Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-07-23 / 30. szám
KJÍ OZi£T- mv mSHWM írógép kattog, egy fiatalember diktálja a különböző adatokat. Aztán két aláírás, összekapcsolják az újházasok kölcsönéhez szükséges iratokat és kész az üzlet, illetve a vásárlás. — Mit vásároltak? — kérdem az elégedetten mosolygó fiatalembert. — Tegnap kaptunk lakást és rögtön bútort is sikerült vennünk. A lakást jóformán meg sem néztük, egyenesen a bútorüzletbe mentünk. Dunaszerdahe- lyen nem volt, amit kerestünk, így kerültünk Nagymegyerre (Calovo) — magyarázza Kardos Rudolf. — És itt megkapták a kiszemelt bútort? — Nem a kiszemeltet, de ajánlottak egy hozzá nagyon hasonlót. Megtetszett, hát megvettük. Ma a legforgalmasabb: havonta 1 300 000 korona értéket árulnak. Rosszabb körülmények közé kerültek, de ez nem befolyásolja munkájukat, soha nem kellett ezt eredményeik védelmére hangoztatniuk. — Kilenc különböző helyen van raktárunk, némelyik két kilométerre az üzlettől — magyarázza Rácz Jenő —, de csak így tudunk gondoskodni a megfelelő árukészletről. Másfél millió korona értékű árut tudunk raktározni, pedig a keresethez képest 2 millió értékű is elkelne. — Naponta bizony kilométereket gyalogolunk a vevőkkel, hogy megmutassuk a kiválasztott bútort — szól közbe Oláh Márta raktárnok. — Meg az is előfordul, hogy naponta kétszer kapunk árut, azt is át kell venni. Czina Ilona és Oláh Márta Kardosék nem az egyetlenek, akik elégedetten távoznak a nagymegyeri (Calovo) bútorüzletből. Az itt dolgozó héttagú kollektíva, Rácz Jenő üzletvezetővel az élen, mindent megtesz azért, hogy üres kézzel lehetőleg minél kevesebb vásárlót engedjenek ki a tenyérnyi üzletből. — Tíz évvel ezelőtt lebontották a régi bútorboltot, azóta ebben a 65 négyzetméternyi helyiségben szorongunk — mondja Rácz Jenő üzletvezető. — Pedig akkor, nyugodtan állíthatom, a bútorüzlet volt Nagymegyer legszebb üzlete. — Ennek ellenére több mint tíz éve mindannyian kitartottak a kollektívában. Miért? — Azelőtt egyikünk sem dolgozott a kereskedelemben, nem volt könnyű megszokni ezt a munkát. Eleinte sokszor azzal mentem haza, hogy többet visz- sza nem jövök ide — emlékezik Czina Ilona, az üzletvezető helyettese. — De ha jő a kollektíva, nehéz tőle megválni, még ha nem is könnyű a munka. Amikor a beosztásuk iránt érdeklődtem, azt a választ kaptam, hogy náluk mindenki mindent csinál. Az áruszállítást Rácz Jenő üzletvezető (balról) egy vásárlóval ezalatt 850 000 korona értékű bútort adtunk el ott helyben. A bútorüzlet dolgozói hét éve kapcsolódtak be a szocialista munkaversenybe. Azóta az első két lépcsőfokot sikerrel vették: elnyerték a bronz és az ezüst fokozatot, s idén, ha minden a tervek szerint megy, övék lesz az arany is. — Mit emelne ki elsősorban, ha most írna értékelést a kollektíváról? — kérdem Rácz Jenőt. — Először is a munkaszeretetüket, mert jó kereskedő csak az lehet, aki szereti is az üzletet. Aztán azt, hogy tiz éven keresztül sikerült összetartanunk a kollektívát. Pedig az új bútorüzlet helye és tervei már régen készen állnak. Ezt Gulyás Sándortól, a Nagymegyeri Városi Nemzeti Bizottság építésügyi, kereskedelmi és szolgáltatási osztályának vezetőjétől tudtam meg. Továbbá azt is, hogy a nitrai Bútoripari Vállalat (a részberuházó) és a dunaszerdahelyi (Du- najská Streda) Stavoindustria (a kivitelező) vállalatokon múlik, mikor költözhet új üzletbe, munkájához méltó körülmények közé a nemsokára „arany kollektíva“. FLÓRIÁN MÁRTA végző gépkocsivezetők (50 km- es körzetbe ugyanis hazaszállítják a megvásárolt árut, lehetőleg még aznap) ugyanúgy ismerik a bútortípusokat, árakat, mint az elárusítók. Fek- bért a vagonokért soha nem fizetnek, ha szükséges, szombaton is kivonul a brigád vagont kirakni. — Gyakran változnak a bútortípusok, de nekünk mindegyiket ismernünk kell, hogy ajánlani tudjuk a vevőknek — folytatta Czina Ilona. — öt évvel ezelőtt legfeljebb, ha ötféle nappali szobába való bútorfallal találkoztunk, ma legalább tízféle van a raktárainkban. A papírmunka is sok. Elég csak a sokféle kölcsön között kiigazodni. — És a vásárlók között? — Már az első kérdés után tudjuk, hogy csak nézelődik-e az illető, vagy valóban venni is akar valamit — veszi át a szót Oláh Márta. — Megmutatjuk a katalógusokat, elmondjuk, mit tudunk még kínálni, mit várunk a következő negyedévben. A mi vásárlóink kétszer is meggondolják, hogy megvegyék-e az árut, hisz nagy összegekről, tartós értékekről van szó. Vásárlóik ízlésének formálását is feladatuknak tekintik. Ezt példázza a tavaly megrendezett bútorkiállításuk. — Kirakatunk nincs, ahol berendezhetnénk egy-egy szobát, ezért rendeztük meg a kiállítást — magyarázza az üzletvezető. — Tizenhatféle nappali, tizenegyféle hálőszobabútort, konyhaberendezéseket, ülőgarnitúrákat állítottunk ki a művelődési otthon nagytermében. Természetesen, a kiegészítőkkel együtt, úgy, ahogy egy szobát elképzelünk. Ebben az Otex és a Domá- ce potreby helyi üzlete is segített. — Három nap alatt saját magunk csináltunk mindent, de a siker elfeledtette a fáradságot — mosolyog Czina Ilona. — öt napig volt nyitva a kiállítás és TETTRE KÉSZ óki Kálmánt, a Csehszlovák Autófuvarozási Vállalat érsekújvári (Nővé Zámky) üzemének gépkocsivezetőjét napközben nehéz megtalálni. Reggel öttől este ötig csaknem mindig úton van. A NZ-28-22 rendszámú autóbuszával a járási székhely és Gúta (Kolárovo) között közlekedik. Hogy találkozni tudjak vele, egy járatra kollégája ugrott be helyette. — Már gyermekkoromban is a gépek rajongója voltam — ezekkel a szavakkal kezdi el a beszélgetést. — A tényleges katonai szolgálatom ideje alatt is tehergépkocsival jártam. Amikor 1952-ben hazajöttem, itt vállaltam munkát, azóta is itt dolgozom és nyugdíjba is innen szeretnék menni. Kezdetben teherautókkal dolgozott. Néha több hétre is távol volt a családjától. Munkáját pontosan végezte, a rábízott jármű mindig üzemképes volt. 1966-ban Ikarusz autóbuszt kapott. Ezzel járt 1972-ig, amikor is SL-ll-es autóbuszra cserélte fel. Ennek első motorjával, amelyet a múlt év őszén cseréltek ki, csaknem 340 ezer kilométert tett meg. — Szeretem rendben tartani a kocsit, annál is inkább, mivel egyedül járok vele. Ha egy kis időm van, megnézem a motort, ellenőrzőm, nem lazult-e meg valamelyik csavar. Az olajat is mindig magam cserélem ki. Képletesen mondva a javítóműhelyben alig ismernek. Sóki Kálmánt, vagy ahogy az utasok szólítják Kami bácsit, pedig járásszer- te ismerik. Utasai udvariasságáról, a menetrend pontos megtartásáról, munkatársai és felettesei pedig arról, hogy eddig 1 millió 275 ezer kilométert tett meg baleset nélkül. — Mi ennek a titka? — — Magam sem tudom. Az elmúlt huszonöt év alatt gyakran voltam kritikus helyzetben, de sohasem vesztettem el a fejem. Mindig föltaláltam magam. Szerintem az elsődleges tényező az, hogy a kocsi műszaki állapota mindig a lehető legnagyobb rendben legyen, az ember tartsa meg a közlekedési szabályokat. Munkások, diákok utaznak velem. Az ő épségükért is én felelek. Ezért mindig elkerülöm a kockázatot, a gyorshajtást, a felelőtlen előzést. Gondolatait rendezgeti, majd így folytatja. — A nyugdíjazásomig 10 év van még hátra. Ha egészségem engedi, szeretném megközelíteni a kétmillió baleset nélkül megtett kilométert Ez a köpcös, napbarnított arcú gépkocsivezető az idén tölti be 50. életévét. Ebből az alkalomból és jó munkájáért az ősszel jutalomként 14 napos szovjetunióbeli kőrúton vesz részt. — Odahaza mivel tölti a szabad idejét? — A családi ház már néhány évvel ezelőtt elkészült, a fiam és a lányom családot alapított. Már van egy unokánk is. A legszívesebben a kertben dolgozgatok, bár az idén nincs nagy örömöm benne. Mindezek mellett nagyon szeretem a sportot. A helyi sportegyesület vezetőségének a tagja vagyok. — Az egyik négytagú szocialista munkabrigád vezetőjének tisztségét is betölti a kamocsai (Kamoca) Sóki Kálmán — veszi át a szót Pavel So- kola. — Ezek az emberek nemcsak példásan teljesítik kötelezettségvállalásaikat, hanem mindenben segítik is egymást. Ha a sors úgy hozza, szolgálatban is helyettesítik társukat. Munkáját szerető, kiegyensúlyozott, szerény emberrel ismerkedtem meg. Az üzemben megbecsülik. Soha sincs vele probléma. Valóban ráillik az, amit a szakszervezeti bizottságon mondtak róla: „Szerény, tettre kész dolgozó.“ NÉMETH JÁNOS 1978. VII. 23 8 M — Q) m O +-• •1-^x0) ll .5 u 83 c M <0 *ö cn © T- n « © © > > S2 o ~ M n N© 00 co o 3 w o > o «■* ! 33 <0 i 4S~ [ CM 1 M U O O e +* 3* í nmÄ | X « I Sí | | ? £ E .* —> © © bS X© X© E > 53.2 © |S o 5 £ a a sa 60’—’ Ä o « 00 N © op M « « 53 > <
