a legújabb Madách-<kiad- ványok találhatók meg ebben a könyvtárban, hanem a ma­gyarországi kiadók gondozásá­ban megjeleni legújabb művek is, részben a budapesti Szé­chényi Könyvtárral kialakított jó kapcsolat eredményeképpen; ha író—olvasó találkozót ren­deznek, a CSEMADOK-szerve- zettal közösen készítenek ke- retműsort; a könyvtárosnő azt is elmondta, hogy szeretettel várják az írókat, költőket, a gyermekek miatt is, akiknek ritkán van alkalmuk találkozni művészemberekkel. Más beszá­molókban szintén hallottunk szép éredmézzyekről. Kár, hogy egyik-másik járás­ból csupán száraz leltár érke­zett, kevés szó esett a körül­ményekről, a munkafeltételek, ről, a kihasználható és kihasz­nálatlan lehetőségekről, az irodalomnépszerűsítés, könyv­terjesztés hogyanjáról az adott járásban; meg arról sem be­széltek, hogy mondjuk az a tíz-tizenöt író—olvasó találko­zó volt-e olyan, aznelynek a középpontjában a jelenlevők által is elolvasott művek áll­tak, olyan, amelynek súlya, hatása van, vagy csupán érde­kesség, „mi a kedvenc ételé az író elvtársnak?“-féle kérdé­sek szemléje. És föltűnt, hogy a leltárakban újfent szerepel­tek — talán érezvén, hogy kü­lönösen szegényes lenne az eredménylista — irodalmi szín­padok, illetve irodalmi színpa­di műsorok, sőt, még a CSE­MADOK megalakulásának év­fordulója alkalmából megren­dezett emlékünnepély is beso­roltatott. Egyiktől sem akarom elvitatni az irodalomnépszerű' sítő szerepet, de például az irodalmi színpadok más lapra tartoznak, mint amatőr művé­szeti csoportok, a dramaturgiai albizottságok hatáskörébe, ha jól tudom, ezek éppen tavaly januárban váltak külön az irodalmi albizottságoktól. Eny- nyít a beszámolókkal kapcso­latban, és az utolsó bekezdés­ben egy olyan dologról, ami még nincs, illetve, ami egyelő­re csupán terv. Csak üdvözölhetjük, hogy is­mét felvetődött a gondolat: egy magyar nyelvű könyvtári tájékoztató-tanácsadó megjelen­tetéséről, elősegítendő a ma­gyarlakta járásokban működő könyvtárak munkáját. Ma még csak arról van szó, hogy a Népművelés, esetleg más sajtó­termékünk mellékleteként je­lenne meg. Kezdetnek talázz elég, de a régi adósságokra, a sok helyütt ma is meglevő hiányosságokra, no meg az egyre növekvő feladatokra gon* dolván: hosszabb távon csak önálló kiadvány tehetne eleget a követelményeknek. Szlovák és cseh nyelven 18 jelentősebb ilyen jellegű kiadvány jelenik meg rendszeresen, vagy bizo­nyos időközökben. És ez csak természetes. Ezek nélkül ma­napság elképzelhetetlen a kor= szerű könyvtári munka. bodnAr gyula CSAK A SÍRÁSÓ KÖNNYEZTE MEG Miroslav Mráz regényéről 1938-ban, a müncheni dön­tést megelőző és azt követő vészterhes időben játszódik le Miroslav Mráz regényének tör­ténete. Már itt elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy a cseh írónak semmiféle művét koráb­ban nem olvastam, a Českoslo­venský spisovateľ Nová česká próza című katalógusban sem találom nevét, amiből arra kel­lene következtetnem, hogy nem tekintik élvonalbeli cseh próza­írónak. A regény főhősét, a javítóin­tézetből és börtönből szabadult Lojzát rendkívül árnyalatosan és elhihetően állítja Mráz az olvasó elé. Kamaszélete tele van zavaros körülményekkel, kórosan idegbajos, ami az esz­tétika törvényei szerint eleve kizárja, hogy a regény „pozitív hősének“ tekintsük. Nem ő szabja meg és irányítja sorsát, hanem tőle független erők do­bálják és sodorják; a köztár­saság válságos hónapjaiban ne­hezen kap munkát, egy köze­lebbről meg nem nevezett dél­csehországi kisváros szegény­negyedének peremén tengődik, amíg sok hányattatás után a temető sírásója segédjének fo­gadja maga mellé. Környezete ütődöttnek véli, pedig van ma­gához való esze, csak kacska­ringós, vargabetűs úton jár. Mint a temető sírásója és gon­dozója sokat meglát a kisvá­ros fonákságaiból, távolabbra is tud tekinteni: megérzi a köz­társaság veszélyeztetett hely­zetét. A rendkívül erős, munkabíró Lojza anyai oltalom és szere­tet nélkül serdül fel, a javító- intézetben és börtönben töltött esztendők lelki sérüléseivel vá­lik korán kamasszá-felnőtté. Az életnek csak sötét oldalát ismeri ez a gyermekien tiszta lelkületű kamasz; állítólagos nagyszüleinek törődése megóv­ja az éhhaláltól, és élete ide- ig-óráig egyenes vágányba ke­rül, amikor a temetőben állan­dó munkához jut. Lojza meg­érzi, hogy csak akkor juthat az élet napos oldalára, ha beleil­leszkedik a környezetbe: elfo­gadja kicsinyes torzsalkodá­sait és nem lázadozik hazug­ságai ellen. A szerelme is fo­nák: vannak szép pillanatai, de végül legtisztább érzései Is ösz- szekuszálódnak és élete cson­kán, tragikusan befejeződik. Elfogadjuk az író szavait, me­lyek szerint Lojza nem tud be­leilleszkedni abba a környezet­be, amelyben él, más környe­zettel viszont senki sem szol­gálhat neki. Mráz érezhetően a nagy cseh prózaírók realizmusán nevelő­dött, a regény számtalan figu­rája — így a filozofálgató Karvan, a mindenkin segíteni akaró-. Nagyanyó — hiteles és életigaz. A társadalmi háttér is reális, valóban ilyen lehetett a dél-csehországi kisváros köz­vetlenül azelőtt, hogy Hitler hordahada megszállta és ke­gyetlenül elnyomta az orszá­got. Barborka, Lojza szerelme egy csepp lírát visz ebbe a nem éppen derűs történetbe, légies tisztasága azonban időszerűtlen és életének fonala — Lojzáé- hoz hasonlóan — tragikusan elszakad: Amikor a két fiatalt eltemetik, már német tankok dübörögnek mindenütt az or­szágban. Miroslav Mráz kissé elnyúj­tott regényét Rácz Olivér ül­tette át magyarra., Ha egy for­dításról azt mondja a kritika, hogy az eredetivel egyenérté­kű, ez a legnagyobb elismerés­nek tekinthető. Rácz fordítása is ilyen: hiánytalanul tükrözi a cseh városkát, lakóit és kör­nyezetét, s versfordításaihoz hasonlóan különös gonddal ki­emeli lírai vonalát. (Madách, 1979. J EGRI VIKTOR ÚJ SZÓ 1979. XI. 22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom