Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-09-03 / 36. szám
1978. IX. 3. N Cft ötletét a polgárháborús Idők Déli / Frontjának harcosaitól vettem; az ő 1 Emlékeztetőjük annak idején nagyon érdekelte Lenint, aki a különösen fontos részeket alá is húzta. Különben nem egy tételét, amire Lenin különös figyelmet fordított, egész pártpolitikai munkánkban felhasználtuk. Néhány sor, példának okából, a polgárháborús Emlékeztetőből: „Kommunista elvtárs! Neked kell elsőként harcba indulnod, s a harcból utolsóként visszatérned. Azért hívtak a frontra, hogy neveld a vöröskatonák tömegét. De bármely pillanatban tudnod kell megragadni a puskát, és személyes példáddal bizonyítani, hogy a kommunista nemcsak élni tud szépen, hanem méltóan meghalni is!“ Az ostrom előkészületeinek nappalaira és éjszakáira úgy emlékszem, mint a legmegfeszítettebb munka, a legnagyobb megterhelés időszakára. De azért mennyire különböztek ezek a Kis Föld ostromának napjaitól, éjjeleitől! A munka nem hatott nyomasztóan, a megterhelés örömmel töltött el, minden új találkozásom az emberekkel új erőt adott. A deszánt élcsapatának szerepét egy önálló tengerészgyalogos zászlóalj vállalta a Kis Földre való partraszállás hőseinek, V. A. Botilev- nek és politikai helyettesének, N. V. Sztarsinovnak a parancsnoksága alatt. Ez a zászlóalj kapta meg azt a lobogót is, amelyet kitűzhetett Novorosszijszk- nak az ellenségtől visszafoglalt magas épületére. A zászlót nagy megtiszteltetésként Vlagyimir Szmorzsevszkij törzsőrmester, a fiatal kommunista vette át. A bátor felderítő, az első partraszállás harcainak hőse, elérzéke- nyülten a bizalomtól, így tett esküt elvtársainak: „Nem fogok szégyent hozni a tengerészbecsületrel“ Végül K. N. Leszelidze hadseregparancsnok összehívta a parancsnokokat, akiknek rohamra kellett vezetniük a -katonákat, és közölte a „CS“-időt, vagyis a roham kezdetének óráját és percét, a szeptember 9-éről 10-ére virradó éjszakán. Ekkor végleg pontosították mindenkinek a feladatát. Fél nappal a hadművelet megindítása előtt I. J. Petrov, az Észak-kaukázusi Front parancsnoka összehívta a hadsereg és a flotta parancsnoki állományának kibővített értekezletét, ahol mindenki jelentést tett felkészültségéről. Egy órával a támadás előtt valamennyi lövészegységnél, deszántcsapat- nál és a hajókon gyűléseket tartottak. Sok mindent kellett elmondanunk az embereknek, de eddig nem beszélhettünk. Tehát meg kellett találni a legfontosabb szavakat. Sok gyűlésen részt vettem. Meggyőződtem róla, hogy a katonák óriási elégedettséggel, sőt, mondhatnám örömmel fogadták a támadási parancsot. Eljött az ideje annak, amire kétszázötvenöt napig vártunk. A parancsnoki figyelőpontot a Markothszkij- hegygerincen rendezték be. Innen tisztán látható a Cemesszkaja-öböl, a kikötő, a város nagy része. ^ Éjszaka van. A hadművelet kezdetéig van még idő, de már sokan gyülekeznek itt: a hadsereg parancsnoka, N. 0. Pavlovszkij tábornok, törzsparancsnok a törzstisztek egy csoportjával, G. Sz. Kariofilli tüzérparancsnok a munkatársaival és más fegyvernemek parancsnokai. A feszült csendet csak a telefonok csengése töri meg. A felderítők jelentették: az ellenséges oldalon semmi mozgás. Időnként hallatszik csak egy-egy ágyúlövés, robban valahol egy eltévedt lövedék, majd újra csend. A beszélgetés is valahogy halkan, csaknem suttogva folyik. A tisztek és a tábornokok minduntalan órájukra pillantanak. S elkövetkezett a „CS“-idő: 2 óra 44 perc. Tudtam, hogy ebben a pillanatban megszólal 800 löveg és 227 „katyusa“, levegőbe emelkedik 150 bombázó. Persze elképzeltem a csapás erejét, de ami bekövetkezett, az megdöbbentő volt. Ügy tűnt, mintha összeomlana a világ. A tüzérségi előkészítés tizenöt percig tartott. Ezalatt harmincötezer lövedéket indítottak útjára, bemért célpontokra. Támadásba indultak a tengerészgyalogosok és a lövészegységek a Kis Földről — mégse hiába tartottuk annyi ideig ezt a nagy értékű parti sávot. A másik oldalról megkezdődött a támadás a cementgyárak körzetéből. És harcba kezdett, terveink szerint, a tengeri deszánt is. A városban keletkezett tüzek fénye megvilágította a Cémesszkaja-öblöt. Én a sötétség mélyébe próbáltam belátni, Gelendzsik irányába, de csak a kikötőhöz közel vettem észre az „áttörő“ naszádokat, amint megfoghatatlan sebességgel repülnek, és semmisítik meg a műszaki zárakat. Ez a tüzérségi előkészítés kezdet© után hat perccel történt. Feltűnt az egyezményes jel: „az út szabad“. Néhány perc múlva óriási sebességgel hatoltak be az öbölbe a naszádok, s nehéz torpedókkal lőtték a nyugati és a keleti mólót. A megsemmisítő rajtaütés szétzúzta a parti erődítéseket. A partot füst, cementpor borította el. Ez elfedte a part- raszállő naszádok legénységét az ellenségtől, és pontosan tizenöt perc múlva, vagyis a tüzérségi előkészítés befejezésének pillanatában Botilev zászlóalja már a rakparton harcolt. Fél óra alatt a heves ellenséges tűzben nyolcszázan szálltak partra, állványos géppuskákkal, aknavetőkkel, páncéltörő puskákkal. A Cemesszkaja-öbölben minden ösz- szekavarodott. Különböző irányokból teljes sebességgel jöttek a naszádok, s miközben fordultak, magasra dobták fel a vizet, úgy tűnt, már-már összeütköznek. De minden tervszerűen folyt. A torpedónaszádokat ágyúnaszádok követték, őrnaszádok, halászhajók — mindegyik hajó a maga útvonalán. Egymás után támadták a kikötőhelyeket, a Lesznaját, az Elevatornaját, a Nyeftyenalivnaját és az Importnaját. A robbanások és a tüzek fénye jól megvilágította az öblöt a kikötő körzetében. A víz valósággal forrt. A Lesznaját elfoglaló Botilev-zászló- aljjal csaknem egyidejűleg hatolt be a Cementnaja kikötőhelyre az 1339. lővészezred, Sz. N. Kadancsik parancsnoksága alatt. És jóllehet nem sikerült az egész ezrednek partra szállnia, de azok, akik megkapaszkodtak, rohammal törtek az ellenséges erődítésekre. Reggelre birtokukban volt már egy erős támaszpont: a Proletár Cementgyár. Másnap éjjel felcsatlakozott melléjük az ezred többi alegysége. A figyelőponton szünet nélkül szóltak a telefonok. Valamennyi kötelékkel megbízható kapcsolatot tartottunk. A tehetséges hadseregparancsnok fenséges nyugalommal és határozottsággal irányította az ütközetet. A harc folyamán operatívan átcsoportosította az egységeket, tartalékokat vetett be, erősítéseket küldött oda, ahol veszélyes helyzet alakult ki. Az első percekben elképedt ellenség közben magához tért. Tüzet okádott minden épület, minden lakónegyed. A hitleristák, miután meghatározták az általunk elfoglalt hídfő vonalát, tüzérségi tüzet zúdítottak ránk. De a mi tüzérségünk is kísért© az előrenyomuló egységeket. Repülőink úgy tervezték akcióikat, hogy szüntelenül bombázzák az ellenséges területet. Állandóan láthatók voltak az égen a csatarepülőgépek, naponta hatszor, hétszer is felszálltak. A második éjszakán a villanytelep körzetében partra szállt az 1337. ezred. Vele együtt kiszállt V. A. Vruckij ezredes is, a 318. lövészhadosztály parancsnoka. Velük azonban megszakadt a kapcsolatunk. Láttam a parancsnok arcán, mennyire nyugtalankodik. Nem egy század, nem egy zászlóalj, hanem csaknem egy egész hadosztály, méghozzá az, amelyiket a főcsapás irányába indítottunk, nem adott életjelt magáról. Leszelidze megparancsolta, küldjünk egy felelős tisztet a villanytelep körzetébe, hogy Vruckijt megkeresse, tájékozódjon és haladéktalanul tegyen jelentést. Gondolkodtam, és azt indítványoztam a parancsnoknak, hogy bízzuk a dolgot a helyettesemre, Paho- movra. A parancsnok jól ismerte, gyorsan bele is egyezett, de utasította a hadműveleti osztály parancsnokát, hogy küldje vele Pusickij századost is a saját osztályáról. — Vigyék a terepjárómat — mondta egyúttal. A tiszteknek a peremsávon át kellett bejutniuk a városba, kikerülve az erősen belőtt szakaszt, megtalálni Vruckijt, tapasztalt szemmel felmérni a helyzetet, berajzolni a térképre, és amilyen gyorsan csak lehet, visszatérni. Szerencsére mindketten épségben jöttek meg, a parancsnok autóját azonban, melyet az Október gyár körzetében hagytak, szétbombázták. Számos akadályt leküzdve, a partszegély mentén lefektetett vízvezetékcsövön átvergődve, valamilyen térre jutottak ki, mellyel szemben a villanytelep% állt, jobbról pedig egy hosszú épület, ahonnan a fasiszták szüntelenül tüzeltek. A villanytelepig vagy hetven méter volt az út, • de csak nyílt terepen, a téren át vagy az épület mellett levő szénrakáson, keresztül lehetett megtenni. Gyorsan döntöttek. Pusickij a szénrakósok mögött kúszik, Pahomov pedig vad vágtával szeli át a veszélyes szakaszt. Mint később komolyan bizonygatta, a világ legjobb vágtázója sem érte volna utói. A veszély ellenére ugyanazon az úton tértek vissza, de nem egy, hanem két térképpel és két jelentéssel, hogy bebizonyítsák a helyzetkép átadását a hadsereg haditanácsának. Szomorú hírt is hoztak: Vruckij-ezredes súlyos légnyomást kapott, elvesztette fél szemét és megsérült a karja. Azonnali intézkedés történt a hadosztály egységeinek nyújtandó segítségről, amelyek azért lassan, de kitartóan nyomultak előre. A hadosztályparancsnoki tisztet ideiglenesen a törzsparancsnokra ruházták át. Folytak az utcai harcok. Egymás után érkeztek a jelentések: elfoglaltuk a pályaudvart, s ott kitűztük a hadi- tengerészet lobogóját; elfoglaltuk a Szürke villát, a Vörös házat, a mieink behatoltak az iskolába; felszabadult a 103-as negyed... De minden jelentést szomorú hírek is kísérték: elesett A. Tyihosztup alezredes, a 318. hadosztály politikai osztályának vezetője ... elesett a hadsereg politikai osztályának instruktora, P. Iszajev őrnagy ... elesett a hadsereg politikai osztályának felügyelője, A. Cedrik őrnagy ... Nem sokkal előtte meghalt M. Vidov, majd Anapánál elpusztult a 83. tengerészdandár politikai osztályának vezetője, K. Lukin. Emlékszem, hogy Lukinnal bementünk egy romián fedezékbe a fövenyes parton. Nagyon meleg volt. Leszelidze, én, Zarelua és Lukin is szívesen bújt volna kissé árnyékba. A fedezékben azonban valami zörgés hallatszott, állandó, de egészen halk cirpelés. — Nyilván óraszerkezet — mondtam. — Valószínűleg bombát telepítettek ide. Gyerünk innen! Kimentünk a levegőre, el a fedezéktől, leterítettük nemezköpenyünket és ráfeküdtünk. Lukin is lefeküdt közelünkbe. Fütyült egy-egy bomba, az egész part tele volt homokbuckákkal. Amikor a robbanások zaja elhalkult, felálltunk. — Lukin, gyere? — Lukin! — kiáltottam. Néma csend. Odamegyünk, hát Lukin halott. Egyetlen karcolás sem volt rajta. Légnyomás végzett vele. Nem halhat meg a jó barát. Csak megszűnik melletted lenni. Hajlékát már nem adja át, Es nem jog kulacsodból inni." Jól mondta a költő. Értelemmel mindent felfogtam: harc folyik, elkerülhetetlenek az áldozatok. De a szív nem hallgatott rá, elszorult a tűrhetetlen fájdalomtól. Magam írtam leveleket az özvegyeknek, az én marék földem fekszik az elvtársak sírjában, az én géppisztolyom hangja hallatszott a gyásztisztelgés sortüzében. A párt hű fiai a párt nevében szólították fel a harcosokat az életre-halálra menő küzdelemre. A haza nevében hívták fel őket arra, hogy ne kíméljék életüket. És a harcban elsőként hajtották végre azt, amire másokat hívtak fel, magukkal ragadva a katonákat. Mindvégig követték a lenini útmutatást: személyes példájukkal bizonyították, hogy a kommunista nemcsak élni tud szépen, hanem méltóan meghalni is. VII. Hat nap és hat éjszaka tombolt a harc Novorosszijszkban. Nem sorolom fel az egységek számait, nem említek számadatokat — az ostromot részletesen taglalja a hadtörténeti irodalom. Valami fontosabbról kell szólni: oly nagy volt a támadás lendülete, a katonák szent dühe, hogy semmi sem tudta feltartóztatni őket. Naponként, sőt óránként voltunk harci hőstettek tanúi. Legalább az egyiket el kell mondanom. Egy tengerészgyalogos-század háromszor is sikertelenül támadott egy fasiszta erődítést. A századparancsnok, Ivanov elhatározta, hogy önkéntes rohamcsoportot alakít az áttöréshez. Tizenegy ember került be, élükön Valli- ullnnal, a század pártszervezőjével és még négy kommunistával. Döntő csapással áttörték az ellenség védelmét, a harcosok özönlöttek utánuk. Ám az utca végén oldaltűzzel megállították előnyomulásukat. Valliulin ekkor így szólt Gyjacsenko törzsőrmesterhez: „Ha elhallgat a géppuska, vezesd támadásra az embereket!“ — és továbbkúszott. Közvetlenül a pinceablaknál — onnan tüzelt a-géppuska — leterítették, de ő vérző testtel vetette rá magát az ablakra. A védelmi vonal birtokunkba került. * Részlet a neves szovjet költő, Konsz- tantyin Szimonov 1942-ben írott, „A barát halála“ című verséből 1974. szeptember 6. A 18. hadsereg és a Vörös Zászló érdemrenddel kitüntetett Fekete-tengeri Flotta veteránjai a Kis Földön j||
