Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-12-24 / 52. szám
ozsrn * M » 1870-es években egy fiatalja ▼ ember elindult Amerikába. Agglegény volt, családtalan nagybácsija csodálatos lehetőségekkel csábította őt. Előbb azonban szerette volna végigjárni Párizst, Londont, kedves Hugójának és Dicken- sének városát. Egy kis vihar a Csatornán azonban kegyetlenül megviselte őt, gondolni sem mert az Atlanti-óceánon való átkelésre. Hazautazott Galgócra. 1880-ban megnősült és Nagyszombatba költözött, ahol nemzé Józsefet, Alfrédet, Máriát, Leót, Frigyest, Dánielt és 1898-ban Viktort. A csodás kalandokkal teli gyermekkor után a kisdiák, Viktor, nyiladozó értelme mohón fordult a könyvek világa felé. Hamar kinőtt Grimm, Andersen és a többiek mesevilágából és Cooper, Verne, Twain után Mikszáth, Jókai és Dickens következtek. Tíz- tizenkét éves lehetett, amikor először került a játék, a dráma, a színház bűvöletébe. Kamaszkorában vadnyugati regényt és romantikus drámát ír. Az iskolában mindig jó fogalmazó volt, szép, kerek mondatok kerültek ki a keze alól. Feltűnt megfigyelőképessége, a részletek gazdagsága iránti érzéke. Az érettségi után döntenie kellett, hogy tovább tanul-e a budapesti Keleti Akadémián, vagy a vakáció leteltével munka után néz. Fivérei mind diplomát szereztek, de a család egyre gyérülő vagyona bizony rá is ment a taníttatásukra. Pozsonyi diákoskodá- sának utolsó évében már gyakran megesett, hogy késett a kosztpénz, Bár a döntés nem volt könnyű, a mérleg egyik serpenyőjében azért csak nagyobb volt a súly. Havi százhúsz koronás kezdő fizetéssel munkába állt Winterberg és fia ecet- és likőrgyárában. Aztán megjött a behívó. Megjárta az Isonzo és Verdun harcmezeit, majd a nyugati front összeomlása után, hadnagyi rangban Sopron környékén teljesített szolgálatot. A Tanácsköztársaság bukása után visszatért Csehszlovákiába, szülővárosába. A húszas évek elején hivatalnoki teendői mellett írással próbálkozik. A háborús élmények és a polgári életbe való visszatérés, bekapcsolódás problémái izgatják. A tanú vallani akar, krónikás kedvvel és szorgalommal. Korai karcolatai, novellái egyik fivére nevén jelennek meg. Majd nagy fába vágja a fejszéjét, regényt ír. Az alig fél esztendő alatt megírt háromszáz oldalas regényt elvitte Pestre, ahol a Genius Kiadó Űj Magyar írók című sorozatában három hónap múlva megjelent. Honorárium helyett száz példányt kapott. Három példányát a fehérnemű közé rejtve csempészte át a határon. A rácsablakos ház című regénye, valamint a később megjelent Pierre találkozása című novelláskötete egy csapásra a szlovenszkói magyar írók élvonalába emelték. A regény kedvező fogadtatásban részesült, Fábry szerint A rácsablakos ház sajátos szlovenszkói szimbólum, de ugyanakkor általános, emberi vonatkozásban is érvényesülő életkép. Ebben a regényben ma is a csehszlovákiai magyar létismeret egyik dokumentumát és a csehszlovákiai magyar irodalom egyik első időtálló eredményét kell látnunk. író lett. ír tehát, dolgozik, nyüzsög. Oj műfajokkal is kísérletezik, esszéket, kritikákat, egyfelvonásosokat és rádiójátékokat ír. Művei szinte rendszeresen jelennek meg a Prágai Magyar Hírlap, a Reggel, az Esti Újság, a Magyar Újság, a Korunk és a Tátra című folyóiratokban, A húszas évek végén jelenik meg újabb jelentősebb műve, a Főikéi a Nap című regénye. A Nyugatban Illyés Gyula méltatta ezt a regényét. „A front borzalmairól s a hinterland senyvedő életéről kevesen írtak megrázóbb erővel s nagyobb őszinteséggel,“ írja Illyés. A harmicas évek végén jelenik meg mindmáig legsikeresebbnek tartott regénye, az Égő föld. Az ötödik században lejátszódó történet az író újabb hitvallása a béke és a humanizmus mellett. Megjelenése idejében az egyre erősödő fasizmus elleni figyelmeztetésként hatott. mmw íill Egri Viktor 80 éves A köztársaság feldarabolása után a hallgatás évei következtek Egri Viktor életében és munkásságában. Többször is kénytelen menekülni az üldöztetések elől. A háború végét a Javorina alatti irtványon éri meg. A felszabadulás után Bratislavába költözik és az állampolgársága visz- szaszerzése után szinte azonnal bekapcsolódik az irodalmi életbe. 1948- ban jelenik meg az első háború utáni könyve, egy korábban írt drámájának, A Gedeon-háznak a szlovák fordítása. Ebben az időszakban jelentős műfordítói tevékenysége is, Král, Ondrejov, Capek, Tajovsky és mások műveit tolmácsolja magyar nyelvre. Külön említést érdemel irodalom- szervezői és szerkesztői munkássága. A csehszlovákiai magyar kulturális élet indulásánál az elsők között van jelen. 1949—1956 között az Űj Szó kulturális rovatának a vezetője, 1956- tól 1958-ig pedig a Hét főszerkesztője. Több írónknak, költőnknek ő egyengette az útját az irodalom felé. Az ötvenes évek a drámaírás korszakát jelentik Egri Viktor életében és munkásságában. A csehszlovákiai magyar drámaírás több mint egy évtizedig Egri „egyszemélyes műfaja“ volt. Drámáit az időszerűség, a nap problémáira való gyors reagálás jellemzi. A szövetkezetesítést megjelenítő Közös út című drámájáért állami díjat kap. Ezt a színművét szlovák, cseh és magyarországi színpadok is bemutatják. Legjobb drámájaként tartjuk számon az Ének a romok felett című verses tragédiáját, mely a tatárdúlás utáni korban játszódik le és szimbolikus képekben vall hitet a népek békés egymás mellett élése és a szerelem megtisztító, felemelő ereje mellett. Említést érdemel még A Ge- deon-ház, Élni kell, Virágzik a hárs és a Párbaj című drámája. A hatvanas években újabb novellás- kötetekkel és regényekkel jelentkezik. Régebbi novelláit adja közre Keserű égbolt című kötetében és a Megmondom mindenkinek című regénye, ha nem is a csehszlovákiai magyar regény, de mindenesetre egy újabb csehszlovákiai magyar regény. Felfigyeltető mű az Agnus Dei című regé nye is. Szívet cserélni nehéz címmel ifjúsági regényt adott közre. Újabb novellái Eszter, Bella és a többiek címmel jelentek meg. A hetvenes évek újabb korszakot nyitnak Egri Viktor munkásságában. Három műfajban kezdi el összegező kísérleteit. Tiszta források, Csendes esték vallomása és A rivalda fényében címmel irodalmi és színházi ismertetéseit, tájékoztatásait, rövid esszéit adja közre. Közben megjelenik a Festett világ című művészregénye, melyben egy képzelt színház és egy képzelt rendező sorsán keresztül mintegy önarcképet fest saját művészi pályájáról. Majd hozzálát életrajzi trilógiája megírásához. A memoársorozat első két kötete már megjelent Angyalbőrben és Társakkal és társ- talonul címmel, míg a harmadik, A hallgatás évei kiadás előtt áll. Ezekben a művekben, regényes életrajzokban Egri összefogja korábbi műveinek témáit, motívumait és mintegy a legjavát adja eddigi munkásságának. Az elismerések nem maradtak el. Az 1952-ben kapott Element Gottwald Állami díjat 1968-ban az érdemes művész kitüntetés követte, majd 1972- ben neki ítélték az első Nemzetiségi díjat, 1974-ben megkapja a Magyar Népköztársaság ZászlóTendjének második fokozatát és 1977-ben pedig Az építésben szerzett érdemekért kitüntetést. Egri Viktor sokoldalú és színes munkásságának a felmérése és értékelése irodalomkritikánk egyik időszerű feladata. Neve Fábry, Forbáth és Győry neve mellé kívánkozik irodalmunk történetében. Munkássága nemcsak művei szempontjából érdekes és tanulságos; mint egy írótípus, személyiségtípus megtestesítője is figyelmet érdemel. Legjobb művei a csehszlovákiai magyar irodalom emlékezetébe tartoznak. Egy páratlan kor tanújának krónikás vallomásai ezek a művek, más-más formában, vállalkozó művészi meggyőző erővel, de mindig hitet vallva a humanizmus és a szocializmus mellett. MÉSZÁROS LÁSZLÓ 1978. XII. 24. in'ljött anyám, és hozott magával négy szót az XÍ unokáknak. Nem ajándéknak szánta, csak úgy kimondta, kiejtette őket a többi szó között, olyan természetesen, mintha otthon lenne, otthon, a Bodrogközben. Az unokák nem értették, a menye sem, mint ahogy én sem tudtam sok -csallóközi szó jelentését, amikor a keleti végekről erre a bő nedvű tájra csalt, majd marasztalt is a szerelem. Időbe tellett, amíg megszoktam a kolbászt, a ká- csát, a srótot, a hajmát, amíg megtanultam, mi a rékas, a préshurka, az abálkása, a szotyela; hogy a szobor itt azt (is) jelenti, amit nálunk az oszlop, a félfa vagy az ágas. Hányszor összekaptam a fe leségemmel egy-egy szó miatt, ö a csallóközit védelmezte szívósan, én a bodrogközi változatát, aztán az értelmező szótár döntötte el a vitánkat, hol ö győzött, hol én, vagy kiderült, hogy mindkét szó tájnyelvi. Mert legtöbbször azon vitáztunk, melyikünké az irodalmi vagy irodalmibb. Harcoltunk a szavakért, védtük bennük a szülőket, véd- tük saját szülőföldünket, amelynél — úgy hittük és hisszük — gazdagabban és igazabb kinccsel egyetlen más táj sem bocsáthatott volna útra, a világba. Persze, víg csatározások voltak ezek, inkább nevetve nyelveltünk, mint haraggal. Emlékszem, egyszer az apósom is jelen volt, elmesélte, hogy a gyógyfürdőben egy bodrogközivel lakott együtt, aki sietett volna haza, levágni a gó- rét. jót derült az após, mert néki nem kukoricaszárat (-kórót) jelentett á góré, hanem a kukorica tárolására készült szellős építményt. Azt pedig, ugye, lehetetlen levágni. A góré harmadik jelentésével természetesen mindketten tisztában voltak. Így vagyunk hát ezekkel a szavakkal, akik — ha találkozunk vagy egy tájat választunk közös otthonunknak — más-más vidék népének, nyelvének, dalának, természetének világában születtünk, nevelkedtünk. Megtréfálnak, de nem választanak el, hiszen egy és ugyanaz az anyanyelv az otthonunk, és soha nem ezek a szavak ugrasztanak egymásnak bennünket, szerényebbek annál, ritkán mozdulnak ki éltető közegükből, mintha éreznék, máshol mindenütt idegenek lennének, és nagy magányukban elpusztulnának. Az a négy szó, amelyet anyám hozott magával ötszáz kilométerről a Csallóközbe, és csak úgy kiejtett a többi szó között, egyszerre töltött el boldogsággal és félelemmel. Az előbbivel azért, mert a négy szóban gyermekkoromat hozta el, mindenestül. Az utóbbival meg azért, mert rádöbbentem, hogy a négy szó — éppen azok közül, amelyek gyermekkoromban körülvettek — már majdnem meghalt bennem. Idestova tíz esztendeje élek távolt a bölcsőhelytől, ha voltam is otthon, csak keveset, néhány napra, egy hétre. És a gyermekkor „bodrogközi szótárához“ legfönnebb akkor nyúlhattam, amikor a szomszéd legénykével fociztam udvarunkon. A családi és egyéb gondok más szótárt igényeltek, felnőtt emberi mondatokat követeltek meg tőlem is. A gyermeknyelv csallóközi változatát a feleségemtől tanultam meg, két gyermekünk művelése közben, és már én is úgy használom őket, mintha tősgyökeres csallóközi lennék. Ha a meséskönyvben, a tévében vagy élőben malacot látunk, már én is azt mondom a gyerekek nek, nézzétek csak, poca, kis poca; ha lovat vagy kiscsikót, pacó; ha valami szépet, csecse; és amikor aludni küldöm őket, csicsikálni küldöm. Pedig négy-öt évvel ezelőtt milyen furcsán, idegenül hangzottak bennem e szavak. És most — fájdalmas ezt bevallani, mert még a félelemnél is gyötrőbb érzés — anyám négy szava — függetlenül fölemelő hatásuktól — ugyanígy hangzott, vagyis furcsán, idegenül. Lehetséges ilyesmi? Így elszoktam volna szülőföldem nyelvétől, így felejtenék szókincséből? Mivel vigasztalhatom magam? Hogy ez csak néhány gyermeknyelvi kifejezés?! Hogy a bodrogközi ember nyelvének jellegzetessége, íze, zamata — akarom vagy nem — benne van minden kimondott szavamban, és benne is marad örökre?! Elrettent a fölismerés: meghalhat bennünk a szó, ha emlékezetünk szélére sodródik, a felejtés szakadékába. Elég tíz év ... Megrémülök, ha arra gondolok, honnan rántotta vissza anyám a négy szót: amikor a poca helyett azt mondta, cikka, a pacó helyett csida; a csöppségeket csucsukálni küldte; és amikor másfél éves unokája futás közben imbolyogni lát szott, úgy mondta anyám, büki lesz. Úgy mondta, mint otthon. A csallóközi unokát érintetlenül hagyták ezek a szavak, persze, a bodrogközi, vagyis az otthoni unokája sem reagálna, ha elküldenénk néki anyámmal a pocát, a pacót meg a többieket. fógamam boldogan kaptam le anyám ajkáról a négy szót, amelyek mindjárt többet visszahoztak magukkal az élők közé. Valamennyi rám bízta életét, szép feladatom tehát: megóvni és éltetni őket, itt, a Csallóközben. Legalább itt — belül. BODNÄR GYULA 11 Gyökeres György felvétele
