Új Szó, 1979. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1979-06-22 / 145. szám, péntek
„Nem fecskemódra... A Móricz-Mórci vetélkedő győzteseiről ÍS Csendesek a hajnalok BEMUTATÓ A MATESZ THÁLIA SZÍNPADÁN Már az előadás elején nagy a csend. A színtér közepén a légvédelmi ágyú bevetésre vár, de Vaszkov képtelen parancsolni katonáinak, így hát csak telefonál és újra telefonál az Őrnagynak (Érsek György], hogy küldjön segítséget. A törzsőrmester az erősítést megkapja. Személy szerint Kirjanovát (Gombos Katalin), Gálját (Mák Ildikó), Szonyát (Tamás Jolán), Lizát (Szoby Gabi) és Ritát (Tóth Erzsébet). A Várady Béla alakította Vaszkov az öt nőtől megriad s azt kérdezi, mit csináljon velük a háborúban. Miként csináljon belőlük katonát, amolyan férfiasat. Bár az ágyúhoz érthetnek, a közelharc fortélyaihoz nem. Abban még Zsenya (Kövesdi Szabó Marika) sem lehet járatos, aki úgymond szerelmi okból helyeztetett a rajba. Vaszkov törzsőrmesternek ezzel a hat nőszeméllyel kell lövetnie a német repülőgépeket egy szovjet falu burkoló hálóval álcázott pontjáról, ahol olykor-olykor fölbukkan a jóságos orosz népietek megtestesítője, az emberért, szülőföldért, hazáért egyként aggódó Háziasszony (Szabó Rózsi). Szóval hét nő, egy férfi, a légvédelmi ágyú és a háború a főszereplői Borisz Vasziljev 1969-ben kiadott első kisregényének, amelyet Ju-> rij Ljubimov alkalmazott szovjet színpadra. Magyar pódiumra a darabot Komlós János ültette át, a Magyar Területi Színház Thália Színpadán, Kassán (Košice) pedig Szűcs János, a miskolci Nemzeti Színház művésze rendezte. Vasziljev ebben a darabban másodlagosan ír a háborúról. Elsősorban a szovjet nőket jeleníti meg. Találunk közöttük állami neveltet, művelt zsidó lányt, kétkezi munkában edződött vidékit, fiatal hadiözvegyet és a szerelmet viszonylag nyíltan vállaló leányzót is, akiket közös nevezőre a haza védelme hoz. Jellemükben különböznek ezek a nők — akikről megtudjuk, honnan indultak, mit s mennyit éltek eddig , — személyiségjegyeik körülhatárolható indivldumokról tanúskodnak, de amint áldozattá válnak, nem egyéni emberarcok immár, hanem a hazáját megvédő nép tanúságtevői, hősei. Nők, akik édesanyák, nők, akik anyák lehetnének. Bennük van a szubjektum szabadsága, de mégsem szabadok, mert szülőföldjük, hazájuk sem az. Mindenről beszélnek — szerelemről, szülőkről, barátokról, múltról és vágyakról —, csak arról nem, hogy milyen nagy dolog az ő katonáskodásuk. az ő küzdelmük. Nem szólnak erről, mert számukra ez természetes. Természetes nekik az, hogy a szocialista er- kölcsiség szerint élnek hogy a háború borzalmait s velük együtt a fegyveres harcot vállal iák. akár békeidőben a munkát. a tanulást, a gyermeknevelést. A háború, a fasizmus elleni harc mindnyájuk életvitelét meg változtatja ugyan, de elvüket, a szocialista közösség megalaoozta hitvallásukat nem. Ezért Is dicsérendő, hogy a MATESZ színpadra tűzte e darabot, hiszen általa nézőibe táplálja, hogy jöhetnek bármilyen események, mindig a szocialista elveknek megfelelően, a szocialista közösségtudattól áthatva kell cselekedni — azzal a természetességgel, amellyel a Csendesek a hajnalok hősnői. Mert a szocialista társadalomban élő egyén számára ez a természetes. Akár a dráma számára az a feladat, hogy bebi- -zonyítsa, az ember, az egyén felelős lény. Hogy közösséget, védelmező közösséget is, csak tudatos egyének képezhetnek. S ha az egyénekben nincs meg a felelősségtudat, a közösség is felelősségtudat nélkül marad. Ezt Vasziljev nem mondja ki, csupán sugallja. Akárcsak Szűcs János, aki nem tett többet ezzel a darabbal, csupán színpadra állította. Szinte egy az egyben. Szűcstől többször látott megoldásokkal tarkított előadást kapunk, amely egy légvédelmi ágyút s környékét mutatja be olykor-olykor annyira natura- lisztikusan, hogy már-már keserű szájízt kelt bennünk. Liza ilyetén mocsárba fulladása, az elesettek nyíltszíni feltámadása, a fények olykor áttekinthetetlen játéka és a burkoló háló bele-beleakadása az ágyúba egyaránt gyengítették a rendezést, amelynek koncepciója ugyanaz lehetett, ami Vaszilje- vé, csakhogy Vasziljevnek jobban sikerült érvényre juttatnia. A légvédelmi ágyú például, mint központi rekvizitum, mindvégig a színen áll — nyilván jelképként. A mocsárjelenetnél azonban az ágyú jelenléte kirívóan feleslegesnek hatott. Helyenként álmos is volt az előadás, például a telefonjelene- teknél. A színészek közül Várady Béla nyújtott jó teljesítményt, egyszerűen, erőltetett gesztusok nélkül testesítette meg a nők sorsáért, rajtuk keresztül a szovjet anyák sorsáért aggódó törzsőrmestert. A katona lányok közül Tóth Erzsébet visszafogottságával jól jellemezte a hadiözvegy Ritát, a vágyakozó Gálját jól formálta meg Mák Ildikó. Kövesdi Szabó Marika Zsenyája kellően volt vad és érzékeny egyszerre, Tamás Jolán Szonyája ugyancsak jól tükrözte egy zsidó lány gyötrelmeit. Szabó Rózsi a Háziasz- szony szerepében talán hevesebben, nagyobb hővel formálhatta volna meg az övéiért aggódó szovjet parasztnénit, és Szaby Gabinak is határozottabb és érthetőbb jelrendszert alkalmazva kellett volna kialakítania Vaszkov törzsőrmester iránt érzett szerelmét. Bár voltak zajos, fegyvercsörtető jelenetek, úgy érzem az előadás a kelleténél csen■> desebb volt. Nem zargatta föl kellőképpen a lelket. A cím csendes hajnalokról beszél, nyilván azért, mert ezek a háborús hajnalok nagyon is zajosak voltak. Nem véletlen, hogy a darabban az egyik lány vágyódva fogalmazza meg: hajnalban a legjobb élni. Hajnalban, amikor nem háborús csend uralkodik, hanem az ébredező lélek sustorgó, szöszmötölő, félelem nélküli csendje. Szűcs János rendezőnek a második felvonás néhány jelenetében sikerült csak a vágyott csöndet ellenponitoznia igazi, félelem- gerjesztő harci csönddel. Ezek voltak az előadás legjobb pillanatai. Egyébként, úgy érzem, a kelleténél csendesebbre sikerültek Szűcs színpadi hajnalai. SZIGETI LÁSZLÓ Az idei Jókai-napok egyik sajátos színfoltja volt a Komáromi (Komárno) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium dísztermében megrendezett Móricz —Móra vetélkedő melyre két klasszikus írónk születésének 100 . évfordulója alkalmából került sor. A versenyt végül is a nemesócsai (Zemianska Olča) CSEMADOK-alapszervezet csapata nyerte meg. A második helyen a hősiek (Gabčíkovo), a harmadikon a kassaiak (Košice) végeztek. Természetesen nem az a fontos, ki milyen helyezést ért el, hanem, hogy résztvett a nemes vetélkedésben. Ugyanis az emlékverseny, egészét tekintve, figyelemre méltó társadalmi hasznot hozott. Szellemi hasznot, persze. A komáromi döntővel együtt négy fordulója volt, ilyenformán Szlovákla- szerte sok száz (zömében fiatal) ember szellemét, frissítette fel. A versenyzőknek, ahoz, hogy az egyes fordulókban megállják a helyüket, meg kellett ismerkedniük Móricz Zsigmond és Móra Ferenc életművével, illetve fel kellett újítaniuk a két nagy íróról korábban szerzett ismereteiket. Csak a döntőben tíz Móricz —, illetve Móra-regényt és novellát kellett tudniuk elemezni, és egy műveket megfelelő szinten előadni. Az első helyezett nemesócsai csapatot három magyar szakos tanítónő alkotta, név szerint Egyházi Katalin, Gálji Imréné és Janiga Józsefné. Mindhárman a Nyitrai (Nitra) Pedagógiai Karon végezték tanulmányaikat, s jelenleg a helyi magyar tanítási nyelvű alapiskolában működnek. — Nagyon jól esett mindhármunknak, hogy szinte az egész verseny Ideje alatt nemcsak a kollégáink és a családtagok, hanem úgyszólván a fél falu szurkolt nekünk — mondja janiga Éva. A csapat a döntőben Móricz Zsigmond A csaló című elbeszéléséből adott elő részletet (Pétör), azonkívül Móricz Zsigmond Sárarany című regényét és Móra Ferenc Mióta fekete a kulcslyuk? című novelláját elemezte. — Miért csak két ten léptek pódiumra a döntőben? — kérdezem. Egyházi Kati válasza kézenfekvő: — Gálfi Marika most azért „nem jutott szóhoz“, mert ő a galántai kerületin „vitte a prímet“. Ö ugyanis a csapat Mé- ra-szakértője, s ott a feladatok nagyobbrészt Móra Ferenc életművére vonatkoztak. Noha Éva már két, Marika pedig egy gyerek édesanyja, mégis jutott idejük az alapos felkészülésre. — Mikor kezdtek foglalkozni a két íróval? — Egyikünknek sem volt „új tananyag“ sem Móricz, sem Móra — mondja szelíd mosollyal Gálfl Marika. De a versenyre való felkészülést még januárban elkezdtük. Elolvastuk a két író csaknem valamennyi müvét, persze becsületesen megosztva a feladatokat. Éva többnyire Móricz- regényeivel és novelláival foglalkozott, Kati a kritikákat és Š monográfiákat, a levelezést és a publicisztikai műveket tanulmányozta, és pedig Móra regénveit, elbeszéléseit olvastam. — Marikáról tudni kell — toldja meg Kati, hogy nagy olvasó. Minden szünidőben „bekebelez“ egy-egy írót. A most esedékes szünidőre Németh László elolvasását tervezi. — És magárnak mi a hobbija? i — Az irodalmon kívül a színház. — Mondjanak még valamit magukról. — Marika szerényen elhallgatta —- mondja Janiga Éva —, hogy ő vezeti nálunk az iskolai könyvtárat, mégpedig gondosan, hozzáértéssel. Nem véletlenül kapta meg iskolánk könyvtára a „Példás könyvtárai építünk“ kitüntetést. Két alkalommal „A járás legjobb könyvtára“ cimet is elnyerte. Katiról pedig még el kell mondaná hogy ő vezeti az iskola irodalmi színpadát. — Hogyan olvasnak? A három tanítónő egymásra néz. Marika szólal meg végül: — A könyvtárunkban függ egy Móra-idézet: „Nem fecske módon kell átsurranni a könyvön. Meg is kell ■ abban merülni!“ Ez nemcsak a gyerekeinknek szól... A három tanítónő az idén első ízben vett részit ebben a* összetételében a Jókai-napokon. Bízunk benne, hogy még a jövőben is találkozunk velük a népszerű emlékversenyen. KÖVESDI JÁNOS A győztesek A'.y.xv ’Mw. '.'.Xv&v..... .....J (Nagy László felvétele) odálatos országban jáirUW tam. Lakói boldog, egészséges, vidám gyermekek, csöppnyi mosolygó csecsemők, nagyobbacska lányok és fiúk. Nem ismerik a félelmet. Nem görbül sírásra a száljuk, mert nam fenyegeti őket semmiféle veszély. Nem fáznak és nem éhesek. Ügy élnek és növekednek, mint egy ápolt, szeretettel gondozott kert virágai, örülnek az áldott napsugárnak, a simogató szellőnek. Hol van ez a gyönyörűséges birodalom? Nem a mesék világában! Hanem a Gyermek a képzőművészetben elnevezésű kiállításon, a bratislavai Kultúra Házában "TaláKam rá. A nemzetközi gyermekév alkalmából a Gyermekek boldog élete címen kiírt versenyre érkezett anyag, a belőle itt bemutatott mintegy 80 festmény, 50 grafikai lap, 12 falragasz és 40 plasztikai mű varázsolta szemem elé. A vonzó, mindannyiunkhoz annyira közelálló témára Szlovákia képzőművészei élénken reagáltak, hiszen v atomén y- nyiünk számára roppant fontos kérdés gyermekeink boldogsága. Alkotóink műveinek su- galmazója napjaink szocialista valósága. Országunk páratlan, Csodálatos országban A gyermek a képzőművészetben sokrétű gondoskodása a gyermekről élete első pillanatától — sőt már megelőzőleg — végig kíséri őket útjukon. Felhőtlen éveket biztosítanak számukra meleg otthonukon kívül a bölcsődék és óvodák, ahol szeretetteljes törődéssel veszik körül őket. Egészségi állapotúikat, testi-lelki fejlődésüket gyöngéd figyelemmel kísérik. Módot adnak a bennük szuny- nyadó, majd jelentkező képességeik kibontakozására. Hozzájárulnak a sokoldalúan fejlett, művelt ember megvalósulásához, aki részese lehet majd az élet teljességének és boldogságának. Az értelmünkhöz szóló számos, írásba foglalt tanácsnál és utasításnál talán meggyőzőbb az érzelmeinkre való hatás, amelyet a tárlat felsorakoztatott művei kiváltanak belőlünk. Kezdjük a leggazdagabban képviselt mezőnynél: a piktúrá- nál. A más-más vérmérsékletű és hozzáállásé, változó technikákkal alkotott képek között elfog a bőség zavara. Margita Strbíková: az ‘üröm napjainak hintán magasba lendülő, léggömböt eregető gyerekei, Viera Zilinčanová derűs Jövőnk építői, Michal Jakabčic zászlót lengető Boldog gyermekei, Imrich Polakoviő kékes derengésből előtűnő, átszellemített Anya gyermekével állít meg először. Majd Anastázia Mier- tušová: Mariena farsangja, Peter Kálmán költői fogalmazású színes Álmok-ja Ladislav Berger: Világom, Eva Kyselicová: Gyertek velünk, pajtások közösségi szelleme, Oto Opršal temperáinak: a Négy évszaknak üde bája, Magda Dubrav- ková: Gyermekek boldogsága meleg bensőségével ragad meg. A fekete-fehér művészetben kiemelkedik Viera Bombová finom karca: a Strandon, Eugénia Lehotská kitűnő szerigrá- fiasorozatu, Marcel Dúbravec: Fiam csendélete, Ján Meisner ízes, színes fametszetei, Katarína Schillerová-Keményová finom mívű, poétikus hangú Alvó fiúcskája és Dušan Zapletal megszívlelendő akvatintája: Nem akarunk háborút! A plakátok szívhez szóló mondanlvalójúak. Erika Gregu- šová: Békét az egész világ gyermekeinek és Alexander Richter nek a fölényes művészettel alakított: Védjük meg a gyermeket! falragaszai a legjelentékenyebbek. A szobrok közül felfigyeltetek: Pataki Klára mély érzéstől áthatott remek faszobrai: Anya és gyermeke, Libuša Gtveráková a nemzetköziség érzésétől fűtött, szellemesen formált: Mindnyájan egy hajón című agyag- és samottkompo- zíciója. A világ békevágyának adnak kifejezést Ľudmila Cvengrošová: Ha egyszer a világ minden anyja és epoxid- ból formált Béke a kék égitest gyermekeinek, Anna Go- liásová-Drobná igaz átéléssel alakított bájos bronzkompozíciója: Az első csók, Rudolf Uher mély értelmű bronz domborműve: Békét a gyermekek* nek és Emil Venkovnak a bolgár barokk szellemében fogalmazott Békét a gyermekeknek című bronza, továbbá Ludvík Korkoš: Boldog gyermekkora és végül de nem utolsósorban Andrej Góliaš' fafaragása, a Pásztor anyja. BÁRKÁNY JENÖNÉ VI. 22 6 Mák Ildikó, Kövesdi Szabó Marika, Tamás Jolán, Szoby Gabi, Tóth Erzsébet, Szabó Rózsi és Várady Béla a Csendesek a hajnalok című Vasziljev-darabban (Bodnár Gábor felvétele]
