Új Szó, 1979. április (32. évfolyam, 78-100. szám)
1979-04-06 / 82. szám, péntek
Nő nélkül nem megy JÍLEK-BEMUTATÓ A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZBAN Mondjon bárki bármit, nő nélkül a férfi, bármennyire boldognak is hiszi magát, nincs meg. Ha mégis, hát, mint aki zárkában kesereg, s úgy hallgatja az időt, akár a mindent elmosó esőt. Totty-potty, totty- potty... És „belekergül“, mint Szilveszter. Mert a szerelem, ugyebár, iskolában nem tantárgy, a családban nem, esetleg baráti körben téma. Nehogy azt higyje valaki. Szilveszterünknek sosem volt köze... Volt köze, Elüt szerette. Csakhogy Elli, akit a szövetkezetesítés és a szocialista falu életének föl lendítése hozott a községbe, a mámorító éjszaka után eltűnt. Csa'k a cipőjét felejtette emlékbe, amit Szilveszter berámázva őrzött szobája falán. Emlékeztette őt a lányra, s arra, hogy bizonyára nem való férfinak, ha már az első éjszaka után elhagyták. Igen, Szilveszter kimondta feltételezéseit, megfogalmazta bánatát, mi több, embertársainak hibáit is. Mert Szilveszter őszinte ember. S őszinteségének alapja az a szellemi egyensúly, amely egyre furább alap- helyzeteket termett a számára. A többiek, persze, kinevetik Szilvesztert. A lelkűk mélyén sajnálják őt, de ezt csak Szojkáné, Szilveszter nagynénije vallja nyíltan, egyfajta önfeláldozásból, vérségi kötelességből. Lőrincz Margit hosszú Idő után ismét Jó alakítást nyújtott, hitelesen formálta meg a keserűségében is víg asszony figuráját. Az orvosnőt, akit Jarmáiiek, huszonhat egyesített szövetkezet lelketlen elnöke irányít a feltételezett bolondhoz, Ferenczy An- na játssza meggyőzően. Sorsával Szilveszternek a testvére, hiszen az övéhez rokonítható kór bántja, a társtalanság. És Ferenczy Anna, mintegy fölerősítve az ellenpólusokra épülő darab szerkezetét és üzenetét, megsejteti velünk, hogy nemcsak Szilveszter, de ő is gyógyításra szoruló. Bugár Béla [armánekje nem más, mint az anyagiakat kergető érzéketlen vezető, aki még önironikus hangot sem képes hitelesen megütni. Köoesdi Szabó Mária Hajnalkája az a városból megtért falusi lány, aki a szenvedélyt szinte naturális mivoltjában tükrözi. Mindemellett földhözragadtan reális, s amikor önmaga sor* sába mélyül, érzelmi közelítése hozzánk, a nézőkhöz, klinikai pontosságú. Szentpétery Aranka volt az a lány, aki majdnem két évtizede hősünknél felejtette a cipőjét, s aki most képviselőként tért vissza a faluba. A darab egyetlen nyilvánvaló dramaturgiai-rendezői baklövése éppen az ő látogatásával kapcsolatos. A Szilveszter című vígjáték írója, a cseh Jan fílek, s a rendező, Mikulás Fehér, a trnavai Gyermek és Ifjúsági Színház művésze a halálosan komoly komédia második részének kezdetét a képviselőnő fogadásának előkészületeivel telíti. A nézőt fölizgatja, fölkészíti a kérdésre: te jó ég, mi lesz, ha ebbe a káoszba megérkezik az elvtárs- nő? A közönség azonban csak ül és vár. Várja, de hiába várHármasban, avagy Ferenczy Anna, Dráfi Mátyás és a fatehén (Nagy László felvétele) ja a poént, mert az nem születik meg. S mindezt Szentpétery Aranka is tudja. Tudja, hogy szerepét helytelenül ágyazták a darabba, mi több. a rendezésbe is, s így nem véletlen, hogy természetes nagyasszonyiságán túl semmit nem adhat E111 figurájához. Fehér munkája, e kirívó dramaturgiai és rendezői fogyatékosság ellenére kiváló. Pedig nem volt könnyű dolga, hiszen Jílek szövegközpontú darabja nem kínálja a pergő színpadi cselekményt, s az egymást sebesen váltó színészi megoldásoknak sem a legjobb táptalaja. Fehér azonban túltett fíle- ken. Pontosan kimunkált jeleneteket kreált, amelyekben a színészek rendkívül plasztikus jellemeket s helyzeteket hoznak létre. A verbális színjátszásnak egyik legszebb példája az utolsó csoport jelenet, amikor mindenki figurája lényegét adja, amikor úgy tűnik, ez a vidéki konyhácska a megfáradtán is helyüket kereső emberek menedékhelye. S nekünk ösz- szeszorult a szívünk... Fehér ügyelt arra, hogy minden mozdulatnak, zörejnek funkciót szerezzen, hogy színészei jól olajozott fogaskerékként dolgozzanak. Az előadás nem a rendezői munkamódszer diktatórikus képét, hanem visszafogott, töprengő, az alkotó közösség szavára is adó művész- lélek képét igazolja. S bár a darab nyitójelentében, amikor a Szilvesztert kiválóan játszó Dráfi Mátyás megszólal, úgy tűnik, egy svejki-rumcajszi figura ötvözeteként a jellegzetesen cseh népi mentalitás szülte humoros helyzeteken kacag-, hatunk majd az előadás folyamán, aztán mégsem. Švejkbôl csak az marad meg, ami nemzetközi. Mert nem csupán a fordító, Konrád József magyarította és időszerűsítette a szöveget, de Fehér is. Pontosítva: Fehér magyarosította az előadást. Fölfedezte, hogy mellőzve a tipikusan cseh mentalitást, ide, közénk hozva a darabot, csak a mi észjárásunkkal, mentalitásunkkal szólhat az elanyagiasodás veszélyeiről. Mert erről is szól ez a rendezés. Nyilván azért is szórakozhatott jól a közönség, mert az utalásokban, kiszólalásokban jelképekben a mi problémáink kerültek terítékre, a ml életérzésünk volt a főszereplő. S ezt jól támogatta Platzner Tibor egyszerű, de szép, otthoniassá- got sugárzó díszlete, és a zene. Dráfi Mátyás alakítása még azokon a pontokon Is jó maradt, amelyeken a megoldás nem színészi munkájából, hanem a színi hatás egyéb elemeiből született meg. Persze, Szilvesztere nem olyan hülye gyerek, mint sokan hihetik a magukat normálisnak velők közül. Okos fiú ő, akit a fiatalon ért lelki sérülés ugyan megérintett, de embersége föladására nem kényszerítette. Ellentéte a rossznak, az érzéstelen- ségnek. Vallja, az emberség akkor is emberség, ha kinevetik. kipellengérezik. Hiába, a kirívóan jónak, különbözőnek ez a sorsa — bizonygatja. De minden jó, ha a vége jó. S az előadás záróképében főhősünk megteszi az első mozdulatot, hogy a közösség rákényszerí- tette, később tudatossá váló viselkedési korlátait legyűrje, hogy lelki sérüléseit begyógyítsa. Kutyaharapást szőrivel ... A nő okozta sérülési nővel, adott esetben Hajnalkával. Mert nő nélkül nem megy, s mivel nem csupán ezt sugallja az előadás, de rólunk is beszél, s a színészi teljesítmények, a rendezés, a végkifejlet, mi több, a végkicsengés Is szimpatikus — végre megérdemelt kasszasiker várható. SZIGETI LÄSZLÚ A torreádor szerepében: PAVEL VOKOUN Holnap bemutató a Szlovák Nemzeti Színházban A Rajna völgyében a halálra táncoltatás veszélye fenyegette, de Giselle megmentette őt. A Hattyúk tavánál Rotbart lovag viharába kerül, s Odette-tel együtt a kiáradt hullámokba fullad. Gi- rej kán szerepében szökőku- tat építtet Bahcsiszerájban a lengyel királylány emlékére. Escamillóként Don jósé ve- télytársává válik, s ha a párbajnál nincs jelen Carmen, a cigánylány, Andalúzia sziklás hegyeiben éri utol a halál. Albert gróf, Siegfried herceg és Girej kán után Esca- millo, az ünnepelt sevillai torreádor szerepe vár Pavel Vokounra, a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház baletttáncosára. — Szorongással, ugyanakkor bizakodva várom a Carmen holnapi bemutatóját — mondja. — Az idei évadban ugyanis csupa szépfiú-szere- peket táncolok. Azt is mondhatnám, hogy én vagyok a színház ügyeletes hercege. Szerencsére idejében rájöttem: a hercegek sem egyformák. A Hattyúk tava fiatal Siegfriedjéből az első felvonásban sugárzik az életöröm, de amikor anyja házasságra kényszeríti, magába zárkózik. A Hamupipőke hercege kedves, szórakozott, még parókát sem hord. A Giselle Al- bertje igazi táncos szerep. S ráadásul a gróf éppen olyan gyáva, mint én vagyok. Eddig sajnos, csak hatszor táncoltam őt, de az előadás után mindannyiszor azt éreztem, hogy az egész életét átéltem. — Prosper Mérimée novellájának balettváltozata először 1845-ben Madridban került színre. A darab koreográfusa Marius Petipa volt. A bratislavai Carment Boris Slovák álmodta színpadra. — Ami különösen tetszik a munkamódszerében: nincsenek előre megtervezett elképzelései. A próbákon ő is ugyanúgy keresi a mozdulatokat, a lépéseket, mint a táncosok. Az ő koreográfiájában nem Carmen, hanem Don fosé a főszereplő. Szerinte a novella is a tizedes tragédiájára épül. — Escamillónak viszont nála is kulcsfontosságú szerepe van. — Nemcsak a koreográfia, a jelmez is erre utal. Az adagió után ugyanis a torreádor (egyedül ő visel világos jelmezt J biztosra veszi, hogy Carmen szíve már az övé, és elvezeti őt a tizedestől. — Scsedrin zenéjéről miiven véleménye alakult ki a próbák során? — Őszintén szólva, hozzám Bizet zenéje közelebb áll. Scsedrin ugyanis csak azokat a motívumokat vette át a francia szerzőtől, amelyek ütő- és vonóshangszerekre épülnek. Talán ezért érzem kissé szegényebbnek ezt a zenét, de a balett — szerintem — feltétlenül sikerre számíthat. (G. SZABÓ J i ktaiusoklól o modem suliig Ondrej Malochovský ötvenéves Pályáját az 1958/59**! évad végén kezdte a bratislavai konzervatórium frissen végzett növendékeként. Pár jelentéktelenebb szerep után az Anyegin Gremin hercegeként hívta fel magára az operakedvelő közönség figyelmét. Az akkor harmincéves művész alig néhány év leforgása alatt a színház vezető (rasszistáinak az egyike lett. Énekesi és színészi tehetsége a komikus szerepekben is jól érvényesül; erről Malachovský már pályája kezdetén meggyőzte a közönséget, Rossini A sevillai borbély című operájának Basilio zenemester szerepében. Sajátos humor és remek mákázás jellemezték játékát. Ondrej Malachovský lelkes előadója a hazai operairodalom összes basszusszerepének is. Felszabadultan tréfálkozik Ke- calként Smetana Az eladott menyasszonyában, remekel Dvoŕák Ruszalkájának tragikus Tókirálya szerepében. Ezt a szerepet különben sikerrel alakította az opera filmváltozatában is. Pályafutásának egyik’ legjelentősebb állomása Eugen Suchoŕi Svätopluk című operájának a címszerepe. Ebben az alakításban Ondrej Malachovský a legteljesebb dinamikus egyensúlyt teremtette meg az éneklés és a szerepjátszás között. Egyébként ő volt e nehéz, de szép szerep legelső meg- szólaltatója az operaszínpadon. Ugyanezekkel a nagyszerű énekesi és színészi tulajdonságokkal szólaltatta meg Suchou örvényének Stelináját, időrendi sorrendet tekintve még a Svätopluk király szerepe előtt. Ez nem főszerep, de Malachovský alakítása révén az opera egyik kulcsszerepe lett. Megrázóan énekelte a fia sírja fölött álló, életének értelmét vesztett, megtört öregember alakját. A hazai operairodalom többi jelentős basszusszerepe, habár csak futólag említjük őket, az énekes pályájának megannyi jelentős állomása. Ezek közé tartozik Marley figurája fán Cikkor Mister Scrooge című operájában, valamint A szerelem és halál játékának Car- notja. Egyik emlékezetes alakítása Grigoris pópa szerepe Bohuslav Martinö Görög passiójában. A kiváló énekes repertoárja felöleli a világirodalom összes nagy basszusszerepét. Hangszíne remekül érvényesül az olasz operákban is. Említsük meg Verdi Rigolettójának Spa- rafucileiát, a Nabucco Zakariását, a Trubadúr Ferrandóját, a Don Carlos II. Fülöpét. Kedveli a német operák basszusfiguráít is, Gluck operáitól Mozarton és Beethovenen keresztül Webber és Wagner nagyszabású műveiig. Hiteles alakításokat nyújtott a klasszikus orosz operairodalom szerepeiben Is. Emlékezetes marad számunkra Koncsak kán szerepében Alekszandr Borodin Igor herceg című művében. Életének eddigi legszebb teljesítménye a világ operairodalmának talán legigényesebb basszusszerepe, Modeszt Muszorgszkij művének, a Borisz Godunovnak a címszerepe. A művész régi álma teljesült ennek a szerepnek a megformálásával. Színészileg kiválóan jeleníti meg a tragikus sorsú, önmagával meghasonlott embert, s hangja ezernyi színben pompázik. Ondrej Malachovský a szlovák fővároson kívül gyakran szerepel hazánk más városaiban is, s állandó vendég külföldön is. 1962—1905 között a brnói Janáček opera szólistája, 1966—1969-ben pedig Kölnijén aratott nagy sikereket. Vendégszerepeit a Szovjetunióban, az NDK-ban, az NSZK-ban, Lengyelországban. Magyarországon, Olaszországon, Belgiumban és Ausztriában. A művész az operairodalom minden stíluskorszakában otthonosan mozog. Pályája a régi mesterektől a klasszikus operák szerepein át a modern szerzőkig ível. Munkásságáért Klement Gottwald állami díjjal tüntették ki és megkapta az érdemes művész címet. SCHLOSSER KLÁRA Min dojgcaile ? Kmeczkó Mihály Azok közé az emberek közé tartozom, aikik elmondhatják: a munkahelyemen olyan munkát (is) végzek, amelyet szabad időmben is szívesen csinálok. Ennek az a következménye, hogy sokszor n<em tudok különbséget tenni munkaidő és szabad idő között. Pedig általában, ha szó esik róLa, hogy munkaidőm félig kötött, félig kötetlen, ugyancsak irigykedve néznek rám, mondván, én lehetek a világ legboldogabb embere, hiszen „azt a másik négy órát“ ott töltöm el, ahol akarom; ha éjjel nem tudok aludni, hát felkelek és folytatom az abbahagyott munkát... Ez részben igaz, csakhogy a dolgok öntörvényű menete minduntalan felborítja ezt a világosnak és egyszerűnek tűnő képletet, mert kötetlen munkaidőben dolgozni: örökös készenlétet jelent. Magyarán szólva: általában jóval több mint nyolc és fél órát töltök naponta munkahelyi dolgaim végzésével ... Hogy életemben el ne uralkodjon a káosz, több-kevesebb sikerrel napi rezsimet próbálok kialakítani. Reggel hatkor kelek, kilencig drámát és szak- irodalmat olvasok. Tíz órára megyek be a színházba. Kettőig hivatalos ügyeket intézek, vagy részt veszek a próbán. Utána ebédelek. Háromtól hatig, vagyis: amikor alábbhagy, illetve megszűnik a nyüzsgés a színházban — „alkotok“. Ilyenkor szikévé változik a ceruza — ilyenkor végzem el egy-egy bemutatásra kerülő színjátékon a „dramaturgiai beavatkozást“, ilyenkor foglalkozom a hazai magyar szerzők — kollégáim — drámáival és drámatervezeteivel is. Szerencsére — bár ez a munka egyáltalán nem mentés a kisebb-nagyobb kudarcoktól — az utóbbi idől»en van mivel foglalkoznom! Este nyolctól tizenegyig „magamnak dolgozom“. Ha nem veszek részt színházi vagy egyéb előadáson, ha nem r<ézek egy számomra fon tos műsort a televízióban, ha nem vagyok (mert hetente egyszer, este nyolctól tízig ide is elmegyek) a tornateremben, ha nem olvasok (egy nem színházzal kapcsolatos) könyvet, illetve: ha van még energiám, ilyenkor váltom valóra „titkos terveimet.“ Ilyenkor írok verset, cikket, drámát ... S végül: min dolgozom pillanatnyilag? Megfogadtam, hogy ezt soha többé nem árulom el. Ugyanis már többször megesett velem, azáltal, hogy beszéltem egy-egy tervemről, tulajdoniképpen meg is írtam. Amikor papírra akartam vetni, már semmi izgalmat, semmi örömöt, semmi vonzót nem jelentett számomra. Bocsássák meg nekem legközelebbi munkatársaim, hogy ennyi titkot elfecsegtem — és bocsássa meg a kedves olvasó, hogy egyetlenegyet megtartottam magamnak... 1979 IV. 6. (CSTK felvételeJ
