Új Szó, 1979. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)

1979-08-20 / 195. szám, hétfő

ÖHUJ 1979 Y»II. 20. 3 A Szlovák Nemzeti Felkelés katonai jelentősége Becsületes és hősies tettek Hegvalósulf a gondolat A Szlovák Nemzeti Felkelést joggal tartjuk Szlovákia, Cseh- Szlovákia és a CSKP ve­zette forradalmi mozgalom története legfontosabb mérföld­kövének, az európai antifasisz­ta ellenállási mozgalom első­rendű eseményének és fontos hozzájárulásnak a náci Német­ország vereségéhez, amelyet leginkább a Szovjetunió és hadserege mozdított elő. Mindent a front számára Harmincöt éve, 1944. augusz­tus i:9-én Szlovákiában nem­zeti felkelés tört ki. Aiig néhány óra alatt a felkeíes több mint 30 járásra, 20 000 négyzetkilométernyi területre ter/edt ki, amelyen 1 700 000 ember élt. Megszűnt illegális lenni Szlovákia Kommunista Parija, az antifasiszta ellen­állási mozgalom és a felkelés vezető politikai ereje. A ha­talmat forradalmi helyi és já­rási nemzeti bizottságok ragad­tak magukhoz. Miután ismetel­ten megniúsult a Benešt támo­gató csoportok azon kísérlete, . hogy kezükbe vegyék a felke­lés politikai vezetését, szeptem­ber elsején a Szlovák Nemzeti Tanács vált Szlovákia legfel­sőbb forradalmi törvényhozó és kormányszervévé. Az ugyan­aznap kiadott nyilatkozat is­mét meghirdette az egységes Csehszlovákia eszméjét, a cse­hek és a szlovákok egyenjogú' sága, valamint a Szovjetunióval vaió szövetség elve alapján. Ki­fejezte a szlovák népnek azt az öltökéit szándékát, hogy sok­oldalúan hozzájárul a náci Né­metország végső vereségéhez. A forradalmi hatalomnak a felkelés első perceitől kezdve igényes politikai, gazdasági, szociális és kulturális problé­mákat kellett megoldania. A legfontosabb feladat azonban a jelkelés katonai védelme volt, így az események homlokteré­be katonai kérdések kerültek. A felkelés sorsa elsősorban a frontokon és a megszállók hát­országában vívott partizánhar­cokban dőlt el. Az SZNF ide­jén is érvényesült Leninnek a forradalmi háborúról szóló té­tele és az a tézise, hogy a nagy történelmi kérdéseket ki­zárólag erő útján és az erő megszervezésével lehet ren­dezni. Az SZLKP és a forradalmi ha­talom szervei munkájának elő­terében ezért a szlovákiai er­kölcsi és anyagi erőforrások mozgósítása állott. A német ki­zsákmányolás békés állapotából a harc állapotába, a szlovák szabadság ellen intézett néinet támadás időszakába kerültünk — írta Gustáv Husák a Pravda hasábjain 1944. szeptember 13- án. Ezért egész életünket a front és a védekezés szükség­leteire kell átállítani. Gondos­kodásban, szeretetben és tisz teleiben kell részesítenünk a harcoló katonákat és partizá­nokat. Elmondhatjuk, hogy a felkelés egész politikai, gaz­dasági és szociális programja a fegyveres harcot szolgálta. Jelentős eredményeket értek el a munkások és a techniku­sok a páncélvonatok építésé­ben, tankelhárító akadályok és más létesítmények építésé­ben. A parasztság biztosította az élelmiszerellátást. A forra­dalmi nemzeti bizottságok so­kat tettek a felszabadított terü­let és a hátország védelméért. A legnagyobb problémákat azonban a fegyveres erők kié­pítésével kapcsolatban kellett megoldani. Ez a partizáncsapa­tokra és a reguláris hadseregre is vonatkozik. Szinte lehetetlen felsorolni mindazt, amit e téren elsősor­ban az SZLKP-nak tennie kel­lett. A partizáncsapatokat, a legforradalmibb hazai fegyveres erőket közvetlenül a párt ve­zette. E csapatokban a politikai nevelőmunkán kívül fontos fel­adat volt a vezetőség centra­lizálása és központi irányító szerv létrehozása. Ez szeptem­ber 16-án történt meg, ekkor alakult meg a szlovákiai par­tizáncsapatok központi törzska ra Smidke elvtárs vezetésevei. A törzskart szeptember végétől rendszeresen támogatták a szov­jet szakemberek, akik vezetője A. M. Aszmolov volt. Az SZNT szeptember 12-én kelt rendele te létrehozta Szlovákia védelmi tanácsát, amelynek feladata a felkelés katonai problémáinak, a fegyveres erők egységes ve­zetésének, a partizánok és a felkelő hadsereg tevékenységé­nek megoldása volt. A gyakor­lati eredmények azonban nem feleltek meg eléggé a szűk ségleteknek. Nagyon igényes politikai és katonai feladatokat kellett tel­jesíteni a hadsereg kiépítése terén. Az SZLKP azért küzdött, hogy ebben az ú) szakaszban a klerofasiszta szlovák kormány hadseregét a felkelés, a nem­zeti és demokratikus forrada­lom eszközévé változtassa. Jól tudjuk, hogy az első cseh­szlovák hadsereg kéthónapos létezése idején ezt nem sikerült befejezni. Ennek ellenére a katonák és az altisztek ezrei és a tisztek nagy része becsü­lettel teljesítette nehéz felada­tait. Az SZLKP egyidejűleg gaz­dag tapasztalatokra tett szert katonapolitikai kérdésekben, ezeket kiegészítve a CSKP ál­tal a Szovjetunióban alakult csehszlovák egységek létesíté­se során szerzett ismeretekkel, pártunk felhasználhatta a fel- szabadulás után. A náci megszállók ellen Az SZLKP és az SZNT poli­tikai, gazdasági és katonai in­tézkedései éreztették hatásu­kat a katonai helyzet alakulá­sában, a szlovák felkelők és a német megszállók erőviszonyá­ban, a harcok eredményeiben. A külső tényezők közül nagy hatással volt a szovjet hadse­reg előrenyomulása és a felke­lésnek nyújtott közvetlen szov­jet segítség. Ennek legfonto­sabb eseménye az első ukrán front 38. hadseregének duklai hadművelete volt, amelyben a Szovjetunióban alakult 1. cseh­szlovák hadtest és a 4. ukrán front 1. hadserege is harcolt. A szeptember 8-án megkezdő­dött hadműveletet nagyszabású szovjet káder- és anyagi segít­ség egészítette ki. Az SZNF-ben harcoló szlová­kok, csehek, szovjetek, jugo- szlávok, bolgárok, lengyelek, magyarok a szlovák történelem legdicsőbb fejezetét írták. Hi­szen az SZNF volt az európai antifasiszta ellenállási mozga­lom egyik legnagyobb felszaba­dító harca, amely mindmáig mély tiszteletet ébreszt, forra­dalmi s harci hagyományaink egyik tartós forrása. A felkelők hőstettei közül ki­emelkedik a Strečnóért vívott harc, s általában Liptó és Tú- róc védelme az északnyugati irányból jövő támadás ellen. Strecnónál már augusztus 31- én reggel felfogták* von Ohlen ezredes támadását a Repaš- ský és Slajchart századosok vezette felkelők, a martini ka­tonák és a Velička brigádban küzdő francia partizánok. Streč- no hősies védelme eloszlatta a fasisztáknak azt az illúzióját, hogy Szlovákiába elég rendőri büntetőexpedíciót meneszteni, amelynek segítségével Berger SS-tábornok négy nap alatt akarta leverni a felkelést. Ezt követően a Martin és Sučany térségében vívott harcok során a felkelők és a partizánok ke­ményen és fokozott védelemmel válaszoltak a megszállók tá­madásaira. Szeptember 6-a és 9-e között több ellentámadást hajtottak végre. Különösen' a szeptember 9-í ellentámadást a felkelők harci elszántsága és hősiessége jellemezte. Kiemel­kedett Ľudovít Sole hadnagy csapata, valamint a Vitalay százados és Haluzický irányí­totta zászlóalj. Kemény harco­kat vívtak Sučanyért a Velička brigád Szuvorov-csapatában harcoló partizánok. Ezzel kapcsolatban kell meg­említenünk a Telgártnál, a mai Svermovónál lefolyt har­cokat. Szeptember 6-án és 7- én a katonákból, valamint a Jegorov és a Bielik-brigád par­tizánjaiból álló csaknem 2000- es csoport támadása visszavo­nulásra kényszerítette az ellen­séget Telgártból. Később szep­tember 21-e és 24-e között a szlovák felkelők a németeket Hranovnicáig szorították visz- sza. A Telgártért vívott har­cokban becsülettel helytállt a Banská Bystrica-i repülőiskola tanulóiból alakult század Mi­chal Minka főhadnagy vezeté­sével . Kiválóan helytálltak a Ru­žomberok—Liptovská Osada — Banská Bystrica harcvonal vé­delmében a ružomberoki és a mokradi katonák, később pedig az 1." csehszlovák hadsereg tí. taktikai csoportjának tagjai. Különösen Biely Fátokért és a Ružomberoktól delre levő Ostro magaslatért vívlak ke­mény harcokat. Szeptember 15- én a védők kilenc támadást ver­tek vissza a hegynél. Sokat segített a felkelőknek a Szovjetunióban főként szlovák katonákból alakult 2. csehszlo­vák ejtőernyős brigád. Első csoportja október 6-a és 8-a között érkezett meg a Tri duby repülőtérre és azonnal bekap­csolódott a harcokba. Már ok­tóber 6 án a brigád két száza­da a Nálepka százados vezette partizánokkal együtt ellentáma­dásba kezdett Jalnánál. A fel­kelők 6 km re visszaszorítot­ták az ellenséges és hatal­mukba kerítették Hronská Dú- bravát. Egy másik csoport a Banská Štiavnicától északra levő Močiar közelében kezdett ellentámadást. Hatékonyan részt vett az SZNF harcaiban a Szovjetunióban alakult 1. csehszlovák repülősezred. Piló­tái szeptember 17-e és októ­ber 25-e köiiött LA 5 típusú szovjet gépekkel 566 bevetés­ben vettek részt. A légi har­cokban 8 ellenséges gépet lőt­tek fel. A földi célpontok el­len intézett támadásaik során 10 repülőgépet semmisítettek meg a Piešfanyi repülőtéren. Jelentős hozzájárulás a náci Németország vereségéhez A partizánok aktivitását bi­zonyítja az is, hogy a vasúti hatóságok 1944. augusztus 30-a és 1945. március 19 e között 249 robbanást regisztráltak a vasutakon, ebből-468-at novem­ber 1-e után hajtottak végre. Ezenkívül a partizánok nagy­szabású politikai munkát fejtet­tek ki, segítették a felszaba­dító hadsereget Liptovské Po- rubky és Liptovský Hrádok el­foglalásában, részt vettek Cier- ný Balog és Brezno felszabadí­tásában. A felsorolt tények is bizo­nyítják, hogy a Szlovák Nem­zeti Felkelés nemcsak a szlo­vák, a csehszlovák és az euró­pai hadtörténet kiemelkedő eseménye, hanem nagy kato­nai jelentősége is volt. Keresz­tülhúzta a fasisztáknak azt a tervét, hogy a háború záró­szakaszában bevessék a csak­nem százezres szlovák hadse­reget. A felkelés nagyban meg­bontotta a fasiszta hadsereg kommunikációs hadtáprendsze- rét. Arra kényszerítette a náci hadvezetőséget, hogy bevesse a 178. Tatra hadosztályt, a 14. és a 18. SS-hadosztályt, vala­mint a gránátosok 271. és 708. hadosztályát, továbbá a Schill, a Schäfer, a Wittenmeyer, a Volkmann vezette katonai egy­ségeket, a Dirlewanger bünte­tőbrigádot, vagyis több mint '0 000 katonát. Nem teljes ada­tok szerint a megszállók több mint 10 000 katonája halt meg a harcokban. A Szlovák Nemzeti Felkelés vitathatatlanul nagy hozzájáru­lás volt a náci Németország vereségéhez, amelyben a legna­gyobb szerepet a Szovjetunió és fegyveres erői játszották. A közös internacionalista és antifasiszta harc hagyománya az SZNF hap"atékának állandó időszerű ereje. JÄN SlMOVCEK, alezredes Kell-e különösebben bizony­gatni, milyen fáráuszító az in gázás, a naponkénti utazgatás a mimika toe 1 y re. Pedig milyen sokan indulnak útnak hajnali­ban és térnek haza késő este! De megleheti-e ezt a család anya, s megleheti-e akkor, ha csökkent ' munkaképességű? A válasz egyértelműen: nem. De leírható e valaki csak azért, 'mert nem makkegészséges? Megfoszt ha tó-e a munka örö­métől? Azonkívül nem tekint­hető mellékesnek a kereset sem. Városon könnyebb elhe­lyezkedni, de fa'mn kissé bo­nyolultabb a helyzet. Két ba­rát, Brenkus Gyula mérnök, a Keie Lajos, az új üzemrészleg vezetője Tesla érsekújvári (Nové Zám­ky) üzemének termelésű igaz­gatóhelyettese és Kele Lajos, az új üzemegység vezetője felvetették ezt a problémát. Az ötlet javaslattá, a javas­lat támogatókra talált, s az összefogás és a segítő,készség szép példájaként e hó 16-án adtaik át ünnepélyesen az In­tegra termelővállalat új rész­legét Tardosikedden (Trvdošov- cej, amely a hatezer lakosú nagyközség csökkent munka képességű, zömmel asszonyai­nak nyújt munika- és kereseti Lehet ősié gett. A faluból naponta háromez­ren utaznak — munkába, s a szövetkezeten kívül más kere­seti lehetőség nincs, illetve nem volt. Az Integra, a Szlo váklaá Rokkantak Szövetsége termelési vállalata, sietett a segítségükre. S az összefogás szép példájaként létrejött az új üzemrészleg Tardoskedden. Segített az Integra, a Tesla, s m,int Kele Lajos hangsúlyoz­ta, nagyon sok köszönet illeti a hnb vezetőségét. Megvettek egy régi házat, renoválták, és hozzáépítettek — valóban re­kordidő alatt. Mert az újjáépí­tés mindössze hat hónapig tartott. S az átadás napján az udvaron virágok nyílnaik, az abiakon vadonatúj függönyök fehérlenek — asszon y kezek munkája. Bogyó Géza h mb-elnök hang­súlyozta, hogy az új munka­lehetőség nem más munkahe­lyekről vont el dolgozókat, hanem kereseti lehetőséget adott a csökkent munkaképes­ségűeknek. — Bízom bem ne, hogy az illetékesek további üzem részlegeke t lé te sí te ne k majd a fa'iuban — mondta. — Nagyon fontos az önöik munkájának minősége — hi­szen a végtermék minősége attól függ, milyen félkészter­méket kapuink Tairdoskeddről. A felelősség közös lesz —, így Brenkus Gyula Egyelőre mintegy 50—60 asszony dolgozik majd az üzemben, s mintegy 15—20 férfi. Valamennyi ükét a Tes­lában tanítják be. A létszámot maximum száztíz főre kívánják növelni. A napi terv egy-egy gépre tizenháromezer darab izzószál. Az egyik teremben a gépek vágják az izzószálat, a szom­szédos helyiségben az asszo­nyok válogatnak és „helyre­igazítanak“. S ha túl sok a selejt, elég csak átszólná: job­ban ügyeljetek! Hogyan kezdődött a terme­lés? Bizonyára nem könnyen — nem lévén megfele'iő helyi­ség. A régi községháza épü­letében „termeltek“ az asszo­nyok, egészségtelen környezet­ben. — Most már jó — mondták —. Van konyha, tusolék, tisz­ta, világos helyiségekben dol­gozunk. Benikő Zsuzsanna, Vincze Anna, Karvaii Mária és Erzsé­bet, Balkó Va'iiéria, Vanya Margit, Bogdány Mária, Mojzes Edit, Czimmerman Zsuzsanna és a többiek elégedettek. S ezt nem szabad közhelynek tekin­teni. örümek az új munkahe­lyüknek, — Mi is harcoltunk érte! — büszkélkednek. Czimmerman Zsuzsanna há­rom gyerektől nem utazhat naponta Érsekújvárba, miint azelőtt. A férje rokkant, nincs állásban. — De én nagyon sze­rettein volna dolgozni —mond­ja. 1300—1400 koronát keres havonta tisztán. — A szemnek •kissé fárasztó, de hát közben megpihenünk ... Az asztal fölé hajolnak az asszonyok. Fé*l mililiméter nagyságú izzószálaikat válogat­nak, csipesszel megfogják, s a topasztalt szem azonnal észre­veszi, ha az izzószál egyik szá­ra nem egész egyenes. Ezt kell kiágaz!tarai“, és félretenni, naponta mintegy kétezret... Jó szemet és türelmet kívánó munka. Az átadás hangulata azon­ban ünnepélyes vo'it. S egyre az járt a fejemben, miért nem lehet máshol is (és más is) ilyen rugalmasan intézni, miért nem lehet létrehozni több ilyen üzemegységet (hiszen igény volna). Mert bizonyított tény, hogy ha az elképzelé­sek támogatókra találnak, a maguk nemében igenis jeientős eredmények születnek. Ehhez nem kell sok. Mindössze any- nyi, amit az ünnepi szónokok egyike is hangsúlyozott: — Ez az üzemegység az In­tegra, a Tesla és a Tardos­keddi Hnb együttműködésének az eredménye Különösen ör­vendetes az a tény, hogy az új üzemegység átadására a Szlo­vák Nemzeti Felkelés évfordu­lója alkalmából került sor KOPASZ C&ILLA Akik a korszerű műhelyeket, munkagépeket birtokukba vették Bogyó Géza, a .leiyi n^>,tzeti bizottság elnöke meleg szavak­kal köszöntötte az avatáson megjelent vendégeket és sok sikert kívánt a dolgozóknak (Makrai Miklós felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom