Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-15 / 3. szám
ozsrn „Ü LTESD SZEBB IÜRA AZ EMBERT, HADD VÁGTASSON TOVÁBB.. II Az iskolák körzetesítéséről 1978. I. 15. 1. Fogynak a kis létszámú, egy és két, három és négy tanulócsoportos iskolák országszerte. Az 1970-es évhez viszonyítva ma már a „kisiskoláknak“ csak a fele maradt meg Szlovákiában. Közhelynek tűnhet az iskolák körzetesítéséről írni, hasonlóan, mint ahogyan például ma már közhelyszámba megy a falu életének gyors változásáról is szólni a tudományos-technikai forradalom korában. Éppen ezért aztán nemegyszer ezek a „közhelyek“ csak az amolyan „hírre és hallomásra“ támaszkodnak. S ha ez a közhelyként kezelt kérdéskör érzelmi színezettel is keveredik, akkor a felületes információ mélyen gyökeret ereszt az emberek tudatában. S ebben az esetben aztán az egyén a kérdéskörben már nemcsak hogy nem kap, de nem is igényel részletesebb tájékoztatást, hanem szinte elzárkózik minden újabb információ elől... 2. Az általánosan érvényes képletbe könnyen behelyettesíthető az iskolák körzetesítésének kérdése, hiszen szinte minden esetben valakinek a szülőfaluját, egy hozzánk közel álló, részünkre kedves iskolát, sőt a mi esetünkben egy nemzetiségi intézményt is érint. Ezért az iskolák körzetesítésének kérdése törvényszerűen érzelmi színeződést is kap. És ez így is van rendjén, hiszen az ifjúság kommunista nevelésének, a tudás demokratizálásának, a falu és a város életkörülményei minél gyorsabb kiegyenlítésének megvalósításához, szóval a tengernyi munka elvégzéséhez szívvel végzett tevékenységre van szükség. < Az érzelem a megvalósítandó feladatokhoz való viszonyulás, cselekvésünk és tettvágyunk hatalmas energiaforrása. Persze, az iskolák körzetesítése csak abban az esetben vált ki ilyen, a fejlődést előrelendítő érzelmeket, ha e fontos teendővel megbízott helyi vezetők, az iskola igazgatósága és a szülők, a nemzeti bizottságok dolgozói, a képviselők és a társadalmi szervezetek és kulturális szövetségek megbízottjai, helyi tisztségviselői az iiskolák körzetesítésének nemcsak egy szempontját, hanem komplexen a politikai felvilágosító és a pedagógiai meggyőző, a kulturális élet fejlesztése és a nemzetiségi-nyelvi kontinuitás biztosítása szempontjait is szem előtt tartják s a körzetesítés anyagi-szervezési ( például a közlekedési) feltételeit is megteremtik. Persze, még az ilyen esetben is előfordulhat, hogy a körzetesítésről szóló hír [és hallomás) akarva vagy akaratlanul csak részigazságot közvetít és így torzítja a valóságot. Márpedig az érzelmileg elferdített hallomás és részigazságot tartalmazó hír rendszerint az előítéletek szülőanyja ... Próbáljuk ezért megvizsgálni az iskolák körzetesítésével kapcsolatos fényeiket. 3. Az. iskolák körzetesítése, vagy ahogy nálunk mondani szokták „integrációja“ (a szlovák „integrácia -málotried- nych a menej organizovan^ch §köl“ tükörfordításaként), a több tanulócsoportos, kis létszámú (környező), falusi (tanyai, majori stb.) iskoláknak a központi fekvésű községben levő teljesen szervezett iskolákba való beolvasztása. Tehát a tanulók osztályok szerinti csoportosításban való tanításának lehetővé tétele. Ebből adódóan az iskolák körzetesítésének lényege, hogy minden tanuló számára az egész országban — városban és faluban egyaránt — azonos starthelyzetet teremtsünk. Köztudott: az a tanító, akinek a kis létszámú, rendszerint tanyai iskolában egy tanítási órán egy tanteremben, azaz egyidejűleg négy (három vagy két) csoporttal, azaz négy (három, két) osztály tananyagával kell tanítványait megismertetnie, készségeiket fejlesztenie, szokásaikat kialakítania, feltehetően (természetesen eltekintve a szabályt erősítő kivételtől) nem érheti el ugyanazt az eredményt, mintha ezt a tananyagot a teljesen szervezett (körzeti) iskolában négyszer (kétszer vagy háromszor) 45 percben, külön-külön osztályok szerint, „osztálytanítással“ taníthatná. Ezek a tapasztalatok ma már világszerte általánosak s főleg az európai szocialista országokban ilyenek, ahol az oktatásügy korszerűsítésének és a tanítás-tanulás hatékonysága fokozásának kérdései társadalmi üggyé érlelődtek. Az iskolák körzetesítése tehát általánosnak nevezhető, nem specifikus kérdése a csehszlovák oktatásügynek, sőt a nemzetiségi iskoláknak sem, mert minden hasonló települési viszonnyal rendelkező, az oktatás demokratizálásának folyamatában azonos szinten álló országban égetően fontos probléma ez. Például a Magyar Nép- köztársaságban, ahol a települési viszonyok a miénkhez hasonlóak, az 1969/70-es tanévben az akkor összesen 5626 iskolából még 1411 volt az egy tanulőcsoportos, 848 a két és kereken 100 a három tanulócsoportos iskolák száma. Ezek az adatok az 1976/77-es tanévben viszont már így alakultak: a 4214 iskolából 734 az egy tanulócsoportos, 471 a két és 69 a három tanulócsoportos. Hasonló a helyzet Lengyelországban és mint említettem mindenütt, ahol a tanítás-tanulás korszerűsítésének kérdése össztársadalmi üggyé érett. 4. Hazánkban e téren következő a helyzet: Szlovákiában az 1969/70-es tanévben 3850 alapiskola volt; ebből 2526 volt az 1—5 osztályos és 1324 pedig a teljesen szervezett, azaz kilenc- osztálvos alapiskolák száma. Az 1976/77-es iskolai évben ezek az adatok így alakultak: az alapiskolák száma 3164. Ebből 1829 az 1—5 osztályos iskolák, 1330 pedig a teljesen szervezett alapiskolák száma. Azaz 645 az egy, 732 a két, 199 a három, 167 a négy és 86 az öt tanulócsoportos alapiskola. A magyar tanítási nyelvű alapiskoláit száma 414, ebből 134 a teljesen szervezett és 280 az 1—5 osztályos iskola. Tehát míg a magyar tanítási nyelvű alapiskoláknak 67,5 százalékában, addig a szlovák tanítási nyelvű iskoláknak csak 59,6 százalékában van 1—5 osztály, illetve tanítanak egyidejűleg több tanulócsoportot. A szlovák iskolák tanulóinak 2,4 százaléka, a magyar tanítási nyelvű iskolák gyermekeinek 7,8 százaléka tanul több tanulócsoportos „kisiskolában“. Tehát az, hogy több az 1—5 osztályos magyar tanítási nyelvű, zömmel falusi, több tanulócsoportos kisiskola — a települési viszonyokra, de elsősorban a nemzetiségi-nyelvi szempontokra való tekintettel, nem jelentős eltérés. Az iskolák körzetesítésének üteme a magyar tanítási nyelvű iskolák esetében ez ideig — érthetően és szükségszerűenI — az országosnál kissé lassúbb. Az iskolák tartalmi korszerűsítése azonban sajnos ezt egyelőre kellően nem veszi figyelembe. Jogos a kis létszámú, több tanulócsoDortos iskolák tanítóinak az az igénye, hogy a magyar és a szlovák nyelvoktatás, a halmazelmélet alapján tanított matematika és a többi tantárgy didaktikai követelményeit igazítsák hozzá az illetékesek az ő lehetőségeikhez. Nem véletlen, hogy ez ideig a Ped(a- gógiai Kutatóintézet dolgozói vagy’ a kisiskolák gyakorló tanítói sem nyúltak még hozzá érdemlegesen például az audio-orális nyelvoktatás kérdéseinek vagy az új matematikaoktatásnak a kisiskolák körülményeihez való igazításához. Az igazsághoz tartozik, hogy jó néhány országos és nemzetiségi pályázat kiírása, a pedagógusok mozgósítása, a kutatással való hivatalos és nem hivatalos megbízás sem segített. A tanítás-tanulás hatékonyságának jelentős fokozása ugyanis ellentmond — eddigi ismereteink alapján — a több tanulócsoportos tanítás eddigi gyakorlatának. Mindez pedig pedagógiai-didaktikai szempontból a körzetesítést, mint a csehszlovák oktatásügy racionalizációjának egyik fontos előfeltételét, a tanítás-tanulás hatékonysága emelésének lehetőségét támasztja alá. Ezért minden pedagógus az iskolák körzetesítését elismeri és azt meggyőző tevékenységével támogatja. A körzetesítés zökkenőmentes megvalósításának körülményeit az SZSZK Oktatási Minisztériumának módszertani levele tárgyalja és feltételeit taxatíve előírja. Ennek értelmében ,a több tanulócsoportos kisiskolákat a körzeti iskolákba beolvasztani csak ott lehet, ahol: biztosították a tanulók biztonságos bejárását (autóbusz, különjárat stb.); a helyi szervek (hnb, az iskola igazgatósága stb.) a körzetesítéssel, mint politikai feltétellel egyetértenek; a szülök ebbe beleegyeznek és — ha nem kétnyelvű nemzetiségi körzetről van szó —, biztosított az integrálandó iskola tanítási nyelvének kontinuitása stb. A körzetesítés megvalósításáért — az említett szempontok figyelembevételével — a járási, illetve a kerületi szintű részletes távlati tervek kidolgozásáért, a demokratikus centralizmus elvei alapján, a középiskolák szintjén közvetlenül a kerületi nemzeti bizottságok, az alapiskolák szintjén pedig a járási nemzeti bizottságok oktatási osztályai a felelősek. A körzetesítésre jellemző költői kép: „ültesd szebb lóra az embert, hadd vágtasson tovább ...“ Ezek az Ady-sorok jól érzékeltetik: szebb lóra kell ültetni a kis falvak ifjúságát is, hogy gyorsabban haladjon, versenyképesebb legyen. Persze, minden újítás azzal a veszéllyel is jár, hogy akadnak emberek, akik átesnek a ló túlsó oldalára ... 5. A több tanulőcsoportos kisiskolák tanulóinak a teljesen szervezett alapiskolákba való beiskolázása pedagógiai szempontból rendkívül jelentős előrelépést jelent. Természetesen — s ezt is látni kell —, csak abban az esetben, ha a körzetesítésnek a helyi szervek megteremtik minden feltételét. Mindenütt, ahol ezek a feltételek adottak, illetve megteremthetők, a kisiskolák tanulói számára is biztosítani kell ugyanazokat a tanítási-tanulási lehetőségeket, mint amilyenek a teljesen szervezett iskolákban vannak. A körzetesítés tehát feltételekhez szabott. A feltételek megteremtése és az adott lehetőségek mérlegelése a helyi szerveken és az ott élő és működő emberek tárgyismeretén múlik. Fontos, hogy e kérdések tárgyalásakor csak a valós érveknek higgyenek, és mindennemű elvárást rendeljenek alá a tényeket tudományos tárgyilagossággal tükröző érvek logikus rendjének, még akkor is, ha ez közvetlenül őket érinti. Persze, ez nem köny- nyű feladat, s nyilván még sok vitát szül. A vita azonban bipoláris folyamat, mely mind a saját, mind a vitapartner tudatát formálja. Ebből következik, hogy a vita során számolnunk kell partnerünk befogadási folyamatának megértési fokozataival — a helyzet komplex tartalmának felismerésével és ennek nehézségével, az elvárások érzelmi, a racionálisát gátló vagy elősegítő tényezőjével — az állítás jelentésének megértési fokával, a probléma sokoldalú és elmélyült ismeretének szükségével, de az esetleges el- hallások eshetőségével is, melyek mindig és minden alkalommal azonnal tisztázandók, s ugyanakkor az egymás fölé rendelt értelmi összefüggések és jelentések megértésének szintjével is. Mindezek figyelembe vételével kell kizárni, illetve a lehető legkisebb teret adni az esetleges részigazságokat tartalmazó híreknek és torzító hallomásoknak. S ez Alfred Anderschnek és Konsztantyin Szimonovnak a hamburgi Die Zeitben közölt levélváltását juttatja eszembe. Nemcsak azt, hogy más-más társadalmi rend és eszmék képviselői ismét sürgették a tisztességes és valós szellemi-kulturális megismerkedést és információcserét, hanem Szimonov levelének azt a részletét, melyben leírja, hogy egy amerikai egyetemen, ahol előadott, megkérdezték a hallgatók, mi a véleménye Borisz Paszternák lírájáról. Szimonov, aki máig bírálja-elveti Paszternák emlékezetes Doktor Zsivá- gó regényét — a nyugati világ szenzációját —, nagyon szépnek és jelentősnek tartja a líráját. De hallgatóinak ezt mondta: Készséggel válaszol kérdésükre, ha a hallgatók közül valaki egy-két Paszternak-versnek legalább a címét megemlíti. Erre hosszú csend volt a válasz, majd nevetgélés és végül nyílt, „önkritikus“ nevetés. A szimonovi példa-anekdota arra int, hogy mielőtt ítéletet mondanánk vagy döntenénk, ismerkedjünk meg alaposabban a reális, a tudomány mai helyzetének megfelelő információkkal Dr. MÚZSI FERENC kandidátus Mikus Balázs: Losonci utcarészlet k
