Új Szó, 1979. július (32. évfolyam, 153-178. szám)

1979-07-27 / 175. szám, péntek

Több járásban rövidesen befejezik az aratási A komáromi (Komáino) járásban aratnak a leggyorsab­ban ® Lassan halad a szalma összehordása A mező­gazdasági üzemek kevés takarmánykeveréket vetettek Ideológiai értekezlet Gustáv Husák elvtárs (Tudósítónktól) — Németh Jenő miniszterhelyet­tes vezetésével Bratislavábao ülésezett az SZSZK Mezőgazda­sági és Élelmezésügyi Minisz­tériumának nyári munkáikat irányító bizottsága. Az ülés részvevői megállapították, hogy a mezőgazdasági üzemek dol­gozói -a gabona egyharmadát takarították be. Az egyes ke­rületekben különböző mérték­ben tudnak megbirkózni az ara. tási teendőkkel. A legtöbb ga­bona (40 százalék) a nyugat­szlovákiai kerületben került a magtárakba, a kelet-szlovákiai kerületben az aratnivaló negye­dét, a közép-szlovákiai kerület, ben pedig a 17 százalékát vág­ták le. A nyugat-szlovákiai ke­rület komáromi, dunaszerda he­lyi (Dunajská Streda) és ér­sekújvári (Nővé Zámky) járá­sában már a befejezéshez kö­zeledik az aratás. Más járá­sokban is gyors ütemben fo­lyik a munka, mert több a na­pos Idő, és jól beérik a búza. A tavaszi árpa azonban egye­netlenül érleli termését, ezért a szakemberek javasolták, hogy ahol szükséges, rendre kell vágni, mert ilyen módon kisebb veszteséggel takarítható be. A kerületi mezőgazdasági •igazgatóságok vezető funkcio­náriusai arról számoltak be, tiogy a déli körzetekből már az északi részekbe csoportosít­íják át a kombájnokat. Intézke­déseket tesznek a szalma ösz­szehordásának és a tarló szán­tásának meggyorsítására. Ara­tás iközben ügyelnek arra is, hogy a szántóföldi takarmányo­kat és a réti füvet minden me­zőgazdasági üzem a lehető leg­jobb minőségben takarítsa be és tárolja. Az időszerű munkákról Jo­zeí Mudroch mérnök, a nö­vénytermesztési osztály vezető, je beszélt részletesen. Bírálta, hogy a kombájnok után lassan hordják össze a szalmát. A me­zőgazdasági üzemek a tarlót is gyorsabban szánthatnák fel, hogy idejében elvethessék a takarmány keverékeket. Szlová­kiában hetvenezer hektár keve­réket kell vetni, azonban a je­lenlegi helyzet .elemzése után arra a következtetésre jutha­tunk, hogy a mezőgazdasági üzemek nem teljesítik ezt a tervet. A bizottság ülésén többen bí. ráltá-k, hogy a mezőgazdasági üzemek kevés burgonyát adnak el. A múlt év hasonló idősza­kához viszonyítva tizennégy százalékkal kevesebb korai burgonyát takarítottak be. Ja­vaslatok hangzottak el, hogy •idénymunkások és vakációzó diákok segítségével meg kell gyorsítani a betakarítás üte­mét. Az ülés végén határozatok születtek a legidőszerűbb mun­kák végzésémek jő megszerve­zésére. Ezek közül kiemelhet­jük azt az intézkedést, amely szerint a túl gyomos búza­vagy árpatáblákat gyomirtó­szerrel kell permetezni. Ahol szükséges, repülőgépekkel kell elvégezni ezt a munkát. Ugyan­is a gyom irtása után könnyeb­ben dolgozhatnak a kombájnok és kevesebb veszteséggel taka­ríthatják be a gabonát. ­BALLA JÓZSEF SZÁMÍTÓGÉP AZ ARATÁSBAN (Folytatás az 1. oldalról/ latorvosi Kutatóintézet munka­társa és Jaroslav Machala kan­didátus, a Brnói Agrártudomá­nyi Főiskola tanára dolgozta ki. A Brno-vidéíki járás 24 mező­gazdasági üzeme Iközül tegna­pig 14-ben kezdődött el az ara­tás. A gabona naponta 500—800 hektáron érik be. Javában fo­lyik a munka a Zidlochovice pri Brne-i Állami Gazdaságban, ahol a munkának a felét már elvégezték. XXX A szerdai kiadós esőzések kö­vetkeztében a kelet-szlovákiai kerületben lelassult az aratás üteme. Ennek ellenére hétfő óta csaknem 15 000 hektárral növekedett a learatott terület nagysága. A 171314 hektáros összterületből eddig csaknem 57 500 hektáron arattak le. Az elmúlt napokban főként a tőketerebesi (Trebisov) és a Kassa-vidéki (Kosice-vidiek) já­rásban gyorsult az aratás, itt nem egészen három nap alatt 4000 hektárról takarították be a termést. A kerületben 113 000 hektá­ron még lábon áll a termés. A Spisská Nová Ves-i, a poprádi és a Stará Eubovna-i járásban még nem aratnak, s a többi északi járásban sem került ed­dig sok gabona a magtárakba. Ha az időjárás kedvezne, ak­kor a kerület déli részén teljes ütemben folytatódhatna a ke­nyércsata. Sajnos, a csapadék napi mennyisége eléri a 2—6 imiilimétert. Szerdán az esőzé­seik miatt az egész kerületben le kellett állítani a munkát. Az idei .termés betakarításá­ban eddig a michalovcei járás vezet, ahol a vetésterület 71,2 RÖVIDEN •jr A Kubai Köztársaság nem­zeti ünnepe alkalmából tegnap Lounyban a járás és a város képviselői találkoztak a poce­radyi Februári Győzelem Erő­mű szakmunkásképző intézeté­ben tanuló 250 fiatal kubaival. Megemlékeztek a Moncada lak­tanya ellen intézett támadás 26. évfordulójáról. -A- Kiállítás nyílt tegnap Prá­gában a Hradzsin téren Prága urbanisztikai fejlődéséről. A megnyitó ünnepségen részt vett Zdemék Zuska, Prága fő­polgármestere és Vlastimll Chalupa távközlési miniszter. százalékán arattak le, ezt köve­ti a tőketerebesi járás 68,3 és a Kassa-vidéki 41,8 százalékkal. A ikelet-szlovákiai aratök a napokban jelentős segítséget kaptak. A Szovjetunióból és Ma­gyarországról hazaérkezett csehszlovák kombájnokkal együtt 81 szovjet és 29 magyar vendégkombájn is jött, hogy vi­szonozza a segítséget. A Szov­jetunióból érkezett vendégkom­bájnok közül 30 a presovi, 20 pedig a Kassa-vidéki járásba ment, a többi a vranovi, a hu­mennéi és a michalovcei járás­ban segít. A .magyar vendég­kombájnok közül a rozsnyói (Rozftava), 23 pedig a Kassa­vidéki járásban arat. Egyidejű­leg a szalma begyűjtése is fo­lyik, ezt a munkát eddig a lea­ratott terület 55 százalékán vé­gezték el. (gaj) (CSTK) — Kétnapos orszá­gos ideológiai értekezlet kez­dődött tegnap a Banská Byst­rica melletti Sachtickyban Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, köztársaságunk elnökének Tanúságtétel a Szlo­vák Nemzeti Felkelésről című könyvéről. Jelen van Pavel Fi­gus vezérőrnagy, a Csehszlo­vák Polgári Védelmi Szervezet törzskarának parancsnoka. A tanácskozáson több mint szá­zan, a szervezet kerületi pa­rancsnokai és más vezető tiszt" ségviselöi, vesznek részt. Teg­nap megtekintették a Baoská Bystrica-i SZNF-emlékművet. Az esti órákban találkozót tar­tottak a Felkelés veteránjaival. Ma a tanácskozás főbeszámo­lóval és vitával folytatódik. PAUL WARNKE A SALT—ll.-RÖL (CSTK) — A SALT-II. szov­jet—amerikai szerződés jelen­tős mértékben csökkenti az atomháború veszélyét, s ugyan­akkor megszilárdítja az Egye­sült Államok biztonságát, je­lentette ki sajtókonferenciáján Paul Warnke, a fegyverkezést és a leszerelést ellenőrző ügy­nökség volt elnöke, aki 1978 novemberéig a genfi SALT-tár­gyalásokon részt vevő ameri­kai küldöttséget, vezette. Ha az amerikai szenátus el­utasítja a szerződés ratifikálá­sát, az a hidegháborús időkbe való visszatérést jelentené, és támogatná az atomfegyverek elterjedését, figyelmeztetett Warnke, azonban hozzáfűzte, ami a szenátusi vitát illeti, ő „optimista ". Az Izraeli KP a kormány lemondását CARTER AZ ENERGIAVÁLSÁG ERÉLYES MEGOLDÁSÁT SZORGALMAZZA Az elnök sajtóértekezlete Washingtonban (CSTK) — Carter amerikai elnök szerdán Washingtonban sajtókonferenciát tartott, ame­lyen elsősorban az Egyesült Államok és kormányának bel­ső problémáival foglalkozott. Az amerikai elnök néhány korábbi követelését ismételte meg. Bevezető nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy fel akarja számolni „az USA veszélyes függését az importált olajtól". Oj energiaprogramja nagy be­fektetéseket követel, amelye­ket az amerikai olajtársaságok nyereségeiből kellene fedezni, ugyanis profitjuk az állami ár­ellenőrzés készülő beszünteté­sét követően gyorsan nő. Car­ter az amerikai polgárokhoz fordult, hogy befolyásolják a Kongresszus tagjait, és így se­gítsenek jóváhagyatni az olaj­társaságok megadóztatását, amely „az Egyesült Államok jövője szempontjából döntő je­lentőségű". Az amerikai elnök beszélt a kormány és a washingtoni in­tézmények iránti bizalom vál­ságáról. Védelmébe vette a kormányában eszközölt változ­tatásokat, amelyek szerinte hozzájárultak az „egységes és hatékony" vezetés kialakításá­hoz. Megindokolta azt az intéz­kedését is, hogy Hamilton Jor­dánt tette meg a Fehér Ház személyzeti főnökévé. Mint azt Carter kijelentette, minden változás a kormány és az or­szág, de az elnök érdekeit is szolgálja. Az Egyesült Államok kedve­zőtlen gazdasági Helyzetével kapcsolatban Carter kijelentet­te, hogy az amerikai nép és a gazdaság számára a legveszé­lyesebb az infláció. Az elnököt nyugtalanítja a nagymértékű munkanélküliség is. Nem tudja ugyan megjósolni, hogy milyen lesz az elkövetkező hónapok­ban a dollár értéke, de az ár­folyamcsökkentés megállítása legmegbízhatóbb eszközének az energiaválság hatékony megol­dását tartja. A nicaraguai forradalom győ­zelmével kapcsolatban Carter azt mondta, hogy Somoza el­vesztette a nicaraguai nép bi­zalmát, és hogy az USA állító­lag együttműködött a latin­amerikai országokkal a kérdés rendezésében. Arról, hogy az USA több mint 40 évig támo-. gatta Somoza családját, és hogy a diktátort csak akkor győzte meg arról: távoznia kell, amikor már nem volt más kiút, az elnök nem szólt. Az amerikai Kongresszusban fokozódik az ellenállás (CSTK) — Az Izraeli Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának Politikai Bizottsága követeli, hogy Begin miniszter­elnök kormánya mondjon le, és írjanak ki új választásokat. A szerdán kiadott nyilatkozat hangsúlyozza: az agresszió, a militarizmus és a gazdasági csőd politikáját a béke, a de­mokrácia, az egyenlő jogok és a szociális haladás politikájá­val kell felváltani. Az Izraeli Kommunista Párt képviselői frakciója csatlako­zott az ellenzéki pártok javas­latához, hogy vonják meg a bizalmat a Begin-kormá.nytól, oszlassák fel a parlamentet, és 1980 márciusában tartsanak új parlamenti választásokat. Carter energiaprogramja egy­re nagyobb ellenállásba ütkö­zik az amerikai Kongresszus­ban. A képviselőház csütörtök­re virradó éjszaka elutasította azt a javaslatot, hogy Carter­nak súlyos fűtőanyagválság esetén jogában álljon bevezet­ni a benzinadagolást. 232:187 szavazatarányban a képviselők elfogadták azt a kiegészítést, amely megszünteti Carter jog­körét az adagolási rendszer bevezetésében, és elrendeli, hogy az elnök ilyen irányú döntéseit a Kongresszusnak kell előzőleg jóváhagynia. Wa­shingtonban feltételezik, hogy Carter él jogával, és visszaad­ja a képviselőháznak javasla­tát, hogy az másodszor is sza­vazzon. A képviselőház döntésének közvetlen következménye, hogy, az amerikai Kongresszus mind­két házában folyó hosszadal­mas vita elodázza Carter ja­vaslatairól való döntést. Az el­nök egyik tévébeszédében hangsúlyozta, energiaprogram­ját minél hamarabb jóvá kell hagyni, hogy hatása az ame­rikai energiamérlegre minél hamarabb megmutatkozzon. A' tegnapi szavazás után azonban nem valószínű, hogy a Kong­resszus Carter javaslatait még ebben a hónapban jóváhagyja! s augusztus 4-től az amerikai képviselők parlamenti szünetet tartanak. Edward Kennedy energiaprogramja (CSTK) — Edward Kennedy amerikai szenátor tegnapi saj­tókonferenciáján Washington­ban nyilvánosságra hozta az energiaválság megoldására vo­natkozó saját programját. Az új terv három fő ponton alapszik, amelyek megvalósítá­sa Kennedy szerint jelentős mértékben korlátozná az olaj­fogyasztást az USA-ban. A sze­nátor javasolja, hogy nyújtsa­nak 750 dolláros kölcsönt azok­nak a családoknak, amelyek hajlandók lakásukban hőszige­telést beszerelni, továbbá köl­csönöket javasolt azoknak a Szükséges intézkedés A szövetségi kormány hatá­rozata értelmében megszünte­tik a hozzájárulást a gyermek­ruhák fogyasztói árához, s ezt a kedvezményt a családok — amint ezt a kormányhatározat második része kimondja — a családi pótlék összegében kap­ják meg. A kedvezményes ár meg­szüntetése áremelést jelent. Másként ez nem értelmezhető. Ez nem volt egyszerű döntés, s ezt az is bizonyítja, hogy e változásról már több éve vita folyt, s néhány gyakorlati ta­pasztalat szólt mellette. Arról, hogy gyermek árúnk olcsó, nemcsak mi tudtunk, hanem a külföldi turisták is. Tavaly hazánkban legalább 18 millió külföldi járt. Igen sok gyermekruhát és más gyer­mekárut vásároltak, a becslé­sek szerint az egész árumeny­nyiség egyharmadát. Az is tény, hogy a gyermek­ruhaboltokba a szülők csak bi­zonyos korú gyermekeikkel mehettek, mert a gyermekek gyorsan kinövik a kiskabátot, cipőt Amikor a gyermek már megnőtt, anyjának a férfi­vagy nőiruhaboltokban kellett cipőt, nadrágot vagy kabátot vásárolnia számára. Tehát a nagyobb gyermekeknek az ál­lami dotációból semmi sem ju­tott. A gyermekáruk árainak ál­lami támogatása évente 2 mil­liárd 315 millió koronát tett ki. A számítások szerint ebből az összegből a gyermekeknek valójában csak 1 milliárd 600 millió korona jutott. A többit, — tehát több mint 700 millió korona árut —, kivitték ha­zánkból, vágy a kisebb növésű felnőttek-használták. Annyi bi­zonyos, hogy e mennyiség na­gyobbik része külföldre került Azzal, hogy gyermekenként a családi pótlék havonta 50 ko­ronával (évente 600 koroná­val) emelkedik, a gyermekes családoknak nyújtott társadal­mi segítség e formájára to­vábbi 2 milliárd 609 millió ko­ronát adunk. A számok tehát azt mutatják, hogy a társadalmi erőforrásokból több pénzt kap­nak a családok, mint eddig az olcsó gyermekáruk formájá­ban. Ez a számítás csak átlagos, és nem szolgál mindenkinek magyarázatként. De hagyjuk, e módosítás egyéni megközelíté­sét. Az intézkedés szükséges volt, és hétfő óta már érvény­ben van. Mindjárt az elején kellett volna hangsúlyoznunk, hoev az intézkedés nemcsak a dotánió megszüntetését céloz­za. Fokozatosan fel kell szá­molnunk a gyermekruha-ellá­tásban mutatkozó fogyatékos­ságokat, amelyekből az utóbbi időben elég sok volt. Idézzük csak fel ezzel összefüggésben azt, amit Michal Sabolcík mi­niszter írt a Szükséges intéz­kedések című, július 21-én kö­zölt cikkben: „A gyermekru­ha-ellátásban kialakult helyzet javításához azoknak a terme­lőszervezeteknek is kezdemé­nyezően hozzá kell járulniuk, amelyek kötelessége a belső piac bővebb választékú áruval történő ellátása." A fölösleges gyermekruha­vásárlásoknak a takarékosság hiánya és a fecsérlés ts oka volt. Sok szülőnek nem kellett tekintetbe vennie az árucikkek árát, és néha megfontolatlanul is összevásároltak árucikkeket. Az is célunk, hogy a termelő­vállalatok se fecséreljenek. Például gyermekárut olcsóbb anyagokból is elő lehetne állí­tani. Diolent és hasonló drá­gább textilfajtákat hordjanak a felnőttek. Az árügyi szerveiknek na­gyon szigorúan kell megítél­niük a gyermekcikkek árait. Az állami hozzájárulás ugyan megszűnt, ugyanakkor azon­ban nem szabad megengedni, hogy egyes vállalatok könnyen keressenek a gyermekruhákon. kereskedelmi vállalatoknak", amelyek energiatakarékossági készülékeket vásárolnak, és több milliárdos tervet javasol az alternatív energiaforrások kihasználására, és szintetikus fűtőanyag gyártására. Kennedy javaslata az Egye­sült Államokban ismét életre hívta azokat a spekulációkat, hogy a szenátornak tulajdon­képpen nem a választási prog­ramját jelenti-e, s hogy való­ban nem kívánja-e jelöltetni magát a Demokrata Párt képvi­seletében az elnöki tisztségre. Annak ellenére, hogy Kennedy ezeket a vélekedéseket a múlt­ban már többször megcáfolta, több megfigyelő meggyőződése, hogy még nem mondta ki az utolsó szót. Kennedy tegnap sajtókonfe­renciáján kijelentette, hogy ja­vaslata nem kíván „versenyez­ni" Carter elnök programjával, és reményét fejezte ki, hogy terve az elnök programját ki­egészíti. Továbli mélyül az olasz kormányválság (CSTK) — Sandro Pertini olasz köztársasági elnök teg­nap megkezdte a megbeszélé­sek újabb fordulóját a hosszan tartó kormányválság megoldá­sáról. A köztársasági elnök hely­zete nem könnyű. Két politikus — a kereszténydemokrata Glu" lio Andreotti és a szocialista Bettino Craxi — nem járt si­kerrel a kormányalakítási tár­gyalásokon. Az Olasz Kommunista Párt képviselőcsoportjának elnöke, Fernando di Giulio az olasz te^ levíziónak adott interjújában kijelentette, hogy Craxi siker­telensége a kormányválságot még tovább mélyíti. Hangsú­lyozta: az olasz kommunisták kitartanak amellett, hogy az új kormányt valamennyi párt részvételével, tehát a kommu­nisták részvételével kell létre­hozni. Csakis ez a léoés vethet véget a kormányválságnak. 1979 VII. 27. Fel kell számolni a gyermekruha-ellátásban mutatkozó fogyatékosságokat

Next

/
Oldalképek
Tartalom