Új Szó, 1979. szeptember (32. évfolyam, 206-230. szám)

1979-09-27 / 228. szám, csütörtök

AZ ENYHÜLÉS MEGFELEL MINDEN NÉP VÁGYÁNAK BREZSNYEV—PHOMVIHANE TALÁLK ÓZÓ A kölcsönös megértés jegyében Folytatás a 3. oldalról) ban a körzetben, amely nincs távol határainktól. A Szovjet­unió szilárdan az arab népek oldalán áll, amelyek határozol lan elutasítják az rt (örvényes érdekeik rovására szőtt csel szövéseket. A gyarmati országoknak és nemzeteknek függetlenségük megadásáról szóló deklaráció — az ENSZ együk legfontosabb aktusa — jóváhagyásával 1960. ban a világközösség elismerte azt a megcáfolhatatlan tényt, . hogy a gyarmati rendszer idő­szaka a múlté. A nemzetek nagy többsége vetette ie akko­riban a gyarmatosítók Igáját. Az emberiség lelki ismerete azonban továbbra is lázong amiatt, hogy a kolonializmus és a fajgyűlölet bilincseit még mindig nem zúzták teljesen szét. Ez mindenekelőtt Afrika déli részére vonatkozük. Már évek óta áldozatos har­cot vívnak szabadságukért és függetlenségükért Zimbabwe és Namíbia népei. A Szovjetunió te'ijes mértékben támogatja nemes ügyüket. Támogattuk és támogatni fogjuk őket, együtt­működünk azokkal az államik­kal, főként afrikai országok­kal, amelyek igazságosságra e nemzetek elidegeníthetetlen joga inaik védelmére töreked­nek. Határozottan el ikell utasíta­ni minden olyan kombinációt, ame'iyek célja, hogy sebtében létrehozott bábkormányok se­gítségével megőrizzék a faj­gyűlölők és gyarmatosítók uralmát. Az ENSZ közgyűlés ülésszaka helyesen tenné, ha világosan kijelentené, hogy határozottan támogatja Dél-Afrika népeinek felszabadító hareát és elítélné azokat a kísérleteket, hogy e harcot vérbe fojtsák és az ilyen törekvést az emberiesség telleni gaztettnek minősítené. Az ENSZ nek egyenesen köte­lessége a Dél-Afrikáról szóló határozatainak tiszteletben tar­tására kényszeríteni azokat, akik e határozatokat ügyeimen kívül hagyják. A szovjet emberek jó'i tud­jak, liogy o latin-amerikai né­pek hogyan járulnak hozzá a békéért és a nemzeti felszaba­dulásért vívott harchoz. Ez a hozzájárulás annál nagyobb tesz, minél határozottabban megvédelmezik a latin-ameri­kai államok függetlenségüket és mtné’i kisebb mértékben be­folyásolják kívülről a politika •jukat. Ezzel összefüggésben •megelégedéssel mutatunk rá Latin-Amerika tekintélyének növekedésére a nemzetközi kape so ia tok ba n. A Szovjetunió sok ízben, többek között az ENSZ-ben is hangsúlyozta az el nem köte­lezettek mozgalmának és bé- •kés orientációjának a jelentő­ségét. Meggyőződésünk, hogy az el nem kötelezett országok továbbra is egész politikai sú­lyukat latba vetik a béke, a leszerelés és az enyhülés ér­dekében. Ebben megerősítenek bennünket az el nem kötelezett áliamok nemrégen Havannában tartott csúcsértekezletének si­keres eredményei. Ez jelentős fórum és nagy esemény volt a nemzetközi politikában. Minden fontos nemzetközi politikai, gazdasági vagy más probléma megoldásához aninde- mekelőtt békére van szükség. Abból a szempontból, hogy a béke szilárdabb, vagy Ingata­gabb lesz-e, nagy jelentőségű a Szovjetunió és az Egyesült Államok kölcsönös kapcsolatai­nak alakulása. Ez objektív, vi­tathatatlan következtetés. A Szovjetunió vezetősége nem titkolja, hogy az Egyesült Ál­lamokkal normális, sőt, baráti kapcsolatokat óhajt. Ehhez szükséges olyan alapelvekhez igazodni, amelyek széles utat törtek a nemzetközi kapcsola­tokban és amelyeket lerögzí­tettek az ismert szovjet—ame­rikai dokumentumok is. Ezek a békés egymás mellett élés és az egymás be'iügyeibe való be nem avatkozás elvei. Sen­kinek sem engedjük meg, hogy beavatkozzék belügyeinkbe. A szovjet—amerikai kapcsolatok a két fél ügyét jelentik. Egye­dül ezen at alapon fejlődhet­nek sikeresen a Szovjetunió és az USA kapcsolatai. A Szovjetunió konstruktív kapcsolatokra törekszik valamennyi néppel A mi álláspontunk teljesen, világos és ezt találóan kifej tette Leonyid Brezsnyev Bécs­ben is Carter amerikai elnök­kel lefolyt találkozóján. A ta lálkozó megmutatta, hogy ba mind a két fél óhajtja, a Szovjetunió és az USA kölcsö­nösen elfogadható megoldáso­kat találhat és együttműköd­het a nemzetközi enyhülés és a béke érdekében. Amint Leonyid Brezsnyev mondotta, lényegében nincs a világon olyan ország vagy nemzet, amellyel a Szovjetunió ne akarna jó kapcsolatokat lenntartani, nincs olyan idő­szerű nemzetközi probléma, amelynek a megoldásához a Szovjetunió ne volna hajlandó hozzájárulni, nincs olyan há borús tűzfészek, amelynek bé­kés eszközökkel történő felszá­molásában a Szovjetunió ne volna érdekelt. A háborút követő események során a pozitív fejleményeken kívüi előfordultak veszélyes események is, amelyek komo­lyan fenyegették a béke alap­jait. Ha ezekre az eseményekre figyelmesebben tekintünk, könnyen megállapíthatjuk, hogy a nemzetközi helyzet fejlődése sokban függ az ál­lamoktól, amelyek a leghaté­konyabb hatást gyakorolhatják rá. Ha a befolyásnak ezeket az eszközeit olyan célokra hasz­nálják fel, amelyek ellentétben állanak az ENSZ Alapokmányé val és néha annak közvetlen megsértését is je'ientik, konf­liktusos helyzetek és nemzet­közi válságok keletkeznek. Az ilyen fejlődés kezdeményezői rendszerint igyekeznek mente­sülni a felelősségtől és emel­lett habozás nélkül másokat feketítenek be. E módszerek egyike a „he­gemonizmus“ kifejezéssel való manipulálás, ami a nemzetközi politikai életben az utóbbi évek folyamán egyre gyakrab­ban fordul elő. Haljár a „he- gemo n i z mus“ me g ha t ározá s csupán nemrégen jött . létre, távolról sem új keletű, hanem ellenkezőleg, már évszázadok óta ismert. Ez uralkodásra tö­rekvés a más országok és né­pek felett. . A hegemonizmus és az egyeduralom kérdésében a szovjet álláspont világos. A szovjet állam fennállásának első napjaitól kezdve nyoma­tékosan szembeszállt azzal, hogy bárki is egyed ura lomra jusson és hogy mások aláves­sék magukat az ö akaratának. Szembeszállt azzal, hogy egyes á'ilamok más államokkal szem­ben uralmi helyzetet foglalja­nak el. Itt az Ideje annak, hogy az ENSZ valamennyi tagállama egyértelmű álláspontra helyez­kedjen a hegemon izmussal NYIKOLAJ TARASZOV nagy­követ vezetésével megérkezett szerdán Bécsbe az a szovjet küldöttség, amely részt vesz a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről folyó bécsi tárgyalások 19. for­dulóján. MANAGUÄBAN megállapo­dást írtak alá a nicaraguai ok­tatási minisztérium, az UNES­CO és az ENSZ fejlesztési programja között. A megálla­podás értelmében a két szer­vezet kiterjedt segítséget nyújt a nicaraguai oktatásügy fej­lesztéséhez. HOSZNI MUBARAK egyipto­mi alelnök kedden háromna­pos hivatalos látogatásra az Ománi Szultánságba érkezett, ahol Kabusz szultánnal a közel- keleti helyzetről tárgyal. UNITAS—XX. fedőnévvel az Atlanti-óceán térségében megkezdődött az Egyesült Ál­lamok és Argentina tengeri erőinek közös hadgyakorlata. szemben, hogy e’iítélje azt és lehetetlenné tegyen bármilyen törekvést a hegemonizmusra a világ ügyeiben. A Szovjetunió ezért javasol­ta, hogy a jelenlegi ülésszak napirendjére vegyenek fel egy fontos kérdést a hegemonizmus megengedbetetlenségéről a nemzetközi kapcsolatokban és erre vonatkozó határozati ja­vaslatát az ülésszak elé ter­jeszti. A javaslat lényege az, hogy egyetlen állam vagy államcso- port semmilyen körülmények között és semmilyen indíték­kal nem támaszthat igényt he­gemóniára más államokkal vág y á I lám c so po r t o k ka 1 szem be n. Meggyőződésünk, hogy mind­azok, akik az egyenlőség alap­ján az enyhülés és a béke ér­dekében közelítik meg a nem­zetközi kérdéseket, nem tá­maszthatnak kifogást e hatá­rozat elfogadásával szemben. Szeretném kifejezni reményün­ket, hogy a Közgyűlés e ja­vaslatot felelősségteljesen meg­tárgyalja. A Közgyűlés után a hegemo­nizmus ellen állást foglalhat­na az ENSZ Biztonsági Tanácsa is, amelynek állandó tagja az öt: atomhata'iom. Jó volna a jö­vőben a hegemonizmus politi­kája bármilyen formában való megnyilvánulásának elutasítá­sát: egy széles körű nemzet­közi megállapodásban rögzí­teni. Országunk politikájában szi­gorúan tiszteletben tartja az ENSZ alapokmányának elveit és rendületlenül annak céljai­hoz igazodik. Mindig szem előtt tartjuk e világszervezet tevékenységének alapját — minden erőnek az összponto­sítását arra, hogy a népek bé­kében élhessenek. A Szovjet­unió következetesen törekszik az ENSZ megszilárdítására és senkinek sem engedi meg a világszervezet meggyöngítését. A népek a jelenlegi ülésszak eredményeit hasonlóképpen, mint a Közgyűlés előző ülés­szakainak eredményeit is min­denekelőtt aszerint értékelik majd, hogy mit tett az emberek nagyobb biztonságáért. És ezért az ENSZ valamennyi tag­állama és e teremben egy be­gyült képviselők nagy felelős­séget hordoznak. Minden pozitívum, amelyet ma elérünk, a nyolcvanas években segítségünkre lesz a hetvenes évek sikereinek meg­szilárdításában és továbbfej­lesztésében. Nem cseké’iy mér­tékben ettől függ majd, hogy az emberiség milyen gondola­tokkal és érzésekkel, a múlt­nak milyen emlékeivel és a jövőbe vetett milyen bizalom­mal ‘lépi át a jövő évezred küszöbéi. Azt kívánjuk, hogy a köz­gyűlés 34. ülésszaka olyan ha­tározatokat fogadjon el, ame­lyeket az egész világ népei értékelnek majd, s ennek ér­dekében minden tőlünk telhe; tőt megteszünk. (Alcímek: a szerk.) ABDAL FATTAH ISZMAIL, a jemeni Szocialista Párt KB főtitkára, a Jemeni Népi De­mokratikus Köztársaság Leg­felsőbb Népi Tanácsa Elnöksé­gének elnöke rövid hivatalos látogatásra szerdán Bulgáriába érkezett. A VERT1KÄL—8 geofizikai rakétát szerdán moszkvai idő szerint 6 óra 20 perckor a Szovjetunió európai területé­ről 505 kilométer magasságú Föld körüli pályára bocsátot­ták. Backo viccelt (ČSTK) — David Dacko, a Közép-afrikai Köztársaság új elnöike kijelentette: a Bokassa volt császár ha’iálraítéléséről és a Dél-afrikai Köztársaság­gal való diplomáciai kapcso­lat felvételéről való kijelenté­seit „viccnek szánta“. „Bokassa 14 évig tartó ural­ma után a népnek szüksége van a nevetésre. Teljesen ko­molyan gondolom, hogy mind­az, amit mondtam, vicc volt — mondotta Dacko. (ČSTKI — Leonyid Brezs­nyev, az SZKP KB tőtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke 1egnap a Kremlben találkozott Kaysone Phomvihanevel, a Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bi zottságának főtitkárával, Kor­mányfővel. Kaysone Phomvihane a Woszi helyzetről, a Népi Forradalmi Párt tevékenységéről és a kor­mány munkájáról beszélt. Az egész laoszi nép nevében kö­szönetét fejezte ki az SZKP Központi Bizottságának, a szov­jet kormánynak és népnek in- te r n a c io na 1 i sta s zo 11 d a r i tá sáé r t, valamint sokoldalú, önzetlen támogatásáért. Leonyid Brezsnyev hangsú­lyozta, hogy jí szoviet embe­rek figyelemmel kísérik a lao­szi eseményeket, ismerik a Laoszi Népi Forradalmi Part munkáját. A pártnak nemcsak a termelési feladatokkal kell megbirkóznia, hanem harcolnia kell a nemzetközi reakció ál­tál támogatott elemekkel is. A két politikus megelége* déssel szólt a szovjet—laoszi együttműködés fejlődéséről. Leonyid Brezsnyev és Kay* soma Phomvihane eszmecserét folytatott néhány időszerű nemzetközi kérdésről is. Meg­különböztetett figyelmet szén* teltek a délke’iet-ázsiai hely­zetnek. A találkozó a barátság, a szívélyesség és a kölcsönös megértés szellemében zajlott le. S z o v jef—mal a y s í cti köz l eimén y (ČSTK ( A Szovjetunió és Malaysia kész meg szilárdítani kapcsolatait és kibővíteni köl­csönösen előnyös gazdasági, kereskedeimi, tudományos és műszaki együttműködését, álla­pítja meg az a szovjet—ma- laysiai közlemény, amelyet kedden hoztak nvilvánosságra Moszkvában Husszein Bin Onn malaysiai kormányfő szovjet­unióbeli ’látogatásának végén, Aiekszej Koszigin és Husz- szeín Bin Onn a megbeszélé­sek során hangsúlyozta, hogy mindkét ország továbbra is a béke megszilárdítására, a nem­zetközi biztonság megteremté­sére és a világ feszültséggó­cainak felszámolására törek­szik. A nyilatkozat megállapítja, hogy a két fél elemezte a kö­zel-keleti és a délkelet-ázsiai helyzetet. A Szovjetunió meg­értéssel követi a délkelet-ázsiai népeknek . országuk szuverén.] fásának és biztonságának meg­szilárdítására, valamint a köl­csönös együttműködés fejlesz­tésére tett erőfeszítéseit. Jordánia kategorikusan elutasítja a közel-keleti helyzet kiilönutas rendezését /Folytatás az 1. oldalról) jába. 1980-ig részt vesz a Biz­tonsági Tanács munkájában is. Az ENSZ-közgyűlés 34. üléssza­kának programján szerepel az a csehszlovák a vasi at, amely a nemzetiközi együttműködés és a leszerelés elmélyítését cé­lozza. Ez a dokumentum a le­szerelési tárgyalások tapaszta­lataiból és gyakorlatából indul ki és abból az időszerű szűk ség létből, hogy fokozni kell a leszerelési intézkedések, vala’ mint az ENSZ-nek e kérdés­ben hozott határozatainak é? a j án 1 ása i nak meg valósítását Az ENSZ-közgyűlés 34. ülés­szakának általános politikai vjk tája október 12-ig tart. BERLINBEN TARTJÁK AZ IPÜ KÖVETKEZŐ KONFERENCIÁJÁT (ČSTK) — Az Interparla­mentáris Unió 87, konferenciá­ját az NDK fővárosában Ber­linben tartják 1980 ban. Erről a 80 ország parlamentjét tö mörftő szervezel végrehajtó bi­zottsága döntött Caraoasban. A most befejeződött konfe­rencia fő témái között szere­peltek a legfontosabb nemzet­közi problémák, mint például az általános és teljes leszere­lés, a gyarmatosítás ma red vá­nyainak felszámolása, valamint az államok gazdasági, szociá­lis és kulturális fejlődésének kérdései. AZ USA IGAZSÁGTALAN A PFSZ-SZEL SZEMBEN Begin nem togadto Jacksont (ČSTK) — Az Egyesült Álla­mok néger mozgalmának egyik vezetője, Jesse Jackson, aki közel-keleti körúton tartózko­dik, elégedetlenségét fejezte ki, mivel nem volt hajlandó fogadni Őt Menahem Begin iz­raeli kormányfő. Nyugati hír­ügynökségek szerint az izraeli miniszterein ök azért nem akart találkozni Jacksonnal, mivel •ismert előtte, liogv támogatja a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet. Jackson azért is biráita Be­gin kormányát, hogy kapcso­latokat tart fenn a pretoriai fajüldöző rezsimmel. Az ellen­zéki Izrae'ii Munkapárt veze­tőivel tartót! találkozóján a néger vezető az Egyesült Ál­lamok címére kijelentette, hogy igazságtalanul nyújt na­gyobb támogatást Izraelnek, mint a palesztinoknak. Jackson ellátogat még Liba­nonba, Jordániába és Egyip­tomba és szeretne találkozni Jasszer A ráláttál, a PFSZ Vég rehajtó Tanácsa elnökével. MAGYARORSZÁG Ülésezik az országgyűlés (ČSTK) — Megkezdődött tegnap a magyar országgyűlés őszi ülésszaka. Az ülésszakot Apró Antal, az MSZMP KB Po­litikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöike nyitotta meg. A képviselők megvitatják az 1972. évi egészségügyi tör­vény teljesítéséi és megítélik a népi ellenőrzési szervek tévé. kenységét. CARTER VÉDELMEZI ENERGIAPROGRAMJÁT A szovjet katonák kubai jelenlétéről (ČSTK) — New Yorkban tett rövid látogatása alkalmából James Carter amerikai elnök kedden este védelmébe vette energiatakarékossági program- - ját, nemrég végrehajtott kor­mányátalakítását. valamint a m un kanéi kü'tiség leküzdésére hozott kormányintézkedéseket. Ezúttal első ízben támadta nyíltan Edward Kennedy sze­nátort, aki nyilvánvalóan fő el. lenfele lesz a Demokrata Párt elnökjelöltségéért indu'iő küz­delemben az 1980 as elnökvá­lasztás előtt. Beszédében éles kirohanás! intézett Kuba ellen és váloga- tatlan szavakkal szóit „szovjet katonák kubai jelenlétéről". Mindezt tekintet nélkül arra, hogy Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter néhány órával korábban az ENSZ-közgyűlés ülésszakán egyértelműen meg­állapította, hogy „a Kuba kö rül felszított kampánynak melynek során a legkülönbö zőbb rágalmakat terjesztik Kuba és a Szovjetunió politi­kájáról ..., semmiféle reális talaja nincs... és merő kita­lálás“. űj szó 1979. !X 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom