Új Szó, 1979. július (32. évfolyam, 153-178. szám)

1979-07-04 / 155. szám, szerda

Ä SPARTAKIÁD ’80 SPORTVERSENYEI Magyar győzelem tornában 1979. VII. 4. Nemzetközi torna versennyel kezdődött Trnaván a Dru/.ba- stadionban a Spartakiád '8U sportversenyeinek második heti küzdelemsorozata. A férfiak hatos összetett versenyében két magyar tornász szerezte meg az első és a második helyet a csehszlovák versenyzők előtt. FRANCIA FÖLÉNY A VADVIZEKEN A kanadai Desbiensben ren flezett vadvizek világbajnoksá­gának első napján a francia versenyzők értek el nagy si­kert, négy versenyszámból hár­mat megnyertek. Kajakban a francia Dominique Gardette, il­letve a belga Jean-Pierre Burny lett a világbajnok. Kenuban Luck Verger és, a Michel Doux r—Patrick Bunichon páros kap­ia az aranyérmet. A francia vadevezősök • há­rom arany-, egy ezüst- és két bronzérmet szereztek, Burny egy aranyérmet nyert Belgium számára, egy-egy ezüst- és bronzérmet nyertek Svájc és az NSZK evezősei, egy ezüstérem vándorol Nagy-Britanniába, amelyet a kajakozó Campbell szerzett. A 34 éves Burny már negyedik ízben lett világbajnok. Először 1969-ben győzött, azu­tán 1973-ban és 1975-ben. Gar­dette kilenc percet vert rá a háromszoros világbajnok NSZK-beli Grothauíjra. Eredmé­nyek: C-l, világbajnok: Verger 20:39,07, 2. Zok (franciák) 20:49,04, 3. Naul (svájci) 21:11,94, C-2, világbajnok: Doux—Bu­nichon (franciák) 19:51,38, 2. Künzli—Probst (svájciak) 19:53,68, 3. Bay ne— Jacquet (franciák) 20:02,52. K-l, világbajnok: 1. Burny (belga) 18:06,29, 2. Campbell (angol) 18:18,08, 3. Benezit (francia) 18:18,15. K-l, nők, világbajnok: Gar­dette (francia) 19:38,67, 2. Grot- haus 19:47,68, 3. Prijon (nyu­gatnémetek) 20:00,17. f - w • > * <' % | I Vní' , :.i' t-' folyású Ma a végső eredmény kialakulását is. Kelemen éppen kiegyensúlyozott t e 1 je s í t iné n yé - vei ért el sikert. Egyedül neki volt egy verseny szám ban, a be. vezető ta la jgyakorlatban ala­csonyabb értélkelése 9,0-nal, miután a kellős szál tónál bu ikott. A legszebb gyakorlatot a lólengésben mutatta, ami ha gyományosan a magyar ver­senyzők erős oldala. A cseh­szlovák tornászok nem fogtak ki jó napot, Koldovskýnak nem jött ki a gyakorlat a gyűrűin es a lovon. Konečný rs több hibát vétett, az említett ikét szer mellett a nyújtón is. A külföldi versenyzők — a magyarokon kívül — a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtot­tak, hiányzott belőlük a bá­torság és a kivitelezés porntos- sága. Eredmények: 1. Kelemen Zol­tán (Magyarország ) 54,35, I ta­lajon: 8,65, lólengés: ,9,30, gyű­rű: 9,00, lóugrás. 9,05, korlát: 9.05, nyújtó: 9,30), 2. Erdélyi Péter (Magyarország) 54,2 19.05, 9,05, 9,15, 8,95, 8,70, 9,30), 3 — 4. Boŕivoj Koldovský (Csehszlovákia) 54,15 (9,25, 8,75, 8,60, 9,40. 9,05, 9,10), és jozel Konečný (Csehszlovákia) 54,15 (9,15, 8,55, 8,60, 9,65, 9,30, 8,90), 5. Jan Zoulik | Csehszlo­vákia) 53,75, fi Berényi György | Magyarország ) 53,65 pont. A magyar versenyzők az el­ső szerektől kezdve több tized nyi pontelőnyt szereztek, ami meghozta számukra a győzel­met. A román Gheorghe Neagu a nyújtógyakorlatnál leesett és kificamította a könyökét, úgy­hogy nem folytathatta a ver­senyt. Jozef Konečný, aki a közel­múltban az Európa-bajnoiksá- gon lóugrásban ezüstérmet szerzett, ismét igazolta ludá- sát ezein a szeren, amelyben fölényesen nyert. A szerenkénti győzteseik: Talaj: Koldovský 9.25, lólen­gés: Berényi 9,35. gyűrű: Er­délyi és Neagu 9,15, lóugrás: Konečný 9,65. korlát: Konečný 9,30, nyújtó: Kelemén és Erdé­lyi 9,30. A sportversenyek tizenegye­dik napján Trnaván a nők né­gyes összetett versenyével folytatódott a tornászok verse­nye, ezutáin kerül sor szerdán és csütörtökön a férfiak és a nők szerenkénti döntőjére. Ugyancsak a tizenegyedik napon a bratislavai Sportcsar nokban megkezdődött a férfi röplabda tonna, Trenčínben pe­dig a Dukla sportcsarnokában a súlyemelők küzdelme. Hét csapat — Bulgária, Fran­ciaország, Kuba, Magyarország, az NDK, Csehszlovákia A- és B-csapata — indult a Bratisla­va Felszabadítási Díjáért már huszonegyedik a lka lom ma 1 rendezett nemzetközi férfi röplabdatornán. Az utolsó órá­ban visszalépett a Koreai NDK válogatottja, ami gondot oko­zott a rendezőknek, mert új­ból kellett sorsolni. A sorsolás alapján az A-eso portban július 5-ig a Csehszlo­vák A válogatott, az NDK, Ku­ba, Franciaország röpkibdázói, a B csoportban Csehszlovákia B, Magyarország és Bulgária csapata méri össze erejét. A csoportokban mindenki min­denkivel játszik és az első ket­tő a döntőbe kerül. Az A-cso- portbam a 3. és 4. helyen vég­zett csapatok együtt a B-cso­port harmadik helyezettjével az 5—7. helyért küzdenek majd. A csoportban elért ered. ményeket a csapatok magukkal viszik a döntőbe. Az európai röplabdázók számára a bratis­lavai verseny egyúttal felkészü­lést jelent az októberijén Franciaországban sorra ikerülő E u r ópa - ba j n o k sá g ra. A tegnapi első mérkőzés eredménye: Csehszlovákia B— Magyarország 0:3 (—6, —11, —14). A vendégeik megérdemel- tep győztek, csak az utolsó játszrpa hozott izgalmat, amikor a csehszlovákok már 14:9-re vezettek, de azután kifáradunk. PÁN-AMERIKAE JÁTÉKOK A Puerto Rico i San Jüanban megkezdődtek a hagyományos Pán amerikai (álékok. Már az első nap a játékok három új csúcsát úszták: Gaines 1:51,22 perccel győzött a 200 méteres gyorsúszásban, Caulkins (ame­rikaiak) pedig 2:16,11 perccel nyerte a 200 méteres vegyes­úszást. Az Egyesült Államok 4X100 méteres női vegyesvál­tója 4:13,24 perces kitűnő idő­vel győzött. A 100 méteres fér­fi mellúszást az amerikai Lundi|vis1 1:03,82-vel nyerte. A férfi röplabdatornán a ven­déglátó Puerto Rico 3:0-ra nyert a Dominikai Köztársaság ellen és Kuba ugyanilyen arányban legyőzte az Egyesült Államokat. Kuba női röplabdázói is jól kezdtek, 3:l-re nyertek Mexikó ellen. A férfi kosárlabdatornán Argentína 82:81 *re nyert Kana­da ellen, az Egyesült Államok — Puerto Rico női kosárlabda találkozó 124:69 re végződött, míg Kanada 94:47-re verte Bo­líviát. légpuskában az Egyesült Ál­lamok 1507 ponttal nyerte a kubai Q uinn követ­A 16 eszteurios Trjfcv Austin 6:4. 6:7, 6:2-re legyőzte a többszörös wimbledoni bajnok Billie-Jean Kinget tÖSTK-íelv.) csapatversenyt az 1494 pontos Kuba és 1470 pontos Argentína előtt. Pisztolylövésben az ar­gentin Bruza győzött fi Vaquer és a kanadai előtt. A labdarúgótornán a kező mérkőzéseket játszották: Egyesült Államok — Dominikai Köztársaság 6:0, Argentína — Rermnnda 2:0, Brazília — Guate­mala 2:0. Az első napon a legtöbb aranyérmet, kilencet az Egye­sült Államok sportolói szerez­lek. SPORTHÍRRÉ Ci Athénben nemzetközi vízi­labdatorna folyik. Az első nap eredményei: Egyesült Államok —Görögország 5:4, Ausztrália— Magyarország 4:4, NSZK—Svéd­ország 9:5. • Kiskunhalason a nemzet­közi motocross verseny 500 kem-es kategóriáját a szovjet Ovcsinnyikov nyerte az NDK- beli Hüneck előtt. 9 A Portugál Labdarúgó Ku­pát a Boavista Porto csapata nyerte, amely a megismételt döntőben 1:0-ra legyőzte a Sporting Lisszabont. ® A csehszlovák evezősök jól szerepeitek az angliai Not- tinghamben. A Vochonská— Pecka kétpárevezős kétszer győ­zött, a Mejta — Neffe—*Pták kor­mányos kettes először harma­dik, azután első lett. A Zaple­tal, Neštecký, Prúdil, Maska kormányos nélküli négyes mindkét napon győzött, míg a nyolcas kétszer a második lett a Yale Egyetem legénysége után. Moszkvában 57 éves korá­ban elhunyt Vszevolod Bobrov, a többszörös szovjet labdarúgó­válogatott, a labdarúgó és jég­korong-válogatott egykori kapi­tánya. Az elmúlt években a Lenin Rendes sportember a Moszkvai CSZKA labdarúgócsa­patának volt az edzője. Szovjet labdarúgók látogatása WIMBLEDON A vegyespárosban a csehszlo­vák Marsiková és az ausztrál Fancutt az első fordulóban 4:6, 6:3, 6:3-ra győzött a Koch, Gis- cafne (brazil, argentin) páros ellen. A Jausovec, RuziCi (ju­goszláv, román) női páros 6:3, 6:l-re legyőzte a Durie, Jevans angol párost. Á férfipáros 3. fordulójában Ross, Case—Geoff, Masters ausztrál páros 6:4, 4:6, 7:5, 7:6-ra legyőzte a Kodeš, Šmíd csehszlovák párost. Meglepetés volt, hogy az ausztrál Fletcher és Kronk 0:1, 3:6, 7:6, 7:6 arányban nvert a harmadik he­lyen kiemelt Lutz, Smith am::- rilkai páros ellen. A női egyesben 'kialakult az elődöntő. Itt Austin, Navrátilo- vá, Evert és (íoolagong játszik. A negyeddöntő eredményei: Austin—King 6.4, 6:7, 6:2, Nav- rá ti lóvá—Fronholtz 2:6, 6:3, 6:0, Cawley—Goolagong—Wade 6:4, 6:0, L toy d-Evert—Turnbull 6:3, 6:4. ŠTEFANOVIČ nyerte a vívást A második versenyszámmal, a vívással folytatódott Bratis­lavában az ifjúsági öttusaver­seny, amelyet a Svet socializ­mu című folyóirat és a BAZ közösen rendez. A versenyzők 27 mérkőzést váltottak egymás között és 1000 pont szerzésé­hez 18 győzelemre volt szük­ség. Már kezdettől látható volt, hogy a bratislavai Igor Stefa- novič nagy ambícióval küzd és az igyekezet meghozta gyümöl­csét, két győzelem előnnyel megnyerte ezt a versenyszá­mot. Az összetett értékelésben azonban csak a 23. helyen van, mivel a lovaglásban egyetlen pontot sem szerzett. A csapat- versenyben fölényesen győzött a szovjet csapat, amely az ösz- szetett versenyben is az élre került. Eredmények: 1. I. Štefanovifc (Csehszlovákia I.) 1042, 2—5. Tőlh István (magyar), Jürgen Teske (nyugatnémet), Viktor Kirilenko és Igor Koiupanszki (mindkettő szovjet) 958,6. Vla­gyimir Kobelov (szovjet) 916 pont. A csapatverseny eredménye: 1. Szovjetunió 2832, 2. Francia- ország 2620, 3. NSZK 2538, 4. Csehszlovákia I. 2436 pont. Két versenyszám után egyé­niben a szovjet Kirilenko áll az élen 2058 ponttal, 2—3. Tes­ke és Koiupanszki 2018, 4. Kré- ber (nyugatnémet) 1974, 5: Ko- belev 1956, 6. Fekete (magyar) 1902 pont. A csapatversenyben: 1. Szov­jetunió 6032, 2. NSZK 5714, 3. Magyarország 5520, 4. Cseh­szlovákia I. 5228 pont. peltek, de akiket az előkészü­letek keretében, az olimpiai csa­pat sikeres szereplése érdeké­ben a moszkvai Dinamó és Tor­pedo klubban összpontosítot­tak. Mihail Vasziljev, az olimpiai csapat edzője kijelentette, hogy bár már egész sor előkészületi mérkőzést játszottak, többek között az Egyesült Államokban és Mexikóban is, a végleges csapat még csak fo rimái ódik. Miután az egyik legeredménye­sebb válogatott, Jevgenyij Lov- csev sérülés miatt egyelőre ki­esett az A-csapatból, alkalmat kapott a2 olimpiai csapatban való játékra. Igaz, itt csak vendégként szerepel, mert mint ötvenkétszeres válogatott nem játszihat az olimpián. A szovjet labdarúgókat Frenštátban szállásolták el, ahonnan tegnap utaztak Ostra-. vába és ott mindjárt megkezd-, ték az edzést. Nehéz erőpróba lesz Fölösleges hangsúlyozni az olimpia közeledtét, hiszen egy- egy sportág idei eredményeit úgyis a nagy esemény tükré­ben értékelik. Ezt tette Vladi­mír Heger, a csehszlovák női kosárlabda válogatott edzője is. Volt miből mérleget készítenie, hiszen uz elmúlt hónapok mű­sora eseményekben gazdag volt. Most a Spartakiád '80 alkal­mából lebonyolított torna után készségesen válaszolt az újság­írók kérdéseire. A csehszlovák válogatott áp? rilis óta több nehéz mérkőzést játszott. Megfelelően halad a felkészülés az olimpiai selejte­zőre? — Alig három hónap alatt mintegy harminc mérkőzést játszottunk nehéz ellenfelek el­len. A csapat különböző okok miatt nem mindig szerepelt a legerősebb összetételben. Több ízben új játékosoknak adtunk lehetőséget, s ennek tulajdo­nítható, hogy az eredmények váltakozónk voltak. Legyőztük a veszélyes bolgárokat, kubai­akat, románokat, a magyaroktól szoros küzdelemben szenved­tünk vereséget, és most, a spar-, takiád tornán a Szovjetunió eh len sem játszottunk alárendelt szerepet. A csapat néhány erős■> ségének hiányát uzonban néha éreztük. Kivel mennyire volt elége. dett? — Előre kell bocsátanom, hogy Hojsáková, Kopecká és Jarošová teljesítményét a tanu­lás, a vizsgaidőszak negatívan befolyásolta. Kellemes megle­petéssel szolgált viszont Priva- rová. jól játszott Hlaváčová, el­sősorban Bulgáriában. Örülök, hogy a junior csapat néhány játékosának teljesítménye ja* vult, velük számolunk az olim­piai együttes összeállításánál. A hónap végén repülnek Moszkvába a szovjet nemzetek spartakiádjának tornájára. Mit vár az; eseménytől? — A príbrami edzőtáborozás­ra tizenhat játékost hívtunk meg, s közülük kerül ki az a tizenkettő, aki Moszkvában sze­repelni fog. junior játékosaink az olaszországi Európa bajnok­ságra készülnek, nekik majd ott kell helytállniuk. A mi el­lenfeleink a szovjet köztársasá­gi válogatottakon kívül Francia- ország, Jugoszlávia és az Egye­sült Államok együttese lesz. El­lenük az idén még nem ját­szottunk. A szovjet spartakiád nehéz erőpróbának ígérkezik, de mi szeretnénk sikeresen sze­repelni. Konečný két számban, a lóugrásban és korláton bizonyult a spar­takiád tornaversenyein a legjobbnak Felvételünkön lólengés köz-. bcn (CSTK-felv.) A Szovjetunió olimpiai labda, rúgó-valogatottja szerdán Ost­ra vá barn egy hét leforgása alatt harmadik mérkőzését játssza. A Moszkvában Irán válogatottja ellen aratott 2:0 és 1:0 arányú győzelem után 19.00 óraikor a Baník Ostrava ellen lép páiyára. A szovjet labdarúgók, akiket Andrej Sztarosztyin, a Szovjet Labdarúgó Szövetség össz-szö­vetségi edzői tanácsának elnö­ke vezet, hétfőin este érkeztek Ostra vába. A csapatot kizáró­lag moszkvai labdarúgók alikot. ják. Sztarosztyin azonban ar­ról tájékoztatta az újságírókat, hogy olyan játékosok is helyet kapnak, akik még a közelmúlt­ban más együttesekben szere­A tonna ünnepélyes megnyi­tása után 19 versenyző vonult Jel — az NDK-ból, Romániából, a Vietnami Szocialista Köztár­saságból, Magyarországról és Csehszlovákiából. Az ünnepé­lyes megnyitón jelen volt Jú­lius Chvatný, a CSSZTSZ KB alelnöke, a csehszlovák spar­takiád vezérkarának elnöke. Bár a csehszlovák csapat nél- ikülözte Ta bakot, Migdaut és Babjakot, mind a szakértők, murid a közönség jobb szerep­lésit várt tő Iliik. Az összetett verseny a csehszlovák és a magyar tornászok párharcát hozta, amit az első tíz tornász sorrendje is igazol: közöttük Juit csehszlovák és négy ma gyár versenyzőt találunk. Vé­gül is déli szomszédaink ke­rültek ki győztesein. Kelemen jutott a dobogó legmagasabb íokára, Erdélyi lett a második. A csehszlovák tornászok közül Koldovský és Konečný szere­pelt a legjobban, akik a har­madik helyet osztják. A viadal nem volt túlságo­san magas színvonalú, bár a versenyzőkén megvolt az igyekezet, de sok esés és pon­tatlanság rontotta az összbe­nyomást, és természetesen be-

Next

/
Oldalképek
Tartalom