Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-07-02 / 27. szám
i Szavva Kulis szovjet rendező új filmjének címe: Vzljot; az orosz sző egyaránt jelenti a repülőgép (vagy valami más) felszállását, startját a földről, és jelenti azt, hogy — szárnyalás. A gondolat szárnyalása is vzljot. A szónak ez a kettős értelme igen jellemző arra a tudósra, Konsztantyin Ciolkovsz- kijra, akiről a film szól. Az 1935-ben nyolcvan évesen elhunyt tüdőst a szovjet repülés és űrrepülés atyjának tekintik. Szavva Kulis, a film rendezője Jevgenyij Jevtusenkót, a költőt kérte fel Ciolkovszkij szerepére. A világhírű költő elvállalta a feladatot, és a stábbal együtt elutazott Malojaroszla- vecbe, a film első külső felvételeinek színhelyére. Jevtusenko a Szovjetszkaja Kultúrában cikket írt filmszerepléséről; ebből idézünk. Az éneklő, táncoló Anna Karenina Jacques Demy, a Cherbourg-i esernyők című különleges film-musical rendezője újabb nehéz feladatra vállalkozott: Anna Karenínáról készít filmet. De Tolsztoj hősnője ezúttal énekel és táncol is. A francia rendező az Anna Karenina című szovjet balettfilm bemutatása óta fogalkozik az új film-musical gondolatával. A legújabb Anna Kareninának szokatlan voltán kívül még egy nagy akadálya is volt: hiányzott a címszereplő, akinek a szépségen, fiatalságon túl jő hallással, hanggal és tánctudással kell rendelkeznie. S most már, hogy Dominique Sanda személyében megtalálta azt a színésznőt, akiről álmodott, a film is elkészül. Merész vállalkozás! Hány Anna Karenina-film volt már! Az amerikaiaknak Greta Garbo, aki kétszer is eljátszotta. A Szovjetuniónak Tatjana Szamojlova, az angoloknak Vivien Leigh, az olaszoknak Lea Massari... E nagy színésznők mind, a művészetük teljében, harminc éven túl játszották a szerepet (Greta Garbo első, némafilmje kivételével), Dominique Sanda pedig csak huszonöt éves. Akik azonban jól ismerik, azt mondják: Dominique Sandát nem kell félteni; tehetsége nemcsak szépséggel, hanem szorgalommal és intelligenciával is párosul. Vittorio De Sica úgy nyilatkozott róla, amikor rábízta a Finzi-Continiék kertje című filmje főszerepét, hogy Dominique Sanda, „poétikus, talányos és ártatlan“. Luis Malle szerint „... mintha több remek színésznő volna egy személyben. Tudat alatt megérez dolgokat s egy mozdulatával, egy pillantásával megvalósítja a rendező álmát...“ (gr) — Amikor Szavva Jakovlevics Kulis fölkért, hogy olvassam el a Ciolkovszkijról szőlő film forgatókönyvét és vállaljam el a főszerepet, izgalom és félelem fogott el: meg tudok-e birkózni a feladattal? ... Életrajzi müvek olvasásába fogtam, és nem egy szikár tudós jelent meg előttem, hanem egy ember, akiből nem hiányoznak a földi vágyak, aki gyöngéd, akiben humor van. — Sokáig dolgoztunk a maszkon, hiszen alig van valami hasonlóság köztem és Ciolkovszkij között. De sokkal nehezebb feladat állt előtem: hogyan teremtsem meg ennek a rendkívüli embernek a belső világát? Színészi tapasztalatom, bizonyos értelemben van: nagy termekben, sok ember előtt sokszor adtam elő verseimet itthon is, külföldön is. De amikor verset mondunk, egyma- gunkban állunk a pódiumon, önmagunkat alakítjuk. A filmben nem játszhatom el önmagamat Ciolkovszkij szerepében! A költő kapcsolata a pódium előtt ülő száz meg száz vagy ezer meg ezer emberrel merőben más, mint a színész kapcsolata partnereivel, filmforgatás közben. — Bevallom, a színészekkel való első közös próbák számomra siralmasak voltak. Dek- lamálni kezdtem, és nem partnerem felé fordultam, hanem valami nem létező nézőtér felé. A rendező rendkívüli türelemmel irányított, és baráti módon segítettek a színészek. — Valamikor, amikor még egészen fiatal voltam, részt vettem egy geológiai expedíción. Annak hangulata tért vissza most, amikor a forgató- csoporttal az első felvételekre Malojaroszlavecbe utaztunk: ugyanúgy egy cél vezet mindenkit. Stábunk igazi baráti alkotó közösség, mindenki rajong a maga munkájáért. Most, a felvételek első szakaszában, nehéz lenne megmondani: milyen lesz majd a film. De mindnyájan azon vagyunk, hogy Ciolkovszkijhoz méltó legyen ... (szfc) AZ ÉBREN ÁLMODÓ FESTŐ FILM KÉSZÜL CSONTVÄRYRÖL a Csontváry-filmről. Aztán tavaly váratlanul szárnyra kapott a hír: Huszárik Zoltán Inno- kentyij Szmoktunovszkijt kérte fel a főszerepre. A híres szovjet színész nagy örömmel vett részt a próbafelvételeken, már megjelenésében is eszményi Csontváry lett volna. A szerepről azonban le kellett mondania. Otthoni elfoglaltsága miatt nem lehetett nyélbe ütni a tervet. Így kapta meg végül is a film főszerepét lszhak Fintzi, bolgár színész. A külső felvételeket eredeti helyszíneken, Bulgáriában, Jugoszláviában, Görögországban, Olaszországban, a Szovjetunióban és hazánkban forgatják. G. SZABÓ LÁSZLÓ Sebzett törzsű, magányos cédrus áll a tripoli tengerparton. Hosszú, vékony ágait erősen cibál- ja a szél. Vihar közeledik. Az égbolton azúrkék, nádzöld és mustár színű jellegek úsznak. A ten ger is egyre sötétebb ... A képmezőt csaknem teljesen kitöltő vihar verte fa elragadóan érzékelteti a festő egyéni ségét, magányosságát. Csontváry Kosztka Tivadar belső fájdalma is érzékelhető rajta. Pedig rendületlenül hitt magában. Az ébren álmodó festő, mert így nevezte magát, negyvenhárom évesen, 1896-ban jelentkezeti első jelentős alkotásával. Gimnazista korában a Magas-Tátrába ment gyógyulást keresni, így lett később az iglói gyógyszertár provizora. Főnöke biztatására határozta el, hogy a festészet nek szenteli életét, de mivel szegény volt, négy venéves koráig tartott, míg takarékoskodásával anyagi függetlenséget teremtett magának. Művészetének megzavart lelki egyensúlya adott biztonságot és bátorságot. Festészetének hiányosságait sosem .vette figyelembe, kezdetle gességének őszinte vállalásával, gyermeki' köz vétlenségével mégis helyet keresett magának a festészetben. Mesés naplemente, családias tá), vörösből sárgába átsimulő alkony pír, buja nö vényzet, párás völgyek, rózsaszínben csillogó hegyormok, pompás romok teszik hatásossá hatalmas vásznait. „Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt századunknak“ — nyilatkozta Picasso, Csontváry 1949-es párizsi kiállításán. Huszárik Zoltán rendezőt és Császár István forgatókönyvírót már három-négy évvel ezelőtt foglalkoztatta a gondolat, hogy filmet készítsen Csontváryről, a különös sorsú emberről, a senkihez sem hasonlítható művészről. A főszerepet Latinovits Zoltán alakította volna. A magas- tátrai tarpataki vízesésnél találtak rá arra a helyre, ahol a film egyik legszebb jelenete játszódik: Csontváry fuldoklik a patakban. Egy kőben sikerül megkapaszkodnia, amikor valószí- nűtlenül dübörgő hangon azt hallja: „Te leszel a világ legnagyobb festője, nagyobb Rajjaelló- nál." Semmit nem ért, aztán valahogy kievickél a partra, kinyitja ökölbe szorított tenyerét, amelyben egy növény magja van. Nézi a magot ... aztán feltekint az égre. Latinovits tragikus halála keresztülhúzta az Iszbak Fintzi, Csontváry életre keltűje alkotók tervét. Két évig egy szó sem esett (Markovics Ferenc felvétele) 4 1978. VII. 2. o G Luchino Visconti, Roberto Rossellini, Vittorio De Sica, Pier Paolo Pasolini. A filmbarátok nyilván fejből sorolják azokat az immár vitathatatlanul klasszikus alkotásokat, amelyek e négy olasz mester nevéhez fűződnek, s ha egy nemzeti filmművészetet egyszerre akkora veszteség ér, hogy viszonylag rövid idő alatt ennyi kimagasló művésze távozik az élők sorából — nyilván nem könnyű kihevernie azt. Különösképpen, ha olyan filmgyártásról van szó, amelynek nemzetközi rangját, valódi hírnevét korszakokon át a legjelentősebb alkotók művei határozták meg; s az utódok, az úgynevezett ,,kismesterek“ és a tehetséges fiatalok főképpen az ő világsikereik nyomán jutottak el a nemzetközi figyelem reflektorfényébe (hogy a szórakoztatóipar jelentéktelen „kisiparosairól“ most ne is essék szó...). Az egyik legtekintélyesebb olasz szakfolyóirat, a Rivista del Cinematografo pánikhangulatú cikket közölt nemrég, „A tetszhalott olasz film“ címmel. A lap aggasztó adatokat sorol a mozibajárás csökkenéséről. 1976-ban 11,53 százalékos nézőszámcsökkenés — kereken 59 millióval kevesebb eladott mozijegy — 1975-höz képest. Pedig már 1975-öt is mérleghiánnyal zárták az olasz mozisok: 5,6 százalékkal csökkent a látogatottság 1974-hez viszonyítva. Az 1977-es esztendő, amelyről még nincsenek végleges statisztikák, szintén nem sok .jóval kecsegtet —( írja a lap: a nézőszámok zuhanása megállíthatatlannak látszik. Az adatokat bonyolult, s a sajátos belső viszonyok ismeretének híján számunkra nehezen nyomon követhető, egymásnak élesen ellentmondó javaslatok követik; különféle elképzelések — a lap megfogalmazása szerint — a „halálos beteg vagy tetszhalott?“ olasz film megmentésére. A külföldi néző, aki feledhetetlen moziélményei között számos olasz film emlékét őrzi, alighanem csodálkozva olvassa ezeket az itáliai pániktudó- sltásokat. Különösen, mert a külföldi szakmai köz vélemény éppen mostanában kezdett komolyabban felfigyelni az olasz filmesek ifjabb generációjának egyre teljesebben kibontakozó tehetségére, akik közül többen éppen az 1977-es év nemzetközi fesztiváljain nyertek díjakat, arattak .elismeréseket — mint a Taviani-fivérek Cannesban, a Padre padro- néval, Bertolucci a Novocentoval vagy Belocchío és társai szociológiai jellegű dokumentumfilm-soro- zatalkkal, hogy csak néhány találomra kiragadott példát emlftsünk. S miközben — innen, némi távolságból legalábbis úgy tetszik — folyamatosan és egyre érettebb müvekkel jelentkeznek az olyan direkt módon politizáló alkotók, mint a nálunk is jól ismert, sok sikert aratott Francesco Rosi, Elio Petri, Carlo Lizzani, Francesco Maselli és mások, hogy az olyan kivételes egyéniségű, immár klasszikusnak tekinthető „szent szörnyetegeket“ ezúttal ne is említsük, mint Antonioni, Fellini, Olmi és mások. S noha bizonyára tény, hogy — a közismert olasz belpolitikai válság specifikus tükröződéseként — súlyos belső gazdasági-szervezeti gondokkal küzd pillanatnyilag az olasz filmgyártás, mi, nézők, az olasz film régi barátai, e küzdelem külföldi „szurkolói“ talán nem alaptalanul reménykedünk- abban, hogy továbbra is élményt kínáJó művek készülnek és kerülnek el majd hozzánk Itáliából. ZUGÁN ISTVÁN v * 5
