Új Szó, 1979. október (32. évfolyam, 231-257. szám)
1979-10-18 / 246. szám, csütörtök
Vendég Nyugat-Európában, avagy: mennyit akar a szarka ? M it hoz és mit «kar vinni? — ez a kérdés foglal' közt at ja a politikusokat és a közvé leményt Hua Kuo-feng kínai pártelnök és minisztere lnök nyugat-európai kőrútjával (Franciaország, az NSZK, Nagy-Britannia és Olaszország) kapcsolatban. A pekingi vezető hétfőn már meg té érkezett Párizsba, ahol megkezdődtek a legmagasabb szintű francia—kínai tárgyalások. A látogatást hatalmas propaganda előzte meg, ugyanis az első eset, hogy a kínai kormány feje Nyugat-Európába látogatott. Azonban nem ezzel és nem most „nyitott“ Peking utat Európa felé, hanem már jóval korábban, s várható, hogy a látogatás célja éppen enneik a korábbi nyitásnak a felerősítése, megszilárdítása. Megfigyelőik — számítva arra, hogy a vendég az eddigi Irányvonalhoz hűen most sem lesz szűkében az an- tiszovjet és a szocialistaellenes kirohanásoknak — a látogatással kapcsolatban emlékeztetnek arra, hogy Hua abba az európai fővárosba érkezett, amely elsőiként lépett az enyhülés útjára, s amelynek nagyon jók a kapcsolatai a Szovjetunióval, A kínai miniszterelnök nem egyszerűen négy nyugat-európai országban, hanem négy NiA- TO-tagországban vendégeskedik. S talán az is ösztönözte a látogatást, hogy például csak az utóbbi évei tekintve nem minden úgy történt az európai politikában, ahogyan a maóisták szerették volna. Gondolunk itt a SALT—II. aláírására, s Leonyid Brezsnyev berlini újabb békeke z derné n yezésé re, amit a nyugat-európai vezetőik is pozitívan értékeltek. Ahogyan Peking korábban o szovjet-amerikai megállapodás ellen ágált annak aláírásakor és azóta is, ugyanígy kirohanásokat indított a Szovjetunió legújabb békekezdeiményezése ellen Is. flua elutazása előtt a kínai sajtó ismét árról cikkezett, hogy egységes, katonailag erős Nyugat-Európa megteremtésére van szükség a Szovjetunió ellen. Tudjuk, Peking az ún. békeszerződés aláírásával szorosabbra fűzte Japánnal a kapcsolatait, és megtörtént az amerikai—kínai kézfogó is, amivel a kínai politika célja nyilvánvalóan egy antiszovjet és szocialistaellenes kínai-ame- rikai-japán katonai tengely kialakítása, amelyhez hozzá számítja még Nyugat-Európát is. Hiszen a NATÜ-benkekben a Kínába szállított fegyverekről úgy beszélnek, mint a NATO fegyveres erejének növeléséről, s Teng Hsziao-ping nyíltan hangoztatta, hogy a „szovjet veszély ellen“ Kína a NATO legújabb szövetségese. Az európai enyhülés nem il- liik bele a hegemon ista célokat követő, egyeduralomra törő pekingi vezetés koncepciójába. Amikor ő a háború „elkerüihet- tetlenségét és szükségszerűségét“ hirdeti, addig Európában és világszerte erősödik a békeszerető erőknek a leszerelésért, az enyhülés elmélyítéséért vívott harca. Ezért helyez a pekingi vezetés nagy hangsúlyt Európára, arra a földrészre, ahol áthalad a két, társadalmi rendszerében eltérő világ határa, ahol a különböző társadalmi rendszerű országok legszínvonalasabb haditechnikával felszerelt csoportjai állnak szemben egymással. Európa túl van zsúfolva fegyverekkel, s a kínai céloknak pedig az felelne meg, ha ez az állapot nem változna. Ezzel tökéletesen tisztában vannak a nyugat-európai országok vezetői reálisan gondolkodó politikusai is. Például az Economist brit folyóirat még 1977-ben (tehát nem a mostani jobboldali Thatcher-kormány, hanem még a munkáspárti Cal- laghan-kabinet idején) ezt írta: „Peking Nagy-Britanniát és a Nyugatot bevonná egy szovjetellenes konfliktusba, s az utolsó francia és angol katonáig készen áll a Szovjetunió elleni harcra.“ Tekintélyvisszaszerző szándéka is lehet Huának ezzel a körúttal, hiszen a Vietnam elleni agresszióval Peking erkölcsileg és politikailag alaposan lejáratta magát a legtöbb nyugati ország szemében is. A tőkés gazdasági körök számára pedig egyre jobban megszűnik Kína a korlátlan kereskedelmi és gazdasági lehetőségek országa lenni. Amikor ugyanis Peking meghirdette a „négy korszerűsítés“ programját, megkezdődött a kínai katonai és gazdasági küldöttségeik nyugateurópai látogatáshadjárata. Kína mindenkitől gazdasági segítséget, hiteleiket, fegyvert kért, amit a nyugati üzleti körök előnyösnek véltek, hiszen a háttérben ott állt a legerősebb imperialista állammal (az USA- val) kötött kebelbarátság. Azonban beigazolódott a közmondás: „Sokat akar a szarka...“ Bizonyos kiábrándulás lépett fel a nyugati körök részéről amikor rájöttek, hogy Peking nem tud miből fizetni, s Kína több gazdasági megállapodást, korábbi megrendelést kénytelen volt lemondani. Tudjuk tehát, lényegében milyen politikai és gazdasági háttere van Hua Kuo-feng látogatásának, mit hozhatott a tarsolyában. Az ellen sosem volt kifogásunk, ha az egyes országok elmélyítették az egymás közötti jó viszonyt, fokozták együttműködésüket. De csak akkor, ha ez nem megy más államok rovására, jelen esetben az enyhülés, az európai népek békés egymás mellett élésének, az államok közti bizalomnak a rovására. Arról, hogy mit visz magával haza a kínai miniszterelnök, csak a látogatása után mondhatunk konkrét dolgokat. Reméljük, semmi olyat, ami szembehelyezkedne az enyhülés érdekeivel. MAL1NÄK ISTVÁN Mit érzékeltetett Demirel mór a választások előtt? rA vasárnapi választás, mint ismeretes, Bülent Ecevit kormányfő Köztársasági Néppártjának súlyos vereséget hozott.’ A miniszterelnöknek november 5-ig a képviselőház következő üléséig át kell adnia helyét De- mirelnek, az ellenzék vezetőjének. Bülent Ecevit néhány nappal a választások előtt egy isztambuli tömeggyűlésen keserű, pesszimista beszédet mondott. Kijelentette: ha pártja megbukik a részleges parlamenti választások következtében előállott parlamenti erőeltolódás nyomán, a fasiszta körök vérfürdőt rendeznek Törökországban. Nem lehetett félreérteni a Boszporusz-partján mondott szavakat: mindenki tudta, hogy a 22 hónapos háttérbe szorítás miatt hatalomra és bosszúra éhez Demirel és a fasiszta Tur- kes volt ezredes híveinek előre bejelentett terrorcselekményeire céloz Ecevit. A néppárti kormányfő vere-? sége után azonnal felmerül a kérdés: mi okozta Ecevit helyzetének megromlását, miért kellett távoznia annak a nyu-* gat-európai értelemben szociáldemokratának minősíthető politikusnak, aki igyekezett megfékezni a jobboldali pártok vad, és nyugtalanító terrorhad* járatát. 1973-ban 1200 halottja volt a főként Turkes „szürke farkasai“ által szervezett utcai fegyveres összetűzéseknek, és a választások előtti napig az idén közel 900 áldozatot tartottak nyilván. A választási kampány idején kilencen haltak meg. Megállapítható: Ecevit, bár jónéhány tartományban rendkívüli állapotot rendelt el, nem volt elég kemény és következetes a jobboldal elleni harcban. Huszonkét hónap ugyanis nem volt elesendő arra, hogy a rendőrségtől, és mindenekelőtt az igazságszolgáltatásból eltávolítsa a jobboldali pártok embereit. Tavaly például 12 000 letartóztatottból 1700 személyt tartottak fogva, a többiek ügyében „nem volt bizonyíték“. Bár Demirel egyszer kijelentette, hogy „csak a baloldaliakat engedik szabadon, a nacionalisták azonban őrizetben maradnak“, isztambuli lapok elemzése szerint u terrorcselekmények miatt letartóztatottak (majd szabadon engedettek) mintegy 75—80 százaléka tartozik Turkes vagy Demirel pártjához ... A választási kampányban a jobboldal a kormány gazdasági és pénzügyi politikája ellen támadt. Ecevitet tették felelőssé a riasztó tempóban növekvő inflációért, a munkanélküliek számának növekedéséért. Az igazság azonban az, hogy a költségvetési deficitet — az idén legalább 80 milliárd török líra, azaz 1,5 milliárd dollár lesz — Ecevit éppen Demireltől örökölte. A munkanélküliség növekedése szintén az elődök hagyatékának következménye. 1978-ban az Ecevit kormány megkísérelt egy külkereskedelmi orientációváltással segíteni a gondoknak legalább egy részén. Koprulel kereskedelmi miniszter egy nyilatkozatában rámutatott arra, hogy az olaj árrobbantásától Törökország sokkal jobban szenved, mint sok más állam, mert exportbevételeit majdnem teljes egészében olajszámlái fedezésére kell fordítania, és kifejtette, hogy Ankara a jövőben a hagyományos nyugat-európai partnerek helyett a szomszédos államok, illetve a keleteurópai és az afrikai országok irányában kíván „áttörni“, új piacokat találni. Bizonyos eredményeket hozott ez a nagyon határozott orientációváltás: a Szovjetunióval, Bulgáriával és Romániával, azonkívül Líbiával, Irakkal, Szíriával, Tunéziával, és Jordániával nőtt az árucsere forgalom volumene. Amikor a győzelemittas Demirel már kormányának megalakításáról tárgyal, egyúttal azt is érzékelteti, hogy Törökország amerikai érdekeit sokkal jobban, megbízhatóbban védelmezi majd, mint a „baloldali megszállottnak, kelekótya költőnek“ nevezett Ecevit (Demirel választási beszédében hangzott ez el). Az amerikaiaknak ugyanis jónéhány kérdésben fontos megállapodásokat kell megújítani, illetve megkötni Ankarával. Éppen október 9-én, azaz a választás előtti napokban járt le az az ideiglenes megállapodás, amely a török földön levő 26 amerikai katonai berendezés sorsát, holnapját rendezné. Ez a jónéhány berendezés különösen akkor vált értékessé Washington számára, amikor az amej rikaiak elvesztették iráni megfigyelőállásaikat. A minap írta az International Herald Tribune: „Az Egyesült Államok elektronikus szeme valószínűleg továbbra is megfigyelés alatt tartja a Szovjetuniót Törökországból ... A tét távolról sem csekély: 26 olyan berendezés sorsáról van szó, amely a Szovjetunióról szerzett amerikai elektronikus hírszerzési értesüléseknek, becslések szerint 30 százalékát gyűjti ösz- sze.“ A választási kampányban a jobboldal szokatlanul teli kasz- szából gazdálkodhatott. Aligha kétséges, hogy azoknak van igazuk, akik a kassza tartalmának növekedését összefüggésbe hozzák azzal, hogy Demirel jóval készségesebb tárgyalópartnere a Pentagonnak, mint a most megbukott Bülent Ecevit. GÄRDOS miklűs Kommentáljuk A párttagsági igazolvány ■ _ értéke A pártalapszervezetekben folyó beszélgetések során minduntalan azt tapasztalhatjuk, hogy a kommunisták zömmel rendkívüli helytállással és odaadással teljesítik kötelezettségeiket, s ebből eredően jelentőségéhez méltó módon értékelik, becsülik párttagsági igazolványukat. Az élcsapathoz való tartozást igazoló becses dokumentum jóllehet senkit sem jogosít fel arra, hogy szocialista társadalmunkban előjogokat élvezzen, a párttagsági könyv megbecsülése és tisztelete a kommunistáknak mégis a párthoz való viszonyát is tükrözi. Közismert tény, hogy párttagokkal szemben különösen igényesek a követelmények. Az elkötelezett kommunista magatartás, amely önmagában is fontos követelményrendszert jelent, mind a munkában, mind pedig a párt politikájának népszerűsítésében és következetes megvalósításában egyaránt cselekvő részvéteit igényel. A beszélgetéseken részt vevők nagyra értékelték, hogy az alapszervezeti párt- bizottság munkájuk és magatartásuk értékelésével párhuzamosan véleményt k^rí tőlük a párt gazdaságpolitikájának helyi konkrét érvényesüléséről is. Túlnyomó többségükben megalapozott elvi és szakmai elkötelezettséggel mondták el tapasztalataikat, hasznos észrevételeiket. A hibákat nem kendőzték el. Munkahelyükről, saját tevékenységükről beszéltek elsősorhan, tárgyszerűen bíráltak, és tettek javas tatokat. A párt tagjai olyan emberek akarnak lenni, akik méltók arra, hogy kommunistának tekintsék őket. „Olyanok, akik — Tokár Nándor komáromi (Komárno) hajókovács—géplakatos megfogalmazásában — az első sorukban állnak, amikor a feladatokat osztják, és az utolsókba akkor, ha a munkavégzés után a dicséretet vagy a jutalmat adják.“ Vagyis? Kommunistának lenni mindenekelőtt olyan eszme vállalását és érvényesítését jelenti, amely minőségileg gazdagabbá teszi az ember életét. A kommunistáknak most is, az év utolsó negyedében, mint számtalanszor eddig, jó példát kell mutatniuk, az első sorokban kell haladniuk az alkntó munkakezdeményezés kibontakoztatásában, az előirányzott tervek teljesítésében. Nein kevésbé fontos az is, hogy aki a CSKP tagjának vallja magát és magáénak mondhatja a tagsági igazolványt, sajátítsa el a marxizmus—leninizmust, munkahelyén, a családban és mindenütt hirdesse korunk leghaladóbb világnézetét, amely választ ad a fejlett szocialista társadalom építésének valamennyi funtos kérdésére, az embereket ma foglalkoztató minden lényeges problémára. Ma csak az felelhet meg a párt és a kor követelményeinek, aki szüntelenül bővíti ismereteit, aki tanulmányozza és az életben kamatoztatja tudását. A pártmunkában, a társadalmi és gazdasági életben hasznosítjuk azokat a tapasztalatokat, amelyeket a most zajló és befejezéséhez közeledő beszélgetéseken szereztünk. Az új tagsági igazolványnak a kommunisták jó munkája adja mag az értékét. SZOMBATH AMBRUS Buzdítás, bírálat A pártirányítás módszerei 0 Mü ad alapot a helyes cselekvés felismeréséhez A zavartalan áruellátásért, a példás kiszolgálásért A szocialista munkabrigád- mozgalom ma már egészen honos az OTEX vállalat érseikúj- vári (Nové Zámky) üzemében. Sőt, bátran állítható, hogy teljes mértékben a termelőmunka legfőbb szervezője, hiszen a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom üzemi szervezetének 93 tagja közül 70 dolgozó egyben az üzemben működő, négy szocialista munkabrigád valamelyikének is tagja. És nem akármilyen munkakO'i lekt ívákról van szó, hiszen a Tanka Antal és Szekó Ferenc elvtársak vezette munkabrigádok már megkapták az aranyfokozatot, a Ján Krasko vezette munkabrigád az ezüst fokozatot, és a Stefan Struhár vezette munkakollektíva a bronz fokozattal büszkélkedhet. A szakszervezeti üzemi bizottság elnöke, Viera Rybano- viéová, és titkára, Lukács Erzsébet, így méltatják ezt a tényt: — Megtettük a magunkét. Sokat köszönhetünk a pártirá* nyitásnak. Tanka Antal elvtárs, az üzemi pártbizottság elnöke egyben az egyik arany fokozatú munkabrigád vezetője. S ebből még a kívülálló is megérti: a pártirányítás egyik megnyilvánulása a példamutatás . A pártbizottság elnöke nagyra értékeli a Margita Surano- vá vezette szakszervezeti termelési bizottság közreműködését. Feladatuk a munkabrigádok tevékenységének nyilvántartása. A pártirányítás jól bevált módszerét alkalmazzák: meghatározzák a feladatokat, ellenőrzik és értékelik azok teljesítését. — Nem mellékes az sem — magyarázza a pártelnök —, hogy ehhez eszmei, politikai képzés is járul, mely alapot ad a helyes cselekvés felismeréséhez. Elmondja, hogv jól kénzett előadók, pártoktatók František Vyšňovský, Alexander Zlatins- ký, Szalai János elvtársak, akik a középfokú politikai tanfolyam szervezői. Törődnek azzal is, hogy a pártonkívüll hallgatók soraiból a legjobbakat kiválasztva párttagjelöltek legyeinek az arra érdemes dolgozók. Molnár Anna elvtársnő a szakszervezeti ideológiai bizottság elnökeként jól és ügyesem szervezte meg a szakszervezeti munkaiskolát a munkabrigádok tagjai számára. Tóth Ernő elvtárs a munkavédelmi bizottság elnöke és a bizottság kommunista tagjai fáradhatatlan türelemmel buzdították a műhelyek dolgozóit az előírt védőeszközök alkalmazására. Eredmény: eddig egyetlen baleset sem történt. Buzdításra volt szükség, amikor a raktári munka nehézségére panaszkodtak a dolgozóik. Az eredményt Mészáros Erzsébet elvtársnő, az újításokkal és ésszerűsítési javaslatokkal foglalkozó szakszervezeti bizottság elnöke tartja számon: két, raktári munkát könnyítő észszerűsí tési javaslat született. Bírálatra volt szükség amikor kisebb betegségek ürügyén átmenetileg meglazult a munkafegyelem. tgy lett általános szokássá, hogy a Terézia Hro- mádková elv társ nő vezette, társa d a 1 ombiztosí t ási k érd és ek kel foglalkozó szakszervezeti bizottság nemcsak a nyilvántartással foglalkozik, hanem meg- szeirvezte a beteglátogatást is. — jelenleg milyen téren, milyen munkaszakaszon szükséges a buzdítás és a bírálat? — Általában mindig alkalmazzuk a buzdító és bíráló szót, mindig az adott helyzetnek megfelelően — hangzik a pártelnök válasza, — jelenleg azonban főleg annaik érdekében, ho.sry zavartalan legyen az elárusító helveik áruval való ellátása és példás legyen a kiszolgálás. HOFER LAfOS 1979. X. 18.
