Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-10-01 / 40. szám
DALOK, DALLAMOK, EMLÉKEK VONULÁSA „Hátizsákkal a vállamon, bottal a kezemben es 50 koronával a zsebemben indultam el a Csal- ? lóközbe. Ott bolyongtam kialakult rendszer nélkül, embereket jogiam meg az utcán, hívtam énekelni a kocsmába és hallgattam az aratóleányok dalát.“ KODÁLY ZOLTÁN A Zoltán olyan hatéves volt... I. Galáritán a szállodában ülünk s nézzük a színes prospektust. Vágfar- kasd (Vlcany) neve alatt dinnyeföld, dinnyeszüret látható. — Micsoda véletlen egybeesés! — szól hirtelen Olsvai Imre, népzenekutató, aki Kodály utolsó tanítványainak egyiké volt. — Emlékszem, Kodály egyszer ■órán mesélt nekünk Vágfarkasdról; arról, hogy első népdalgyűjtő útján erre járt. S ahogy kimondta a falu nevét, elcsöndesedett s hosszan elgondolkodott: — Igen, épp augusztus eleje volt, dinnyeszüret. A határban mindenütt dinnyét szedtek. Talán meg is kínálták, leültették, talán megkérdezték a vándor fiatalembert, hogy mi járatban van erre? így indulhatott a beszélgetés, amelynek egyéb eredménye is volt: egy tucat népdalt gyűjtött itt Kodály, s mindjárt különösre is akadt: „Kalapom a Tiszán úszkál. Subám zálog a bírónál. De a szívem itten dobog, Forró lángja feléd lobog.“ (Ez Czuczor Gergely szövege, amelyet a nép egy régi dalra alkalmazott.) Már Bartók Béla 1921-ben elkészült A magyar népdal című könyvének függelékében utal bizonyos magyar dallamtípusoknak és három cseremisz népdal rokonságára. Később, hogy alkalom kínálkozott alaposabb összehasonlításra, Kodály Zoltán felfedezte, hogy a fenti népdalnak szinte pontos megfelelője a cseremisz és a csuvas népzenében is megtalálható. Az egyezés nem lehet véletlen, és számos egyéb népdalunk rokonsága sem! Valószínű, abból az időből ered, amikor a magyarok és cseremiszek egy népközösségben éltek. Így ez a dal legalább 1500 éves! Időben is térben ilyen messze vezet bennünket a dallamok vonulása. II. ' mám, mint gyereklány. Arra emlékszem, a Mama mondta, hogy a Zoltán hatéves volt, amikor ott volt, de nagyon rossz fiú volt! Sok baj volt vele! Nem tudott velők mit csinálni! A figurába ment vele énekelni. Itt úgy mondják, hogy figura: a vasút mentén, a vasút mellett lévő mélységet. Van, ahol másként, mondják: töltésnek, de mi figurának mondjuk. No, a Mamám oda ment le vele dalolni! A Mama elkísérte iskolába is, azért, — sokszor mondta — mert bizony úgy jött a fiú haza, hogy nem volt a cipő a lábán, mivel látta, hogy a többi is mezítláb van, hát ő is úgy akart csinálni! Es levetette a cipőit, összekötötte a két kötőt, s idevágta, a hátára, úgy jött haza. A szülei kicsit röstellték, akkor a Mamát megkérték, hogy menjen a kisfiú elejbe iskolába. Aztán már többet nem csinált olyat. Mondom, nagyon rossz fiú volt, a Mamám mindig panaszkodott, hogy nagyon rossz fiú volt, de aztán legyőzte avval, hogy énekelt nékie. Mert a Mamám nagyon szépen tudott dalolni, az megvolt nála. Nagyon jó hangja volt, nagyón szépen dalolt néki, másképp nem tudott vele boldogulni. De soha nem hagyott a Mamának békit: »Gyere, Mári, gyere, menjünk a figurába, menjünk dalolni!« Mert tegezte a Mamát. Gyere, daloljál nekem! Akkor a gyerek olyan nyugodtan ült! Es hallgatta. Es ez a Zoltánnak annyira kapóra jött, hogy ő dalol, és azt olyan nagy figyelemmel vette a fiú. Es akkor a Mamám mindig avval szórakoztatta — és akkor már jó fiú volt! A Mama azt is mindig emlegette, hogy a Zoltán igen szerette a cigányzenét! Régen ott, ahol megyünk föl a hidra, cigány sor volt, és oda sokszor eljárt, mert azok ott hegedültek. Es oda lopódzkodott a Zoli sokszor! Cigányzenét hallgatni, neki ez már akkor igen nagyon tetszett. — Emlékszik-e mit dalolt a Mama Zoltánnak? — Várjon egy kicsit, már én sem vagyok fiatal. Várjon, hogy is van? »Dunáról fuj a szél, haragszik a pap azért, de csak azért, mert Dunáról fuj a szél.« — Később Kodály Zoltán aztán találkozott-e még a Mamával? — Egyszer ez a Kodály, már ez a nagy ember, volt itt Galántán, de hogy hányban, azt nem tudnám. Egyszer egy hintó megáll előttünk. Es azt kérdezik ott a szomszédban, hogy hol lakik itt az a Mári néni, aki Galántán szolgált a Kodályéknál? A szomszéd azt mondja, hogy a Mári néni itt lakik a szomszédban. Akkor kihívták az Anyámat. Es akkor, azt mondta, hogy egy fiatal ember a hin- tóbul intett neki. A Mama odament, és öt forintot adott a Mamának. De nem mondta meg, hogy ő ki!? Es ez a Kodály volt. Mert osztón a Mamám kikutatta, mert testvére volt Galántán, a Kális vendéglőben volt kifőzőnő, és így kikutatta. Azt mondja a testvére: — Te Mári! Biztos a Zoli volt, mert itthon volt Galántán. Mama azt mondja, hogy ö mindjárt látta, hogy mintha az az arc egy kicsit a gyerek Kodályra emlékeztetne. Ejnye, mondja, ha tudtam volna, hogy ő az, beszélt volna egy csöppet vele. Fiatal volt ekkor Kodály, és erre ment valahová.“ III. Kodály Zoltán első népdal-publikációja az Ethnographia 1905-ös évfolyamában jelent meg „Mátyusföldi gyűjtés“ címen. Ennek legelején áll a Sági bíró lánya balladatöredék, amelyet Nádszegen és Felsőszeliben gyűjtött. Ezért mi is Nádszegen próbálkoztunk először emlék vagy emlé- kezők keresésével. A helybéli plébánosnál érdeklődtünk, de nem tudott segíteni. — Kérdeztem én is már a kántoromat, hogy az ő édesapja nem mesélt-e valamit Kodályról, ő is kántor volt annak idején, de nem tudott semmit mondani. Pedig ha itt akkor megszállt Kodály, valószínűleg a kántortanítónál kopogtatott. De lehet, hogy csak átutazott itt, és csak ‘ valamelyik kocsmába vagy csárdába ült le kérdezősködni. Mert bár kicsi falu, de volt három kocsmája és két csárdája. S hogy ez így lehetett, arra egy levelezőlap is bizonyságot szolgáltathat, amelyet Kodály 1905. augusztus 7-én írt Felsőszeliből: „ ... most éppen egy falusi kocsmáros szép szobár fában ülök, míg mellettem gyalázatosán muzsikál egypár cigány.“ Hiába, itt nem találtunk semmit. De szerencsénkre megőrződött egy másik, innen Nádszegről íródott levél. Azt is Hildának, Balázs Béla húgának írta Párizsba: Mert a Mamám nagyon szépen tud a dalolni... „Ma Nádszegen vagyok. Közbe egész napig mentem úgy, hogy nem láttam falut, csak erdőket és réteket. Nem hittem, hogy ilyen gyönyörű a Csallóköz: ezüst víz j Kis-Duna), ezüstös fűz és nyárfák, ezüstös rétek (benőtte őket az az árvalány haj féle bojtos növény] erős, mély zölddel aláfestve, hozzá az ég is egész nap ezüstszín volt. Azt hiszem ez szebb, mint Párizs.“ Egyetlen napnak és a Kis-Duna vidékének leírásán túl valami különös hangulatú vallomás ez a íevél. Ha nem tudnám, hogy Kodály írta, arra gondolnék, hogy Mednyánszky, a festő. Olyan, mint az ő naplójának bejegyzései, sőt olyan ez, mint egy Mednyánszky tájkép: mocsaras nagy víz, hatalmas ég, s a kanyargós úton vándort is látni, amint napnyugat felé tart. MÖSER ZOLTÁN Amikor Kodály Zoltánt iskolába adták Galántán, a szülők a kis Pali öccse mellé dajkát fogadtak a szomszédos faluból, a 13 éves Vágovics Máriát. Öt már hiába is kerestük volna: 1949-ben meghalt. (Kodály Pál pedig 1948-ban.) A leányát azonban, a 75 éves Flaskár Vali nénit a szomszédos Taksonyban (Matúskövo) — ma már összeépült Galántával — sikerült felkeresnünk. A romló emlékezet, s az emlékeket temető idő árkából néhány dolgot sikerült kiásnunk rövid ottlétünk alatt. Most, kissé rövidítve és tömörítve az ott elhangzott s magnetofonra felvett beszélgetést jegyezzük le: „A Mama tizenhárom éves korában ment a Kodályékhoz szolgálni: gyereklánynak. A Zoltán olyan hatéves volt. Volt nekik még egy fiuk azoknak a Zoltánéknak, egy kisebb Pál, meg egy lány, az volt a nagyobb, Emilia. No annál a Pálnál volt a MaA Kodály Zoltán: A magyar népzene című kötetéből (Fotó és repró: a szerző) TÖRÖK ELEMÉR Ó'őzi fiLKoNy^T Pirosló rózsa a nap a hegytetőn megáll s búcsút int mint vándor elmenőn bajszomra bogár szállt le szelíden leülök én is amíg megpihen nézem a hűvös sötétlő egek a csillagokban a szívem remeg úsznak felém az árnyak nesztelen ezüstpánt a holdsugár fejemen este van korán kígyóit a villany az udvarokról must szaga illan mezőről jövő komoly parasztok emelnek rám némán kalapot s nyújtják a kezüket parolára - még szemükben ring a nyár kalásza MOLNÁR LÁSZLÓ PARTVIDÉK (Varga Imrének) fülében lárma háza kapuját tárja és meghal a szó másodszor a kéz ha testmeleg testet tapintott már engedékenyebb ide kimértek vitorlakerékbe tollad beleroppan KULCSÁR FERENC MPOLGM 77 Az úrhatnám polgárokat bolha csípje a díszhajukat medve magyarázza. Álmában mondja a brummogó vicsorogva: - Brumma, brumma, ól Mennykő magyarázza. DÉNES GYÖRGY ARCODBAN mm ARCOMAT Arcodban hordod arcomat, a gyönyör s rémület virágát, olthatatlan hiányomat. Ki születtem veled egésszé, elrendelt iker-küldetéssé, megheverni gyötrelmek ágyát. Lobogtunk, szárnyunk földbe szántott, mohos kövekből visszanéztek valami rég halott leányok. Valami rég halott legények, akik előttünk már kőbe fagytak, s kő kövön: együtt maradtak. 1978. X. 1.
