Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-07-02 / 27. szám
UJSZÓ !S A LEGÚJABB CÉGTÁBLA Avagy mi rejlik az Egyesült Államok proipagandaszerveinek újjászervezése mögött? W ashingtonban bejelentették, hogy átszervezik az Amerikai Egyesült Államok hivatalos külpolitikai propagandaszolgálatát. Az eddigi Tájékoztatási Hivatalnak (USIA) és a külügyminisztérium oktatási és művelődési ügyekkel foglalkozó irodájának alapján új propagandahatóság jön létre: az Amerikai Tájékoztatásügyi és Kulturális Csere Hivatal. Amerikai tisztségviselők kijelentései szerint, az újjászervezés arra hivatott, hogy „jelentősen tökéletesítse a külpolitikai propagandagépezet szervezeti oldalát“. Az új hatóságnak saját, széles körű költség- vetést biztosítanak — ennek összege 393 millió dollár az 1979-es pénzügyi évben. A külügyminisztérium általános irányításával működik majd, igazgatóját pedig a nemzetközi tájékoztatás és csere kérdéseivel foglalkozó elnöki főtanácsadó rangjára emelik. Mindebből nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok külpra'itikai propagandája és a kormányzat legfelső szintjei között még szorosabbá akarják tenni a kapcsolatot. Ez azonban a reformnak csupán egyik és nem is a legfontosabb célja. Mélyebb értelme a külföldnek szánt amerikai propagandával kapcsolatos intenzív meghallgatások és viták során vált világossá. A legutóbbi egy-két évben ezt a problémát megvizsgálta az Egyesült Államok tájékoztatásügyi konzultatív bizottsága, valamint a képviselőház és a szenátus több különféle szerve. Az amerikai sajtó is jó néhányszor foglalkozott ezzel a témával. A vita vezérmotívuma az, hogy a kormányzat, a kongresszus, az üzleti körök erősen elégedetlenek az ideológiai front helyzetével, az amerikai propaganda pedig nyilvánvalóan képtelen megakadályozni „a kommunista ideológia fertőző példájának“ terjedését a világban. A vita résztvevői kénytelenek voltak megállapítani, hogy Vietnam, a Watergate-ügy, az erőszaknak, a faji gyűlöletnek, a tömeges munkanélküliségnek. az amerikaiak millióit ellenőrző titkosszolgálatoknak a terrorja az Egyesült Államok erkölcsi tekintélyét példátlanul alacsony szintre süllyesztette a világközvélemény szemében. A legfőbb propagandahatóság, az USIA, amely fennállásának évei alatt több mint 4 milliárd dollárt költött, kénytelen volt beismerni, hogy ..Amerika kedvező képé“-nek megteremtésére irá nyúló erőfeszítései nemcsak nem érik el céljukat, hanem olykor eilentétes eredményekre is vezetnek. A hivatal egyik volt igazgatója, Leonard Marx, annak idején kijelentette a szenátus költségvetési bizottságában, hogy csak az ő igazgatóságának tizenöt hónapja alatt a világ különböző országaiban 67 nagy tömegmegmozdulás volt az USIA ellen. „Az USIA a hidegháború hullámán született. Mun katársaink többsége ebben a szellemben nevelődött“ — írja „A szavak háborúja“ című könyvében T. Sorensen, a propagandakérdések ismert amerikai szakembere. A társadalmi haladás, a kommunizmus elleni harcot az USIA elsőrendű feladatnak tartotta és tartja. Bár fő erőit szocialistaellenes irányban össz pontosította, az ideológiai harc más szakaszairól sem feledkezett meg. Tekintélyes erőfeszítéseket tett, hogy megrágalmazza Olaszország, Franciaország, Portugália és más nyugat-európai országok kommunistáinak tevékenységét. A kommunizmus kísérteiével ijesztgette az embereket Chilében és Angolában. Az egyik legutóbbi átszervezés során az USIA-nak a nyugati országokban levő valamennyi fontos posztját új munkatársakkal töltötték be, akik főként a szocialista országokban végzett munka tapasztalataival rendelkező, volt diplomaták közül kerültek ki. A Washington Post tanúsága szerint, ez a csere „a hivatal által a kommunista ideológia ellen vívott harc lehetőségeinek megjavítása“ jelszó jegyében történt. Megjegyezzük, a káderátcsoportosítás 1971 tavaszán történt, amikor a világban határozott fordulat rajzolódott ki a nemzetközi feszültség enyhülése irányában, amikor megkezdődött a hidegháború időszakát felváltó új történelmi helyzet kialakulása. Az USIA azonban nem vett tudomást ezekről a változásokról. A kommunizmus elleni „lélektani hábo- rú“-hoz fűzött remények az utóbbi években sem változtak. amelyeket az enyhülés elmélyülése, az országok és népek kölcsönös megértésre és együttműködésre irányuló vágyának fokozódása jellemzett. Az amerikai külpolitika szervi képtelensége arra, hogy pozitívan reagáljon ezekre a változásokra, hogy a helsinki egyezmények szellemében felülvizsgálja prioritásait — éppenséggel bizalmi válsággá változott vele szemben. Az olyannyira nyilvánvaló igazság azonban ténylegesen nem tükröződött vissza az amerikai propagandaszolgálatok megreformálásában. A propaganda fő Irányelvei — a szándékosan a „kommunista behatolással“ egyenlőnek tekintett szocializmus, a nemzeti felszabadító mozgalom, a haladás elleni harc — változatlanok maradtak. A világfejlődés új irányzatairól való elgondolkodás helyett a washingtoni ideológiai stratégák azzal törődtek, hogy új formákat és módszereket keressenek az ideológiai expanzióra, valamint azzal, hogy szükségessé vált a „lélektani háború“' jövőbeli hadműveleteinek tökéletesebb álcázása. A z álcázás első szabálya: a cégtábla kicserélése. Ügy határoztak tehát, hogy feláldozzák az USIA-t [természetesen nem magát a hivatalt, hanem csak a nevét), mivel az a hidegháború olyan szerve, amely lejáratta magát. A közvélemény megtévesztésére az „enyhülés szelleméről“, a „konstruktív párbeszéd“ és az „eszmecsere“ hasznáról beszéltek. A tájékoztatásügyi bizottság egyes tagjai még annak szükségességét is hangoztatták, hogy „meg kell őrizni a feszültség enyhülésének légkörét a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatokban“. A közönség számára ezt mondták — de közben egészen mást gondoltak. A bizottság által tavaly májusban Carter elnök elé terjesztett jelentés legfőbb következtetése abban foglalható össze, hogy mivel a jelenlegi viszonyok között az Egyesült Államoknak csökken az a lehetősége, hogy nemzetközi téren a politikai és a katonai nyomás eszközeit használhassa — rendkívül fontos a külpolitikai propaganda aktivizálása a nemzetközi közvélemény megdolgozása és a washingtoni külpolitikai célok eléréséhez kedvező körülmények létrehozása céljából. A bizottság a következő feladatokat fogalmazta meg az új propagandahatóság számára: — céltudatos és tervszerű akciók segítségével biztosítani kell az Egyesült Államok külpolitikai irányvonalának támogatását a nemzetközi közvélemény széles rétegei részéről; — az amerikai életmód „erényeinek és előnyeinek“ aktív propagandáját kell folytatni külföldön; — elő kell mozdítani, hogy más országokban ame- rikabarát érzelmű és nézeteket valló személyek rétege jöjjön létre és fejlődjön; — a helsinki Záróokmány „harmadik kosarának“ tételét fel kell használni, ezenkívül új formákat és módokat kell keresni a Szovjetunióba és más szocialista országokba történő „tájékoztatásügyi és ideológiai“ behatolásra. A bizottság különösen nyomatékosan ajánlotta „az emberi jogok védelmének“ témájával való operációt, s ezt úgy jellemzi, mint „az amerikai külpolitika ideológiai alapját“. Ezek az ajánlások szolgáltak lényegében alapul Carter elnöknek ahhoz a javaslatához, hogy létre kell hozni az Egyesült Államok új propagandaható ságát. Mint látjuk, egyáltalán nem a „konstruktív párbeszéd“ továbbfejlesztéséről van szó, hanem az erők átcsoportosításáról, Washington külpolitikai propagandája valamennyi csatornájának a „lélektani háború“ és az elsősorban a szocialista világ ellen irányuló ideológiai diverziók egységes, hatalmas gé pezetében történő egyesítéséről. E szándékok különösen világosan megnyilvánultak az Amerika Hangja Rádió jövendő sorsának megtárgyalásakor — ehhez a rádióállomáshoz, mint a szocialista országokba való ideológiai behatolás eszközéhez. nagy reményt fűznek. A kérdés így vetődött fel: meg kell-e tartani az Amerika Hangját a hivatal rendszerében, vagy a kormánytól „független“, önálló intézménnyé kell átalakítani? A dilemma első pillantásra merőben szervezeti jellegű. Lényege azonban egészen más. Az Amerika Hangja jelenleg, mint a kormány hivatalos rádióállomása, kénytelen a fennálló nemzetközi normák és kötelezettségek tekintetbevételével működni. A szuverén államok belügyeibe való nyílt beavatkozás ezekkel a normákkal összeegyeztethetetlen. Ismeretes, hogy Washingtonnak müncheni „Amerika hangjai“ is vannak: a Szabadság Rádió és a Szabad Európa Rádió. Ezeket huzamos ideig amerikai magánszemélyek szervezeteiként tüntették fel, s ez lehetőséget nyújtott a kormánynak annak bizonygatására, hogy nem részes e rádióállomások bomlasztó tevékenységében. 1971- ben ez a mítosz végképp szertefoszlott. Leleplezték, hogy a két rádióállomás a C1A által pénzelt szerv, amelyeket a szocialista országok ellen irányuló kém kedés és legszennyesebb ideológiai diverziók központjaiként hoztak létre. A Szabadság és a Szabad Európa Rádió finanszírozása egy külön e célokra alakított szerv — az úgynevezett ,Nemzetközi Rádióadások Tanácsa“ hatáskörébe került. A két rádióállomás mindazonáltal az átszervezés után továbbra is a legorcátlanabb szovjetellenes rágalmak, a legot- rombább gyanúsítások és megtévesztő információk forrása maradt. A külpolitikai propaganda aktivizálásának új tervei, amelyek könnyűszerrel kitalálhatok az Egyesült Államok propagandaapparátusának átszervezése, az Amerikai Tájékoztatásügyi és Kulturális Csere Hivatal megalakítása révén — még az Egyesült Államokban sem találkoztak egyértelmű állásfoglalással. E tervek körül összeütköztek a realisztikus irányvonal híveinek és azoknak az érdekei, akik a hidegháborúhoz való visszatérés reménye jegyében élnek, akik arról ábrándoznak, hogy az amerikai ideológiai diktátumot újra rákényszeríthetik a világra. Az országban számos józan hang hallatszik, amely óva inti a kormányzatot a „lélektani háború“ további expanziójának végzetes következményeitől, figyelmeztet arra, hogy a békés egymás mellett élés viszonyai között elkerülhetetlen ideológiai harcnak semmi köze sem lehet a szuverén államok belügyeibe váló beavatkozáshoz. SZ. GOLIAKOV Ha Bulgária szóba kerül, a legtöbb turistának önkéntelenül a bolgár tengerpart valamely fürdőhelye jut az eszébe. Persze, vannak Bulgáriának más üdülőhelyei, látványosságai is. Gondol junk csak a Vitosa hegységre, a Balkán hegység kevésbé ismert téli üdülőhelyeire és sportközpontjaira, a Rilai kolostorra, vagy akár arra a romantikus kisvárosra, amely a XII—XIV. ' században Bulgária fővárosa volt, Tarnovóra. Aki nem a rövidebbik utat választja és Szófián keresztül akar gépkocsival eljutni Várnába, annak körülbelül a félúton szeme elé tárul sajátságos házaival a szikla meredélyén felkapaszkodó Tarnovo nem mindennapi panorámája. Tarnovo ma jelentős város, kerületi székhely. Története időszámításunk elejére nyúlik vissza, mert nem messze innen alapította Traianus római császár Nicopolis ad Istrum városát. Tarnovo a XII. században írta be nevét a bolgár történelembe, amikor két befolyásos bojár, Ászén és Peter, egyébként két fivér fellázadt a bizánci uralom ellen, megalapította a második bolgár biro dalmat, és Tarnovót tette meg székhelyének. Már a városba vezető út érzékelteti, miért lett Tarnovo Bulgária középkori fővárosa; nehezen megközelíthető helyen épült. Az út szerpentineken halad hol fel, hol le a Sveta gora, a Trape- zica, a Carevac hegyek között, máskor a Jantra folyó völgyében kanyarog. A városnak a múltban nagy volt a stratégiai jelentősége. A Crevac hegyen még ma is állnak az egykori királyi vár romjai, magas erödfalak lőrésekkel. Ez a vár védte évtizedeken át a várost, így a város falai között virágozhatott a középkori bolgár kultúra, az ikonfestészet, a fa- és kőfaragás, a könyv- nyomtatás. Három hónapig tartott, amíg 1893-ban a török szultán csapatai elfoglalták a bolgár cárok székvárosát. A törökök kegyetlen bosszút álltak a város elkeseredett ellenállást tanúsító lakóin. Sokakat megöltek, a várost a földdel tették egyenlővé, nem tudták azonban kitörölni a bolgár nép emlékezetéből. A Jantra folyó feletti meredek hegyoldalakban ismét épültek a házak, odatapadva a sziklákhoz, és tovább élt az új független bolgár állam gondolata, amely egy évszázaddal ezelőtt valósággá lett. Az egyik kacskaringós szűk kis utca Gurkónak, annak az orosz tábornoknak a nevét viseli, aki ezen az utcán vonult be a városba, és kiűzte innen a török csapatokat. 1878-ra befejeződött az ország felszabadítása, a török szultán kénytelen volt aláírni az erre vonatkozó békeszerződést. Tarnovo ma jelentős kerületi székhely, ipari, közigazgatási és kulturális központ. Az itteni üzemekben selyem- és műszálat, textilanyagokat, bútort, műanyagokat, rádiót és gépkocsit gyártanak. A Cirill és Metód Egyetemen fiatal szakemberek ezrei készülnek az életre. A Varosa-negyed utcáit járom. Ezt minden turista meglátogatja. Ez ugyanis a tulajdonképpeni óváros a hegyoldalakba teraszosan felfutó házaival. Itt kanyarog a Gurko tábornokról elnevezett utca is. Tarnovónak azonban nemcsak régi, de korszerű lakónegyedei is vannak. Az új házak harmonikusan beilleszkednek a városképbe, mert tervezőik igyekeztek megőrizni legalább részben az óváros szép régi házainak fehér, okkersárga és rózsaszínű homlokzatait. Tarnovóban példásan gondoskodnak a műemlékek ápolásáról, fenntartásáról. Jelenleg az óváros teljes rekonstrukciója folyik, ennek ellenére a műemlékházak lakói csak ideiglenesen hagyják el otthonukat, s ha a felújítás megtörtént, visszaköltöznek, vagyis Varosa nem néptelenedik el, mint sok más város „city“-je. A bolgár kormány nagyarányú műemlékvédelmi és felújítási programot valósít meg. A város rekonstrukciójára 50 millió levát (mintegy 550 millió csehszlovák koronát) hagyott jóvá. Az építők, restaurátorok teljes két évtizedre költöztek ide. A régészek a régi királyi vár falai között végeznek ásatásokat. Olykor 20-méteres mélységbe kénytelenek leásni, hogy elérjék az alapokat. Lépten-nyomon középkori emlékekre bukkannak. S a legértékesebb leletek az itteni történelmi múzeumba vándorolnak; a második legnagyobb bulgáriai múzeum ez, amely becses és egyedülálló értékeket őriz a Bulgária területén egykor lakott népek, a trá- kok, a bolgár—törökök és más népek életéről, a bizánci és a római uralom idejéből. JÄN blaZej CD © © > JB a jx «S 'a N.*0 W N h — © © W fa < 0) X u xo 00 o •O c fa 0 •a o E « o > a c fa a H
