Új Szó, 1979. szeptember (32. évfolyam, 206-230. szám)

1979-09-04 / 208. szám, kedd

1979. IX. 4. "lHLHILÍŰR* " DRÄMA A VADÁSZATON (szovjet) EMLÉKEZETES SIKEREK Ml a 9 y a r operaénekesek Brotislovóbon Ha beletekintünk a Szlovák Nemzeti Színház színpadán ven- dégszerepeűt magyar operaéne­kesek névsorába, szembetűnő az a változás, amelyet a hat­vanas évek hoztak. Míg a hábo­rút követő 10—15 évben szinte ritkaságszámba ment egy-egy magyar előadóművész bratisla­vai vendégszereplése, a hatva­nas években olyan kiváló mű­vészeknek tapsolhatott a közön­ség, mint Simándy József, Kom- Jóssy Erzsébet, Moldován Stefá­nia és llosfalvy Róbert. A het­venes évek első felében bemu­tatkoztak az új magyar énekes- nemzedék kiválóságai is: Kin­cses Veronika, Polgár László, Csengery Adrienne, Sólyom- Nagy Sándor és a többiek. Az elmúlt, tehát, az 1978/79- es operaévad különösen bővel­kedett magyar vendégszereplé­sekben, melyeknek méltó beve­zetője volt a Szlovák Nemzeti Színház színpadán hazai és ma­gyar énekesek közreműködésé­vel megrendezett „Operabarát­ság* című est. Első felét egye­nes adásban közvetítette a Csehszlovák és a Magyar Tele­vízió. Az est főszereplője a há­ború utáni magyar énekesnem­zedék egyik kimagasló egyéni­sége, Melis György volt, aki közvetlenségével, magyarul és szlovákul elmondott kedves be­vezető szavaival, magas kultú­rájú éneikes-produkciójával osz­tatlan sikert aratott. Csak saj­nálhatjuk, hogy ezt a kiváló magyar baritonistát nem láthat­tuk vendégül korábban. Az est aagymeglepetése Tokody Ilona bravúros Mimi-alakítása volt, aki Puccini Bohéméletének har­madik képében a hazai közön­ség első számú kedvencének, Peter Dvorskynak egyenrangú partnere volt. A tehetséges fiatal művésznőt néhány hét múltán ismét hall­hatta a fővárosi közönség, ami­kor nagy sikerrel szerepelt a Bratislavai Zenei Ünnepségek keretében megrendezett fiatal előadóművészek nemzetközi versenyén. Gulyás Dénes olda­lán Puccini Manón Lescaut-já- nak utolsó képét adta elő. To­kody előadásmódja mentes min­den önkényes bravúrtól, meleg, telt, minden fekvésben kiegyen­lített hangja nem igényel hol­mi művi úton előállított hang­hatásokat, kivételes technikája révén produkciója a természe­tes éneklés benyomását kelti. Gulyás Dénes főleg értékes hanganyagával tűnt ki szerepé­nek zenei megformálása azon­ban még további kimunkálásra szorul. Tokody Ilona nem sok­kal honfitársnője, Kincses Ve­ronika Mimi-alakítása után szó­laltatta meg ezt a szerepet, s így alkalmunk nyílt összeha­sonlítani a két produkciót. Kin­cses Veronika — aki a bratis* lavai Szlovák Rádió stúdiójában fel játszott'teljes Bohémélet le­mezfelvételén is énekelte ezt a szerepet, és ő alakította a Szlo­vák Televízió operafilmjének Mimijét is — szuverénebb, ru­tinosabb teljesítményt nyújtva Tokodynál. Gulyás Dénes Ro- dolph-alakftása nem nélkülözte a fiatalos lendületet és bájt, hangja főleg a magas regiszte­rekben érvényesült. A Bratislavai Zenei Ünnepsé­gek alkalmával Miller Lajos Va- lentin-alakításának tapsolhatott közönségünk Gounod Faustjá­nak előadásán. Ezt n kisterje­delmű szerepet Miller kiváló képességei főszereppé avatták, s teljesítménye a közönség sze­mében szinte elhomályosította a másik vendégszereplő, a Me- fisztót alakító világhírű bolgár basszista, Nikola Gjuzelev pro­dukcióját. Miller sikerének tit­ka a kiegyenlített, ércesen csengő hangja, biztos magassá­gai, jó technikája és megnyerő fellépése, bár inkább hanganya­gának szépségére, mintsem szí­nészi adottságaira támaszkodik egy-egy figura megformálásá­nál. Az évad utolsó vendégszerep­lője Rothányi Ilona volt, aki a Lohengrin Elzáját énekelte szo­katlanul karcsú szopránnal. Ez az első hallásra karcsú hang azonban a kellő pillanatban drámai erővel is tudott szólni és jól bírta a magasságokat. Fő erőssége kitűnő legato techni­kája volt, amelyet tudatosan és következetesen használt. Noha a magyar operaélet gazdag tradíciókkal rendelke­zik és nőm szenved hiányt ha­zai szerzők műveiben, fejlődése sohasem került ellentétbe — el­térően a cseh operakultúra bi­zonyos fejlődési szakaszától — a nemzetközi operairodalom ápolásával. Ennek köszönhető, hogy a magyar operaénekesek otthonosabban mozognak a kü­lönböző, egymástól sokszor me­rőben eltérő előadói stílusuk­ban {legyen az Mozart-, Rossi­ni-, Verdi- vagy egy verista opera) és könnyebben sajátít­ják el a belcanto hagyományos énekkultúrájának alapjait. Ezt igazolja számos magyar opera­énekes nemzetközi karrierje és ezt bizonyították az említett vendégművészek bratislavai fel­lépései is. VLADIMÍR OZÁBEL Csehov egyik ifjúkori művé­ből, melyet maga az író is ■csak „zsenge vázlatnak“ nevezett, ké­szült a Drámu a vadászaton című film. Az alkotás nem tar­tozik a „megfilmesíthetetlen nek" tartott Csehov-írások kö­zé, hiszen a kisregény bővel­kedik romantikus szenvedélyek­ben, szerelemben és féltékeny­ségben. Az alkotás cselekménye a század végi Oroszországban, egy nemesi birtokon játszódik; az események középpontjában egy csábító szépségű lány áll. A gyilkossággal végződő törté­netet Kamisev, a vizsgálóbíró beszéli el. A rendező felfogásá­ban nem elvetemült gonosztevő érzésének rendkiuül kifinomult képessége. Az alakokról igye­keztem lefejteni a szélsőséges szenvedélyek parodisZtikus ré­tegét, a szerkezetet egyszerűb­bé, világosabbá tettem, humoros epizódokkal tarkítottam. De érintetlenül hagytam a közele­dő katasztrófa érzetét, a vá­gyak a reális életviszonyok el­lentmondásából fakadó drámát. A század végi Oroszország­ban az életviszonyok felbomla­nak, az emberi kapcsolatok széthullanak. Egy régi világ letűnését idézi a forgatás szín­helyéül választott Moszkva kör­nyéki park; a fák között cson­kán álló szobrok, az árkádok fölött maliik a vako’at. A kö*1’ Hosszú vonatokon katonák érkeznek azért, hogy megtörjék a népet. Ha másként nem, hát úgy, hogy lemészárolják. Nem tudni pontosan, honnan jönnek, csak azt, miért jönnek. A zsar­nokság eszközei. Miguel Littin, a Chiléből Me­xikóba emigrált rendező a Le­velek Marusiából című filmben általános érvényűvé emelte a nép és a zsarnokság összeüt­közését, iszonyatos harcai. Olyan általános ' érvényűvé, hogy abba beleférjen a Pino- chet-diktatúra, s valamennyi zsarnokság borzalma. És sikerül is elérnie a rendezőnek, hogy valóban azt érezzük, nem fogy ki sohasem a katonaság, ame­lyet a nép ellen indítottak. A chilei rendező saját orszá­ga történelméből választotta a film tárgyát. Marusiában, a kis bányászvároskában 1907 ben sztrájk tört ki. A katonaság csak úgy tudta letörni a sztráj­kot, hogy elpusztította a vá­rost is ... Miguel Littin filmje egyes képsoraiban megragadó, szándéka tiszteletet ébreszt még akkor is, ha a túlzott rész­letezés, a valóság túlságosan is pontos lemásolása végül el­nyomja a valóságban szép és erőteljes ábrázolásmódot. —ym— MÁHOZ SZÓLÓ ÜZENET Jelenet a mexikói filmből ő, hanem érzékeny, zárkózott ember, aki inkább a vidék szennyét választja, minit a fővá­rosi hivatalnoki é'lete't. Sebzett lelkiismerete, bűntudata készte­ti a történet megírására és köz­readására. A mű másik központi alakja Olenyka; sokak számára csak egy feslett kis nőt jelent. Az erdő rejtekén, a szabad leve­gőn nevelkedett, aztán a hozzá is eljutó folyóiratokból kibon­takozott előtte egy másik világ és ő mohón bevetette magát ennek meghódítására. A „ne­mesi fészekben“ Olenyka gyor­san alkalmazkodik a léha élet­formához elhatalmasodik becs­vágya, veszedelmes csábítóvá válik és veszélyes játékot űz, míg ennek áldozata nem lesz. — A Dráma a vadászaton olyan, mint egy késleltetett robbanás — nyilatkozta a ren­dező. — Engem a négy rendkí­vüli alak (a földbirtokos és in­tézője, annak felesége és a gróf barátja, maga a vizsgálóbíró) találkozása ragadott meg ben­ne leginkább. Lényegük az élet nyezet egy-egy tárgya — a fiion intonációja. A tárgyak együtte­sen adják a látvány akkordját. A rendező az adaptációból kilúgozta a jellegzetes csehovi „ízeket“ s a történetet rnelo- dramatikus és nosztalgikus ele­mekkel tűzdelte meg. Csehov hőseinek sivársága, szánalmas- sága elsikkad. A film önmagá­ban látványos, költői szépsé­gekben bővelkedik, csak éppen Csehov világát hiányoljuk. A rendező mintha megfeledkezett volna Csehovról, mintha elkáp ráztatta volna őt a „nemesi fészek“ pompája, a hajnalig tartó tivornyák, „úri murik“ lát­ványa. A főbb szerepeket a fiatal Galina Beljajeva (a voronyezsi balettiskola volt növendéke), Oleg Jankovszkij, Kirill Lavrov, Leonyid Markov, Szvetlana To­ma és Grigorij Grigoriu játsz- szák. A filmet Emil Lotjanu rendezte. Nevére talán kevesen emlékeznek, de korábbi filmje, A cigánytábor az égbe megy még elevenen él sokak emléke- zetében. LEVELEK MARUSIÄBÔL (mexikói) megrendüléssel szól Tokajikról. Peter Matejka befejezetlen Se­besült partizánja fagyos, ko­mor színekkel a jelenségtől el­jut a lényegig. Barta Gyula konstruktív építésű vászna a Zvoleni vasutasok dicsőítője. Vie<ra Žilinčanová a 44-es Szlo­vák Nemzeti Felkelés című mű­ve a tehetség átlényegítő ere­jével a valóságos élményt lá- tomásosan jeleníti meg. A fasizmus felett aratott győzelemről Milan Chovanec az emberi méltóságnak, az em béri létnek az embertelenségen való felülkerekedéséről beszél. A történelmi és társadalmi sodrással telített grafikák leg­kiemelkedőbb művei közé tar­toznak Vincent Hložník súlyos mondanivalójú sorozatának: a Felkelésnek és a Partizánok­nak lapjai, amelyek állandóan, élőén aktuálisak. Szabó Gyula eszmét hordozó partizánsiratá- sát a valóság hiteles, de egyé­ni vissza! ükrözéséivel, fölényes technikával véste fába. Orest Dubay linómetszetei művészi éllel, költői látással teszik a múltat élővé. Viera Gergel'ová könnyfakasztó Nagy’ gyásza feilráz és megdöbbent. Jozef Bálái Partizán őrjárata robusz­tus, világosan beszélő kőrajz. Robert Dúbravec harci dalának zengő figurái az élő múlt kö­vetei. Albin Brunovský egymás­nak feszülő erők játékával je­leníti meg a Halált és a Síró nőt. A tartós etikai értékű ttárom- kiterjedésű művek jelzik, hogy a művészet egyszersmind poli­tikai fegyver is. Pataki Klára a Klačnói mártírok emlékét őr­ző dombormű-terve a tes tét öl­tött asszonyi gyász kifejezője. Jozef Kôstka. nyughatatlan di­namikájú, nagy erejű Partizán­fejeiből és csoportjaiból fe­szültség árad. Ján Kulich Kľak című faszobra a plasztikailag megfogalmazott mélységes bá­nat. Miroslav Ksandr a minden érzelmi rezdülést kifejezni ké­pes bronzból jeleníti meg szob­rával a Gyászoló anyát. Ján llavsky szögletesre stili­zált Győzelmet hirdető plaszti­kája az élet féltésének diadala a gázkamrák rendszere fölött. Ján Koniarek a fehér már­ványból alakított fejjel, a Fel­kelés hangjával a múltból a mába kiáltott üzenet hordo­zója. BÁRKÄNY JENÖNÉ Galina Beljajeva a szovjet film főszereplője A Szlovák Nemzeti Felkelés küzdelmei sugallmazói voltak úgyszólván minden szlovákiai művésznek. S a témák és az ihlet kimeríthetetlen forrását jelentik számukra azóta is. Az áldozatos harcok, a dicső ese­mények megtermékenyítő hatá­sa a felszabadulástól, és fő- kéjjp 1948-tól kezdve kiterjedt a képzőművészet minden ágá­ra: a festészetre, a grafikára, a szobrászatra, a monumentális művészetre és a falragaszra. Most, a Felkelés 35. évfor­dulójának alkalmából a Szlo­vák Nemzeti Galéria nagysza­bású kiállításán az emlékek je­lenné varázsol ódnak. Még az elnyomatás korában, az 1944- ben vívott harc, az antifasisz­ta agitáció, és a partizánküz­delmek idején jelentek meg a kisműfajok: röp iratok, plaká­tok, bélyegtervek. Utánuk nap­jainkig keletkeztek az éles va- íóságlátással, a szocialista rea­lizmus szellemében fogalmazott alkotások, amelyeknek gazdag válogatása képezi a kiállítás ®nva«á't. Egyrészt konkrét tör­téneti tények rögzítései, más­részt az egyes művészekben élő emlékekből formált belső ké­pek. A terjedelmi okokból a ha­talmas együttesből a követke­zőket ragadom ki: Cyprián Ma- jernik fanyar erejű drámaiság- gal mutat rá a Menekülőkben az elnyomás és az elemberte- lenedett kor vedtelen és ki­szolgáltatott áldozataira. Ste­fan Bednár képei elkötelezett­ségből, -vallomástevő szenve­délyből fakadnak (Partizánok a Prašiván, Őrszem, Halott fel­derítő, Kihallgatás). Az Itt a segítség ejtőernyősei csupa re­ményt, bíztatást sugallnak. Ján Zelibský a Fel a hegyekbe vo­nuló hősöket, a Tanácskozókat alkonyi homályba burkolja. Lőrincz Gyula a Kfaki asszonyt döbbenetes expresszivitással- jeleníti meg. Július Nemeik mélyről jövő indulattal festi vágtázó, tűzszínű lovait. Ján Mudrochnak a Rozsutecen őr­ködő Partizán lánya konkrét utalásával is jelképi erejű. De­zider Milly expresszív hévvel,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom