Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-09-10 / 37. szám
I Kőművesből esztergályos A Stará Turá-i CHIRA- NA vállalat orvosi készleteket gyártó üzemrész- legének egyik műhelyébe akkor látogattam el, amikor a villanyáram kikapcsolása miatt kényszer- szünet volt. A gépek pihentek, a műhelyben csend volt. A dolgozók agy része az ebédlőben fogyasztotta az ebédet, többen az udvari padokon ültek és pihentek. Az egyik esztergapad mellett fogyasztotta otthonról hozott tízóraiját Ján Vrábel elvtárs. Ügy tűnt, valamin erősen gondolkodik. Lehet, hogy a reggel óta végzett munkáját értékelte, vagy talán az foglalkoztatta, miként lehetne javítani az ezüstérmes CSSZSZB munkabrigád munkáját, melynek vezetője. A kőművesszakmát tanulta ki Vrábel elvtárs. Mivel naponta messzire kellett utaznia munkahelyére, új szakmát választott. Tizenhat évvel ezelőtt jött dolgozni a CHI- RANA nemzeti vállalatba. Azóta az esztergályos mesterséget úgy elsajátította, hogy most már minden fajta munkát rábízhatnak. Alkatrészeket készít az orvosi készletekhez. Munkáját szereti és szorgalmasan végzi. Tavasszal ő képviselte az alapszervezet kommunistáit a Járási pártkonferencián Trencínben. Ott sok tapasztalatot szerzett, amelyeket most hasznosít a munkájában. Bírálja a hibákat és hiányosságokat. Főleg a munkaerő- és az anyaghiány bántja. De a gépeket is ki kellene cserélni, korszerűsíteni, hogy a növekvő termelési feladatokkal a jövőben is meg tudjanak birkózni. Nemrég Ján Vrábel [képünkön) megkapta a CHIRANA vállalat legjobb dolgozója címet. MATÖ PÁL Minden korosztályból Majdnem minden községben működik műkedvelő csoport. Hódoson (Vydrany) citera- együttes és énekkar van. A csoportot 1972-ben szervezték, vezetője azóta is Patócs Lajos bácsi. A huszonöt tagú együttesben idősebbek, fiatalok egyaránt megtalálhatók. Céljuk a régi népdalok felelevenítése és az újabbak megőrzése. Már sok helyen felléptek, több versenyen vetlek részt. 1976-ban például a Tavaszi szél vizet áraszt nép- dalversenyen második helyezést értek el. Ugyanabban az évben a dél-morvaországi ifjúsági találkozón szintén második helyen végeztek. Gyakran fellépnek otthon és a környező falvakban is. Legutoljára Bősön (Gaböikovo) szerepeltek, nagy közönségsikert arattak. SZÉLLÉ BEÁTA Felsőszeli (Horné Saliby) a galántai (Galánta) járás legnagyobb falvai közé tartozik. E 3680 lakosú község helyi nemzeti bizottságának élén Ján Farkas elvtárs irányítja, szervezi a községfejlesztési munkát. A képviselő- testület többi tagjával együtt lelkesen végzi a rábízott feladatokat. 1964-óta — ekkor választották meg — nagyban megváltozott a falu arculata. Művelődési otthont, autóbuszmegállót, csemege- és dohányboltot, vas- jizletet, óvodát, tanító- és csendőrlakást és ravatalozót építettek. A fodrászat és a borbély is új épületbe költözött. Nemrég pedig átadták rendeltetésének a gyümölcs- és zöldségboltot (a felvételen). További terveik között tornaterem és élelmiszerüzlet építése szerepel, melyeket szintén a Z-akció keretében szeretnének megvalósítani. SIPEKY PETERNE Aranyérmes vezető Mindenütt csak jót mondanak róla: szülőfalujában, Nagy- kéren (Milanovce) és munkahelyén is. A Nitrai Magasépítő Vállalat üzemében becsületes és munkaszerető embernek ismerik munkatársai. Kőművesként dolgozik, de nemcsak „arany kezei“ vannak, hanem nagy felelősséget érez munkája iránt is. így lehet jellemezni Mai? Árpádot, egy aranyérmes szocialista munkabrigád 46 éves vezetőjét. Hattagú vakolókollektívájával mindig ott van, ahol az üzemnek a legnagyobb szüksége van rá. Sokszor az ő munkájukon múlott, hogy időben átadnak-e egy-egy építkezést, teljesítiik-e a tervet, megtartják-e a nitrai építők a szavukat. Bennük sohasem csalódnak. A munkacsoportnak jó támasza a vezető. Irányításával, az új haladó módszerekkel jó eredményeket érnek el, példaképül szolgálnak a szocialista munkaversenyben. A becsületes munka által váltak a hétköznapok hőseivé. A kollektíva munkájában még jobban kidomborodik a vezető egyénisége. Jó természete van, s ez nagyban elősegíti az eredmények elérését. A Nitrai Magasépítő Vállalat legjobb dolgozója, a Magasépítkezési Vállalatok főigazgatóságától és az. SZSZK Építésügyi Minisztériumától szintén megkapta ezt a címet. S legutóbb az arany jelvényt tűzték mellére a szocialista munkaversenyben elért kiváló eredményekért. JOLIUS BUDAY Eredményes újítók Az Alistól! (Hrobonovo) Efsz- ben valamennyi ágazatban hozzáértően szervezik és irányítják az újítóik szocialista munkaversenyét. Büszkék is az újítók sikereire, hiszen az évvégi, vagy a féléves számadáskor ezrekben számolhatják azt a hasznot, melyet az újítási javaslatok gyakorlati alkalmazása eredményez a termelésben. Az utóbbi néhány évben különösen nagyot fejlődött az újítók szocialista munkaversenye tői. Az év első hét hónapjában 20 ezer korona értékben pót- alkatrészeket és 3000 korona értékben üzemanyagot, illetve villanyenergiát takarítottak meg. Bíró elvtárs büszke brigádjának szorgalmára. A szövetkezet kötelezettségvállalásaiból az újítók ígéTeitei sem hiányoznak. Adott szavuk megtartásával az idén közel 350 órát dolgoztaik társadalmi munkában, és környezetük, illetve a falu szépítésében további 50—100 brigádórát dolgoznak a szövetkezet gépjavító műhelyében. A korszerűsítés, a feltalálómozgalom szép sikereket eredményezett. Bíró Sándor műhelymester, a szocialista munka brigád vezetője elmondta, hogy 1972-to.en alakították meg a brigádot. A taglétszám azóta tizennyolcra emelkedett. Közülük öten a pártalapszerve- zet, tizenhármán a CSSZBSZ tagjai, de két hnb és egy jnb képviselő is akad a brigádban. Igazi kollektív, elvtársi viszony alakult ki a brigád tagjai között. Munkájukat öntudatosan, szakmai hozzáértéssel végzik, mégpedig úgy, hogy a lehető legjobban takarékoslkodnak a pótalkatrészekkel. A kiselejtezett gépekét szétszedik, és jó alkatrészeiket hasznosítják. Az idén is több tuoat kisebb-na- gyobb újítást valósítottak meg, melyek értéke meghaladja az 50 ezier .koronáit. Legutoljára például egy villanymotoron végzett újításért 2500 korona pénzjutalmat kaptok a szövetkezet vezetőségéle. Segítenek az óvoda és a tornaterem építésében is. A kollektívában a kezdeményezők közé elsősorban Pét hő László, Csizmadia Sándor, Hrmada Sándor, Lantai László, Jónás János, Wimmer Gyula és Kovács Gáspár tartoznak, ötletes újításaikért, a gépek időbeni kijavításáért és jő műszaki állapotáért a járási pártbizottságtól elismerő oklevelet kaptak. A jól végzett munkáért évente pénzjutalmat kap a kollektíva, a pénzt nem osztják szét, hanem közös kirándulásokra fordítják. A kollektíva tagjai a jövőben is legfontosabb feladataiknak tekintik a minőségi munkát, az ésszerűsítési és feltalálómozgalom további fejlesztését. A pótalkatrészekkel és az üzemanyaggal való helyes gazdálkodással és mint újítók valósítják meg a XV. pártkongresszus határozatait. KRASCSENICS GÉZA iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiim Jó eredmények A Vágsellyei (Sala) Duslo nemzeti vállalatban a vegyészmérnöki osztály kollektívája, mely Papp József mérnök vezetésével versenyez a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért, nagyon jó eredményeket ér el tevékenységének minden szakaszán. Igyekeznek a kutatásokban elért ismereteket a kísérleti gyártásnál felhasználni. így meggyorsítják a kutatás-fejlesztés-gyártás folyamatot. Példásan tevékenykednek a kollektíva tagjai a Szlovák Tudományos Műszaki Társaság üzemi részlegének különböző ágazataiban. A SZISZ alapszervezetének munkájában is részt vállalnak. Ennek a munkacsoportnak a tagjai a felvételen látható Júlia Rehor- Cíková (ő az üzemben „A legjobb laboráns“ cím tulajdonosa) és Klajman Katalin laboránsok. MILAN ALAKSA 1978. IX. 10. io Lantai László és Kovács Gáspár, a brigád tagjai gépjavítás közben (A szerző felvétele)