Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1978-09-03 / 36. szám

0 0 'T r v y NAGYOBB IAMOCATASRA SZORULNAK A nemzetközi kéziiabdatorna alkalmával jártunk Naszvadun (Nesvady), s nem szalasztottak el az alkalmat, hogy a helyi testnevelés problémáiról, a kézilabdázók és labdarúgók síké reirol néhány tisztségviselővel elbeszélgessünk. A község két egyesületében egy-egy szakosztályban folytatnak aktív tevé­kenységet, mégpedig közmegelégedésre. A Slávia kézilabdázói a női ifjúsági liga résztvevői, a Druzstevnik labdarúgócsapata pedig az idén jutott az I. osztályba. TÖBB SEGÍTSÉGET Érdemelnek Ha akad valahol egy sze­mély, aki hajlandó kedvenc sportjáért önfeláldozóan dol­gozni, akkor előbb-utóbb je­lentkeznek a sikerek. Naszva- don is ez volt a helyzet. Han- zelík Kálmán, a magyar tanítá­si nyelvű kilencéves iskola igazgatója, a Slávia elnöke mintha csak könyvből olvasná, úgy számol be az elmúlt évek­ben történtekről: — Hol kezdődött? — ismét­li meg kérdésünket. — Bizony hosszú történet, de mivel tu­dom, hogy erről nem lehet re­gényt Írni, rövidre fogom mon- dókámat. A múltban a község sportéletében a futball domi­nált, amin senki sem csodálko­zott, így volt ez másutt is. Is­kolánkban több kör — képző- művészeti, tánccsoport, az énekkar és zenekar, valamint a színjátszó csoport — műkö­dött közmegelégedésre. A test­nevelésnek a régi iskolában a mostoha körülmények között kevesebb figyelmet szentelhet­tünk. Ezen 1965-ben változtat­tunk és az atlétikában rövide­sen országos méretekben is jó eredményeket vonultattunk fel. Intenzívebben kezdtünk foglal­kozni a kézilabdával, mégpedig a serdülő ikorúaktól az ifjúsági korosztályig. A fiatalok soro­zatban nyerték a járási, sőt ke­rületi, valamint az iskolabaj­nokságot, több tehetség neve­lődött, de sajnos rendre elkal­lódtak. 1971-ben a járási test- nevelési szövetség ösztönzésére és támogatásával az iskola mel­lett megalakítottuk a Slávia sportegyesületet, Így növendé­keink a kilencedik osztály el­végzése után tovább sportol­hattak. — A fiúk minden idény után egy fokkal feljebb jutottak, ahány év, annyi lépés előre. Először megnyerték a járási bajnokságot, majd a kerületit és a divízióban is az élen vé­geztek. A szlovákiai II. ligában, sajnos, végig edzőgondokkal küszködtünk. Az edzők 1977-ig csaknem évente cserélődtek, és akkor, mivel senki sem volt hajlandó vállalni az edzői tisz- séget, visszaléptünk a bajnoki küzdelmekből. Diákjaink zöme az érsekújvári gimnázium együttesének gerincét képezi: Lakatos, Dibúz, ifj. Hanzelik, Bódis, Haris. Ez a gárda a leg­utóbbi gimnaziándán (gimnázi­umok közötti sportverseny] szonylatban a végzett. országos méretű szlovákiai vi- második helyen KÄR lenne, HA ELMARADNA A FOLYTATÁS — Mi is tudjuk, hogy kár lenne, ha nem találnánk megol­dást, de lehetőségeink korlá­tozottak. Amennyiben akadna üzem, amely kellő támogatás­ban részesítene bennünket, ke­vesebb lenne a gondunk. így nem tudjuk, honnan teremtsük elő a felszerelésen kívül az úti­költséget, az edzőnek járó ho­noráriumot, stb. Ha ugyanis a II. ligában megfelelően aka­runk szerepelni, akkor hetente legalább három edzést kell tar­tanunk, s hét végén pedig mér­kőzésekre kell utazni. Élnek a lehetőségekkel — Ma az edzéslehetőségekre senki sem panaszkodhat, há­rom, aszfalt borítású pályánk van. Itt, ahol a torna mérkőzé­seit játsszák, 1965-ben még a békák kuruttyoltaik, és az első igénytelen pályán, ha esett az eső, térdig érő sár volt, ha nem esett, akkor a jelenlevők nyel­hették a port. 1972-ben társa­dalmi munkában — lányok, fi­úk, szülők közös erővel — sa­lakos pályát építettünk. Ahogy javultak az eredmé­nyek, úgy kellett a feltételeken is javítani. Első ligás mérkőzé­seket csak kemény talajú pá­lyán lehet lebonyolítani, ezért 1975-ben aszfalttal fedtük be nemcsak a „fő pályát“, hanem a másik kettőt is. Mindezt nem valósíthattuk volna meg, ha a hnb, illetve annak elnöke, Tóth Miklós nem támogat bennün­ket. Tavaly óta villanyfénynél is edzhetnek csapataink. Az egyik pálya kizárólag a kézilab­dázók felkészülését, a másik kettő a tömegsportot is szol­gálja. Esténként és vasárnap itt játszanak mínifoci-mérkőzé- seket. A még tökéletesebb fel­készülés érdekében szeretnénk az egyik pályát tető alá hozni. — Sajnos, nincsenek anyagi A naszvadiak női I. ligás ifjúsági kézilabdacsapata — Ennek ellenére nem hagy­tuk teljesen abba, az iskolai csapat a járási bajnokságban az első, második helyen végzett. A fiúkkal Polgár József foglal­kozik. A lányok helyzete sokkal jobb. 1960 óta Vlahy Jenő zene és matematika szakos tanár irányítja edzéseiket. Náluk a fiúkéhoz hasonló gyors volt a fejlődés, de Ők még többre vit­ték. Harmadik esztendeje az országos ifjúsági I. liga részt­vevői. A legnagyobb problé­mánk az ifjúsági korból kiöre­gedett játékosok sporttevékeny­sége. Az idén az újvári Tesla női csapatában játszottak, most ősztől a Naszvad színeit képviselik az I. osztályú baj­nokságban. Ledniczky Éva, az 1971-es csapat játékosa tölti be náluk az edzői tisztséget. forrásaink — kapcsolódik be­szélgetésünkbe Miskovics György, a kézilabda-szakosz­tály elnöke —, nincs üzem, amely segítségünkre sietne, pe­dig valóban magas szintet ér­tünk el. Kevés olyan község van a járásban, amelynek nevét országszerte sportolóik révén ismerték meg. — Szakosztályunknak nyolc­van aktív tagja van. Most ha­zajött a felnőtt női csapat és a fiúkról sem mondtunk le vég­leg. Nagyon érezzük a támoga­tás hiányát. Az első ligában csupán három csapat nem ren­delkezik fedett pályával, közé­jük tartozunk mi is. Pedig a bajnokság résztvevői között a mi együttesünk a legfiatalabb. Játékosaink jövőre megerősöd­nek, lehiggadnak, így valóban jó eredményeket érhetünk el, mert évek óta a középmezőny­be tartozunk. — Mi a harmadik osztályos kisdiákokkal kezdünk foglal-' kozni. Közülük a tehetségesek az iskolai sportközpontba ke­rülnek. Ez a csapat (6—7. osz­tályosok) 1977/78-ban szlováki­ai bajnokságot nyert. A diák­csapat (8—9-esek) a preäovi pionírolimpián — mely e kor­osztály országos bajnokságá­nak felel meg — a második helyen végzett. Igaz, 1975-ben országos bajnoki címet szerez­tek.' EGYSZEROEN NEM LEHET ABBAHAGYNI A junior kézilabdázók, akik a preiovi pianírolimpián a második — Falun nemigen találunk helyen végeztek olyanokat — mondja Vlahy Je­Az iskolai sportközpont együttese 1976/77-ben szlovákiai bajnok volt nő igazgatóhelyettes, a kézilab­dázók edzője —, akik hajlan­dók vállalni a munkatöbbletet és kevés a szakember is. En­gem nem kényszerítettek. El­kezdtem, s azután már nem tudtam abbahagyni. Elsősorban az iskolában lehet és kell az alapokat lefektetni. Szerencsé­re én már ott is foglalkozok a fiatalokkal. Az ifjúsági ligá­ban öt csapat edzője egyúttal pedagógus is. — Bár az új iskola tornater­me korszerű, mégis kicsinek bizonyul, ha komoly kézilabda­edzéseket akarunk tartani. Így tavasszal nehezen lendülünk játékba. A szabadban azonban — mivel este is lehet edzeni — mindig behozzuk a téli lemara­dást. Bízom benne, hogy a mos­tani szintet még évekig tudjuk tartani. Tehetségekben nincs hiány, már többen foglalko­zunk a kezdőkkel és Így az utánpótlással nem lesznek gon­dok. SPORTCSARNOK NASZ VADON? — A kézilabdatornán jelen volt Homola József, a járási testnevelési bizottság elnöke. Látszott rajta, élvezi a mérkő­zéseket és dicsérte a naszva­diak lelkesedését. — Másutt is példát vehetné­nek tőlük, mert járásunkban népszerű' a kézilabdázás. Csak össze kellene fogni és megfele­lően irányítani a fiatalokat. Naszvadon önerejükből jó fel­tételeket biztosítottak, de ez nem elég. A következő lépés tető alá hozni a pályát. Egyút­tal támogatjuk igyekezetüket, amelyet sportcsarnok építése érdekében kifejtenek. Megér­demlik, mert ilyen szinten, mint ők, járásunkban másutt nem dolgoznak. Most, hogy felépült a komáromi sportcsarnok, cél­szerűnek tartanánk, ha a járá­si székhely valamelyik egyesü­letében felnőtt kézilabdacsapa­tot létesítenének, hogy ezzel biztosítsák az felnőtt játékosok további sportpályafutását. NEM AKARNAK LEMARADNI A másik naszvadi sportegye­sület, a DruZstevntk — öt esz­tendeje Duka Géza mérnök az elnöke — a labdarúgókat tö­möríti magába. Az utóbbi évek­ben ők is a fejlődés útjára lép­tek. — Naszvad színeit — mondja Vizsgyák István titkár — há­rom csapat képviseli a bajnok­ságban. A diák- és ifjúsági együttes az I. B-ben, a felnőtt csapat most már szintén az I. B-ben szerepel. Az idén 56 ponttal 101:17-es gólaránnyal veretlenül nyertük a bajnoksá­got és a II. osztályból felkerül­tünk az elsőbe. Igaz, 1966/67- ben már töltöttünk ott egy évet, de hamar kiestünk. — Már három esztendőn át a 2—3. helyen végeztünk, s mindig csak egy pont választott el a továbbjutást jelentő első helytől. Ez a gárda négy éve játszik együtt, Ondruch László kezei alatt jól összekovácsoló- dott. Mivel pedig a szövetkezet és a nemzeti bizottság bizonyá­ra a jövőben is olyan támoga­tásban részesít bennünket, mint eddig, akikor — ha nem jön közbe semmi — még fel­jebb juthatunk. — Kétmillió koronát kaptunk és a Z-akció keretében füvesít­jük a pályát, lelátókat, öltöző­ket, klubhelyiséget építünk. Szerény sportlétesítményünket komoly stadionná alakítjuk át. 1980-ig kellene tervünket meg­valósítani. Tudjuk, nehéz lesz, de megpróbáljuk. Két egyesület, két sportág, melyeknek fejlődése biztosított­nak látszik. Természetesen a kézilabdázók szereplésére fi­gyeltek fel nemcsak a járásban, hanem másutt is. A naszvadiak példája mindenesetre azt mu­tatja, hogy szerényebb feltéte­lek mellett is lehet kimagasló eredményeket elérni, ha megfe­lelő a hozzáállás és a játéko­sokban a tehetségen felül van szív és akarás is. Az a meg­győződésünk; a jövőben a nasz- vadiakról még sok jót hallunk. KOLLÁR JÓZSEF A Druzstevnik Nesvady II. osztályú bajnokságot nyert labdarúgó- csapata IHÜÜBHÜBi Ú Íj SZÓ Index- 48 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dr. Rabay Zoltán CSc. Helyettes főszerkesztők: Szarka István és Csető János. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava, Gorkého 10. Telefon: 309, 312-52, főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308, Pravda — Kiadóvállalat Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja a Pravda, az SZLKP nyomdavállalat — Pravda, 02-es Nyomdaüzeme, Bratislava. PRÖBANYOMÄS. Hirdető­iroda: Vajanského nábrezie 15. II. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Az Üj Szó előfizetési díja havonta — a vasárnapi számmal együtt — 14,70 korona. Az Üj Szó vasárnapi számának külön előfizetése negyedévenként 13,— korona.'Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad-^minden postai kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — Űstredná expedíció tlaőe, Gottwaldovo námestie 48/VII. A SÜTI regisztrációs száma: 5/2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom